Kónya: Az igazságszolgáltatás nem állhat egy szoborrongáló mellé

DK: erkölcsös volt a Horthy-szobor leöntése

MTI, Mandiner

Koszorú a “hálás zsidóságtól” Horthy Miklós kenderesi kriptájában: amikor Horthy tudomást szerzett mi történik a magyar zsidósággal, megpróbálta megakadályozni a deportálásokat – sokak szerint a budapesti zsidóság is ezért menekülhetett meg

Az erőszak és a jog kizárja egymást, ezért nem fogadható el, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősíti a Horthy-szobrot festékkel leöntő ügyvéd cselekedetét – nyilatkozott Kónya István, a Kúria elnökhelyettese a Kossuth Rádió Krónika című műsorának csütörtökön.

A kereki Horthy-szobrot piros festékkel leöntő Dániel Péter ügyvédet az ügyben szerdán első fokon ítéletet hirdető Siófoki Városi Bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében. Közölték: Dániel cselekedete „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”.

Kónya István csütörtökön azt hangsúlyozta, hogy a jog, az ítélkezés, a büntető igazságszolgáltatás soha nem állhat az erőszak mellé. „A szobor leöntése rongálás, tehát bűncselekmény. Ez nem a véleménynyilvánítás szabadsága, tehát erre itt nem ideillő hivatkozni” – mondta. Álláspontja szerint a történelmi szempontból vitát kiváltó hasonló ügyekben a bíróságokon különösen figyelnek erre, hiszen a bűnösség kimondása ebben az esetben például ellentétes a bírói véleménnyel. Az elnökhelyettes nem emlékszik arra, hogy hasonló eset történt volna az ítélkezési gyakorlatban.

Forrás: MTI, Mandiner

DK: erkölcsös volt a Horthy-szobor leöntése

Történelmi jelentőségű döntést hozott tegnap a Siófoki Városi Bíróság. A kereki Horthy-szobor megrongálásáról született ítélet indokolásában a bíróság kifejtette, hogy a cselekménynek nem csak hogy társadalmi veszélyessége nincs, de az „a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”. Az állam ugyanis a kárpótlási törvényeken keresztül elismerte történelmi felelősségét annak az 1939-44 közötti időszaknak a bűneiért és jogsértéseiért is, amikor Magyarország kormányzójaként Horthy Miklós aláírásával szentesítette a zsidótörvényeket. E tények az indokolás szerint „a jog által is deklaráltan, megkerülhetetlenül rámutatnak Horthy Miklós és mindazok történelmi felelősségére, akik a jogalkotásban és ezek végrehajtásában részt vettek”.

Gyurcsányék, akik vandalizmus címén tömegbe lövettek, most a vandál Dániel Péter mellé álltak

Az ítélettel Magyarországon először mondta ki bíróság, hogy Horthy Miklós kormányzósága jogilag is elítélendő, a különböző náci, fasiszta, szélsőjobboldali és radikális politikai erők Horthy rehabilitálására irányuló törekvései pedig „ellentétesek a kárpótlási törvények szellemiségével, aláássák a múlt bűneivel kapcsolatos közmegegyezést”. Hatalmas támogatást jelent ez mindazoknak, akik föllépnek a történelmi bűnöket relativizálni vagy letagadni, felelőseit pedig rehabilitálni igyekvő erők ellen.

A Demokratikus Koalíció köszönetet mond mindazoknak, akik a múlt baljós árnyaival szembe fordulva, a múlt felelősségteljes feldolgozásáért munkálkodva, bátor tetteikkel és szavaikkal kockázatot vállalva érték el a fentiek kimondását. Szégyenteljesnek tartjuk viszont, hogy a Siófoki Városi Ügyészség nem csak vádat emelt az ügyben, de az ítélet megfellebbezésével azok mellé állt, akik ellen az ítélet éle irányult.

DK-sajtóiroda

Forrás: Facebook

12 hozzászólás “Kónya: Az igazságszolgáltatás nem állhat egy szoborrongáló mellé” bejegyzésre

  1. Narancsvírus szerint:

    Dániel elvtársról képek az oldalamon kommentálva! Ha legközelebb találkozok vele demonstráción fog a fejére kapni egy kis paradicsomot!

  2. hajós szerint:

    Bíróság: Budainak bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól és Bajnaitól

    Budai Gyula államtitkárt, volt elszámoltatási kormánybiztost nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, amelyet a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök által indított személyiségi jogi perben hozott.

    A nem jogerős döntés szerint Budai Gyulának – aki jelenleg a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára – jó hírnév, becsület és emberi méltóság megsértése miatt kell megfizetnie a keresetben kért 3-3 millió forintból 300-300 ezer forintot a két volt miniszterelnöknek, továbbá saját költségén elégtételt kell adnia a hirado.hu-n, az Index és az Origo portálon, valamint sajtótájékoztatón kell bocsánatot kérnie e szavakkal: “Bocsánatot kérek Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől amiért azzal gyanúsítottam meg őket, hogy hamisan tanúskodtak Sukoró ügyében”.

  3. Dr. grün szerint:

    “”Ki senkié sem, az mindenkié”- címmel közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe Mága Zoltán, amelyben azonnali hatállyal bejelenti kilépését a Vitézi Rendből. A közleményt alább változtatás nélkül közzétesszük.”

    Hirtelen Neki is tele lett a töke?!

    http://www.stop.hu/belfold/fordulat-maga-zoltan-kilep-a-vitezi-rendbol/1086566/

  4. Erik szerint:

    Erkölcsileg szánalmas a bírói kar MSZMP idején politikai okokból kinevezett része.

  5. Dr. grün szerint:

    Erik!
    A fityusz idején politikai okokból kinevezett bírók pedig emberileg szánalmasak!
    Egyik ok sem jogi kategória! 🙂

  6. Erik szerint:

    A rendszerváltás előtt nem volt Fideszes kormány. A rendszerváltás után meg független lett az igazságszolgáltatás a kormánytól. Ebben egy rövid kivétel volt, 2006 ősze, amikor a bíróságoknak kötelező volt elítélnie az őszi zavargásokban elfogott embereket, függetlenül attól, hogy követ dobáltak vagy csak a boltból mentek haza. Ezeket az ítéleteket később – de még a Gyurcsány és a Bajnai kormány alatt – megsemmisítették.

  7. Erik szerint:

    Egyébként a baj pont az, hogy a rendszerváltáskor nem dobálták ki a politikai okokból kinevezett bírókat, ügyészeket. Nem politikai csere kellet volna, hanem ürítés, a mocsok kivágása. Ezért vannak sülthülyék és totál dilettáns, politikai alapon ítéletet hozó bírók, feljelentéseket elsunnyogó vagy megszüntető ügyészek.

  8. Dr. grün szerint:

    Erik!
    Itt jön be a zősi dakota bölcsesség:
    “Egyik szemét nem vájja ki a másik szemét szemét!”
    Ezerszer elmondtam, de ezeregyedszer:
    Ha minden volt MSZMP-ést és KISZ-est ellehetetlenítenének a fityusz vezetésének kb. 30%- a oda lenne! ))) 🙂 (((

  9. nagyapó szerint:

    Azért van abban valami báj, hogy valaki – egy csökött agyú komcsi – aggódik libás Bajnai, vagy tolvaj Gyurcsány(i) jó hírnevéért.
    Viszont, ha a rabló komcsikat bezárnák, nem lenne MSZP, meg DK!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  10. ebihal szerint:

    nagyapót érzékenyen érinti a téma, talán csak nem Ő is ???

  11. CsepeliNo1 szerint:

    És mi lenne, ha onnan közelítenénk meg, hogy Horthynak ne emeljenek szobrot?
    Ha nem engedélyezték volna a szobor állítást, akkor mindez nem lenne!

    A Fidesz azért hagyja ezeket, hátha csak a Jobbikkal tud a hatalomban maradni!
    Semmi sem drága fiúknak?!

    Nagyapó!
    Az lehet, hogy a Ti szemetekben rabló, de akkor a mi szemünkben még náluk is rablóbb Orbán, Kövér, Áder, Rogán, városcsődbe vivő Kósa, városcsődbe vivő Lázár, stb…

    A bíróság mást mondott, mint amit Te állítasz!
    Hiszen, lóvéért még egy baltás gyilkost is elengedtek, csak azért, mert azt remélitek, hogy lesz belőle nektek lóvé!

  12. felix szerint:

    A sok okoskolbásznak írom!
    A tettest elítélték és megbüntették a törvény szerint.
    A bíró megjegyzésével egyet értek, de gondolom, ezt csak mint magánember engedhette volna meg magának.

Itt lehet hozzászólni !