Bécsben olcsóbb a távfűtés, de itthon emelik az árát

Napi Gazdaság, Fn.hu, Csepel.info

Távhő

A földgáz árának emelése miatt Budapesten 3-4 százalékkal drágulhat a távfűtés novembertől, ami már most is drágább a magyar fővárosban, mint Bécsben – írta a Napi Gazdaság.

A csepel.info beszámolói szerint a tavalyi ígérettel szemben – olcsóbb távfűtést ígértek – januárban sokkoló fűtési számlák érkeztek, májusban már volt egy emelés, augusztus 1-jétől egy újabb, és még karácsony környékén is jöhet egy.

Budapesten évente 260 ezer forintba kerül a távfűtés átlagosan, míg Bécsben ennél 15 százalékkal olcsóbb. Bécsben 1900, Budapesten 3443 forintba kerül a fogyasztónak 1 gigajoule távfűtési energia.

Ennek okai között szerepel az, hogy az osztrák fővárosban részben a hulladék és szemétégetés energiáját használják, de a magyar lakótelepi házak hiányos szigetelése, a fűtési rendszerek kórszerűtlensége is.

Tavaly több mint 50 százalékkal lett drágább a távfűtés, elsődlegesen a kompenzáció megszűnése miatt. Az augusztusi távhődíj-emeléssel 800 forinttal nőhet egy 53 négyzetméteres átlaglakás fűtésének hődíja. Az idei két korábbi emeléssel együtt ez az összeg 2000 forint körüli – olvasható a lapban.

Forrás: Fn.hu

11 hozzászólás “Bécsben olcsóbb a távfűtés, de itthon emelik az árát” bejegyzésre

  1. bejani szerint:

    Nekem még mindig van kifizetetlen számlám, nem fogom bírni a további emelést. Sajnos költöznöm kell, mert más lehetőségem nincs.
    Köszönöm kedves politikusok!

  2. Lora :) szerint:

    Nem azt kell nézni, hogy hol mi olcsóbb, meg nem Bécsig kell hogy ellásson a szemünk! Bécs ne legyen nekünk magyaroknak példaértékű, ki így, ki úgy ítéli meg szomszédos országaink helyzetét. Legyen szélesebb a látókörünk…

    Egyenesen vérlázító, és már nagyon fájó az emelés mértéke. Napról napra lehetetlenülnek el az emberek, máról holnapra élnek családok ezrei, éhbérért dolgoznak a magyarok, mondjuk ki! Hogyan lehet egyáltalán kimondani azt a szót, hogy jövő, vagy tervezés, amikor 60-100 ezer Forint közt gürizik a melós? És az, hogy “lassan odáig jutunk”, már nem állja meg a helyét, mert már odáig fajultak a dolgok, hogy az emberek nem tudják fizetni a számlájukat, iszonyatos mennyiségben veszik fel a hiteleket, jelzálogra…bla bla bla és az előző hitelt is hitelből tudja csak fizetni – ennek mikor lesz vége?

    Ha ezek az állapotok maradnak, nem vicc Emberek, de itt sokan kényszerülnek majd kisebb rezsijű lakásba költözni, esetleg el Budapestről, de amitől már többen is rettegnek (okát lásd fennt) hajléktalanná válnak.

    “Nem kell félni, nem fog fájni!” És ha ezt most visszavetíteném az én Magyarországomat vezető Gyurcsány Ferencnek, biztos lenne rá kitérő válasza, hiszen ebben az országban mindent meg tudnak magyarázni!

    Ébredj Magyar, az Istenért már!

  3. Hiller Pista szerint:

    Nem lesz gázáremelés!
    Hány évre ígérjem? Ötre? Tízre?

  4. miska72 szerint:

    Nem lesz gázáremelés! Mégegyszer mondom! NEM LESZ GÁZÁREMELÉS! Nem kell félmi NEM fog fájni! NEM a QRVA anyádat te ki tudod fizetni! GAZEMBEREK vezetik az országot! Gazemberek vezetik a kerületet! Nem kicsit! NAGYON!

  5. Hiller Pista szerint:

    miska, el lehet menni az országból! Tessék!

  6. Papi szerint:

    hiller pista neked is Észak Koreába vagy a pokolba.

  7. miska72 szerint:

    Fletó nem menni fog sz országból hanem ELKERGETIK! Nem kicsit! NAGYON! Fuss Forest fuss! Fuss Feri Fuss! De gyorsan!

  8. baniko21 szerint:

    Hiller Pistának!
    Legnagyobb disznóságnak tartom, ha valaki egy magyar embert saját
    hazájából el akar küldeni. Úgy gondolom, hogy nem az a magyar em-
    ber aki a saját véreit elárulja, kiárulja. Annak talán jobb a széles nagy-
    világ, bár nem biztos, hogy ott olyan sikerrel ténykedne mint itthon.
    Vigyázat! A magyar türelmes nép, de ha már nincs mit ennie” rebbelis”
    lesz! Ha így folytatódik el kell döntenünk fizetjük a rezsit vagy eszünk.
    Aki ezt nem látja, és azt hiszi itt a kánaán annak kezeltetni kellene magát. A többségnek ez nem a kánaán, hanem a bányászbéka f…..ke
    alatti vegetálás.

  9. Papi szerint:

    baniko21!
    Kimondta, hogy az ilyen hiller pista félék magyarok? Azért akarnak elkülden az országból mert ők akarnak idejönni. Ne felejtse el az isten is mosolygott amikor meg teremtette Magyarországot. Ezt az ilyen gyurcsány, hiller félék nem tudják elviselni. (Remélem bele döglenek az írigységbe.)

  10. Erik szerint:

    Kovács Ernyő ill topikos8 meg sem nyekken :))))

Itt lehet hozzászólni !