Szeptember közepéig még lehet strandolni

Travelo

Már kisebb lesz a sor, de lesz még jó idő

Szeptember közepéig nyitva tartanak a fővárosi strandok, amelyeket fokozatosan, az időjárás függvényében zárnak majd be – tájékoztatta a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) csütörtökön az MTI-t.

Szűcs Panni, a társaság szóvivője közleményében azt írta, hogy a Római, a Pünkösdfürdői és Csillaghegyi Strandfürdő szeptember 10-ig tart nyitva, a többi meleg vizes standfürdő, azaz a Palatinus, a Csepeli és a Paskál Strandfürdők az időjárás függvényében, de legkésőbb szeptember 16-án zárnak be. A Dagály Fürdő nyári területe szeptember 30-ig lesz nyitva, ugyanakkor a hullámmedence szeptember 2-án üzemel az idényben utoljára.

A BVK tájékoztatása szerint a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandszezonra való felkészülés során több mint százmillió forintot fordított a fürdők szépítésére, fejlesztésére. Példaként említette a Palatinus Strandot, ahol felújították a vizes blokkokat és a kabinos öltözőket, valamint új sportolási lehetőségeket alakítottak ki.

A társaság azt is közölte, hogy a budapesti strandok kitűnő eredménnyel zárták az idei nyári szezont, 33 százalékkal nőtt a vendégek száma az előző év hasonló időszakához képest. A BGYH 13 fürdőjét több mint 1 millió 200 ezren keresték fel, a vendégek fele kifejezetten a strandokat választotta. A legnépszerűbb strandok a Dagály (185 ezer látogató), a Palatinus (174 ezer látogató) és a Római (66 ezer látogató) voltak.

A szóvivő azt is jelezte, hogy a 2013-as strandszezonra több mint hatszáz millió forintot fordítanak majd fejlesztésre, felújításra. A tervek szerint megújulnak a Palatinus és Római Strandok csúszdarendszerei, felújítják a Palatinus Fürdő termálmedencéje, számos strandon kerékpártárolókat alakítanak ki, valamint árnyékolják a gyermekmedencéket.

Forrás: Travelo

Itt lehet hozzászólni !