Újabb vádemelés előtt Verókék

Szorul a hurok az MSZP-SZDSZ-es ingatlanmaffia körül

Mno.hu

Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n – tudta meg a Magyar Nemzet. A korábbi balliberális többség és segítőik három Andrássy úti palotát és kéthektárnyi tetőteret értékesítettek, a gyanú szerint a kár meghaladja a kétmilliárd forintot.

Napokon belül megküldi a Fővárosi Főügyészségnek a rendőrség a vádemelési javaslatot a második Verók-ügyben – értesült a Magyar Nemzet. A volt szocialista polgármestert, Terézváros korábbi balliberális és független képviselőit, közöttük Verók István egykori helyetteseit, Fürst György MSZP-s és Rabin László SZDSZ-es alpolgármestert különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya 88 kötetből, csaknem 9000 oldalból álló nyomozati iratban foglalta össze a büntetőeljárás bizonyítékait.

E szerint a gyanúsítottak 2002 és 2006 között összesen 2,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okoztak az Andrássy út 3. szám alatti épület és csaknem kéthektárnyi tetőtér eladásával, illetve az Andrássy út 8., 52. szám alatti paloták elcserélésével. Előbbi ügyében polgári peres eljárásban a Fővárosi Törvényszék már nem jogerősen kimondta: százmilliós nagyságrenddel csorbította az önkormányzat érdekét a műemléki ingatlan pályáztatás nélküli, jogsértő eladása.

A nyomozók szerint ennél az ügyletnél pontosan 573 millió forintos kár érte az önkormányzatot. A másik két palotát egyszerűen „elcserélte” a balliberális többség három Lendvay utcai lakásért, egy II. kerületi, Tárogató úti villáért, plusz 56 millió forintért. Az adatok szerint ezzel 962 millió forintos, míg a Terézváros-szerte több mint 19 ezer négyzetméternyi tetőtér értékesítésével 788 millió forintos vagyoni hátrány keletkezett.

Gila Pál ügyvéd, Terézváros jogi képviselője a Magyar Nemzetnek jelezte: benyújtják polgári jogi igényüket.

További részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

Forrás: Mno.hu

Verók István új ügyvéddel védekezhet

Összeférhetetlenség miatt új védőnek kell majd ellátnia Verók István védelmét, és a törvényszék által kirendelt ingatlanszakértő is visszaadta a megbízását.

A darab a régi, ám a szereplők részben újak lesznek a szeptember 12-én folytatódó terézvárosi büntetőperben, amelyben Verók István volt szocialista polgármestert és tizenkét MSZP-s, illetve SZDSZ-es egykori képviselőtársát hűtlen kezeléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség. Verók védője, Buza János esetében összeférhetetlenséget állapított meg a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. A határozat szerint ugyanis az ügyvéd korábbi megbízójával szemben akkor vállalhat el megbízást, ha a korábbi és az új ügy között nincs összefüggés.

Márpedig Buzának 2004-ben, a vádbeli Andrássy út 47. alatti ingatlan értékesítésekor megbízási szerződése volt a VI. kerületi önkormányzattal, sőt az ügyvédnek az adásvételi szerződés előkészítése is feladata volt – állapította meg a kamarai vizsgálat.

Az összeférhetetlenség kérdése a büntetőper áprilisi tárgyalásán vetődött fel az egyik tanú, Bundula Csaba alpolgármester részéről, ám a bíró nem foglalt állást, a tanút a kamarához irányította. „A kamara döntése után Buza János visszaadta a megbízását” – mondta lapunknak tegnap Verók István, de a volt polgármester azt nem árulta el, hogy a továbbiakban ki látja el a védelmét. Mint mondta, a jelölttel már lényegében megállapodott, ám az ügyvédi megbízást még nem írta alá, ezért nem lenne etikus, ha már most megnevezné új védőjét.

Egyébként az ilyen fokú összeférhetetlenség olyan súlyos eljárási hiba, amely azzal is járhat, hogy az egész büntetőeljárást elölről kell kezdeni. Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági bíró szerint a büntetőeljárási törvényben erre az esetre egyértelmű szabály nincs, így a kérdés eldöntése a törvényszék bírájára tartozik. A sértett önkormányzat és a terhelt között felmerült összeférhetetlenséget a kamarai határozat korrigálta – mondta Völgyesi lapunknak, emiatt szerinte nem kell az ügyet újratárgyalni.

A Fővárosi Törvényszék Drótácsik Edit személyében ingatlanszakértőt rendelt ki, akinek feladata lett volna az Andrássy út 47. piaci értékének meghatározása. A vádirat szerint az önkormányzat 2004 júniu­sában legalább 127 millió forinttal ár alatt értékesítette az ingatlant. Lapunk úgy tudja, a kirendelt szakértő megbízatását visszaadta, így a törvényszék új szakértőt rendelt ki. A rövid határidő miatt azonban szinte kizárt, hogy az új szakértői vélemény a szeptemberi folytatásra elkészüljön.

Forrás: Magyar Hírlap

30 hozzászólás “Újabb vádemelés előtt Verókék” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Csepelen a Csepel SC-t, a Csepel Műveket, a Munkásotthont, Észak-Csepelt és a Görgey Iskolát sikerült – többek között – átjátszani.

    Olyan ez, mint Al Capone idején: végül lehet, hogy a lakásmutyi és a fiktív útfelújítási ügyekbe fognak belebukni. De mindegy mibe, a fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy milyen párt az MSZP (és milyen volt az SZDSZ).

  2. csaba péter szerint:

    azért most kezdem érteni hogy egy ilyen fasiszta gazembert miért vettek be a fideszbe mint te vagy

  3. Dr. grün szerint:

    Húzzatok már bele, mert mindjárt itt a narancsos bukta és akkor hattyuk! ))) 🙂 (((

  4. Manitu szerint:

    Csaba elvtárs, már monmdtam: a ti pártotok a nácik és fasiszták testvérpártja, igaz a kommunisták több embert gyilkoltak. Légyszi ne kenegesd a saját mocskotokat másra, főként ne rám.

  5. krapulax szerint:

    ezt a verók meg a fürst nevű zsidót régóta szeretném már vezetőszíjon látni, remélem hosszú éveket fognak eltölteni 8-10 cigánybűnöző közé zárva egy lelakott cellában.
    rászolgáltak rendesen.

  6. Katka szerint:

    Nem kicsibe kell lakásmaffiát játszani. Nagyban kell, országosan termőföld maffiát, sógor, koma, jó barátnak, fideszt pénzelő tetveknek átjátszani a földet művelő gazdák alól a termőföldet.

  7. Katka szerint:

    Manitu szerint: Nem kéne fasisztázni, mert jelen Magyarországon Orbánnál nagyobb fasiszta, embereket kizsigerelő, beszari, tetteit nyilvánosan nem vállaló, hazudozó szemét állat nincs. Komcsi apja, anyja meg besúgó volt a javából, most meg a trágya volt kisz titkár fia komcsizik égre földre. Remélem a vasárnapi asztalnál szembeköpik egymást.

  8. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater azt szeretné már hallani, hogy a sok elcsaklizott lóvéból a milliárdok visszakerültek a nagy közös kalapba. 🙂
    Kezd már unalmas lenni, hogy a behajtásig nem akarnak az zügyek eljutni. He-he

  9. Jeniszej szerint:

    Miket írogat ez a kedves Katka.
    “Magyarországon Orbánnál nagyobb fasiszta, embereket kizsigerelő, beszari, tetteit nyilvánosan nem vállaló, hazudozó szemét állat nincs. Komcsi apja, anyja meg besúgó volt a javából, most meg a trágya volt kisz titkár fia komcsizik égre földre. Remélem a vasárnapi asztalnál szembeköpik egymást.” ))))) 😀 ((((

  10. Dr. grün szerint:

    krapulax!
    “ezt a verók meg a fürst nevű zsidót régóta szeretném már vezetőszíjon látni”
    Szerintem semmi akadálya, csak aztán ne nyöszörögj, ha nézelődés közben szorítja a csuklódat a vezetőszíj bilincse! ))) 🙂 (((

  11. Bugi szerint:

    Hiába fasisztaorbánozol Katka, Orbán egy demokratikusan megválasztott kormányfő egy demokratikusan működő köztársaságban.

  12. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Kimaradt a “kétharmaddal” megválasztott párt által adott kormányfő, mert a kormányfőt nem a választók választják! ))) :-)(((

  13. csaba péter szerint:

    Hitler is demokratikusan lett megválasztva

  14. Gordon szerint:

    Akkor az mszmp még annyit se tudott felmutatni mint Hitler. Csaba, milyen pártnak voltál te a haszonleső tagja!?

  15. jojo szerint:

    Egyszer eljön az igazság pillanata kis szigetünkön is!

  16. hajós szerint:

    Szerintem az ilyen perek, amik lényegében azon alapulnak, hogy szereznek egy ingatlanértékbecslőt, aki elmondja, hogy szerinte az ingatlan többet ért volna, mint amennyiért eladták, elég gázosak.
    Mert ugye alapszabály, hogy minden ingatlan pontosan annyit ér, amennyiért ténylegesen elkel, függetlenül attól, hogy valami akárhonnét szalajtott értékbecslő saját szubjektív egyéni véleménye szerint sacc/kb mennyiért lehetne eladni elméletileg.

    Tehát mondjuk ha én eladom a lakásomat 10 millióért, és akkor jön egy értékbecslő és kifejti, hogy hát szerinte el lehetett volna adni azt 12-ért is, úgyhogy szerinte én vesztettem 2 milliót, akkor én ugye teljes joggal mondom azt, hogy az általa mondott szám a fantázia birodalmába tartozik, vagyis a 2 milliós állítólagos veszteség is csak puszta képzelődés, mert hiszen a lakás 10 millióért kelt el, tehát annyit ér és punktum.

  17. Gordon szerint:

    A megoldás egyszerű: nem kell eladni semmit.

  18. krapulax szerint:

    ezért van a pályáztatás, ami jelen esetben “valamiért” elmaradt.
    ugyanakkor a fürst nevű zsidó 100 milliós Bentley-vel parkolgat a tilosban.

  19. Etikus szerint:

    Pályáztatás ó!
    Tétre, helyre, befutóra stílusosan szépen előre megírva, úgy ahogyan a “kaptafára ráillik.”

  20. nagyapó szerint:

    Eetásak!Ugye szar ügy csak úgy átkozódni, mint egy öreg cigányasszony.
    Egyre telik a kaptár. A szoci kerületvezetők után jönnek a tábornokok, a főrendőrök, a MAL vezetők, és még hosszú a sor. Vár a szombathelyi luxusbörtön.
    Kiben higgyen az egyszerű csepeli komcsi??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  21. csaba péter szerint:

    Benned

  22. Dr. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    “Lapunk néhány hete közölt összesítéséből azonban az derült ki, hogy az elszámoltatás koránt sem volt ennyire sikeres. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost augusztusban felmentették, és a helyére sem neveztek ki senkit. Az ezernél is több vizsgálatból alig jutott el valami a bíróságig. Ami pedig eljutott, abban is leginkább felmentették a vádlottakat.”

    http://index.hu/belfold/2012/08/30/lazar_szerint_eredmenyes_volt_az_elszamoltatas/

  23. csaba péter szerint:

    a nagyapó manitu még midig azt hiszi hogy ő szellenti a passzát szelet

  24. nagyapó szerint:

    Azért örömmel tölt el, hogy igazam mellett, kihozom a szocikból a bennük szunnyadó prolit!! A stílus maga a zember!!
    “Az elmúlt másfél évben 1434 bejelentés érkezett az elszámoltatási kormánybiztoshoz az előző kormányzati ciklushoz köthető ügyekben; Budai Gyulát szerdai ülésén hallgatta meg a kormány. Budai Gyula beszámolója szerint mostanáig 46 kormánybiztosi feljelentés tárgyában van még folyamatban nyomozás, további négy ügyben a vádemelés megtörtént, így azok bírósági szakaszban vannak. Az elindított eljárásokban összesen 47 személy szerepel gyanúsítottként.”
    És még jön a többi Szenteczky, Takács, stb.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  25. Lakó1214 szerint:

    Az összes seggnyaló menjen a halál faxára a hülye dumájával!
    Egy kibaszott hét alatt 10 forintot vertetek az Euróra?!
    Tudtok, gyerekek.

  26. csaba péter szerint:

    Azért benyalok neked nagyapó ha valamely feljelentésetek elmarasztaló ítélettel zárul.

  27. "?!" szerint:

    “nagyapó”!

    A ma 15:49-kor álalad elküldött szövegben leírtak miatt kérdezem, hogy hogyan értesültél róla, hogy máris “Vár a szombathelyi luxusbörtön”?
    A börtönépület szelleme üzent, vagy a börtön parancsnoka közölte, hogy várnak rád, mert ott a helyed?

  28. nagyapó szerint:

    “?!”! Kár reménykedni. Szombathelyre a fő eet.-ak kerülnek (maguknak építtették). A pitik, akik pl. sikkasztanak, keeveset lopnak, vagy nem tudnak befejezni egy épületfelújítást, legfeljebb a Fő utcára kerülnek. A “nagy sikerre” való tekintettel ezt a börtönt újra megnyitották.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  29. "?!" szerint:

    “?!” szerint:
    2012. augusztus 31., péntek – 22:21

    Erről írtam én is “nagyapó”!
    (Az alábbi a válaszomat véletlenül másik témához is bemásoltam, de nem baj, mert ismétlés tudás anyja?)

    Azoknak a nagyoknak van Szombathelyen a helye, akik annak ellenére nem tudnak befejezni egy épületfelújítást a Képviselő-testület által előírt határidőre, hogy senki nem akadályozta Őket!
    Például az olyanok akik a mai napig nem hajtották végre a Csepeli Önkormányzat Képviselő-testületének a 2011. április 30.-i határidejű 251/2011. (III.31), és 2011. november 30.-i megvalósítási határidejű 253/2011. (III.31.) számú határozatait.

    Nem részletezem ezeknek a határozatoknak a tartalmát, mert önkormányzati képviselőként jól tudod, hogy hol lehet ezeket a határozatokat elolvasni.
    Ha azonban nagyon akarod, akkor idézhetem és kommentálhatom részedre ezeket a határozatokat és a történenetet ezen az oldalon.

    Ceterum censeo… A volt kommunista fideszes nagyapó, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  30. CsepeliNo1 szerint:

    Manitu szerint:
    2012. augusztus 30., csütörtök – 09:28

    Csaba elvtárs, már monmdtam: a ti pártotok a nácik és fasiszták testvérpártja, igaz a kommunisták több embert gyilkoltak. Légyszi ne kenegesd a saját mocskotokat másra, főként ne rám.

    Manitu, Manitu!
    Azt hogy Te mit mondasz,z senkit nem érdekel, max a seggedet nyalókat!
    Nácik és a fasiszták testvérpártja? Hm…
    Ha már itt tartunk a nácik (nácizmus) milyen irányzat?
    Segítek! Választási lehetőséged: Jobb, vagy bal?
    A jó válasz a JOBB!

    Magyarországon ki volt ott a trianoni békeszerződésnél, és a II. világháború alatt milyen oldali vezette az országot?
    Segítek! Választási lehetőséged: Jobb, vagy bal?
    A jó válasz a JOBB!

    Tehát kérdésem: MIRŐL is BESZÉLSZ?

Itt lehet hozzászólni !