Csodálatos! Történelmet írtak a Kemény-legények

Samsungsport.hu

Győztünk!

Bearanyozták a Vasárnapunkat

A magyar férfi vízilabda-válogatott 14-10-re verte az Egyesült Államok csapatát a pekingi torna döntőjében, ezzel zsinórban harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte.

Kásás Tamás elhozta a labdát az első ráúszásnál, az első támadásnál pedig azonnal emberelőnybe kerültünk. A mieink gyorsan felálltak, sőt, a rést is megtalálták az amerikai falban, Kiss Gergely vágta a labdát a kapuba. Kiváló kezdés! A folytatás sem volt rossz, remekül védekeztünk, és Gergely István is a helyén volt. Azonban a tengerentúliak is megkapták első előnyüket, Varga Tamást küldték ki a bírók. Sajnos az előnynél esélyünk sem volt, Varellas egyenlített (1-1).

Az amerikai kapu előtt Kis Gábor került helyzetbe, de fölé dobta a labdát. Az amerikaiak gyorsan meglepetést akartak okozni, újabb magyar kiállítás, Azevedo pedig kegyetlenül beverte a védő keze mellett a jobb felsőbe. A túloldalon mi is kaptunk egy fórt, majd még egyet, Varga Dani pedig kihasználta a kettős előnyt, és begyötörte a labdát az amerikai kapuba (2-2).

A magyar védekezés lassan állt össze, újabb hiba, és amerikai ötméteres. Azevedo pedig nem vacakolt, második góljával újra rácsapott az aranyért nyúló magyar kézre. Szerencsére a bírók nekünk is megadták az esélyt, újabb magyar emberelőny, amelyet Varga Dani értékesített. és nem is akárhogy! A magyar klasszis a balszélről húzta be a meglepett amerikaiak között a labdát a kapuba! Most már nagyon kell egy kivédekezett amerikai támadás.

Össze is jön! A kapufán csattan a labda, az ellentámadásnál pedig Kis Gábor oldotta meg pofon egyszerűen a helyzetet: kiemelkedett a vízből, és bevágta a bal sarokba! Ezzel újra mi szereztünk vezetést! Ám örülni csak rövid ideig lehetett, Bailey védővel a nyakán csavart a magyar kapuba. Ez is szép volt, csak nem tetszett… Ezzel 4-4!

Azonban lassan megszilárdult a védelmünk, az amerikaiak sorra hagyták ki a helyzeteket, míg mi biztosak voltunk támadásban is. Előbb Biros Péter megúszásból újra előnyt szerzett, majd Benedek Tibor lőtt pontosan emberelőnyből, a negyed végére kétgólosra nőtt a magyar előny.

A második játékrész pocsékul kezdődött, magyar kontra, majd egy nagyon benézett amerikai lövés következett, utóbbinál Smith távoli, középre tartó lövése talált utat a magyar kapuba. Sőt! Egyenlíteni tudott az Egyesült Államok, Azevedo tarthatatlannak bizonyult. Szerencsére nem zavart meg minket az amerikai dupla, remek emberelőnyös szituációt váltott gólra Kásás, majd Biros valami félelmetes távolságból ejtett az amerikai kapuba, ezzel újra két gól lett a mieink előnye.

Előnyben azonban az amerikai csapat is eredményes volt, Beaubien lőtt könnyedén a magyar kapuba, majd újra Azevedo… Elképesztő gólt lőtt az amerikai fegyver, negyedik találatát ejtette, másodpercekkel az amerikai támadás vége előtt, ráadásul honnan?! Ekkor már Szécsi Zoltán állt a magyar kapuban, az eredmény pedig újra egyenlő, 8-8! Az utolsó percben magyar fór, amit Benedek vágott be, ezzel lett 9-8! De nem, nem adták meg, belelóbált a szabaddobásba! És tényleg… Nem lehetett még elgondolkozni sem a történteken, mert az amerikaiak támadtak, gólt azonban nem lőttek, így a második negyed hajrájában egy lövésre még maradt időnk. Kishez került a labda, aki tökéletesen ismerte fel a kínálkozó lehetőséget, és az előre húzódó Biros elé tálalt, akinek épp annyi ideje maradt, hogy bevágta a kapus karja alatt… Akkor mégis 9-8 ide!

A harmadik negyed sem kezdődött jól, rossz hír érkezett a padról: a parádézó Biros megsérült, húzódás! Ráadásként az amerikaiak továbbra is kegyetlenül használták ki az emberelőnyöket, Beaubien egyenlített. Molnár Tamás került a centerposztra, és azonnal hozta pekingi formáját. Kíméletlen pontossággal suhintott a jobb sarokba, újra magyar előny, 10-9 ide.

Hosnyánszky harmadik hibájával búcsúzott a medencétől, a magyar csapat azonban kivédekezte a hátrányt, Szécsi védett remekül. Sikerült végre megúszni is, Kiss és Varga Dani osztotta meg a védők figyelmét, majd előbbi passzát utóbbi vágta a léc alá, ezzel újra kettővel mentünk. Az amerikaiak szívósan tartották magukat, csaknem ijedtek meg a magyar magabiztosságtól. Azonban Szécsi kiválóan védett, két emberelőnynél is a magyar kapus volt a végállomás. Nagyon kellettek a bravúrok, esélyt nyújtottak komoly előny kialakításra.

A háromgólos előnyre az utolsó negyed elejéig kellett várni, Varga Dani jobb keze volt csodálatos, előnyből esélyt sem adott az amerikaiaknak, 12-9! Ráadásul a tengerentúliak nem voltak képesek feltörni a magyar védelmet, amely a remekül védő Szécsivel a kapuban percekre elcsendesítette az ellenfelet. Közben pedig Varga Dani bizonyította klasszisát, jobb keze fényesítette az aranyat, már 13-9!

És ha ez nem törte meg egy ellenfelet, akkor semmi. Az amerikaiak lassan beismerték maguk előtt is, hogy a magyar csapat jobb náluk. Sorra hagyták ki helyzeteiket, Azevedo is elhalkult. Madaras viszont már ötre növelte az előnyt, eldőlni látszott három perccel a vége előtt. Szécsi közben megbabonázta az addig remekül lövő amerikaiakat, akik hat percig nem találták az utat a magyar kapuba. Az utolsó előtti percben Smith szépített.

Az utolsó percben már csak az idő volt az ellenfelünk, még négygólos előnynél is csak csordogáltak a másodpercek. És aztán kilenc, nyolc, hét…

Olimpiai bajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott!

10 hozzászólás “Csodálatos! Történelmet írtak a Kemény-legények” bejegyzésre

  1. inda79 szerint:

    Schmittnek le kell mondania, mert azt mondta, hogy egy aranyat sem nyerünk!

  2. Bombi szerint:

    Nem felejtettél el valamit a nagy fortyogás közepette? Például, hogy szép volt fiúk, gratulálunk a történelmi teljesítményetekhez?! Vagy ez a te köreidben nem szokás?

    Sebaj, majd megteszem helyetted:

    Szép volt fiúk, gratulálunk a történelmi teljesítményetekhez!

  3. Székely szerint:

    Hajrá Magyarország!

  4. inda79 szerint:

    Díjátadásokra meg mind bejelentkezik. Gerinctelen Scmitt!

  5. Bombi szerint:

    Gerinctelen inda! Inda mondjon le!

  6. admin szerint:

    inda79 is pihen egy kicsit, csak úgy, mint elődje, topikos8.

    Szélsőségesek miatt továbbra sem kívánjuk eltemetni a fórumot.

  7. Gordon szerint:

    Gratulálok a fiúknak, és a másik három aranyérmes sportolónak.
    Összességében azonban csalódott vagyok. Sajnos a gyurcsányi, és MSZP-SZDSZ-es sportpolitika kezd “beérni”. 🙁 Ezt mutatják a romló eredmények.

  8. Papi szerint:

    admin!
    Szerintem inda79 és topikos8 egy és ugyanaz a személy.
    Nem értik meg ez nem politika hanem sport itt nem az oldal számit.
    Hajrá magyarok!!!!!!!!!

  9. jani szerint:

    Végre! Ha mást nem ez a két megátalkodott / topikos és inda / beírógatos elérte azt amit én már régóta szeretnék ! Összefogtunk közösen a csepeli és a magyar sport védelmében !!
    Nagyon fontosnak tartom, hogy ez más kérdéseknél is így legyen !
    Lehet , hogy több éremre számítottunk, de más országok nagyon örültek volna ha ennyit értek volna el !
    Örülni kell ennek is és megbecsülni az elért eredményeket.
    Igaza van mindenkinek aki azt mondja:
    ” HAJRÁ MAGYARORSZÁG”
    HAJRÁ HAJRÁ HAJRÁ !!!!!!
    Köszönet a sikerekért !!
    Megjegyzés : Magyarország minden olimpiák összesítésében az ELSŐ TÍZBEN VAN !!!!

  10. Wass Albert barátja szerint:

    Örömmel és most már nyugodtan néztem végig a mérkőzés összefoglalóját azt ,ahogy az amerikaiak kapitulálnak! Valami zseniális játék volt. Ezek után Schmitt azt tette, amit tennie kellett: kiosztotta az aranyakat és gratulált a csapatnak.
    Gratulálok a vizilabdás fiúknak és a többi eredményes versenyzőnknek , valamint a tisztességesen és becsületesen felkészült sportolóinknak!

Itt lehet hozzászólni !