Laurencz László: Jó volt magyarnak lenni az olimpia ideje alatt

Samsungsport.hu, Csepel.info

Laurencz Lászlót, a női kézilabda-válogatottal világbajnoki ezüstérmet nyerő mesteredzőt is megkérdezte az előző hét három sporteseményéről a Samsungsport.hu. A kérdéseket és Csepel díszpolgárának válaszait az alábbiakban olvashatják.

1. Véget ért a londoni olimpia. A magyar csapat kilencedik lett az éremtáblázaton, nyolc aranyéremmel, az egy főre jutó aranyérmek számában ötödik lett az országok között.

Jó volt magyarnak lenni az olimpia ideje alatt: én hat aranyat jósoltam, de alighanem mindenki megbocsátja, hogy ebben most tévedtem. Biztos voltam Gyurta Dánielben és Janics Natasában – nos, ebből csak egy jött be. A legnagyobb meglepetés, nem is lehet kétséges, Risztov Éva aranyérme volt, és bár mindenki elismerést érdemel, az én szememben az övé volt a legnagyobb teljesítmény. Ami a kézilabdát illeti: a végeredmény mindenképpen pozitív, hiszen egy nehéz csoportból továbbjutva kerültünk be az elődöntőbe, bár a játék összességében elég hullámzó volt. A svédek elleni meccs kapcsán meg mindenki megint azzal foglalkozik, hogy „mi lett volna, ha”, és eltávolodik a realitásoktól, és az sem jut eszébe, hogy mondjuk mi lett volna, ha Izland ellen Fazekas Nándi nem védi ki a hetest, vagy az nem épp Csaszi kezébe pattan… akkor el sem jutunk az elődöntőbe. Szóval ezek a „ha-k” kiegyenlítődnek.

2. Összesen 13 sportoló bukott le doppinggal Londonban, legutóbb Nadzeja Osztapcsuk, akit megfosztottak a női súlylökésben szerzett aranyérmétől.

Ez sok. Nem tudom, mikor értik meg ezek az emberek, hogy nem ez a megfelelő út. Én ezeket eltiltanám örökre. Azt meg pláne nem értem, hogy tudnia kell, hogy a dobogósokat úgyis tesztelik, hivatalból, nem lehet megúszni – normális az, aki mégis megpróbálja? Bár hát persze az orvostudomány, a gyógyszerészek mindig egy lépéssel az ellenőrök előtt járnak… Bízom benne, hogy kemény lesz a büntetés mindegyiknek.

3. A Videoton a Slovan Bratislava után a Gentet is kiejtette a labdarúgó Európa Ligában, míg a DVSC elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától, és szintén az EL playoffkörében folytatja.

A Debrecent lefutballozták a pályáról: láttam is a mérkőzést, mind a kettőt, a BATE kulturáltan, okosan játszott, különösen itthon, Nyíregyházán. Remélem, a Loki tanult ebből. A Videoton sikere pozitív meglepetés: nagyon szervezetten, ésszel játszott a csapat, és megérdemelten jutott tovább.

A teljes cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják.

samsungsport.hu

4 hozzászólás “Laurencz László: Jó volt magyarnak lenni az olimpia ideje alatt” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Laurencz László: Jó volt magyarnak lenni az olimpia ideje alatt”

    Máskor nem jó?! ))) 🙂 (((

  2. Gordon szerint:

    Ha rajtad múlna, akkor soha nem lenne jó.
    A butaságaiddal “megölöd” a legszebb pillanatot is…

  3. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Kínainak lenni jó, akár a zolimpián túl is!
    “Pártvezetésbe kerül a kínai úszó”
    Ha esetleg úgy adódik még köztársasági elnök is lehet?!
    Jó pézért van egy felesleges diplomám, hogy ne kelljen görbe úton szereznie! Kínai helyesírási szótárt szerezzen Ő!
    No, most köpködhetsz! ))) 🙂 (((

    http://www.blikk.hu/blikk_sport/partvezetesbe-kerul-a-kinai-uszo-2102245

  4. jön a vonat szerint:

    jah, az olimpia előtt meg azt mondta, inkább essünk ki nagy nélkül, mint jól szerepeljünk naggyal…

Itt lehet hozzászólni !