Kommandó fogta el a csepeli mackóst

MTI, Index, Csepel.info

Bűnszövetségben, csoportosan elkövetett rablás feltételezett elkövetőjét fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi kapitányságának nyomozói és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai egy közös akció keretében – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

“Tegnap este 11 óra körül a Rákóczi úton a Karácsony S. utcai buszmegálló mellett komoly rendőri erők voltak jelen, egy csapatszállító kisbuszt láttam, valamint a TEK kommandósait is, akik egy civil kisbusszal érkeztek. Hogy pontosan mi történt, nem tudom” – értesítette a Csepel.info-t egyik olvasónk szombaton egy pénteki rendőri akcióról. Azt azonban, hogy ez mi volt pontosan, csak most tudhattuk meg.

A közlemény szerint az elfogott egy 31 éves férfi és négy társa 2009. február 6-án betörtek a XXI. kerületi Völgy utca egyik lakásába, elloptak egy széfet a benne lévő értékekkel együtt. A rablás idején a lakásban alvó sértett a zajra felébredt, őt az akció végéig lefogták az elkövetők.

A nyomozás során fény derült arra, hogy a férfi a XXI. kerületi II. Rákóczi Ferenc utca egyik házában tartózkodik. Mivel a rendőrség információi alapján a férfinak fegyvere volt, az elfogáshoz és előállításhoz a TEK műveleti egységeinek közreműködésére volt szükség – írta a rendőrség.

A férfit elfogták, és a helyi rendőrkapitányságon előállították. A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, egy társa ellen a rendőrség körözést adott ki – írta a BRFK.

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség körözést adott ki az elfogott férfi egy beazonosított társa ellen:

Mezei Sándor

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-421-4600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán / h-cs: 8:00-16:00; p:08:00-13:00/, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: MTI, Index, Police.hu

10 hozzászólás “Kommandó fogta el a csepeli mackóst” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Tehát nincs is szükség Rendőrségre?! Itt a TEK! Azok még nem korrumpálódtak! ))) 🙂 (((
    “A rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nemcsak a hatékonyság növelésének szándéka áll, a döntéshozók így kívánnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.”

    http://hvg.hu/itthon/20120813_rendorsegi_atszervezesek_oka

  2. Dr. grün szerint:

    “Tegnap este 11 óra körül a Rákóczi úton a Karácsony S. utcai buszmegálló mellett komoly rendőri erők voltak jelen, egy csapatszállító kisbuszt láttam, valamint a TEK kommandósait is, akik egy civil kisbusszal érkeztek. Hogy pontosan mi történt, nem tudom” – értesítette a Csepel.info-t egyik olvasónk szombaton egy pénteki rendőri akcióról
    Ragozzuk csak kissé!
    Egy szombati értesítés szerint vasárnap (tegnap este) történt valami, ami tkp. pénteki rendőri akció?!
    Emmá döfi! Konspirálunk, konfirmálunk?! ))) 🙂 (((

  3. admin szerint:

    Kedves Grün!

    Ha tudnál olvasni, azt is olvashattad volna, hogy a rendőrségi jelentés nem nevezi meg azt a napot, amikor elfogták a tetteseket. Így aztán nem nehéz rájönni arra, hogy az a nap, amikor a TEK kommandósai itt voltak Csepelen, megegyezhet azzal a nappal, amikor itt látták őket.

  4. Dr. grün szerint:

    T. Admin!
    “A hír szent, a vélemény szabad!” (bibiszi)
    Tehát a csepel infó-t még érdemesebb olvasni! Itt sokkal izgalmasabban tálalják a talált híreket!
    A zeredetiben szó sincs háromnapos akcióról! Persze igazad lehet, hogy három különböző időpontról és esetről lehet szó!
    Ennyire szar azért nem lehet a közbiztonság Csepel Árpád földjén! 🙂

    http://index.hu/belfold/2012/08/13/kommando_fogta_el_a_csepeli_mackost/

  5. Shrek szerint:

    Ha már csepeli hír, akkor miért nem teszik fel a teljes közleményt ide? http://www.police.hu/friss/brf-20120813_n3.html

  6. admin szerint:

    Azért Shrek, mert azt nem ismertük. Most feltesszük.

  7. hajasbaba szerint:

    Miért érzem úgy,hogy a hozzá szólók között csak a sárdobálás folyik.Mintha csak a rosszat keresnék mindenben és valójában a hír nem is számít! Talán itt élik ki magukat,mert otthon nem merik?

  8. Gustavo Thoeni szerint:

    Késelés miatt késtek a vonatok a váci vonalon
    lfogták az erdőkertesi vasútállomás mögötti szántóföldön azt a férfit, aki hétfő délután nyakon szúrt egy nőt a Budapestről Veresegyházon át Vácra tartó egyik személyvonaton, majd leugrott az állomáson álló szerelvényről és elmenekült – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. A megszúrt nő csak könnyebben sérült meg, a szurkáló ellen emberölés kísérlete miatt indult eljárás.

  9. Zoli049 szerint:

    Milyen riadt arcot vág a seggfej? 🙂
    Ehhez kellett a TEK? ReMEKK! 🙂

  10. Dr. grün szerint:

    Zoli049!
    Mert tudja, hogy ebből a harapófogóból nincs menekvés!
    Ő már mer kicsinek lenni!
    A Vezíír még csak tervezgeti, hogy mekkora lesz rövidesen! ))) 🙂 (((

    http://share-proxy.iwiw.hu/?url=http%3A%2F%2Fimg7.hvg.hu%2Fimage.aspx%3Fid%3D837d8025-040e-4f48-b550-e8133ee734cb%26view%3D7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c&sign=17a1570206d8ee8f15685b1686d0c3ab&width=400&height=600&crop=true

Itt lehet hozzászólni !