Idén is együtt az ország! – Programok augusztus 20-án

Csepel.hu

A hagyományokat követő, de számos új elemet is tartalmazó kétnapos programmal készülnek a szervezők a közelgő nemzeti ünnepre. Közlemény.

Az először 2010-ben megrendezett Magyar Ízek Utcája nagy sikerére tekintettel, idén még több finomság várja az ünneplőket és ezúttal is jótékonysági célra, a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány támogatására fordítják a bevételek egy részét. A budai Duna-parti falatozást koncertek is kísérik. Az aratómenetet, a Szent István napi misét és Szent Jobb- körmenetet követően természetesen idén is lesz tűzijáték. Az Olimpia évére tekintettel az ünnepi programok része lesz a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, ahol a Londonból hazatérő olimpikonokat is üdvözölni lehet.

Már augusztus 19-én vasárnap délben megnyílik a Magyar Ízek Utcája, az ennivaló vásárfiák az Erzsébet híd budai lábától egészen a Bem térig sorakoznak majd. Közel száz, az ország különböző részeiről érkező kiállító készül ínycsiklandozó finomságokkal. Köztük magyar termelők kínálják majd az általuk termelt gyümölcsöket, sajtot, mézet, kolbászt, lekvárokat. A sétányra üres hassal érdemes érkezni, a készételek mellett ugyanis természetesen megkóstolható lesz Magyarország Tortája, sőt, idén először bemutatják Magyarország Cukormentes Tortáját és az Év fagylaltját is.

Falatozás közben az Alagútnál, a Clark Ádám téren és a Bem téren lehet majd egy kis szünetet tartani, ahol vasárnap este nyolc órától koncertek lesznek. Fellépnek: a Keresztes Ildikó Band, Mókus és a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam, a Mystery Gang, Odett és nem utolsó sorban a vintage punk rock and roll trió, a The Silver Shine. A műsor másnap is folytatódik, a Clark Ádám téren Vitéz László bábelőadás, színházi előadás, néptánc bemutató, délután jazz koncertek lesznek (Bársony Bálint és a Sunshine Love, Hot Jazz Band). A Bem téren hétfő délután a Nemzeti Rézfúvós Kvintetté és a Pénzügyőr Zenekaré a színpad.

A program elmaradhatatlan része ezúttal is az összefogás, amely a 2010-es rendkívüli árvíz helyzet idején szervezett augusztus 20-a óta már hagyománynak számít. Mindenki, aki a Magyar Ízek Utcájára ellátogat és vásárol egyúttal támogatja a nehéz helyzetben lévő gyermekek étkeztetését a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványon keresztül.

Augusztus 20-án, reggel a Kossuth téri díszünnepség nyitja meg az ünnepnap programjait. A ceremónián katonai tiszteletadás kíséretében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd ünnepélyes keretek között felavatják a frissen végzett honvédtiszteket. Az eseményen beszédet mond Áder János államfő. Az ünnepségen fellép a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a Magyar Rádió Zenekara, a Bihari János néptáncegyüttes, valamint Tata, Makó városok és Csepel gyermek néptánccsoportjai.

Délelőtt tíz órakor a Duna fölött egyórás légi parádé lesz katonai és civil gépekkel. Délután egy órakor az Ország Háza ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt; este nyolc óráig lehet megtekinteni a Parlament épületét. A programok ideje alatt a Duna-partra látogatókat az esemény médiapartnere, a Petőfi Rádió rendezésében zenei kívánságműsor szórakoztatja.

A hagyományokhoz híven délután három órakor a Clark Ádám téren tartják az ökomenikus kenyéráldást, majd elindul az Aratómenet a Lánchídon át a Szent István Bazilikáig, ahol 5 órakor  az ünnepi szentmise, azt követően pedig a Szent Jobb körmenet veszi kezdetét.

Az Olimpia évének jegyében rendhagyó módon a nemzeti rendezvényhez kapcsolódik a Gyulai István Atlétikai Magyar Nagydíj is, amelyen olyan atléták vesznek részt, mint Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető vagy az amerikai Sanya Richards-Ross, aki női 400 méteres síkfutásban nyert aranyat Londonban. A sportesemény augusztus 20-án délután négy órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, ahol megjelennek a magyar olimpikonok is. Este kilenc órától kezdődik az augusztus 20-i programok elmaradhatatlan eleme, az ünnepi tűzijáték. Idén a Dunán – a Margit híd és a Szabadság híd között elhelyezkedő – három uszályról lövik ki a rakétákat, a Citadella helyett pedig a Lánchídról. A Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által július 14-én 150 millió forintos keretösszegre kiírt gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárásra egy konzorcium – a tavalyi tűzijátékot is szervező Pyro1 Kft. – nyújtott be pályázatot. A nyertes a tűzijáték műszaki lebonyolításáért, a teljes körű rendezvénybiztosításért és az ezzel kapcsolatos tömegtájékoztatásért felel.

A nap folyamán a Parlamentben a legrangosabb állami kitüntetéseket is átadják. Áder János köztársasági elnök 11 órától Orbán Viktor felterjesztésére a Magyar Köztársasági Érdemrend Kitüntetéseket, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár 13 órától a Külhoni Magyarságért Díjakat adja át.

További információkat és részletes programot az augusztus20.kormany.hu oldalon találnak.

(KIM Sajtó Főosztály)

csepel.hu

11 hozzászólás “Idén is együtt az ország! – Programok augusztus 20-án” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Szép lesz a Szent István napi ünnepség!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. ebihal szerint:

    Megszólalt a látnok!

  3. Dr. grün szerint:

    ebihal!
    A zilyen látnokokkal kitörülheti a nép, a zistenadta!
    2006-ban is úgy indult mint egy szép szent István napi ünnepség!
    Csak a meterológia jóvoltából eccseppet másképp végződött!
    Vagy gondolj a mohácsi csatára, amit ugyanezen okból elveszítettünk!
    Hééééj, pedig mik lehettünk vóna!
    De hát, “balsors akit régen tép…..!”

  4. Lora :) szerint:

    Figyu mán..izé, hát a izéé, a tescó nyitva lesz? kéne szotyi, sör, meg a gyerekeknek egy kis csoki 😀 😛 😀

  5. nagyapó szerint:

    Dr. grün, ha már tanár, figyeljen a helyesírásra!
    Vagy ebbe az ünnepbe is bele kell rondítani?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Dr. grün szerint:

    “A jelenlegi, még bizonytalan előrejelzés szerint egy hét múlva, az augusztus 20-i állami ünnepen meleg, döntően napos időjárás várható, de még nem zárható ki, hogy a nap második felében zápor, zivatar alakul ki. Az Országos Meteorológiai Szolgálat folyamatos, “forródrótos” kapcsolatban áll majd az állami rendezvények szervezőivel, s ha a helyzet megkívánja, akkor félóránként jelentést ad.”

    Mi van ha negyedóra alatt lecsap?! Kinek a kirúgását követeljük?!

    http://hvg.hu/itthon/20120813_augusztus_20_idojaras

  7. Gustavo Thoeni szerint:

    Dr.Grün kit takar?
    Én Zanati Béla elvtársra tippelek.
    Várom a többiek tippjeit.

  8. maminti szerint:

    Dr Grün: szar lehet ennyi negatív energiával, rosszindulattal élni.

  9. Dr. grün szerint:

    maminti!
    Te csak azt hiszed!Két ellentétes pólus nélkül nincs áramlás!
    Próbálj gondolkodni és rájössz! 🙂

    Mi különbség a tumor és az anyós között?!
    A tumor lehet jóindulatú is!

  10. Dr. grün szerint:

    Gustavo Thoeni!
    Ha már a Jedliknél járunk!
    ŐZanati matek-fizikás!
    Én meg magyar-történelem.
    Mé nem mingyán a Pálmai Bélát takarom?!
    Esetleg a Pécsmandulási mohó Bogáncsot?! ))) 🙂 (((

  11. Zoli049 szerint:

    Miért, mikor volt külön? 🙂

Itt lehet hozzászólni !