Fővárosi cég lett a vízművek

Mno.hu

Fővárosi Vízművek

E héten lezárult a Fővárosi Vízművek visszavásárlása, a közszolgáltató ismét százszázalékosan önkormányzati cég – tudta meg a Magyar Nemzet. A Demszky-korszak privatizációs pusztítását jelző júliusi budai csőtörés után új kockázati térkép készül. A volt külföldi befektetők másfél évtized alatt tízmilliárdokat vittek ki az országból, de fejlesztési vállalásaikat jórészt nem teljesítették. Az új cégvezetés uniós forrásokból újítaná fel az egyre romló vezetékhálózatot.

A Fővárosi Vízművek Zrt. korábbi francia és német befektetőivel elszámoltunk, s az augusztus 8-i határidő előtt visszakapta a város az 1997-ben értékesített részvényeket – mondta a Magyar Nemzetnek Haranghy Csaba régi-új vezérigazgató, akit nyáron Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester nevezett ki. A cégvezetőt az előző ciklusban váltották le, amikor a BKV-ügyben hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt volt MSZP-s Hagyó Miklós lett az akkori SZDSZ-es főpolgármester, Demszky Gábor helyettese.

– Az eredeti privatizációs ígéreteket és vállalásokat az elmúlt 15 év alatt alig teljesítették, a vízvezeték-hálózat jelentős felújításra szorul. Ezt jelezte a július elsejei hatalmas csőtörés a Szent Gellért térnél. Azonnal elrendeltem, hogy készüljön új kockázati térkép a 2008 óta nem frissített változat helyett – mondta Haranghy Csaba, aki szerint gazdasági törvényszerűség volt a visszavétel.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.

Forrás: Mno.hu

25 hozzászólás “Fővárosi cég lett a vízművek” bejegyzésre

  1. Lakó1214 szerint:

    Blah-blah-blah…
    Olcsóbb lesz a víz ezentúl? Nem.
    Miért nem a főrabló csatornázást, áramszolgáltatót, távhő-erőművet vásárolta vissza?
    Azzal több gond van, én is tudom, de ezentúl sem félek attól, hogy szétszedik a fővárost, hogy a gerinchálózatot és a kisebb hálózatokat cseréljék. Csepelen a csatornával együtt neki lehetett volna ugrani. Tehát a fentiek szellemében ez jó kis Demszkyzés és a szokásos üres baromság.

  2. lolka szerint:

    “A volt külföldi befektetők másfél évtized alatt tízmilliárdokat vittek ki az országból, de fejlesztési vállalásaikat jórészt nem teljesítették.”…Ezek szerint majdnem csak örülnek, hogy megszabadultak a “sza…….ctól” a javát már úgy is lefölözték…

  3. nagyapó szerint:

    Jellemzően a komcsik szavazták meg az eladást és most ők ellenezték a visszavásárlást.
    Támogatják a magyarellenes román szocikat.
    Van olyan terület, amikor nem az ország érdeke ellen tesznek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. Lakó1214 szerint:

    lolka!
    Tudod a mostanában favorizált Audi, Mercedes és a Coca cola sem teszi ezt másképp, csak most kellett egy gumicsont, azaz vakítani a parasztot.

  5. Paul szerint:

    A Coca-Cola meg a vízkészletünket dézsmálja már évek óta, mert fúrt kútból nyeri a vizet Dunaharasztin. és innen látja el középeurópát a termékeivel.
    Egy fillér vízdíjat, és ezáltal csatorna díjat se fizet a nagy multi!!!
    Támogatásával, csak hozzájárul Orbán a Magyar vízkészlet kirablásához.

  6. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2012. augusztus 11., szombat – 15:24
    “másfél évtized alatt tízmilliárdokat vittek ki az országból”…az olyan kb. tizenöt év…de nem vitatkozom…(illesszük be az ide vágó szlogent)…

  7. nagyapó szerint:

    Paul Ekkora marhaságot még Török et. sem ír! Mi köze az artézi, vagy mélyebb kútból vett víznek a víz- és csatornadíjhoz? Annyi, mint Paulnak a közgazdasághoz. Semmi, de lehet orbánozni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. nagyapó szerint:

    lolka! ???? Nem értem. 15:24-kor ilyet nem írtam, ezért az idézet nem tőlem van.
    Ha arra gondol, “kb. tizenöt év”-vel ezelőtt kik kótyavetyélték el a Vízműveket, igaza lehet. Mintha valami Demszky vezette szoclib társaság.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  9. Paul szerint:

    Nagyapoó! Az, hogy a törvény előírja a vízóra felszerelését a vízkinyerő helyen, ami után csatornadíjat is kell fizetni. Teljesen mindegy,hogy palackozzák a vizet, vagy ellocsolják.

    Ezt csak a kis vállalkozókon hajtják be, mint a szikvízkészítőkön, vagy a házi sör készítőkön. Ők is palackoznak, és a felhasznált vízmennyiség után fizetettnek csatornadíjat velük. Kérdezzen meg egy pl. egy szikvíz készítőt!

  10. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    “Jellemzően a komcsik szavazták meg az eladást és most ők ellenezték a visszavásárlást.”
    Mi a baj ezzel, hogy ragaszkodtak az elhatározásukhoz és nem csináltak a szájukból segget?!
    Emlékeztetnélek a tandíj és a kórház privatizáció elleni fityusz népszavazásra!
    Most pedig már be vannak pikkelyezve törvényi alapon, kétharmaddal! ))) 🙂 (((

  11. ebihal szerint:

    Előre bocsájtom, hogy én minden közművet állami tulajdonban látnék
    legszívesebben. DE, aki a budai vízcsőtörést is az előző ciklus nyakába akarja varrni,
    az szakmailag alkalmatlan. Ez megint egy hangulat keltő cikk. Arról nem beszél, hogy
    az elmúlt két évben , tételesen miért nem hajtották be a külföldi befektetőkön a
    vállalt kötelezettségeket!?

  12. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Szívesen elvitatkoznék azon, hogy Orbánék mit tettek az ORSZÁG érdekében való-
    jában!

  13. Dr. grün szerint:

    ebihal!
    Van egy állandóan tüzelő vitapartner itt!
    Nemis tölt csak lő! Vaktában, de Vakapád is talál szemetet! 🙂

  14. GONDOLKODÓ! szerint:

    A magyar népet “privatizáció és adósságtörlesztés címszó alatt, megtámogatott törvényekkel” megfosztották az általa előállított vagyonától. (társadalmi tulajdonától) Mostanság pedig a képződött adóinak befizetéséből, nagyvonalúan visszavásárólják azokat a javakat, amelyek nem oly sokára továbbvándorólnak majdan erős érdekviszonyokkal bíró körök, előbb kezelésébe, tulajdonába.

  15. "?!" szerint:

    Nocsak, nocsak!

    A “GONDOLKODÓ!” barátunk úgy járt mint Budha. Megvilágosodott.

  16. GONDOLKODÓ! szerint:

    Nem kívánok kiváltságos (maiak) személyekkel folytatott négyszemközti beszélgetéseinkről részletekbe bocsátkozni. Min. 1964-től egészen napjainkig, szereplők személye változik, mi meg rendületlenül szavaztatva vagyunk a kiválasztottakra! (nem mi választunk!)
    Nincsen itt semmi féle megvilágosodási folyamatról szó. Tények, folyamatok, kizárólagos érdekviszonyokra alapuló játszmák, uralkodói szemlélete.

  17. robi szerint:

    Egyetértünk, kedves Gondolkodó, pedig én nem találkozom befolyásos személyekkel.

    A földekkel már elkezdődött a történet. A parasztság hamarosan rádöbben, hogy az életben nem ejtették még így át. Mert földje, az nem lesz.

    Mehet zsellérnek 47 ezerért azokhoz, akik megetették a komcsizás meséjével.

  18. Vátesz szerint:

    Én azért nem ínnék előre a medve bőrére! Itt még minden hódító pórul járt, hát majd a mostani hódítók is úgy járnak! Amely birodalom bekebelez bennünket, az előbb-utóbb felbomlik! A zsidók jobban teszik, ha Amerikába mennek, mint Landeszmann és Berend T. Iván.

  19. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. 22:33

    “Mehet zsellérnek 47 ezerért” Megjelenés hajnalban, sorbanállás napszámos munkákhoz, kiválasztásos felvételre!).”
    Erről már 1978-ban hajnalig tartó polémiákat folytatva, szilárd meggyöződésem volt, hogy befog következni. Nem Földesúrnak, Ispánnak fogják hívni, a nem éppen hintóval szemlét tartóakat. Miközben elfogják várni a szemrevalóaktól, hogy 90 fokos szögben kapáljanak, stb. melyet hátulról fognak iránytani megfelelő módon.

    T. 22:51

    “Amely birodalom bekebelez bennünket, az előbb-utóbb felbomlik!”

    Igen ám, de kinek van ideje azt kivárni, addig…………….?

  20. Dr. grün szerint:

    GONDOLKODÓ!
    Ismerős a tanmese?!
    Amikor a macska körmei között könyörög a zegér, hogy kebelezze be minél előbb, mert mérget evett és az még csúfosabb és fájdalmasabb halál lenne!
    Ezért nem akar bennünket senki bekebelezni! ))) 🙂 (((

  21. Vátesz szerint:

    A történelem nagyobb léptékű, mint egyetlen ember élete. Mindenkinek meg kell tennie, amit a sors rá kimért! Az őseinknek sem kellett volna állítólag azoknak ellenállni, akiknek a mai leszármazói útlevéllel jönnek ide! Akkor viszont már ma sem lenne Magyarország, olyanok lennénk mint a kurdok, öt országban élnek, de nincs hazájuk! A zsidók szétszéledtek a kétezer év alatt, most elégedjenek meg azzal, amit kaptak. Az az ő problémájuk, hogy nem “népnélküli területet adtak a területnélküli népnek”!

    Senki ne higgye, hogy csak úgy odaadjuk az országunkat, szabadítson ránk bárki bármely martalóc segédcsapatot. Unjuk már ezt az euroatlanti polkorrektséget, elzavarunk mindenkit, aki nem a magyar nemzetet szolgálja! A magyar visszacsapó íjjat átfordítják, felhúrozzák, végletekig megfeszítik, s azután háromszor messzebbre hord a másokénál, ha elszabadul! Magyar ember félmunkát nem végez!

  22. Lakó1214 szerint:

    Vátesz, ez az eszmefuttatás most kit érdekelt és hogyan kapcsolódik a témához? Én a “Gondolkodó” által leírtakkal értek egyet. Neked mindegy, csak ne zsidó raboljon ha, ki is rabolnak? Azt a betyár felfogást!
    Magyar ember? Kire-kikre gondoltál? Akik hagyják magukat mindentől továbbra is megfosztani, kifosztani és azt birka mód tűri?
    Valamit szívtál???

  23. Gustavo Thoeni szerint:

    A KÖZGÉP helyett a köznépé legyen a hatalom!

  24. Zoli049 szerint:

    Mekkora volt a bukfenc a visszavásárláson?
    Várok egy választ!

Itt lehet hozzászólni !