Csepeli Anyatejes Világnap

Csepel.hu

„A múlt megértése – a jövő tervezése” idén a mottója a 20. Anyatejes Világnapnak. Csepelen 1994 óta tartják számon az eseményt, 2005-től folyamatosan a védőnők által szervezett rendezvényen hívják fel a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára.

Augusztus 7-én a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban rendezett anyatejes világnapon Kanyik Csaba, a Szociális és Egészségügyi Ágazat vezetője köszöntőjében beszámolt a kerületi önkormányzat családokat támogató intézkedéseiről. Áprilistól például a hármas ikreknek napi 8 órás, az ikreknek pedig napi 4 órás segítséget nyújtanak a gondozónők és a kisgyermeknevelők.

Július 1-jétől a születendő gyermekeket babacsomaggal köszönti az önkormányzat azzal nem titkolt céllal, hogy Csepelen tartsák a fiatalokat – közölte az ágazatvezető.

Az Anyatejes Világnapot 1992-ben a WHO támogatásával azért hozták létre – mondta megnyitójában Gyapjas Katalin vezető védőnő –, hogy felhívja a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, mely mind az egyén, mind a család életében döntő jelentőségű. Továbbá hangsúlyozta, hogy az anyatej nemcsak fizikailag jelent előnyt a babának, hanem tartalmaz növekedési faktorokat, hormonokat, és több mint 300 féle vitamint, melyek egyformán elősegítik a gyermek egyenletes ütemben való fejlődését. „Amire igazán büszkék vagyunk, hogy Csepelen az anyukák 44,1 %-a szoptat kizárólag hat hónapos korig, bár ez még mindig elmarad a népegészségügyi átlagtól. Az egy éven túli szoptatás 37%-os rátát mutat” – emelte ki beszédében a védőnő.

Nagyanyáink tapasztalataihoz visszanyúlva napjainkban ismét 6 hónapos korig támogatják az anyatejjel való kizárólagos szoptatást, utána 2 éves korig, illetve amíg a baba abba nem hagyja – nyilatkozta a csepel.hu-nak Erdélyi Bettina védőnő.

A nap folyamán a kismamák szakmai előadásokat hallhattak a védőnői hivatásról, a természetes szülésről, az ultrahangszűrésről várandósság idején és csecsemőkorban, valamint szoptatási tanácsokat kaptak a védőnőktől. Az édesanyák gyermekeikkel egészséges ételeket kóstolhattak, babusgató foglalkozáson vettek részt és kellemes baba-mama tornával mozgatták meg testrészeiket a mintegy 53 szakmai támogatónak köszönhetően.

Antal Zsuzsa- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !