Magával rántja Vizoviczki az alvilágot?

Blikk

Csepelen is láttak kommandósokat

Portik Tamást (a képen barna kabátban) és társait vasárnap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Felfegyverzett kommandósok kísérték a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított férfiakat (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Budapest — Összefügghet az évszázad rendőri korrupciós botránya, és az Aranykéz utcai robbantás! A Blikk információi szerint ugyanis a jelenleg folyamatban lévő nyomozás egyik gyanúsítottjának, Vizoviczki Lászlónak vallomása alapján fogták el Portik Tamást, az olajügyekből ismert egykori Energol Rt. tulajdonosát.

A Csepel.info-t több olvasó is arról tájékoztatta, hogy Portik Tamásék elfogása idején Csepelen is láttak kommandósokat, az egyik olvasónk szerint a Királyerdőben. Aki erről többet tud, írja meg a fórumban! Az alábbiakban a Blikk cikke olvasható.

Úgy tudjuk, hogy a most előzetes letartóztatásba került férfi lehetett a megrendelője 1998-ban az V. kerületi, négy halálos áldozatot követelő merényletnek, amelynek célpontja Boros Tamás, ugyancsak olajügyekben érdekelt vállalkozó volt. Sőt, azt gyanítják, hogy Portik volt a felbujtó a Prisztás-gyilkosságban.

Prisztás Józsefet 1996-ban autójában lőtték agyon Óbudán. Az Energol-vezér ügyvédje, Bánáti Kristóf  a HírTV-nek elmondta: védence mindent tagad.

Vizoviczki és Portik kapcsolata közel két évtizedes, hiszen egykor az éjszaka császárának szórakozóhelyeit az Energol-vezér emberei védték az alvilágtól.

Kapcsolatuk 1996 táján szilárdult meg, amikor Vizoviczki már javában uralta a Váci utcát, üzemeltetett jó néhány diszkót. Az alvilágban ekkortájt folytak legnagyobb harcok a területekért.

– Két nemrégiben őrizetbe vett, hasonló piacon mozgó férfi működik együtt a hatóságokkal. Mindketten tettek vallomást. Egyikőjük az NNI szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője Hopka Lajos ellen vallott, másikuk pedig Portik Tamást mártotta be – mondta a Blikk informátora, és hozzátette, mindkét férfi esetében létrejöhetett a vádalku, hiszen az általuk elkövetett bűncselekmények kisebb súlyúak, mint amelyekben együttműködnek.

Mint ismeretes a rendőrségi korrup­ciós ügy június 1-jén robbant, akkor négy főrendőrt, Kalmár Tamást, Hopka Lajost, Gulyás Imrét és K. Attilát kapták el. A gyanú szerint a rendőrök több százezres, illetve milliós havi apanázst kaptak éveken át azért, hogy az éjszaka császárának szórakozóhelyeit megvédjék, a konkurenciát pedig zaklassák. Rajtuk kívül előzetesbe került Vizoviczki László, és egyik első embere is.

Forrás: Blikk

13 hozzászólás “Magával rántja Vizoviczki az alvilágot?” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Magával rántja Vizoviczki az alvilágot?
    Reméljük a felvilágot is!
    A világ már csak így működik, a kettő nincs egymás nélkül! ))) 🙂 (((

  2. Királyerdei szerint:

    Ne reménykedj grün!
    A tolvaj,gyilkos komcsikat fogja magával rántani.
    Várdd ki,amíg a Kun meg a Deme énekelni kezd! 🙂

  3. helyi szerint:

    Üdv

    Valóban itt voltak szombaton a kerületben, a Kapos utcát zárták körbe hermetikusan, oda és onnan se ki, se be nem lehetett menni, ha csak nem ott lakott valaki…Álracos kommandósok egy sárga rabruhást fogtak közre és cipelték fel az egyik panelba…Közben a rendőrség biztosította a terepet….

  4. Dr. grün szerint:

    Királyerdei!
    Miből gondolod, hogy ekkora pénzeknél két ember élete sokat számít?!
    Nem bírod elképzelni, hogy akkor az életfogyt enyhített fokozata lép életbe! ))) 🙂 (((

  5. nagyapó szerint:

    Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy a komcsik, a Deme-Kun kettős 5 mFt-ért képesek voltak ölni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Ismered?!
    “Van az a pénz!”

  7. nagyapó szerint:

    Csak ennyi? 5 milkó? Nagy az infláció.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Nagy a zinfláció?!
    Ezt hajja meg a Vezííred! 🙂

  9. Vátesz szerint:

    Szerintem ez a Vizoviczki öngyilkos lett, csak még életben van. A ilyen besúgást a felvilág és az alvilág is viszonozni szokta. Azzal hogy vádalkut kötött, a saját bőrét legfeljebb a hatóságoktól védte meg. A felvilág és az alvilág bárhol utoléri a világon. Eltűnni csak a balfasz jogállamok elől lehet, mint ahogy adósa is csak az államnak meg a jogkövető hitelezőknek lehet valaki büntetlenül.

  10. csapajev szerint:

    Mindenkinek elolvasásra ajánlom Árpa Attila:-Holtomiglan című könyvét…!!!

  11. kkk szerint:

    a három ártatlan ember életéért aki az aranykéz utcában meghalt, fel kellene akasztani ezt a férget is.

  12. Miska72 szerint:

    Mióta mondom én? Gazemberek a hivatalokban? Mafia!!! 🙂 🙂 Ugye? Ugye? Nekem lesz igazam. 🙂 🙂 🙂

  13. bonifác szerint:

    Öröm hallani, amikor az elvtársak bőrüket mentve egymást mártják be.És mi lesz
    akkor, ha az amerikaiak háta mögött bujkáló Fletóról derül ki ……..Mert 7-8 milliárddal
    ritkán kínálják meg az embert.(+300milló dollár Indonéziában)Olyasmi, ami még nem
    ÉVÜLT EL.

Itt lehet hozzászólni !