Újra gyártanak acélcsöveket Csepelen

MTI, HVG

Újraindította az acélcsőgyártást Csepelen a 2011-ben alapított DRW Dunai Cső és Zártszelvény Gyártó és Kereskedelmi Kft., az indulás óta eltelt 10 hónapban a termelés éves szintre vetített volumene elérte a 30 ezer tonnát.

A cég közleménye szerint Kovács Attila, a DRW ügyvezetője úgy tervezi, hogy 2014-re a cég termelése megnégyszereződik, és 120 ezer tonnára nő. Az ágazat teljes hazai kibocsátása jelenleg évi 140 ezer tonna, összforgalmának értéke 25 milliárd forint. A cég idei árbevétele várhatóan 5 milliárd forint lesz, 2014-re pedig 20 milliárd forint körül alakul majd.

A termékek fele külföldi, elsősorban német, szlovák, cseh és litván megrendelésre készül; acélcsöveiket főként az építőiparban és a gépiparban hasznosítják például acélszerkezetű csarnokokban, állványzatokban, valamint a gépjármű- és kerékpárgyártás területén.

Kovács Attila szerint Csepel versenyelőnye a szakképzett munkaerő bőséges kínálatában és a dunai szállítás lehetőségében rejlik. Az árufuvarozás jelentős része a Dunán történik, ennek tonnánkénti költsége a közúton szokásos 35-40 eurós árral szemben, átlagosan csupán 20 eurót tesz ki. A tavaly másfél milliárd forintért vásárolt, új gépsorokon a cég jelenleg 76 embert foglalkoztat.

A DRW az üzemcsarnokokat a volt Csepeli Fémmű jelenlegi tulajdonosától, az Indotek Csoporttól bérli. A közlemény idézi Jellinek Dánielt, a cégcsoport vezérigazgatóját, aki  szerint kifejezetten olyan hazai és nemzetközi gyártókkal kezdeményeznek tárgyalásokat az üresen álló iparterületek bérbeadásáról, akik a DRW termékeit alapanyagként tudják hasznosítani. A DRW közlése szerint a Csepel Fémműben jelenleg 18 ezer négyzetmétert bérelnek, de bővülésre és a termékgyártók letelepedésére még 50 ezer négyzetméternyi terület áll rendelkezésre.

Az Indotek iparfejlesztési koncepciója további, jelentős fellendülést hozhat a csepeli fémipar számára – hangsúlyozza a DRW a közleményben.

Forrás: MTI, HVG

9 hozzászólás “Újra gyártanak acélcsöveket Csepelen” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Bravó! Remélem a Csepel SC sorsa is rendeződik.(kíváncsi vagyok az Indotek magyar tulajdonosaira. Talán Simicska?)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. robi szerint:

    Az ügyvezető a volt MLSZ elnök?

    Úgy tudom, a Csepel SC sorsa már rég elrendeződött. A Simicskához való hasonlat nekem nem jutott volna eszembe, ezért gratulálok.

  3. földhözragadva szerint:

    igen, a volt elnök. Meg egy sarokkal arréb a kovácsrész tulaja. Hm, aprócska köz és közműtartozásokkal…

  4. Zoli049 szerint:

    Lehet hülye vagyok, de tudtommal mindíg gyártottak valami csövet a gyárban?! Olyan nem volt, hogy teljesen leállt volna a gyártás.

  5. bonifác szerint:

    El tudom képzelni az eltársak dühét. Hiába verték,lopták szét a csepeli gyárat,a szemét
    fideszesek újraindították.Igaz, csak kis részét, de mi lesz ha ?!

  6. robi szerint:

    T. bonifác!
    A cikkben említett két úr közül szerinted, melyik a “fideszes”?

  7. Zoli049 szerint:

    bonifác is csak ír. 🙂

  8. csaba péter szerint:

    Te bonifác te tényleg agyalágyult vagy

  9. csaba péter szerint:

    Vátesz és a többi pártszolgálatos most miért nem komcsiztok ezekre akik” szétlopták” a gyárat?
    Vagy ezek azért jó komcsik mert át álltak?

Itt lehet hozzászólni !