Prokop Péter-díjat kapott dr. Szabó Ferenc jezsuita író

Csepel.hu

Fotó: Bede Orsolya

Dr. Szabó Ferenc jezsuita író, költőnek, a magyar irodalom nemzetközi hírű tudósának, a Vatikáni Rádió magyar adásai, valamint a Távlatok című lap szerkesztőjének, a magyarság érdekében nemzetközi téren több évtizeden át kifejtett tevékenységéért 2012. június 27-én Prokop Péter-díjat adományoztak. Csepel 300. jubileumi évében a díjat dr. Varga Lajos püspök adta át az Erdei Éva Galéria Kvasznay Péter Termében.

A Kálócfán született dr. Szabó Ferenc 1953-ban lépett be a jezsuita rendbe. Az 1956-os forradalmat követően elöljárói kérésére elhagyta az országot. Teológiai tanulmányait az eegenhoveni főiskolán végezte, pappá Brüsszelben szentelték. 1967-től munkásságát meghatározta a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztése, melyet 25 éven keresztül végzett.

A rendkívül termékeny író tizenévesen írta első verseit. Nevéhez fűződő számtalan teológiai és filozófiai témájú könyvei, publikációi, festményei mind-mind Istenhitéről tesznek tanúbizonyságot. Dr. Szabó Ferenc 1992-ben tért haza Magyarországra, azóta a Távlatok című folyóirat főszerkesztője.

A hetedik Prokop Péter-díjat kapott jezsuita szerzetest Tóth Sándor József Attila díjas költő, publicista méltatta. Laudációját Szabó Ferenc életének hitvallásával, a Szavak alkímiája című versének legtömörebb soraival kezdte, majd kitért az általa erős pedagógiai érzékűnek titulált jezsuita író pályafutására: „Szabó Ferenc páter, a jezsuita, a kemény racionalistának tűnő tudós ember, kinek a szíve olyan, mint egy falat kenyér. Hosszú kinti élete és munkássága során a magyar táj sosem szakadt el tőle. Nyugodtan mondhatom, hogy prófétai lélek nemcsak papságánál fogva, hanem mint művész, mint alkotó egyéniség” – vallotta beszédében Tóth Sándor.

A díjátadó ünnepség után a Kalocsai Iskolanővérek Szent József Otthonából kölcsönözött Prokop Péter festményekből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítás a nagyközönség előtt július 2-ig áll nyitva bejelentkezéssel (tel.: 420-1728, e-mail: erdeieva@net-tv.hu, eva@erdeigaleria.hu) mindennap Csepelen, a Kondor u. 29-ben.

Antal Zsuzsa- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !