Több mint 7 millió forint csepeli gyermekek étkeztetésére – pályázatot nyert az önkormányzat

Csepel.hu

A NEFMI – Nemzeti Erőforrás Minisztérium (mai nevén Emberi Erőforrások Minisztériuma) pályázatot írt ki a rendszeres gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek számára biztosítandó napi egyszeri meleg étel biztosítására a nyári szünidő alatt.

A pályázatot Csepelen a Humán Szolgáltatások Igazgatósága és a Családtámogatási Iroda közösen gondozta. Önkormányzatunk 300 gyermek étkeztetésére nyert forrást 7.128.000 forint értékben, melyhez önrészt nem kellett biztosítani.

“Az összeg felhasználása két részben zajlik: a Karácsony Sándor Általános Iskolában minden munkanapon 12.30 és 13.30 között fogadják az előzetesen értesített gyermekeket ebédre, másrészt a napközis táborban biztosítjuk a forrásból a rendszeres gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők számára az étkezést. Az ételt a Humán Szolgáltatások Igazgatósága készíti.

Az étkezés ideje alatt a felügyeletet a Karácsony Sándor Általános Iskolában a Gyermekjóléti Központ biztosítja” – tudtuk meg Kanyik Csabától, a Szociális és Egészségügyi Ágazat vezetőjétől.

Forrás: Csepel.hu

67 hozzászólás “Több mint 7 millió forint csepeli gyermekek étkeztetésére – pályázatot nyert az önkormányzat” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Gratulálok!

  2. csapos szerint:

    Félelmetes, hogy 2012-ben Magyarországon erre van szükség.

    Remélem, egyetlen csepeli gyerek sem fog éhezni! Ez mindent megelőz!

  3. Manitu szerint:

    Félelmetes, hogy ha korábbi vezetésnek ez sem jutott eszébe. És jó, hogy már van ilyen 🙂

    Szegények sajnos mindenhol vannak. Azzal, hogy a segélyért iskolába kell járni, a kormány egyszerre oldotta meg, hogy biztosan egyenek naponta a gyerekek, és tanuljanak is. Sajnos az MSZ-SZDSZ-es kormány erről sem gondoskodott. Nem a gyerekek sorsa érdekelte őket. 🙁

  4. felix szerint:

    Az MSZP kormány arról sem gondoskodott, hogy ennyi rászoruló gyermek legyen. Szégyen.

  5. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Mihez gratulálsz?!
    Ahhoz , hogy Csepelen 300 gyerek naponta egyszer sem jut meleg ételhez?!
    Esetleg ahhoz, hogy csak 300?!
    Talán ahhoz, hogy feltámadt a kormányzat lelkiismerete és segít az éhezőkön, amit egyébként a gyerekek szülein spórol meg?! Hadd ne soroljam milyen rafinált módszerekkel!

  6. Dr. grün szerint:

    félix!
    Köszönöm!
    Ugyanezt akartam Indiánfing kartársnak megírni! ))) 🙂 (((

  7. Manitu szerint:

    Engem megdöbbent, hogy ti, állítólagos baloldaliak azt tartanátok jónak, ha nem sikerült volna pénzt szerezni gyermekétkeztetésre.

    Bár az MSZP eddig is ilyen volt. Emlékszem: “Nincs ingyenleves, mindenért fizetni kell” Ezt bizony a csepeli MSZP írta ki a honlapjára. Ők nem adtak volna levest se ezeknek a gyerekeknek, nemhogy rendes ebédet.

  8. Dr. grün szerint:

    Indiánfing!
    “ti, állítólagos baloldaliak azt tartanátok jónak, ha nem sikerült volna pénzt szerezni gyermekétkeztetésre”
    Nem kedvesem, mi annak örültünk volna, ha nem kellene pénzt szerezni gyermekétkeztetésre!
    Nem tudom mennyibe van a zOrszágzászló, de sokáig lehetett volna eszegetni belőle!
    Ha már a gyerekekről van szó!

  9. felix szerint:

    Kedves Manitu!
    Hol olvastál olyat, hogy annak örülnénk, hogy ha nem sikerült volna? / már megint a fideszes csúsztatás/
    Az meg sem fordult a fejetekben, hogy a szocik alatt Csepel ezt önállóan is megtudta oldani.
    /nem tudom, de nem is zárom ki./
    Ne az általad eldobált csontokból jósolj, hanem jár a dolgok után.
    Arra vigyázz, hogy ha így teszel akkor, ki fogsz lógni a csapatodból.

  10. felix szerint:

    Bocs. Az ingyen ebéd utalásod, arra enged következtetni, hogy lövésed sincs arról amiről beszélsz.
    Az annyit jelent, hogy valakinek fizetnie kell azt amit más ingyen kap.
    Erre van a 7 millió forint is.
    Amennyiben lenne ingyen ebéd, akkor ugye azt megérted, hogy nem kéne a pályázati pénz?

  11. Manitu szerint:

    Grün: a ti időtökben meg se próbáltatok pénzt szerezni a szegényebb gyerekeknek és azt is elnéztétek, hogy a gyerekek iskolába se járjanak. Az MSZP ma sem támogatja azt a rendszert, hogy segély csak akkor járhat, ha a gyerek iskolába jár (és ezzel naponta legalább egyszer eszik).

    Felix: ti szocik akkor tomboltok a legjobban, ha valami pozitív dolog történik. Nézd meg mi van már megint: gyerekek kapnak ételt, és ti teljesen kiborultatok. Az MSZP hetente hozott megszorító intézkedéseket, a bankoknak meg kinyalta a fenekét, a bankhiteleseket semmivel sem védték, ahogy a szegény gyerekeket sem. A nyugdíjasokra, betegekre meg vizitdíjat vezettetek be. A csepeli MSZP a honlapján hirdette, hogy a szegények se kaphassanak semmit meg ingyen.

    Vagy már nem is emlékszel?

  12. Manitu szerint:

    Miért nem tudtok egyszer az életben annak örülni, ha szegények járnak jól, és nem a bankok?

  13. Manitu szerint:

    Bocsánat rosszul idéztem a csepeli MSZP-t. Ők azt üzenték: “Nincs ingyen ebéd!” Ők nem adtak volna ételt az éhező gyerekeknek sem, és nyilván nem is pályáztak volna étkeztetésre:

    http://csepel.info/?p=880

  14. Gordon szerint:

    Talán sosem tudjuk meg, hogy a szocimutyi hányszor 300 gyerek étkeztetésétől vonta el a forrást.

  15. Gordon szerint:

    Igen, rosszul idézted Manitu.
    Épp javítani akartalak. Ha idézünk, akkor legyünk hűek az eredeti szöveghez. 🙂

    Nincs ingyenebéd, mindenért fizetni kell. Ez volt a csepeli MSZP üzenete.

    De persze ha kimaradna egy etetés a börtönben/ fogdában/ előzetesben / nemtudomméghol, akkor az egykori elvtársak azonnal futnának a jogvédőkhöz.

  16. nagyapó szerint:

    Libás Bajnai: nincs ingyen ebéd! Emlékeznek? Emlékezzenek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  17. Gordon szerint:

    Sok szoci politikus (+ holdudvar tagjai) ma is belakmározhatott abból a pénzből, ami sejtjük hogy hogyan került a birtokába.

    De legalább maradnának csendben…

    A kommunista, ha kinyitja száját hazudik és zabál, ha kinyújtja kezét lop.

  18. felix szerint:

    Nem bánom és a 7 milliót, csak azt bánom, hogy sok az éhező, és ha maradtok akkor még több lesz.
    Az iskolába járás és az ebéd közötti összefüggés nem az, hogy akkor legalább kap ételt, hanem az, hogy csak akkor kap.
    A kettő nagyon nem ugyanaz.
    Ha a szocik olyan profi módon tudtak volna lopni mint a fidesz, ma már ott tartanánk, mint 2014.-ben fogunk.

  19. Gordon szerint:

    Bla-bla-bla felix. Ha rajtatok múlna, akkor ebben az országban mindenki akár éhen is halhatna.

    Írd le vagy százszor, hogy el ne feledd a csepeli szocik jelmondatát:
    Nincs ingyenebéd…
    Nincs ingyenebéd…
    Nincs ingyenebéd…
    …..

  20. felix szerint:

    Leírhatom ötezerszer is akkor sem fogod megérteni, hogy mit jelent ez a mondat.
    Ez azt jelenti, hogy azt a 7 milliót is valakiknek ki kellett fizetni, és csak az után lehet elosztani, tehát NINCS INGYEN EBÉD, mert az van ingyen amit senki sem fizetett ki.

  21. felix szerint:

    Kieg.
    Ha ingyen van, akkor osszatok 20 milláért ételt, ne sajnáljátok az éhezőktől.

  22. robi szerint:

    A belügyminiszter két éve éhséglázadást vizionált.
    Tisztában volt vele, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek. Tudott valamit.
    Perspektíva hiányában örülni kell az egyszeri támogatásnak. Hogy mi lesz jövőre, mindenki sejtheti.

    Az ülep fényesítők egyébként szólhatnának már az ülepek gazdáinak, hogy vegyék már elő azokat a tolvajokat, ne csak verbális elszámoltatás legyen.
    Csak nehogy a szemétkosárban landoljon a feljelentések 99 %-a, mert akkor a kommunikációnak lesz mit elhallgatnia.

    A tolvaj komcsizás – konkrétumok nélkül – a bérfirkászokat teszi nevetségessé. Naphosszat börtönökről regélnek, pedig még nincs kánikula.

  23. Gordon szerint:

    Felix!

    Azt a pénzt amit a szocik nem tudnak ellopni (mert a választók elzavarták őket a fenébe – nagyon helyesen) pont ilyen dolgokra lehet fordítani.

    Azt a pénzt, amit a szocik nem akartak beszedni a bankoktól szintén ilyenekre lehet költeni.

    No meg azt se felejtsük el, hogy a zországot is eladósítottátok, így azt a pénzt amit a megnövekedett államadósság finanszírozására kell fordítani többek között pont az éhező gyermekektől vehette el a szocimutyizoo banda.

  24. Gordon szerint:

    “A tolvaj komcsizás – konkrétumok nélkül”

    Épp nemrégiben osztottak ki két életfogytot első fokon.

    Azért azt sem a semmiért adják…

  25. Katka szerint:

    Orbán nevetséges és fölösleges levelezgetéseire elköltött milliárdokból gyerekek millióinak jutott volna bőven eledel.

  26. ebihal szerint:

    Gordon!
    Mint már többször leírtam, cinikusan aljas provokátor vagy!

  27. robi szerint:

    T. Gordon!
    Tán nem az elszámoltatás eredményének tudod be az ítéletet?

    A diktafon után nem kellett hozzá egy Budai Gyula, aki kinyomozza, mi történt.
    Amennyire én tudom, az elítéltek – finoman szólva- nem tartoztak az elmultnyócév gazdasági haszonélvezőivé.

    Ráadásul a fő elítélt nem követett el gazdasági bűncselekményt, egy forint elvételével nem vádolták. Mit számoltattunk el rajta?

    Gordon logikája szerint a lefülelt falusi tyúktolvaj esete is az elszámoltatás eredmény listájára kívánkozik. Gratulálok.

    A nagyvadak köszönik szépen, jól vannak.

  28. felix szerint:

    A pártok már csak olyanok, hogy lopnak. Tisztelet a kivételnek.
    A szavazók meg hol erre, hol arra a tolvajra szavaznak.
    Az okosabbja az amatőr tolvajra szavaz,ha nincs más választása, mert azt le lehet buktatni.
    Tudod az amatőr az nem tud annyit lopni, hogy ne legyen adóssága, a profi tolvaj két év alatt kifizeti a hitelezőit, úgy hogy még marad neki is bőven..

  29. Bugi szerint:

    Deme túllőtt a párttársain. Ő már ölt is, míg sokan megelégedtek a szimpla lopással.

  30. Bugi szerint:

    Ha MSZP-s lennék itt meg se szólalnék. Ők nem adtak ingyen ételt a rászorulóknak, és nem adtak vizet sem az óvodásoknak.

  31. felix szerint:

    Kedves Bugi.
    Légy pontos.
    Deme nem ölt, és megkapta amit érdemel.
    A tieitek is meg fogják kapni.
    Ismered az a viccet.
    A te nejed egy k, mert élvezetből bárkivel lefekszik.
    Az enyém annyira tisztességes, hogy csak pénzért.
    Ez a vita erről szó és ebből sokan jól megélnek.

  32. Bugi szerint:

    Deme együtt ölt a K. Tamással. Az MSZP meg együtt lopott.

  33. felix szerint:

    Bugi!
    Ne járasd le magad.
    A joggal ne kezdj foglalkozni, mert az valamivel konkrétabb mint a politika.
    Deme egy szemétláda, de nem ö ölt .

  34. felix szerint:

    Ja és”Az MSZP meg együtt lopott.” Ha megengeded befejezem.
    Az MSZP meg együtt lopott a FIDESSZEL.

  35. Dr. grün szerint:

    “Manitu szerint:
    2012. június 27., szerda – 18:42
    Grün: a ti időtökben meg se próbáltatok pénzt szerezni a szegényebb gyerekeknek és azt is elnéztétek, hogy a gyerekek iskolába se járjanak. Az MSZP ma sem támogatja azt a rendszert, hogy segély csak akkor járhat, ha a gyerek iskolába jár (és ezzel naponta legalább egyszer eszik).”
    Miért kellett volna pénzt szerezni?!
    A több kulcsos adó a jobban keresőket jobban sújtotta mint a szegényebbeket és abból szűken szépen csurrant cseppent gyerekkedvezményekre is!
    Erre jött az eszelős 16%-s jövedelemadó ötlete a mi a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé tette!
    Előbb a “Mindenki jól lár” majd “Senki sem járhat rosszul!” és a jövedelmek átstrukturálása, magyarul megszorítások!
    A beígért munkahelyek meg nem teremtése még a lehetőségét is elvette a kilábalásnak! A meg nem termelt javakat nem lehet elosztani!
    Bocsássa meg nekem a Teremtőd, hogy leálltam vitatkozni egy közgazdasági analfabétával már megint!
    Szem elől tévesztettem, hogy
    “Hülyével nem szabad vitatkozni, mert legyőz a rutinjával!” ))) 🙂 (((

  36. Jeniszej szerint:

    Virtuális bank, virtuális pénz, virtuális javakkal mi a helyzet. Szerintem a bankok ezt másképpen látják. 🙂

  37. demokrácia szerint:

    “Soha ne vitatkozz idiótákkal,mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.”
    Mark Twain

  38. Gordon szerint:

    “Orbán nevetséges és fölösleges levelezgetéseire” – keseregnek a kommancsok.

    Már bocsánat, de a zúj zalkotmány elfogadását megelőző levelezés is azzal a zeredménnyel járt, hogy a zemberek akaratát beépítették a zúj zalkotmányba.

    Nem volt felesleges.
    A szocimutyi volt felesleges.

  39. Gordon szerint:

    robi mondja:

    “Amennyire én tudom, az elítéltek – finoman szólva- nem tartoztak az elmultnyócév gazdasági haszonélvezőivé.”

    Gordon mondja:

    Most viccelsz?
    Az a Deme ne tartozott volna oda, mely a szocifrakció tagja vót?

    robi mondja:

    “Gordon logikája szerint a lefülelt falusi tyúktolvaj esete is az elszámoltatás eredmény listájára kívánkozik. Gratulálok.”

    Gordon mondja:

    Már bocsánat, de ami a ziskolában a szocibűnözés keretében történt a znem tyúklopás. Két életfogytot osztottak ki érte (nagyon helyesen).

    Ne vicceljünk már…

  40. Gordon szerint:

    felix mondja:

    “Tudod az amatőr az nem tud annyit lopni, hogy ne legyen adóssága, a profi tolvaj két év alatt kifizeti a hitelezőit, úgy hogy még marad neki is bőven..”

    Megszólalt a szakértő.

  41. felix szerint:

    Kedves Gordon.
    Ne légy ennyire igénytelen.
    Préselj ki magadból valami érdemlegeset.
    Azért az egy kicsit tré, ha annak örülsz amit a tieid lopnak el.
    Ma korruptabbnak tartják az országot mint bármikor.
    Persze lehet, hogy a FIDESZ becsületét is a komcsik lopták el.
    Nem vigyáztatok rá elég jól.
    A világ rajtunk röhög, pedig csak rajtatok kéne neki.

  42. Mari nénye szerint:

    Huuuuuuu én inkább most csöndben maradok 🙁

  43. Percsi szerint:

    Bravó!!! A FIDESZ milyen nagylelkű, gratulálok nekik, mert még mindig meg tud etetni embereket, most ráadásként 300 gyermeket is. Idén, közel 20000 Ft-tal, két szülő havi 40000 Ft-tal kevesebb fizetést visz haza, drágább a kenyér, hús, zöldség, gyümölcs és minden, mint az MSZP kormányzása alatt. Tehát két évvel ezelőtt, jutott ebéd a gyereknek, gyümölcs is, nem kellett az iskolába elhordani egy tányér levesért.

    Orbán gyerekeinek nincs szüksége ingyen ebédre, és az elmúlt két évben, jócskán több fizetést visz haza.

    Van aki azt írja, hogy az MSZP még vizet sem adott az iskolás gyerekeknek, nem kötelezte az iskolát stb.
    Az MSZP is adott támogatásokat, segélyeket, ingyen reggelit-ebédet-uzsonnát, a rászorulóknak ingyenes volt a napközi, mindenkinek járt alanyi jogon, mielőtt még azt a választ kapnám, hogy egyes népcsoportoknak.

    Egyik pártot sem védem, mind egykutya. Rendszerváltás óta ott ücsörögnek a parlamentben, széthordták és még jobban lepusztították az országot.

  44. Gordon szerint:

    Volt anno 3,60 is a kenyér. Persze ha a zemeszpé lenne hatalmon, akkor a gáz ára is már kétszer annyi lenne, mint 2010 márciusában.
    Tudjuk, hisz emlékszünk:
    “Nem-lesz-gá-zár-e-me-lés!”

    Lassan mondta, hogy megértsük, aztán mégis az egekbe emelte a “szociálisan érzékeny” mutyiszoci kormány a gáz árát.

    Az országot egyébként a szocialisták hordták szét (már a ’80-as években elkezdődött).

  45. csaba péter szerint:

    így igaz . ezért van a termőfödmutyi és a simlicska -féle elközgépesedés

  46. Gordon szerint:

    A tény: Két “életfogyt”.

    A többi csak duma.

  47. csaba péter szerint:

    qwe?

  48. felix szerint:

    Kedves Gordon.
    Lehet, hogy ezért nyomorog most az Orbán család és Simicska is, mert a szocik széthordták az országot.
    A többi nyomorgó fidesz közeliről meg szó se essék.
    Tudom Orbánék most rakják össze az MSZP által szétlopott országot a baj csak az, hogy a csókosokon kívül senkinek sem jut belőle.

  49. robi szerint:

    T, Gordon!

    A bíróságon szoci bűnözésről szó sem volt. Ez tény.
    Ezt veletek mondatják ki, ítélet nélkül.

    Aki az országot ténylegesen eladósították azok a személyek, a hülye gyerekeknek – tabu. Ők élik világukat. A bérenceknek marad a harmadik-negyedik vonal.

  50. Gordon szerint:

    Olvasva a balliberálisok dühöngését biztos vagyok benne, hogy a balliberálisok szemében még 10 év múlva is vörös posztó lesz, hogy a 2. Orbán-kormány idején sikerült 7.128.000 forintot szerezni rászoruló csepeli gyermekek étkeztetésére.

    Annak idején így voltak a Széchenyi tervvel, a kedvezményes otthonteremtéssel és Királyerdő fejlesztésével is. Meg is büntették a fiatalokat és a királyerdeieket.

  51. Gordon szerint:

    robi!

    A bíróság csak az ítéletet mondhatja ki (két életfogyt 1. fokon), politikai tartalmú véleményt nem formálhat, de aki figyelemmel kísérte a csepeli közéletet az tudja, hogy mi az a szocimutyi.

  52. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Te formálhatsz politikai véleményt, de az meg annyi mint halottnak a beöntés! ))) 🙂 (((

  53. Gordon szerint:

    Szerintem pozitívum, hogy politikai véleményt formálhatók, mert alig több mint 20 éve erre csak korlátozott lehetősége volt egy polgárnak.

    Az is a szocik miatt volt (mármint a hiány).

  54. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Azt mondod, hogy demokráciában nem kell félni?!
    Csak a segg változott, ugye?! 🙂

  55. Gordon szerint:

    Valaki egyszer azt mondta, hogy demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvéstől, az ellenség gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.

    Elvtársak!

    Ne reszkessetek, ne hőbörögjetek!
    Nyugi.

  56. csaba péter szerint:

    igazad van gordon a fasisztáktól sem kell félni.

  57. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    Nem emlékszek kristálytisztán kitől igéztél!
    Talán Nyírőtől vagy Bibótól?!
    Mindig keverem ezt a két óriási elmét! Nálam már foglalkozási ártalom!
    Te tényleg azt hiszed kétharmad vagy, aki nem fél! ))) 🙂 (((

  58. Percsi szerint:

    Nem csak az MSZP hordta szét az országot. Több párt volt, akiknek beleszólásuk volt a hatalmon lévők ügyeibe. Nem osztogattak kokit, nem kértek elszámoltatást stb. Vajon miért nem tették?? Csak egy példa: Tokaj kincsünk kinek a kezébe került? MSZP-s ?

  59. joságos. szerint:

    A rend kedvéért; a bíróság Deme és Kun esetében az életfogytiglant nem lopásért hanem gyilkosságért szabta ki! Nem az MSZP hanem 2 elvetemült gazember fölött mondták ki az ítéletet. Ez akkor is így van,ha a habzó szájú csepeli fidesznyikek, ügyeletes fasiszták és rá érő takarító nők mást kárognak egyfolytában!

  60. felix szerint:

    Gordon a szocik az agyadat is ellopták.

  61. felix szerint:

    Mindenkitől elnézést kérek, mert mégis van ingyen ebéd.
    Elég ha Matolcsi kijelenti, hogy 3% lesz a jövőévi növekedés.
    A hat malacból eladunk hetet a többit meg megkapják a csepeli gyerekek.
    Tiszta bolondokháza.
    Szavazzatok a FIDESZ.re.

  62. Gordon szerint:

    felix! (16:47)

    Még azt is!?
    Mindent ellopoltak!?
    Hát ilyet…

  63. felix szerint:

    Kedves Gordon.
    Ne idegeskedj, mert amit tőled loptak el azzal nem mennek semmire.

  64. Gordon szerint:

    A szándék számít. 😀

    Akkor se lopoljanak ha nem érnek vele semmit.

  65. felix szerint:

    Ebben van valami, de muszáj lopni mert, a FIDESZ követeli a részét a zsákmányból.
    Hol 30 hol meg 70% kot.

  66. Gordon szerint:

    30 és 70?
    Ki is mondta ezt?

    A választók – nagyon bölcsen – a politika szemétdombjára küldték őket. 😀

  67. felix szerint:

    Az mondta aki tudta.
    A fejedet továbbra is tartsd a homokba mert még megtalálsz világosodni.

Itt lehet hozzászólni !