A döntetlenkirály Csepel – mérlegen az NB III

NB3.hu

Elbaltázott ősz után remek tavasz Csepelen, mely igazi döntetlenkirálynak bizonyult az NB III Alföld csoportjában.

Csepel FC (8. helyezett)

Mi történt ősszel?
Nem kezdte rosszul az évet a Csepel, mely a felsőház biztos tagjának bizonyult a szezon kezdetekor. Ezután viszont pocsék formába került a csapat, hiszen mindössze öt döntetlenre és három vereségre volt ereje a klubnak, mellyel egészen a 11. helyig csúszott hátra, és a kieső zóna is közel került.

Hogyan folytatták tavasszal?
A döntetlenek a tavaszi rajt után sem maradtak el, hiszen két győzelem és egy vereség mellett öt döntetlent gyűjtött be a klub, mellyel továbbra is a 11. helyen állt. A hajrá azonban parádésra sikeredett, öt győzelem, két döntetlen, és mindössze egy vereség egészen a nyolcadik helyig repítette a szép múlttal rendelkező együttest.

Mit szólunk ehhez?
Tavasszal már azt a teljesítményt láttuk a Csepeltől, melyet egész évben szerettünk volna. A jövő szezonra remek előjel a hajrában mutatott játék, így jövőre a Csepel talán visszatérhet az élcsapatok közé.

Forrás: NB3.hu

3 hozzászólás “A döntetlenkirály Csepel – mérlegen az NB III” bejegyzésre

  1. helyi szerint:

    Hajrá, és köszönet az életben tartóknak!

  2. Gordon szerint:

    Pozitív hogy nem estek ki. Az elvtársak elintézték a csepeli labdarúgást. Nehéz lesz a romokból feltápászkodni.

  3. robi szerint:

    A körülményekhez képest tisztes helytállás, a pályán az akarati tényezőkre nem panaszkodhatunk.
    Nem vagyunk egy Szentmiklós: a szurkolók is értékelték a szerény hátterű kollektíva ( vezetők, játékosok) éves munkáját.

    Hajrá, Csepel!

Itt lehet hozzászólni !