A fogaskereket és a láncot el kell felejteni

Index

Szőnyi Ferenc magyar fejlesztésú, szíjhajtású kerékpárral indult el az Amerikát átszelő, Race Across The Americán. Az 5000 kilométert tíz nap alatt próbálja meg megtenni.

6 hozzászólás “A fogaskereket és a láncot el kell felejteni” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Leveszem a kalapom, ha megteszi!Még normál biciklivel is szép teljesítmény napi ötszáz kilométer!
    Hét évig gáréztam, tudom tisztelni a teljesítményt! ))) :- (((

  2. hajós szerint:

    Azért illik megjegyezni, hogy egy másik magyar is indult a versenyen, Járvás Tamás, és ő jelenleg előrébb tart, mint Szőnyi Ferenc!

  3. Dr. grün szerint:

    “A fogaskereket és a láncot el kell felejteni”
    Egyből eszébe jut, ha a pótkötél is elszakad! Persze gatyát felkötni még mindig jó! 🙂

  4. robi szerint:

    Ennek a bringának annyi köze van a hétköznapi emberekhez, mint annak a szappanoperának, ahol esténként minden főhős öltönyben, étteremben vacsorázik.

    Egy borsodi falu lakója mikor felejti el a láncos bringát?

  5. lolka szerint:

    Jó találmánynak néz ki…de, hogy a fogaskereket és a láncot elfelejtsük szerintem az még korai egy kicsit…rozsdás, kopott, megnyúlt, nyikorgó láncot már láttam most majd rojtos “láncot” is fogunk látni. Igaz a fém bilincs helyett is bevált a műanyag kötegelő. A napi ötszáz kilométer…hát nem lehetetlen egyszer egyszer, de napokon át…biztos embert próbáló feladat lesz…csak szurkolni tudok…had lobogjon a Magyar zászló…

  6. hajós szerint:

    Két osztrák van az élen a versenyben, Szőnyi a középmezőnyben, nem hinném, hogy pont ő fog nyerni 🙂 Egyébként indultak vagy ötvenen, szóval jó páran nyomják.

Itt lehet hozzászólni !