Elárasztották a lomvadászok a kerületet

Csepel.info

Lomvadászok

Lomfalu a panelváros peremén

Láthatóan nem sok haszna volt a lomtalanítás “titokban tartásának” Csepelen. A háztartási lomok kirakását megelőzően már szinte minden érintett közterületen megjelentek a “stipi-stoposok”, akik azonnal birtokba veszik a kitett hulladékot.

A lomvadászok őrző-védői már napokkal ezelőtt ki lettek rakva szinte minden utcasarokra, a tízemeletes panelházaknál meg szinte mindegyik lépcsőház elé: a Kossuth Lajos utca mentén már egy lomtelep is épülőfélben van, a boldog tulajdonosok kicsiny hajlékokat eszkábáltak össze a hulladékból.

Lomvadászok

Asztal, szék, ágy, ablak, pia: csak a fedél hiányzik

Normális városlakónak érthetetlen, hogyan érheti meg napokig őrködni, napokat várni a szétnyűtt, szétesett, piszkos bútorok, lukas lábasok, kiégett televíziók megérkezésére. Szerencsétlen hajléktalanok, a lomvadászok családjai most itt kóborolnak a kerület utcáin, terein. Van, aki láthatóan csak egy-egy palack tablettás bort és némi eleséget kap fizetségül, itt esznek, isznak, alszanak, itt végzik el dolgukat a közterületeinken.

Évi kétszeri lomtalanítás talán egy kicsit csökkentené a közterületen megjelenő hulladék mennyiségét – és talán ezzel a lomokból élők egymás közötti viaskodását is. Csepelen ráadásul – sajnos – az éves lomtalanítás valahogy mindig a szabadságolások idejére esik, sokan vannak, akik éveket kénytelenek várni megunt bútoraik, háztartási cikkeik kirakására.

Csepel.info

15 hozzászólás “Elárasztották a lomvadászok a kerületet” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    “a főváros kerületeiben sok helyen évente kétszer is van lomtalanítás”
    Melyik kerületben van ilyen? Én egyrôl sem tudok.

    Sokat segítene az áldatlan állapotok elkerülésében az is, ha díjtalanul le lehetne adni a lomokat év közben bármikor egy csepeli telepen. Számos vidéki nagyvárosban van ilyen.

    Egyébként nem volt ez annyira titok. Mi megkérdeztük a kukásokat, egy hónappal ezelôtt már pontos idôpontot mondtak.

  2. bhu szerint:

    Nem szorosan ide kapcsolódik, de lehet:)

    A Kisduna-parton hiányzik 4-5 kerítéselem vagy 25 méteren a jástszótérnél (ahol a két nagy cső van dombbal).

    Vajon már vmi vasudvaron van, vagy újabb ‘ingatlanfejlesztést’ készítenek elő? Akit érdekel, nézze meg.

  3. Lexon szerint:

    admin! Várom a választ a kérdésemre… konkrétumok nélkül ez csak hangulatkeltésnek tûnik…

  4. Bubus szerint:

    Éjszaka bulit csaptak a lomosok, lefekvés után még ezt is hallgathattuk. Esznek, isznak, jól érzik magukat, közben meg persze ide pisilnek-kakálnak az orrunk alá.

  5. admin szerint:

    Kedves Lexon, utánanéztünk: jellemzően egyszer van lomtalanítás a fővárosi kerületekben. Bár előfordul a kétszeri lomtalanítás is (több telefon után pl. a XII. kerületből és a XIX. kerületből kaptunk ilyen információt), a kétszeri valóban nem jellemző. A cikk írásakor egy XIX. kerületben lakó ismerősünkkel való beszélgetésből indultunk ki, ahol a közelmúltban egy év alatt két lomtalanítás is volt.

    A cikk szövegének ezen részét ezért javítottuk, és köszönjük, hogy figyelmesen és kritikusan olvasol bennünket!

  6. Lexon szerint:

    Oké, köszi, korrekt volt a hozzállásotok.

  7. […] A fentieket bárki, így Polgármester úr is megtapasztalja, ha nyitott szemmel gyalogol kerületünk bármely részén. Ennek ellenére szeretném felhívni Polgármester úr figyelmét a csepel.info internetes portálnak a témában készült fényképes riportjára: http://csepel.info/?p=2020 […]

  8. Urbanics Gábor szerint:

    Sajnos a jogállam és a demokrácia nem tűri el, hogy szabad mozgásában akadályozzuk a megélhetési szemétgyűjtőket, így azok élve az alkotmányos jogaikkal feltúrják a gondosan kirakott szemetünket, kiválogatják belőle a nekik oly kedves “alemíniumot”, rezet és egyéb finomságokat. Ez nem is zavarna, régi környezetvédőként még örülnék is, hogy újra felhasználják a mi szemetünket. Viszont, ami zavar: szétdobálnak mindent, az üveget összetörik, odaszarnak, odahugyoznak a járdára. Nem merek szólni nekik, mert bedobnák az ablakomat egy féltéglával. Ilyenkor “húzd meg magad” akció van 2-3 napig, amikor meg elviszik a lomot, utána mehetünk takarítani, nehogy valami bajt okozzon az üvegcserép, vagy a szétszórt apró éles tárgy. Idén, okulva a tapasztalatokból, megvártuk a szemetesautót és csak akkor raktuk ki a cuccot, amikor már az autó a ház előtt állt. Megtehettük, mert szabin voltam, de a szomszédomék előtt az autó távozása után nagy kupi maradt. Mit lehetne tenni? Jog szerint semmit, sajnos nem lehet minden szemétgyűjtögető mellé rendőrt állítani. Mi tehát a megoldás? Nemtudom. talán kéne egy olyan rendőrség, aki fő tevékenységében nem a magyart üti és veri, lövi és alázza, kordon mögé zárja. Elszemtelenedett a deviáns kisebbség, nincsen fék. Itt egyedül csak az segíthet, ha végre a tiszta környezethez való jogot erősebben védik, mint a szemétgyűjtők szemetelési jogát. Ha valakinek más ötlete van, írja meg. És még annyit: nem vagyok rasszista, nem vagyok fajgyűlölő, nem vagyok gárdatag, környezetvédő és jogot tisztelő csepeli, Szilas utcai ember vagyok.

  9. Lexon szerint:

    “kéne egy olyan rendőrség, aki fő tevékenységében nem a magyart üti és veri, lövi és alázza, kordon mögé zárja. ” – már megint a demagóg szöveg… kár…

    Viszont én – amint már kicsit feljebb leírtam – abban látom a megoldást, ha a kerület létrehozna egy hulladéklerakó-válogató-újrahasznosító telepet. Ide bárki egész évben bevihetné térítésmentesen a lomot. Én pl. még arra is vállalkoznék, hogy eleve szétválogatva vinném be a fémet, papírt, fát, textilt… A baj ott van szerintem, hogy ez a lomtalanítás nem a kerület kasszájának rovására megy, így a kerület vezetése meghúzza a vállát. Nem érdekli ôket. Fôvárosi hatáskör…
    Ahol korábban laktam – vidéki nagyváros -, ott ez így mûködött. Igaz, ott is van évente egy lomtalanítás, de lényegesen kisebb szemétkupacok alakulnak ki, sokkal kevesebb romával az utcákon.

  10. Urbanics Gábor szerint:

    Köszi lexon, hogy demagóg lehetek és köszi a javaslatot is, kár, hogy a csepeli nyugdíjasok (a lomot kirakók nagy része e körből kerül ki) nemhogy ingyen, de még akkor sem vinnék ilyen telepre a szemetüket, ha fizetnének érte (vasgyűjtő telepre se viszi el, a szelektív gyűjtőig se viszi el) A szokás nagy úr. Azt szokta meg, hogy lomtalanításkor kirakja. Én is ezt szoktam meg, pedig nem vagyok még nyugdíjas. Egyébként jó az ötleted, a Lajtán túl ez biztosan be is válna, mint ahogy a szelektív gyűjtés is ott alakult ki, ott működik is. Nálunk még ez gyerekcipőben jár, menjél el egy csepeli szelektív gyűjtőhöz és búslakodjál az ott látottakon. Sajnos ez van, hatalmas szeméthegyek a gyűjtők mellett, szerintem a konténerek is tele vannak vegyes szeméttel. Ezt még tanulnunk kell.

  11. Lexon szerint:

    Nem értek egyet. Állandó látogatója vagyok a szelektív hulladékgyûjtôknek, és látom, hogy az esetek igen nagy százalékában megfelelô helyre kerül a hulladék. Sajnos, tényleg csak a lakosság kisebb része használja ezeket, de ôk legalább jól. Az más kérdés, hogy az ök. nem szállítja el rendes idôközönként, ezért alakulnak ki mellette szeméthegyek. És a magyar ember olyan, hogy ha más odarakott valamit, akkor én miért ne?!
    A Lajtán innen már bevált, egyszerûen az ök. elhatározásán múlik.
    A nyugdíjasok és a kocsi nélküliek nyilván nem tudják megoldani a szállítást, de ha a többieknek (akiknek megvan a lehetôségük) csak a fele/harmada elhordaná a lomot a telepre, akkor már nem lennének ilyen áldatlan állapotok. Szerintem.

  12. jani szerint:

    Raknám én szelektíve a hulladékot- mondjuk jelen esetben a papirt- de mostanában gyújtották fel a papir gyűjtő konténert ???!!! Csak a váza maradt meg. Reggel mentem a piacra a vaskeret még meg volt. Visszafelé már az sem volt meg mert azt is begyüjtötték. Az emeléshez használt vékony drótkötéllel nem bírtak ami a müanyag konténer belsejében volt, azt ott hagyták!
    Na ezeket a “jóembereket ” kellene elkapni aztán jól megbüntetni ! Meg kellene védeni magunkat, figyelni és ha látjuk, hogy rongálnak ,hívni a rendőrséget !!
    Sokszor tapasztalom, azért van mellé dobálva a hulladék mert teljesen tele vannak a gyüjtő konténerek!! Gyakrabban kellene talán űríteni is ezeket a konténereket !

  13. Urbanics Gábor szerint:

    Bizonyám, hiába viszem ki, ha nincsen hová rakni. Viszont egyszer szerencsém volt, mert a majori plusz melletti szelektív papírkonténer mellett találtam kirakva vagy 40 régi antik könyvet. Rögtön “hazaszelektáltam” mindet. Könyvet kidobni bűn.

  14. Fehér Holló szerint:

    Lomtalanításról:
    Nekem “szerencsém volt” végignézni azt a 2 hetet – a hatodik emeletről amikor is még senki nem vitt ki semmit – és amikor elszállitották a hulladékot a kiirt időpothoz képest 1 nappal késve.

    Állitólag titkosan zajlik ez a dolog, de már 1 héttel elötte itt aludtak a “megélhetési “munkanélküliek” egy kocsiban.

    Kutyatulajdonosként ezt remekül meg tudtam figyelni!

    Amikor megkezdődött a “hajrá” hatodik emeleti lakóként szintén megfigyeltem, hogy egy nagyobb kocsi jelent meg, aminek a hátsó ajtaját felnyitva, szőnyeggel letakarva ott még mosdani is lehetett egy gyermek fürdőkádban – majd annak a tartalmát össze-vissza lehet locsolni. (És még ki tudja mit?)
    No meg még főzni is lehetett mert hogy a család összes ? tagja ott ücsörgött naphosszatt a kidobott foteleken.
    Közben a fünyírók körbenyírták őket – de másnap már valahogy ott is lenyírták a füvet, ahol Ők székeltek! (Ennek örültem)

    No de nem ezek a családok “dolgoztak” meg a fémhulladékért stb-ért, hanem kis kocsikban 1 héten keresztül alvó “alvállalkozók” akik ki kudja hol végezték a dolgukat 1 héten keresztül? Ők még reggel is pityókásak voltak és a szemét – mert addígra az már szemét volt! – növekedett az Ő “háztartási hulladékukkal és természetes kiválasztásukkal!”

    Hát úgy elnéztem a hatodikról reggel-délben-este – hogy szegény ? megélhetési “guberáló” minek van kitéve!?
    Mennyi dolga van!
    Vannak emberek akik ücsörögnek a fotelokon és kiöntik a gyerekkádat ide -oda, vannak akik megdolgoznakés szétszedik a butort elemeire egy-pár vasdarabért!

    És közben apró darabokra szabdalják a hulladékot!

    És azt is végignéztem, ahogy emberfeletti munkával elszállitották a hulladékot, de azt senki nem várhatja el, hogy az apró darabokat is egyenként összeszedjék.

    Így azt is végignéztem, ahogy az ott maradt!

    Majd megnézném azt is, amikor az onnan eltünik!

    Mert ha lenne erre valamilyen szerv, aki a lomtalanitás alatt a “titokban kirakott lomokat” felügyeli, és ez valóban 1-2 nap lenne, akkor nem lenne annyi szemét a “lomtalanitás” után!

    És ha nem az én feladatom lenne, hogy kutyasétáltatás közben ezalatt a 2 hét alatt “beszóljak” az ujdonsült-átmeneti szomszédaimnak, és kifogásoljam a “rakásokat” amit nem az én kiskutyám hagyott ott – mert én azt összeszedem – sokkal élvezetesebb lenne ez a “lomtalanitás!”

    Mert ez a “lomtalanitás” – igaz – ingyenes, de szeméttel, kellemetlenséggel, emberi ürülékkel, félelemmel lát el bennünket!

    Én azt gondolom, hogy ez jó dolog, azt gondolom, hogy a lehető legjobban van megszervezve –
    De ezeket az embereket valakinek el kellene zavarnia – mert ugyanúgy itt ülnek/piszkolnak mint régebben amikor ez nem volt ennyire “titkositva”

  15. Urbanics Gábor szerint:

    Igenigen, harmadszor is igen! “De ezeket az embereket valakinek el kellene zavarnia” Erre kellene egy polgárőrség, vagy rendőrség. Még mielőtt megkapnám a demagóg címkét, előrebocsátom, hogy néha csak a legegyszerűbb megoldások használnak. Lehet itt álmodozni, világotmegváltani, elrugaszkodott ötletekkel, hulladéklerakószelektálóteleppel operálni, de sajnos a tények tények maradnak. Mostani valóságunk: irdatlan szemét hegyek, napokig az utcánkban ücsörgő cigánytáborok, összeszart járdák, fűbe kevert üvegcserepek, na erre kell a megoldás. Nem álmodozni kell. Érdekes módon a nyolcvanas években, de még a kilencvenesben is szét tudta ugyanez a banda válogatni károkozás nélkül is az értéket a lomtól.

Itt lehet hozzászólni !