Pedagógus követelések – A Fidesz reagált a vádaskodásokra

20 százalékos béremelést követeltek egyes szervezetek – Együtt bírált a Jobbik, az LMP, az MSZP és a DK

MTI, Hrportal.hu, Csepel.info

Több ezer fős tüntetés volt a pedagógusnapon vasárnap. A szakmai szervezetek a bérek húsz százalékos emelését, a köznevelési és a szakképzési törvény hatályba lépésének elhalasztását, valódi egyeztetést követelnek.

A közszférában a bérek januári, húsz százalékos emelését, valamint a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását követelték pedagógus szakszervezetek vasárnap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tartott pedagógusnapi demonstráción.

A tüntetők a Jászai Mari térről vonultak az oktatási államtitkárságnak helyet adó minisztérium Szalay utcai épülete elé, tábláikon egyebek között “kontár kormány, mennyei erőforrás mystériuma – alattvalóknak, iskola a határon – ne már!” feliratok voltak olvashatóak. Az ország számos településéről érkező tüntetők megtöltötték a minisztérium előtti területet.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, elfogyott a reményük, a hitük és a pénzük. Az értelmiségi lét helyett a megélhetésükért kell demonstrálniuk. Az érdekvédő kiemelte: a köznevelési és a szakoktatási törvény bevezetése megalapozatlan, mert annak nincsenek meg a jogi feltételei. Hozzátette, cinikus, aki azt mondja, hogy a jelenlegi bérhelyzetet fenn lehet tartani, ugyanakkor attól tartanak, az életpályamodell bevezetéséhez szükséges pénzt a “pedagógustársadalom kannibalizmusa árán” kívánják előteremteni.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a demonstráción azt hangsúlyozta, nem hagyják tönkretenni a magyar közoktatást. Mint mondta, “az egyeztetés nélküli törvények súlyosan pedagógus- és gyermekellenesek lettek”. Szerinte, ha nem halasztják el a köznevelési és a szakképzésről szóló törvény bevezetését, azzal “jóvátehetetlen károkat okoznak”.

A köznevelési törvény számos pontját “hiányosnak, zavarosnak” nevezte, amely nem szabályozza egyértelműen a közoktatás rendszerét. Megemlítette, hogy az iskolák üzemeltetése az önkormányzatokra hárul, miközben bevételeik egy részét elvonják tőlük.

Rámutatott arra is: a közoktatási intézményfenntartás teljesen átalakul, a kormányhivatalok pedig dönthetnek majd az iskolák bezárásáról és a pedagógusok elbocsátásáról, amelybe azonban a szülői munkaközösségeknek nem lesz beleszólásuk. A kormány célja, hogy a gyermeknevelés az állam kezébe kerüljön, hogy “hatalomhoz hű állampolgárokat” neveljenek a pedagógusok – tette hozzá.

Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke elmondta, nem tudják, össze kell-e majd vonni osztályokat, illetve a tanárok kötelező óraszáma mennyi lesz, mert ezt a törvény nem szabályozza. Felhívta a figyelmet arra: mivel az iskolaigazgatók nem tudnak felkészülni a jogszabály bevezetésére, ezért azt el kell halasztani.

Úgy fogalmazott, nem akarják, hogy a pedagógusok “robotok legyenek”, akiknek végre kell hajtaniuk a “központi agy” által kiadott utasításokat. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetését a költségvetés állapota 2013. szeptember 1-jétől nem teszi majd lehetővé.

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke arról beszélt, hogy a törvények bevezetésével nem kerülhető el a létszámleépítés, az átalakítások legnagyobb vesztese pedig a szakképzés lehet, mert kiüresedhetnek a tanműhelyek, a szakképzésben tevékenykedő oktatók pedig más pályát választhatnak. Kételyeit fejezte ki ugyanakkor, hogy a 17 évesen a szakképzésből kikerülő tanulók el tudnak-e majd helyezkedni.

Nádori Lívia a szülők, valamint a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében a nyilvánosság erejének fontosságát hangsúlyozta, amelynek segítségével a tanárok megmenekülhetnek a “jogfosztástól”.

A rendezvény végén Muity Mária, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének titkára felolvasta azt a kormánynak szóló, a követeléseiket tartalmazó petíciót, amelyet az öt szakszervezet képviselői adtak át az oktatási államtitkárság két politikai tanácsadójának, utóbbiak pedig rózsákat nyújtottak át pedagógusnap alkalmából az öt szakszervezeti vezetőnek.

A petícióban egyebek között követelik, hogy a kormány kezdeményezze a köznevelésről szóló törvény és hozzá kapcsolódóan a szakképzésről szóló törvény bevezetésének egy évvel való elhalasztását, az ehhez szükséges törvénymódosításokat pedig haladéktalanul nyújtsa be az Országgyűlésnek.

Szerepel továbbá a dokumentumban, hogy a szakszervezetek közreműködésével a kormány tekintse át a foglalkoztatás szabályait és a pedagógus- életpályamodell rendelkezéseit, utóbbi bevezetése és a közalkalmazotti bértábla emelése pedig ne függjön létszámleépítésektől és munkateher-növekedéstől. Követelik ezenkívül a közszféra egészében a legalább 20 százalékos illetményemelést január 1-jétől.

A tüntetést támogatásáról biztosította 24 magyar konföderáció, ágazati szakszervezet, levélben fejezte ki szolidaritását az Európai Szakszervezeti Szövetség pedagógus ágazati bizottsága, valamint további 15 európai pedagógus szakszervezet.

Vasárnap az LMP, az MSZP, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció politikusai is bírálták az új köznevelési törvényt, a tankötelezettség korhatárának csökkentését, és úgy vélték csúszik a pedagógus-életpályamodell bevezetése.

A szaktárca szerint jó az életpálya-modell és nem lesz elbocsátás

– A pedagógus-életpályamodell a pedagógusoknak a jelenleginél sokkal nagyobb fizetést, kiszámítható előrejutási lehetőségeket, biztos jövőt garantál és világos minősítési rendszerről is gondoskodik – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma,

A szaktárca kiemelte: a legnagyobb tiszteletet érdemlik a pedagógusok, akik “nemzetünk jövőjét alapozzák meg, amikor gyermekeinket nevelik és tanítják”, ezért is fontos, hogy a pedagógusnapon megköszönjék munkájukat.

A minisztérium kitért arra, hogy a kormány az elmúlt két esztendőben igyekezett megteremteni a kiszámítható iskolai élet feltételeit, visszaadni a pedagógushivatás rangját, anyagi és erkölcsi megbecsültségét.

Hozzátették: a kötelező iskolába járás korhatárát a legrövidebb idő alatt elsajátítható szakképzéshez igazították, de ettől függetlenül, aki tanulni akar, továbbra is ingyenes oktatás kertében szerezhet érettségit, s megfelelő tanulmányi eredményei esetén az állam támogatja a főiskolai, egyetemi tanulmányait is.

Hangsúlyozták, hogy minden pedagógus munkájára számítanak, a pedagógus-elbocsátásokkal kapcsolatos híresztelés nem több negatív hangulatkeltésnél. Azt, hogy az egyre csökkenő gyereklétszám miatt kevesebb pedagógusra lesz szükség a jövőben, a nyugállományba vonulók státusának be nem töltésével kívánja az oktatási kormányzat megoldani, nem pedig elbocsátásokkal – mutattak rá.

“Évtizedes adósságokat pótolva az elmúlt két esztendőben számos feltételt megteremtettünk ahhoz, hogy az iskolákban nyugodt munka folyhasson, hogy a pedagógusok elsősorban a tanítványaikkal foglalkozhassanak kiszámítható körülmények között. Magyarország talpra állításában, a köznevelési rendszer megújításában minden hivatását szerető, munkáját elkötelezettséggel végző pedagógusra számítunk” – zárul a kommüniké.

– Európa túlnyomó részében is 16 év a tankötelezettség korhatára, a szocialisták 2003-ban vezették be a 18 éves korhatárt, hogy leplezzék a fiatalok munkanélküliségi adatait – közölte a Fidesz szóvivője az ellenzéki pártok pedagógusnappal kapcsolatos nyilatkozataira reagálva.

Selmeczi Gabriella közleményében hazugságnak nevezte a pedagógus elbocsátásokról szóló ellenzéki állításokat. Mint írta: “az átalakítás 2015-ig megy végbe, és nem elbocsátásról van szó, hanem az addig nyugállományba mentek státusát nem töltik be, amihez hozzáadódik a természetes fluktuáció, ez most is évente ezer embert jelenthet”.

hrportal.hu

68 hozzászólás “Pedagógus követelések – A Fidesz reagált a vádaskodásokra” bejegyzésre

  1. Rend szerint:

    Miért hinnénk már a Selmeczi-nek? Grippen vadászgépeket tud vásárolni, /némi közvetítői jutalékért/, ahhoz ért. Én inkább hiszek az utcára vonuló pedagógusoknak, hogy valami nincs rendbe.

  2. csapos szerint:

    Drága Info!
    Ha már leadjátok a szépséges Fidesz szóvivő reagálását, akkor arról is közölhetnétek valamit, hogy mire reagált. Segítek: http://nol.hu/lap/20120604-nem_unnep__tuntetes

    Néhány követelés: 20 százalékos béremelés szeptember 1-től, munkahelyek (katedrák) megőrzése, egyeztetés a pedagógusokat érintő törvények beterjesztése, megszavazása előtt.

    A szocialisták meg erről beszéltek: http://mszp.hu/hirek/pokolra_jut_aki_a_tankotelezettseg_korhatarat_leszallitotta

    A csepeli pedagógusnapról meg egy szót sem szóltok? Pénteken Morovik Attilát dadogása közben, amikor felháborítónak nevezte a tanárok 20 százalékos béremelési igényét, némi zúgolódás után többen úgy otthagyták mint Szent Pál az oláhokat. Németh Szilárd tavaly is kikerülte a csepeli pedagógusokat és az idén sem mert a szemük elé kerülni. Ezt több tucat csepeli tanár látta, tudja. Ezen a mai ájtatossága sem segít.

  3. Gordon szerint:

    “Látatlanban” megmondom, hogy a Selmeczinek igaza van abban, hogy “Magyarországon a szocialisták nyolc évnyi rombolása után most zajlik a nagy rendszerek, így az oktatás gyökeres megújítása”, “a szocialisták 2003-ban vezették be a 18 éves korhatárt, hogy leplezzék a fiatalok munkanélküliségi adatait. Ezek riasztóan romlottak a szocialisták kormányzása alatt, hiszen a 2002-es 12,7 százalékról 2010-re 26,6 százalékra nőtt a mutató”, “hazugság, amit a pedagógus elbocsátásokról állítanak”.

    Egyébként ha már (tan)kötelezettség, akkor én a komcsikat arra kötelezném, hogy végre dolgozzanak.
    Na az lenne számukra az igazán szörnyű büntetés. 🙂

  4. Rend szerint:

    Én még nem hallottam olyan emberről aki fidesz vezetővel egy munkahelyen dolgozott volna. Vagy évfolyamtársa volt az egyetemen /tudjátok még a szocializmus idejében/, vagy kollégiumi társa volt valamelyiknek. Ezért talán nem kéne nekik a munkáról beszélni, hiszen még soha nem volt munkahelyük. Bár a KÖZGÉP-nek most sok munkája van:)))))

  5. Gordon szerint:

    Mert Tóth Miskáék dógoztak a gyárban… hisziapiszi.

    A Közgépnek, a Strabagnak és még sok másiknak sok munkája van, mert a válság ellenére az uniós támogatásoknak köszönetően azért épül az ország.
    Végre Csepel is.
    És ez jó.
    Mert jó a csepelieknek.
    Mert munkahelyet teremt.
    Vígadjunk hát rajta s ne szomorkodjunk!
    A károgó balliberális varjakat meg hesegessük el!

    Hess, hess! 😀

  6. nagyapó szerint:

    Azért ennyi marhaságot összehordani, mint a szocik, nehéz.
    – Hiller, bukott miniszter, 18 évig tartó tankötelezettség mellett szónokol. „évente több mint tízezer magyar fiatalt a legszegényebbek közül kitesz a szó minden értelmében az utcára” Hiller et. és pedagógus Csapos et.! 18 éves koráig ki fogja eltartani a legszegényebb fiatalt? Az MSZP helyi szervezete?
    – Csökken a felsőfokú oktatásban résztvevők száma. Igen, kevesebb politológus, hapszihológus , stb. munkanélkülit képezünk. Több lesz a mérnök, a matematikus, a fizikus, akik felveszik a tanulmányi kölcsönt, mert lesz jövőjük, vissza tudják azt fizetni.
    – Nem értem a tüntetőket, miért ilyen szerények? 20%? Kérhetnének 80, vagy 100%-ot. Nagyon ráférne pl. a Fasang pedagógusaira egy kis támogatás. Ott is hagyták Morovik alpolgármestert (szintén pedagógus) a fasangosok.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. Té-Gé szerint:

    Gordon! Téged sem zavartak el dolgozni, de mégis vagy. 🙂 Akkor válaszolj arra, hogy egy ma végzett akárki, hol a halál faszában dolgozzon? Te tényleg egy pitiáner troll vagy, de kellenek a hasonszőrű kis csicskák mindenhol. 😉

  8. Gordon szerint:

    “Igen, kevesebb politológus, hapszihológus , stb. munkanélkülit képezünk.”

    Na, ezt támogatom.

  9. Gordon szerint:

    “egy ma végzett akárki, hol a halál faszában dolgozzon”

    Úgy emlékszem, hogy Csepelen elég sokáig kerestek közterület-felügyelőket, de nem volt nagy túljelentkezés.

    És ez csak egy példa.

    Bizonyos szakmunkásokból is hiány van.
    Orvosokból is hiány van.

    Bőcsészekbő???
    Belőlük nincs hiány.

  10. Rend szerint:

    Az oktatási rendszer tényles rossz, ha egy ilyen diktátor mint Orbán jogon végezhetett és utána két lábbal tapossa a jogot.

  11. Té-Gé szerint:

    “Bizonyos szakmunkásokból is hiány van” Igen? 🙂 Munkahely nincs nekik, ember. Emiatt pattannak le az országból, nem azért, mert a halál f.szán az otthontól olyan jó lehet élni. Sok-e a diplomás? Nagyon!

  12. Gordon szerint:

    Té-Gé!

    Írd már le hányan “pattantak le” az elmúlt két évben.

    Azt is írd le, hogy más térségünkben lévő országban hány fő “pattant le” az elmúlt két évben.

    Miért van ez, amikor egy külföldi nagy szakértelmet megkövetelő cég betelepül kicsiny hazánkba (hol ugye sokan dógozni akarnak – mi az hogy! – nagyonis), akkor kénytelen az itteni szakmunkásokat kiképezni?

    Nem érzékelek tömeges lepattanást, mert a magyar tisztelet a kivételnek arra is képtelen, hogy egy munkahely kedvéért az országon belül elköltözzön. A megyét se hagyja el.

    Meg persze nyelveket se beszél… persze papírja az van sokaknak… tudjuk mit ér.

    Fejben nagyon röghöz kötött nép vagyunk mi. Sokan arra várnak, hogy a “sűtgalamb” a szájukba repüljön.

  13. Rend szerint:

    Gordon!

    Te biztos Fidesz közeli emberekkel vagy körülvéve. Hát Ők nem is pattannak le. Nekik most minden OK. A másik 9.500.000 emberre utalt TG.

  14. Manitu szerint:

    Pont annyira reális a válság közepén 20%-os béremelést kérni, mint amennyire az, hogy az MSZP-s kormányzat idején ugyanez nem volt fontos. Ezek után az se lep meg, hogy az MSZP-s munkahelyi szervezetek tüntettek, no meg tök véletlenül az MSZP támogatta őket. Micsoda véletlenek.

  15. Gordon szerint:

    Szerintem Té-Gé maga írja le kikre gondolt.
    Szeretném látni a forrásokkal alátámasztott adatsorát a nagy “kivándorlásról”.

    Ez ugyanaz a probléma, mint az hogy 27 ezer ft segélyért jobban megéri otthon maradni, mint 47 ezer ft fizetésért elmenni dolgozni.

  16. Gordon szerint:

    Ha itt balliberális kormány lenne, akkor nem 20%-os béremelés lenne, hanem 20%-os bér- és nyugdíjcsökkentés.

  17. Gordon szerint:

    Meg 120%-os gázáremelés.

  18. Té-Gé szerint:

    Ingyenélőkém, Kisfiam! A fiaim általános iskolai öregdiák találkozóján, ami 500 ember lett volna? Abból közel 300-an már nem itthon élnek. Nem kell itt a varázsszöveg! Nem kell a köd a volt keleti blokk országaival kapcsolatosan sem, mert mindenki tudja, aki akarja, hogy mindenhonnan mentek máshová dolgozni. A sültgalambot, aranyapám nem jó helyre címezted. Ha annyit lerántassz mint én, munkában, akkor másképp értékelsz dolgokat, de ez nálad már esélytelen. 🙂

  19. Té-Gé szerint:

    Hazugkám! Hol van itt béremelés? Menj te a f.szba a hazudozásaiddal. Kit akarsz megetetni?

  20. Gordon szerint:

    Adatok?
    Források?
    Szeretném látni.
    A mesék nem érdekelnek.

    Lássuk hát!

  21. Té-Gé szerint:

    Ki a geci vagy te, hogy bizonygassak neked, te kis taknyos?! Olvass! 🙂 Igazad van, senki nem ment ki dolgozni Ausztriába, Németországba, Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába,…

  22. Rend szerint:

    Gordon!

    A pedagógusok várnak szeretettel a következő rendezvényükön. Fejts ki ott a véleményed szemtől szembe. A pedagógus kulturált ember. Nem fog bántani, legfeljebb megvetni.

  23. bonifác szerint:

    Az utolsó 8 év már nem számít! Mert nem is volt! Boldog tanárok térdig gázoltak a
    pénzben, pancsikoltak a boldogságban.nemmagyarbálint és csicskása a hebegő
    killerpista közben olyan törvényeket hozott, hogy azóta verik a diákok nemcsak egymást,
    hanem tanáraikat is. Ha rajtam múlna, olyan törvényt hoznék, hogy a néhai Szadesz és
    cucilista szolgái kizárólag 4/4 többség esetén kaphassanak oktatási irányítást.
    Érdekes, hogy az eddig csöndben kussoló “szagszervezeteknek” hogy megnőtt a mellénye.
    És killerpista hogy támogatja őket…

  24. Rend szerint:

    Manitu!

    “Pont annyira reális a válság közepén 20%-os béremelést kérni, mint amennyire az, hogy”
    futball stadiont építsünk, és a fociba, kosárlabdába, jégkorongba, kézilabdába, vízilabdába rakjunk 150 milliárd forintot.

  25. ebihal szerint:

    Ha emlékeim nem csalnak a Medgyessy kormány jelentősen emelte a közszféra dol-
    gozóinak , köztük a tanároknak is a bérét. Pedig szocik voltak!

  26. nagyapó szerint:

    Té-Gé! Melyik iskola volt, ahol500 diák végzett? Ez kb. 20 osztály. “Török et.” megint melléfogott. De ha igaz is amit írt, az tényleg sajnálatos, mert 300-an elmentek, 200 komcsi meg itthon maradt, mert máshol nem tudnak érvényesülni.
    Té-Gé gondolom keményen megdolgozott a heti 12 óra kedvezményért, ami a legkisebb aktivistáknak járt. Nagyobb kutyák többet kaptak, erre nem gondolok.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  27. Té-Gé szerint:

    … és 110 milliárdért indítson az ország egy előre köztudottan deficites mobilszolgáltatót. A hülyék rá akarnak versenyben gyúrni a legnagyobbakra? Igaz mi összedobjuk. 🙁

  28. Té-Gé szerint:

    nagyapó! maga is bekaphatja a 62 éves nyugdíjas f.szomat! Dolgozz te is negyven évet, aztán ugass! Nektek mindenki komcsi, libsi, meg mit tudom én?! Beteg barmok vagytok.

  29. nagyapó szerint:

    ebihal igaza van. Medgyessy meg is köszönte az Orbán kormánynak, hogy ekkora többlettel adta át a kormányzást.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  30. Manitu szerint:

    Rend: te komolyan ilyen hülye vagy? Tudod mi a nagyságrendi különbség egy stadion és 20%-os pedagógus béremelés között? Ha meg nem lenne beruházás, fejlesztés, akkor ugyebár az volna a baj, hogy nem jut az építőiparnak semmi.

    A gyűlölettől, hogy nem lophatnak, az őrültségig is elmegy a pártotok. A totális tébolyultságig, hogy a válság legmélyén most 20% kell, de amikor MSZP volt, akkor nem kellett.

  31. Manitu szerint:

    Emlékszem volt valami primitív vállalkozó is, aki ment futni Gyurcsánnyal, és azt nyomta, hogy Gyurcsányért érdemes bármennyi adót fizetni (gondolom abból, amit közpénzből kapott, ő bírta is volna bármeddig).

  32. ebihal szerint:

    Nagyapó!
    1./ Orbánék abból a pénzből játszottak, amit a Bokros összeszedett nekik, illetve
    átverték az embereket a6z állampapírok kamataival.
    2./ Medgyessy , és később Gyurcsányék is , hitelből finanszírozták ezt is és a 13.
    havi nyugdíjat is. Ez teszi ki az államadósság jelentős részét.

  33. ebihal szerint:

    Manitu!
    Az improduktív beruházás csak pillanatnyi megoldás, és további eladósódáshoz
    vezet!

  34. Gordon szerint:

    Az 1. Orbán-kormány jó állapotban lévő költségvetést és gazdaságot hagyott hátra. Persze azért nem kellett volna mindent elosztogatni (felélni a jövőt) és azután eladósítani az országot.

  35. Rend szerint:

    Manitu!

    Az anyád a hülye!!! Amennyit a focira költenek azt lehetne az egészségügyre is, az is beruházás csak azt nem csak a felcsúti Maradonáék élveznék!

  36. Dr. grün szerint:

    Gordon+
    “Írd már le hányan “pattantak le” az elmúlt két évben”
    Tavaly csak Németországba 40 000-en!
    Nehogy már velem soroltasd fel névsor szerint, hogy kik ők!
    Kész picsa meleg málé?! ))) 🙂 (((
    Üsd be a gugliba és csodálkozz!
    “Magyarok kivándorlása Németországba, kint dolgozók véleménye, miért jobb”

  37. Té-Gé szerint:

    Dr. grün! Nehogy te is magyarázkodj egy szarházi trollnak! 🙂 Bosszantani van, mint a másik, mert nincsenek otthon! 🙂

  38. Gordon szerint:

    Ebben az állítólagos 40 ezerben a “zámolyiak” is benne vannak? 😀

    Megjegyzem nem kell betojni, mert Románia lakossága 1,5 millió (!), azaz 1 millió 500 ezer fővel csökkent másfél évtized alatt.

    Kádár apátok idején a nyócvanas években 200 ezer ember ment el ebből az országból, pedig akkor állítólag “mindennadonjóvót”.

  39. Gordon szerint:

    Nem gigastadionok épülnek, hanem alsó-közép kategóriások. Oda ahol van foci (Debrecen, Ferencváros).

    Lehetne Csepelen is foci. De az elvtársak inkább lebontották volna azt is ami van, hogy beépítsék?

    Egyébként több száz futballpálya szűnt meg az elmúlt 22 évben. Létesítmények szempontjából igazán nincs elengedve a hazai labdarúgás és egyéb sportágak.

    Csepelen megszűnt az uszoda is, Debrecen meg (na már megint ez a fideszesváros… ejnye-no) úszó EB-t rendez.

  40. Té-Gé szerint:

    Ennek a focinak ez is sok. Lekaszálni a rétet, ott a pálya. Ferencvárosban van foci? Hol? 🙂

  41. abcd szerint:

    ” hanem alsó-közép kategóriások. ”

    Mi az alsó ill. közép ?

    http://fmh.hu/cimlapon/20120410_felcsuton_bontas

  42. Té-Gé szerint:

    Sokan fogják azt használni! Mint a többit? 🙂

  43. Zoli049 szerint:

    Gordon!

    Csak olvaslak és látom, hogy megint eleveztél félre? 🙂

    Meg ne akarj győzni engem, mint kamionost, hogy nem mentek ki sokan dolgozni. Legfőképp a “leépült” országrészekből, ami ugye nem a főváros.
    Nem kell belmagyarázni ebbe semmit, nem kell ehhez politika sem. Pusztán annyi, hogy egyes szakmákban, de lassan mindegyikben jobban fizetnek a Lajtán túl. Az, hogy kit mennyire néznek le? Az az egyénen múlik. Egyet én megtanultam, nem most, rég, hogy magyarnak nem szabad sehol dolgozni. Követ is vethetsz rám, de ezt fenntartom. Egy rövid válaszra van időm, értelmes “vita” keretein belül, de nem bírtam ki szó nélkül! 🙂

    ps: Té-gé! Ne húzd fel magad, hecckampány van.

  44. Té-Gé szerint:

    Zoli049! Nem mindegy ki írja, ez a döntő nálam.

  45. Gordon szerint:

    “Ahogy az akadémia épületeit, úgy az új stadion vázlatát is Makovecz Imre készítette még el, s a tanítványai fejezték be a munkát, amely magán viseli az elhunyt építész stílusjegyeit.”

    Egy 3500 fős kicsi, de Makoveczben bízva vélhetően nagyon szép és a FIFA értékelésben bízva modern létesítmény jön létre a Puskás Ferencről elnevezett akadémia keretében.

    Előremutató, impozáns tervek. Bár több ilyen is lenne az országban.

  46. Rend szerint:

    Gordon!

    “Megjegyzem nem kell betojni, mert Románia lakossága 1,5 millió (!), azaz 1 millió 500 ezer fővel csökkent másfél évtized alatt.”
    Nem tojunk be csak inkább szeretnénk ha Monaco-i hercegséghez hasonlítanának minket.

  47. Gordon szerint:

    Nos, az odébb van még (mindig messze voltunk tőle).
    Szerintem értékeljük azt is, hogy a nemzeti kormány kivezette a totális csődből az országot, amit részben a balliberálisok állítottak elő.

  48. Té-Gé szerint:

    Agyament okostojás! 🙂 Senki nem Makovecz munkásságát becsmérli, én sem, de FIFA és még az UEFA berkein belül egy 3500 fős stadiont, azaz focipályát mire is értékelnének. Miről beszélsz? 🙂

  49. Té-Gé szerint:

    Gordon! Miért pont balliberál? Miért nem bal, vagy szoci? Mitől is nemzeti?

  50. Rend szerint:

    Gordon!

    Néz már meg mennyi az EURO, svájci frank árfolyama!

    Az ország nem volt csődbe, viszont a lakosság becsődölt.

  51. Té-Gé szerint:

    Orbán pávatánca, Lázár amerikázása, de kilábalóban vagyunk, igen. Majd jön a görög duma, várd ki a végét.

  52. Vátesz szerint:

    A tolvaj kommunisták a csepeli stadionból is lakóparkot akarnak csinálni! Örökre el kellene tiltani őket a közügyektől és a politikától is! Thürmert egy hétre hatalomhoz engedném, hogy a mocskos munkásáruló kommunistákat felaggathassa!

  53. Té-Gé szerint:

    Akkor most az öreg munkás már nem komcsi, vagy Gordon szavaival élve “ballib”? Azt hittem már minden munkás komcsi. 🙂

  54. Rend szerint:

    Az, hogy a kommunisták tolvajok voltak, nem jogosítja fel a Fideszt, hogy közpénzeket a “felcsúti Maradona” hobbijára költsön, és a KÖZGÉP-be tolja a pénzünket.

  55. Dr. grün szerint:

    Rend!
    Még komoly tervei vannak a Vezíírnek!
    Lehet, hogy egy újabb stadion, mondjuk Kötcsén?! De akár egy mentőcsónak is lehet saját magának a süllyedő hajóról meneküléshez?! ))) 🙂 (((
    http://www.origo.hu/itthon/20120604-vajon-mit-abrazol-orban-rajza.html

  56. Té-Gé szerint:

    Dr. grün! Szoktak pszichológusok is rajzokat elemezni, gyerekeknél. Lehet menne felnőtteknél is? 😀

  57. Gordon szerint:

    Amikor egy munkás komcsivá vált megszűnt munkásnak lenni. Hisz a kommunisták nem dolgoznak.

  58. Gordon szerint:

    “de FIFA és még az UEFA berkein belül egy 3500 fős stadiont, azaz focipályát mire is értékelnének. Miről beszélsz?”

    Nem olvastad el a cikket.

    “a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (a FIFA) illetékesei előzetesen véleményezték a stadion tervrajzait, s a jelenlegi legmagasabb, a 4-es kategóriába sorolták a létesítményt”

    Olvasás!
    Szövegértés!

  59. Gordon szerint:

    “Ennek a focinak ez is sok.”

    Most épp 35. helyen vagyunk a világranglistán.

  60. lolka szerint:

    “Gordon szerint:
    2012. június 04., hétfő – 18:53

    Té-Gé!

    Írd már le hányan “pattantak le” az elmúlt két évben.”
    “Újabb bizonyítéka van annak, hogy a Magyarországról külföldre irányuló kivándorlás gyorsul: a német statisztika szerint az elmúlt két évben több mint ötszörösére, mintegy 3200 főről 17 ezer főre nőtt a Németországba költöző magyarok száma”
    “Újabb 5190 honfitársunk igényelt társadalombiztosítási számot a tavalyi negyedik negyedévben Nagy-Britanniában, ami az eddig második legmagasabb három havi adat tíz év alatt. Tavaly 26 százalékkal nőtt és minden eddigi rekordot megdöntött a magyarok száma. Orbán Viktor szerint már csak 5-10 év, és jó hely lesz Magyarország.”…Privátbankár.hu

  61. Rend szerint:

    Gordon!

    Félsz a komcsiktól, kisebbségi érzésed van? Nem kell a Ti fideszes rendszeretek sokkal elnyomóbb mint a kocsiké. Ilyen tekintetbe Ti vagytok a jobbak:))))

  62. Gordon szerint:

    5190?

    Most ugye vicceltek?

    Kádár apátok utolsó évtizedében (mikor nem volt EU meg munkavállalási könnyítések) kb. 200 ezer magyar ment el innen.

    5190… 🙂 😀

  63. Gordon szerint:

    Rend!

    Nekem nincs rendszerem, tehát elnyomóbb sem lehet mint a komcsiké… az egyébként amúgy se nagyon menne, kivéve ha nemzetiszocialista lennék.
    Tudjuk kikből lettek anno a leggyorsabban kommunisták.

  64. csaba péter szerint:

    Látom a szalon nácik most is acsarkodnak,
    Ki mert elmenni tőletek a Pedagógus napi ünnepségre?
    Aki ma komcsizik az holnap fasiszta.

  65. csaba péter szerint:

    pedig már nincs két évetek se.

  66. Jeniszej szerint:

    Mi ez itt??? ))))) 😀 (((((

  67. Jeges mosoly szerint:

    Ezeknek 20 százalék?
    A kisfiam negyedik osztályba jár csepelen. Tavaly közölte a rendkívül értelmes, olvasott osztályfőnöke, hogy Pálistók Peti a Pál utcai fiúk című könyvben az egyik szereplő.
    Talán a nevéből gondolhatta.
    Nincs mit hozzáfűzni!

  68. Mr. Absolut Dexter szerint:

    A pedagógus végezze el feladatát becsülettel, tisztességgel, és utána követelőzhet! Mert, hogy tanítani, nevelni nem tudnak, annak az erednényét nap mint nap láthatjuk, tapasztalhatjuk. Tehát hátrébb az agarakkal és az agyarakkal!

Itt lehet hozzászólni !