Varga Norman lefutotta első maratonját: még 49 vár rá

Bevezetem.hu

Az indulás

Varga Norman szombat délben futva megkezdte több mint kétezer kilométeres, 50 napon és 50 maratonon át tartó útját London felé. Az első napon a budapesti, a budaörsi és a biatorbágyi lakosok is együtt futhattak vele hosszabb-rövidebb távon.

A 25 éves “Londonfutó” délben Csepelről startolt, majd 14 órakor a budapesti Felvonulási tér érintésével kamerák és fényképezők kereszttüzében folytatta az első napi távot. A szervezők mindkét helyszínen egész napos rendezvénnyel készültek az érdeklődőknek, akiket koncertek, táncelőadások, civil szervezetek sátrai és hírességek vártak. Varga Norman ünnepélyes rajtját több százan kísérték figyelemmel a Felvonulási téren, majd galambröptetés és az olimpiai láng szimbolikus meggyújtása következett. A futót az első néhány kilométeren Tóth Edu humorista, Iszak Eszter televíziós műsorvezető és Kanyó Zsolt paraatléta is elkísérték.

Norman az Andrássy úttól Budapest belvárosán és Budaörsön keresztül érkezett Biatorbágyra, ahol a helyi városvezetés valamint Güttler Károly kétszeres olimpiai és világbajnoki ezüstérmes magyar úszó mellett több száz helyi kisiskolás és sportoló is várta. A rövid kézfogót és feltöltődést követően a sportoló rendben elfoglalta szálláshelyét, ahonnan vasárnap kora reggel indul tovább London felé.

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnökét az ötven nap alatt egy lakókocsi is kíséri útján, amelyen többek között profi masszőr, orvos és operatőr is utazik. Norman “Európa futásához” vasárnap Herceghalmon, Bicskén és Tatabányán, hétfőn pedig Tatán, Almásfüzitőn és Komáromban is bárki csatlakozhat. További információkért és friss hírekért érdemes ellátogatni a www.europafutas.hu oldalra vagy a kampány Facebook oldalára (http://www.facebook.com/pages/Varga-Norman-50-Days-50-Marathons/176686565751688).

Mit kell tudnia Varga Normanról? A 25 éves Norman napközben a NITE elnöke, „civilben” pedig fogyatékos sportoló. A fiút tizenhat éves korában a villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, most egészség- és környezetvédő, vasember és ultrafutó, aki évek óta dédelgetett nagy tervét valósítja meg. Norman a londoni Olimpia tiszteletére idén június 2. és július 27. között Budapestről indulva futva teszi meg a brit fővárosba vezető több mint kétezer kilométeres utat (www.europafutas.hu), összesen tehát a „maratoni táv” 50-szeres hosszát-, oly módon, hogy megérkezését a Játékok kezdőünnepségére időzíti.

Forrás: Bevezetem.hu

7 hozzászólás “Varga Norman lefutotta első maratonját: még 49 vár rá” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    Unokám kérdése.
    Papa! Ha London 1720 km közúton miért fut a bácsi 50×42 km-t?! Ráteszi a vigalmi adót is?!
    Nem Picinyem, azért mert szorgalmas ember!
    Mint a Dédid! Aki elhatározta, hogy a hosszú életért mindennap fut két kilométert! Most olyan 82 éves lehet, csak azt nem tudjuk már hol jár! ))) 🙂 (((

  2. Té-Gé szerint:

    Dr. grün! Így jön ki a lépés. 🙂 Minden esetre nem kis teljesítmény!

  3. Dr. grün szerint:

    Té-Gé!
    És a vissza út?!
    Esetleg fontolgatja a kinn maradást?!
    Majd ügy jár mint a skót aki elgyalogol ötven kilométert a kedvenc csapata meccsére, majd haza!
    Kérdik milyen volt a meccs?!
    Mit tudom én úgy elfáradtam, hogy nem bírtam a kerítésen átmászni! ))) 🙂 (((

  4. csapos szerint:

    A többszörös Budapest-London távot és időt tiszteletre méltón végig tanító csepeli pedagógusokról az infó egy szót sem szólt a pedagógus napon? Azt, hogy a mai tüntetésről mélyen hallgattok, megértem, nektek olyan mintha meg sem történt volna. Ez persze óriási gáz az infónak, mert sok csepeli tanár volt Hoffmann Rózsa székházánál a Szalay utcában. Az viszont megdöbbentő, hogy már Morovik Attila épületes pedagógusnapi fellépését és annak a csepel.hu-ra felrakott díszkiadását is mellőzitek. Vagy ti voltatok azok, akik nem bírtátok cérnával az alpolgármesteri mellébeszélést, átverést és faképnél hagytátok Morovikot? Ja, így már érthető!

  5. Manitu szerint:

    Szerintem nem kellene úgy bírálni a Normant, hogy nem ismeritek a részleteket. Értem én, hogy MSZP-sek vagytok, ennél fogva bunkók, és amit nem fikázhattok, az nincs is. De akkor ne oda hányjátok a primitívségeteket, ahol annak semmi helye sincs.

  6. helyi szerint:

    Grün, Té-Gé, sötétek vagytok, mint az éjszaka!állítom, hogy 20 métert nem tudtok még legyalogolni se…Bugrisok!

  7. Dr. grün szerint:

    helyi!
    Miből gondolod hogy nem bírnák 20 métert legyalogolni?!
    Akár egy lábbal is!
    Apropó!
    Mennyi egy lábbal a tízezer méteres akadálypályán a rokkantságiban maradás szintideje?!
    KMS! Kis Mankó Segítséggel! ))) 🙂 (((
    Most már bugrisozhatsz! 🙂

Itt lehet hozzászólni !