Navracsics: Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország

A miniszter a gyermekbarát igazságszolgáltatás programját emelte ki

MTI, Helyi Téma, Fidesz.hu, Csepel.info

Navracsics Tibor

Két ügyben fordul Magyarország az Európai Bírósághoz a kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben, ezek okairól is beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter éves beszámolójában az alkotmányügyi bizottságban.

Navracsics Tibor, az előző miniszteri meghallgatás – Pintér Sándor belügyminiszter bizottsági beszámolójának – elhúzódása miatt nem kívánt szóban beszámolni az általa vezetett minisztérium elmúlt egy, illetve két éves munkájáról, hanem azt az összegző füzetet ajánlotta a képviselők figyelmébe, amelyet a bizottsági ülésen osztottak ki.

A minisztérium eddigi tevékenységét mintegy 150 oldalon összefoglaló kiadvány a tárcához tartozó államtitkárságok, valamint a Miniszteri Kabinet és a minisztérium nemzetközi kapcsolatait mutatja be. Navracsics Tibor a füzet előszavában hangsúlyozza, hogy a jó állam megvalósítása érdekében az elmúlt két évben számos mélyreható változtatást hajtottak végre az állam működésében.

A miniszter emlékeztet arra, hogy létrehoztak egy új kormányzati, minisztériumi struktúrát, amely a legalacsonyabb szinten igyekszik kezelni az ágazati szakpolitikai konfliktusokat, azok ugyanis a korábbi szerkezetben dominánssá váltak és hátráltatták az összkormányzati érdekek érvényesülését.

Emellett utal a megyei kormányhivatalok létrehozására, valamint a jövő év elejétől működő járási rendszerre. Az igazságszolgáltatás reformján belül a bíróságok hatásköreinek rendezését és a gyermekbarát igazságszolgáltatás programját emelte ki.

Navracsics Tibor a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban elmondta, az adatvédelmi biztos és a bírák nyugdíjazásának ügyében az Európai Bírósághoz fordul Magyarország.

A miniszteri meghallgatáson az MSZP-s Bárándy Gergely azt kérdezte, hogy miért nem szavaz még mindig az Országgyűlés a bírósági törvényhez benyújtott módosító javaslatokról, amelyeket a Velencei Bizottság észrevételei nyomán terjesztett be a tárca mintegy két hónappal ezelőtt. A szocialista képviselő hozzátette: szerinte vagy a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás végét várja a kormány, vagy pedig – mivel az IMF tárgyalások várhatóan elindulnak – ezért nem is akarják elfogadni a módosító javaslatokat.

Navracsics Tibor erre reagálva azt közölte: gyakorlati okai vannak, hogy nem szavaztak még erről, nincs “politikai hátsó szándék” vagy “trükközés” emögött. Mint mondta, továbbra is folyamatosan egyeztetnek az Európa Tanáccsal ebben az ügyben és a médiatörvénnyel kapcsolatban is.

Litauszky Balázs- helyitema.hu

Szigorúbb büntetés a gyermekekkel szembeni bűncselekményekért

A jövőben szigorúbban büntetik a 18 éven aluliakkal szemben elkövetett egyes bűncselekményeket és az elévülési idő is meghosszabbodik, így a sértett 23 éves koráig tehet feljelentést az őt kiskorúként ért sérelem miatt.

A gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvénymódosításokat hétfőn fogadta el az Országgyűlés. Az új szabályozás szerint a 18 éven alulival szemben erős felindulásban elkövetett emberölés, személyi szabadság megsértése, az emberrablás, az emberkereskedelem, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, valamint a három évnél súlyosabban büntetendő szándékos súlyos testi sértés elévülési ideje meghosszabbodik addig, amíg a sértett betölti vagy betöltötte volna 23. évét.

Változás az is, hogy a jövőben emberölés tetteseként kell felelnie annak, aki 14 év alattit öngyilkosságra bír rá. A módosítás a fiatalkorúaknál csökkenti a pénzbüntetés tételeit azért, hogy a büntetési forma a fiatalkorúakkal szemben szélesebb körben alkalmazható legyen. Ezután arra is lehetőség nyílik, hogy közérdekű munkára válthassák a 16 éven felüli fiatalkorúakra kiszabott, behajthatatlan pénzbüntetéseket.

fidesz.hu/mti

Egy hozzászólás “Navracsics: Az Európai Bírósághoz fordul Magyarország” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Két ügyben fordul Magyarország az Európai Bírósághoz a kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben” Navracsics Tibor
    Legjobb védekezés a támadás?! Esetleg viszontkereset?! ))) 🙂 (((

    “Három kötelezettségszegése eljárás Magyarország ellen” José Manuel Barroso
    http://www.fovarosi-hirhatar.hu/hir/harom-kotelezettsegszegese-eljaras-magyarorszag-ellen

Itt lehet hozzászólni !