Cserkésznek lenni jó!

Helyi Téma

A Jézus Szíve Plébánia kertjében sátorozik egy tucat gyerek: cserkészek ütöttek tábort a területen. A szakszerűen felállított sátrak, az esti tábortüzek összerakása, na meg a főzés is „már csípőből jön” – mondják a lurkók. Az esti őrség jó móka, a napi háromszori imádság kötelező.

– A cserkészmozgalom önkéntes, vallásos, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, valamint felekezettől függetlenül – tudtuk meg Kispál György atyától, a cserkészcsapat vezetőjétől. – Nagyszerűen egyesíti magában mindazt, amit a serdülő ifjúság nevelése megkíván.

A cél, hogy támogassák a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind egyénként, mind felelős állampolgárként és helyi közösségeik tagjaiként, vagyis, hogy jellemes embertípust neveljenek.

– Az egymásra figyelő felelősségvállalás a cserkészet kötelező velejárója – szögezte le a plébános, majd hozzátette, a cserkészet alapja azért mindenekelőtt a vallás.
Napi háromszor van imádság, mindenki a saját vallása szerint, vasárnaponként pedig a protestánsok istentiszteletre, a katolikusok misére mennek, mindössze erre az egy órára szélednek szét a gyerekek.
A csepeli Prohászka Ottokár cserkészcsapat a II. világháború előtt alakult, nevét az egyházmegye legnagyobb püspökéről kapta. A háború utáni években tiltott volt a cserkészmozgalom, de a rendszerváltás után az elsők között alakult újra.

– Bogdán István egykori cserkész élesztette újra a csapatot. 22 éve még nagyobb volt a lelkesedés, ez mindössze 3 évig tartott – idézi fel a múltat az atya –, én 2000-ben kerültem vissza a kerületbe, és azóta igyekszem feltámasztani a közösséget.
Nem csak fiúk, lányok is tagjai lehetnek a kisközösségek, vagyis az őrsök és vezetőjük azonos nemű fiatalokból is állhat:
– Ennek egyszerű és logikus oka van: a fiúkból férfit, a lányokból nőt, anyát szeretnénk nevelni – magyarázza György atya.

A csepeli Prohászka Ottokár Cserkészcsapat heti rendszerességű összejöveteleit a Jézus Szíve Plébánia kertjében, pénteken 18 órakor, szombaton pedig délután 4-kor tartják. Szombaton egyébként íjászkodnak is a gyerekek: egy lelkes szabó ősmagyar ruhát varrt számukra, a srácok pedig tegezt, azaz íjtartót készítettek maguknak.
Minden érdeklődő általános iskolás fiút és lányt sok szeretettel várnak, iskolás kortól. A kicsik kiscserkészek lesznek, 5.-es koruktól a cserkészpróbák után pedig megkapják a zöld nyakkendőt és az egyenruhájukat, igazi cserkészek lesznek.

Híres cserkészek

A csepeli cserkészcsapat tagja volt egykor dr. Nagy Mihály atomfizikus is, aki a tábortűznél a fizika érdekességeiről mesélt a gyerekeknek, de büszkeségük dr. Csurgay Árpád akadémikus, és Németh Ferenc, kétszeres olimpikon öttusázó is.

Kulcsár Tamara- helyitema.hu

8 hozzászólás “Cserkésznek lenni jó!” bejegyzésre

  1. Zsonyó szerint:

    Nem lepődnék meg, ha Hagyóról kiderülne, hogy cserkész. Miután a hétvégén konfírmált és ezzel egy közösségbe került Orbán miniszterelnökkel, már minden lehetséges.

  2. NanniAbel Gyulane szerint:

    Kell valami, ami összefogja a fiatalokat és nem éjszakai csatangolásokkal,
    garázdasággal töltik az idejüket.Lehet – sőt kell – nézni a dolgok jó oldalát
    is. A pláza-cicákat, a drogosokat, a szülői felügyelet látószögéből kikerült
    fiatalokat értelmes dolgokkal kell visszaterelni az őket lefoglaló tevékenységhez,
    és ha ez a cserkészet, legyen a cserkészet. Hányszor halljuk, hogy “anno legalább
    volt úttörő v. KISZ élet, ami foglalatosságot biztosított a fiataloknak, most meg csak a nagy nihil”.
    Hát valahogy így kellene a dolgot megközelíteni…

  3. ebihal szerint:

    “amely nyitott mindenki számára…………. felekezettől függetlenül”
    “a cserkészet alapja azért mindenekelőtt a vallás”
    Na most mi az igaz? Hova álljanak a zsidók, muzulmánok és ateisták, vagy ez
    mégiscsak egy zárt klub???

  4. Dr. grün szerint:

    Az egyik közeli tanintézet traktorost keresett, lelkészi ajánlással!
    Nem baj ha szántani nem tud, de legalább nem káromkodik?! ))) 🙂 (((

  5. lolka szerint:

    Akkor is az első és legfontosabb a család szerepe, ha ott megkapja az alapokat (amit semmi nem pótol) akkor jöhet a cserkészet és a többi (ami nincs) hasznos és értelmes idő töltés…

  6. maminti szerint:

    Kedves gyuláné: a cserkészmozgalom előbb volt, mint a Kisz, ne tessék elfelejteni, úgyhogy a cserkészmozgalom nem a kisz pótlására újonnan lett klttalálva, hanem újjászületett, amit szétvertek azok, akik a kiszt kitalálták.
    Ebihal: a csrkészmozgalom az egy keresztény ifjúsági mozgalom. Mint ahogy minden bizonnyal van a zsidóknak és a muzulmánoknak is ifjúsági mozgalmuk. Én mint szülő, ha keresztény vagyok keresztény mozgalomba viszem a gyereket, a zsidó, muzulmán szülő pedig NEM a keresztény mozgalomban akarja látni a gyerekét, hanem a saját vallásának megfelelő mozgalomban. Erről az oldalról tessék nézni.

  7. ebihal szerint:

    T. maminti!
    A szövegben az van írva, hogy felekezettől független!

  8. Dr. grün szerint:

    ebihal!
    Mert az egész csak egy szöveg! 🙂

Itt lehet hozzászólni !