Tulassay lemondott

Heti Válasz

Váratlanul lemondott hivataláról Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. A hírt maga jelentette be vasárnap délután a hivatalában, a Heti Válasz a közel egyórás háttérbeszélgetés legfontosabb elemeit csokorba szedve próbálja megérteni, miért adta vissza a rektor a mandátumát, amely egyébként három hónap múlva járt volna le.

A lemondás hátteréhez hozzátartozik, hogy a Semmelweis Egyetemet kilenc éve, két rektori ciklus óta – tovább nem is lehet – vezető Tulassay Tivadar csütörtökön jelentette be, hogy a szenátus megfosztotta Schmitt Pál köztársasági elnököt kisdoktori címétől. A Dél-Koreából közben visszatérő államfő pénteken este a köztelevíziónak adott interjújában előbb azt közölte, hogy nem mond le (mert a legjobb képességei szerint járt el), majd kétségbe vonta a Semmelweis Egyetem eljárását arra hivatkozva, hogy a szenátus őt nem hallgatta meg. A rektor a vasárnapi háttérbeszélgetésén bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy a bizottság meghívta és meg is hallgatta Schmitt Pált. Mindehhez az államfő azt a sajátos formát választotta, hogy nem jelent ugyan meg a grémium előtt, viszont meghívta a Sándor-palotába a rektort és Tóth Miklóst, a vizsgálóbizottság elnökét. (A bizottság pedig felhatalmazta Tóth Miklóst, hogy meghallgassa Schmitt Pált.)

Az elnök vasárnap reggel a közrádióban már jogilag is megkérdőjelezte a kisdoktori cím visszavonását, és bár megerősítette, hogy ő nem perel, reményét fejezte ki, hogy lesz olyan ügyvéd, aki utánajár a kérdésnek.

Semmelweis Egyetem rektora lemondásának legfontosabb okaként azt nevezte meg, hogy magukra maradtak az államfő kisdoktorijának ügyében. „Egyedül maradt az egyetem, mint a kisujjam.” Közvetlen indokként három momentumot sorolt fel. Elsőként azt, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert kedden reggel hiába kereste telefonon azzal, hogy elkészült a vizsgálóbizottság jelentése, Réthelyi Miklós elérhetetlen volt. Majd a tényfeltáró bizottság jelentését a szaktárcától felbontás nélkül küldték vissza az egyetemnek így demonstrálva a minisztérium illetékességének hiányát. (Noha a jelentést az egyetem éppen azért küldte meg, mert a tényfeltáró bizottság szerint a minisztérium lett volna illetékes eljárni az ügyben.)

A második elem az volt, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár ugyan részt vett a szenátus ülésén, a július elsejétől hivatalba lépő új rektor megválasztása után azonban távozott, a kisdoktori ügyénél már nem volt jelen. Lapunk felvetette, hogy a szaktárca ezzel azt is jelezhette, hogy az egyetem autonóm döntéshozó, és ebbe semmilyen módon nem kívánnak beleszólni, Tulassay Tivadar azt válaszolta, az államtitkár pénteken délután viszont soron kívül bekérette a szenátusi ülés jegyzőkönyvét. (Amely még nem készült el.)

A rektor hangsúlyozta, teljes mértékig egyetért a szenátus döntésével, nem tehettek mást, mert az egyetem és a teljes magyar tudományos élet presztízsét súlyosan romboló ügyet mihamarabb le kell zárni. „A minisztérium viszont nem segített, hogy itt esetleg jogértelmezési probléma van, nem szóltak időben” – fogalmazott. Kérdésünkre határozottan cáfolta, hogy azért mond le, mert attól tart, nem jogszerűen jártak el.

„Maradéktalanul egyetértettem a döntéssel, amely jogszerű volt” – szögezte le, s ezért teljes mértékig vállalja a felelősséget. A valódi oknak azt nevezte, hogy „bizalomvesztést érzek a személyemmel kapcsolatban”. Az általa felhozott indokok közül azonban egyik sem tűnt kellő súlyúnak, ezért lapunk megkérdezte: ha időközben az államfő lemondana, akkor is fenntartaná-e a szándékát. A válasz határozott igen volt. „Nem akarok hős lenni, az egyetem érdekeit tartom a szemem előtt” – mondta. Lépésével segíteni akart, hogy „az egyetem „kikerüljön a vákuumból”, ami fontos lehet „a jövőbeni forrásokhoz való jutásnál” A lemondó nyilatkozatot Tulassay Tivadar hétfőn reggel juttatja el a minisztériumba.

Utóda július elsejéig ideiglenesen, azután pedig teljes jogú rektorként Szél Ágoston anatómia professzor, eddigi rektorhelyettes.

Forrás: Heti Válasz

37 hozzászólás “Tulassay lemondott” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Tulassai és a többi befejezhetné a xarkavarást végre.

  2. Dr. grün szerint:

    Egy jogállamban demokratikus joga volt rá, hogy megtegye!
    Kérdés kitől tudta meg, hogy így kell cselekednie?! ))) 🙂 (((

  3. Öreg halász szerint:

    Az egyetemi autonómiának sok száz éves történelmi hagyománya van. Nekem már az furcsa, hogy miért küldték meg a jelentést a minisztériumnak, amikor a minisztériumnak semmi köze nem volt hozzá. Egyre furcsább a történet, megint a nyuszi és a sapka esete kezd kibontakozni, ahol úgyis mindig a köztársasági elnök vagy a kormány a hibás. Miért is a kormány hibája, hogy az egyetemek autonómok, és nem szólt a Semmelweis Egyetem ügyébe a kormány? Miért kellett volna beleszólnia? Ja, és mekkora botrány lett volna abból, ha beleszól? Kétségkívül óriási, hiszen akkor meg joggal hozhatták volna fel az egyetemek autonómiáját. Külön egy regényt érne meg az egyetem belső konfliktusa a karok között: egyre inkább az az érzésem, hogy a döntésben annak is erős szerepe volt.

  4. akárki szerint:

    Véleményem szerint ez egy veszélyes játék. Úgy lenne igazságos ha minden diplomát stb.-t leellenőriznének. Én a nagyhangúakkal kezdeném. Azt hiszem sokan kerülnének utcára. Habár olyanról is hallottam , hogy jó pénzért bárkinek megírják a dolgozatát.

  5. lb szerint:

    A kormányoldal azt is hamar nyilvánvalóvá tette, hogy Schmitt tabu. Ezt üzente a nyilatkozatstop, az államfő távozását követelő budapesti KDNP-elnök, Szalma Botond elleni vizsgálat és Tulassay vegzálása. Pedig a távozó rektor nem afféle komcsi ejtőernyős, a tekintélyes gyerekorvos a Fideszhez közeli nemzeti konzervatív Professzorok Batthyány Körének oszlopos tagja, az ő leckéztetése nem sok jót ígér a mérsékelt jobboldali értelmiségnek.

    http://index.hu/velemeny/2012/04/02/tulassay_megy_schmitt_marad/

  6. Öreg halász szerint:

    Attól tartok, hogy amikor Schmitt megszerezte a kisdoktorit, az ott, akkor megszokott módon írta, és a helyzet csak a Semmelweis Egyetemmel való egyesülés után változott meg. Amikor én diplomáztam, külön dokumentációt kaptunk a formaságokról, betűtípus, betűnagyság, hogyan kell idézni stb.

    Nagy hiba lenne belemenni egy boszorkányüldözésbe, bár most már én sem bánnám, ha egy-két bíráló doktoriját-diplomamunkáját is megnéznék. Rögtön kiderülne, hogy idézni nem bűn, hanem a munka része! Schmittnek ugyanis abban is igaza van, hogy az ilyen dolgozatok alapja egy törzsanyag, amire ráépül a diploma/doktori témája, kifejtése.

    Tulassay lemondásáig elfogadtam az egyetemi döntést Schmitt doktorijának érvénytelenségéről, pedig ez a minisztériumnak való megküldés eleve furcsa volt. Most már kételkedek a döntés tisztaságában. Tulassay ugyanis egyértelműen politikai lépéseket tett a szakmaiak helyett.

  7. "?!" szerint:

    “Az országnak a jelenlegi nehéz helyzetében olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki köztiszteletben áll bel- és külföldön egyaránt – közölte a Professzorok Batthyány Körének elnöksége csütörtökön.

    A szervezet közleménye szerint “egy olyan pillanatban, amelyben a hazánk ellen alkalmazott kettős mércétől szenvedünk”, különösen fontos, hogy az országon belül csak egy mérce legyen, és az mindenkire vonatkozzék.

    Mint írták, a vizsgálóbizottság nyilvánosságra került véleménye alapján a helyzet egyértelműnek látszik: Schmitt Pál doktori dolgozata nem felelt meg a tudományetikai normáknak. “A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa a maga részéről levonta az ügy tanulságait. Bízunk benne, hogy ezt az elnök is megteszi” – fűzték hozzá.”
    Forrás: hvg.hu

    Ugye az Orbán Viktort támogató Professzorok Batthyány Körének elnöksége is kizárólag hülye-komcsi-balliberális-hazaárulókból áll, mert Schmitt Pálnak szerintük is le kellene mondani?

  8. "?!" szerint:

    Tájékozódási pont “Öreg halász”-nak, a 08:52-kor leírt kérdéseinek a megválaszolásához:

    “A Szenátus még délután megtárgyalta a tényfeltáró bizottság jelentésének összegzését, az ahhoz fűzött különvéleményt, valamint az egyetem Doktori Tanácsának határozatát.
    Jóváhagyólag tudomásul vette azt a tájékoztatást, hogy a törvényi rendelkezések értelmében (felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.) az oklevelet érvényteleníteni a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára, a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére, kizárólag bíróság jogosult.
    A miniszter azonban a tényfeltáró bizottság jelentését felbontás nélkül, illetékesség hiányára hivatkozva visszaküldte az egyetemnek.
    Erre a miniszteri döntésre figyelemmel a Szenátus kötelességének tartotta a cím visszavonásával kapcsolatos kérdés végleges rendezését.”
    (Forrás: a Semmelweis Egyetem honlapja)

    Na akkor ki hibázott, a miniszter, vagy az egyetem szenátusa?

  9. bélabá szerint:

    Nem lesz ez már érdekes, majd jön a kulturális forradalom Viktor Ce Tung vezetésével.. 🙂
    Egy kis ízelítő a wikipediából:
    “Az egyetemeken megszűnt az oktatás, tanárokat vertek a diákok, a kulturális forradalom égisze alatt számos értékes műemléket leromboltak, könyveket égettek, műalkotásokat semmisítettek meg, s általában igyekeztek radikális módszerekkel megszabadulni az évezredes kínai történelem kulturális örökségétől. Megszüntették a mozivetítéseket, bezárták a könyvtárakat, tiltották a csoportosulást és általában, a szórakozás minden formája tilos volt a politikai elit tagjait kivéve mindenkinek. Másik vadhajtása a vörösgárdisták légiójának létrehozása volt, akik a legdurvább módszerekkel számoltak le a nép ellenségeinek kikiáltott – nemritkán szintén baloldali, de Mao útjában álló vagy hatalmára veszélyes – emberekkel”
    😀

  10. Perspektíva? szerint:

    Ehhez vajon milyen okoskodó, mindentudó magyarázatot tudsz adni?

    Ezen kellene tűnődnie “?!”-nek
    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 10:07
    Pabar Lajos, számomra te már nem vagy tiszteletreméltó ejtőernyős sportoló!
    Aki beáll a kutyák közé csaholni, az maga is kutyává válik!
    Ezen túl ne írogass arról milyen nagyszerű emberek az ejtőernyősők és hogy milyen bajtársiasak! Legalább azt már tudjuk, hogy némelyikük parancsra szemrebbenés nélkül öl!

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!”

  11. Perspektíva? szerint:

    No és ehhez való véleménydhez, milyen magyarázatot adsz? Te aki mindenkinél jobban vagy képes megalázni, mindenkit!

    Ezen sem ártana elméllyedni a “?!”-nek, Különösen az utolsó idézetnél, hogy ki is Ő? Íme a kezdete: “Tájékoztatlak………………

    “Etikus szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 15:38
    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 13:23″

    No erre, az a gerinctelen “?! kérdőjel, -aki gátlás nélkül mindenkibe belemar,- miközben az Önkormányzatnál és másutt is, hosszúra nyújtott vipera nyelvével bő nyállal benyal, vajon miért nem reagál, szokásához híven?

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!

    Na és erre?!

    Ez nem a gátlástalanságodat bizonyítja?

    A fentiekben a személyedet illetően röviden, de tömören minden benne rejlik. A többi jellemvonásaidról, már mit is remélhetnénk?

    Te III Richard, reinkarnációja!!!”

  12. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva?”!

    Már a “Schmitt Pál küzd az igazáért” című cikknél is közöltem, hogy ne velem, hanem az itt vitatott témával foglalkozz!
    Ha pedig nincs a témára vonatkozó értelmes véleményed, akkor azzal szórakozzál ami lábad között van! (Kiegészítés: Vagy azzal aki Téged a világra hozott!)
    Ha pedig a tükörben III. Richárdot látod, akkor ne téveszd össze velem a tükörben látott idiótát!

  13. csapos szerint:

    Jobboldali (fideszes) blogok ítélete: “Schmitt Pálnak le kell mondania”!
    http://konzervatorium.blog.hu/2012/03/31/schmitt_palnak_le_kell_mondania

  14. Jeniszej szerint:

    Európa szégyene, ahogy ezek a tanult emberek viselkednek a magyar egyetemeken.
    Korrupt befolyásolható bagázs lehet ez az egész társaság.
    Meglátszik a vizsgáló bizottság jelentésében, hogy a beadott értekezéseket csak súlyra és az ajánlók szerint vizsgálták meg. – és ez rendbe is volt akkor!
    Az egyszerű emberek „beszélik a Csepeli Piacon,” hogy sokan voltak olyanok a tehetősek között, akik vásárolták ezt a korság rangjelzőt vagy éppen a párt ajánlására lettek azok, amik.
    Kik ültek az egyetemeken, akiknek felelősége volt eldönteni a diplomamunka megfelelőségét.
    Visszamenőleg, tessék megvizsgálni minden kiadott diplomát, hogy elkerülhető legyen kettős mérce látszata is.
    Majd kiderül hány diploma nem, felel meg a jelenlegi követelményeknek.
    Ezeknek a névjegyzékének nyilvánosságra hozása is elég nagy szégyen lesz a korság viselőinek.

  15. Manitu szerint:

    Csapos elvtárs itt az üdítő kivétel: ő legalább annyit törtölt, mint amennyit másolt. Lefogadom, hogy amikor nem volt kéznél megfelelő Lenin-idézet, még költött is újat, ahogy az szokás volt. Ugye Gyuri, azok a régi szép idők?
    😉

  16. Jeniszej szerint:

    Megmondta a Faterom is kártékonyak a rendszerváltó “káder diplomások” akiknek megmondták: legyenek doktorok meg mindenféle tudományos kórságok.
    Azért tart itt az ország, mert az a sok mondvacsinált áll tudósokból ált fel az ország vezetése.
    A Fater is igazat a Rózsikának.
    „Hoffmann Rózsának igaza van, amikor a diplomások kártékonyságáról beszéli. Az elmúlt évek során kevesen tettek nagyobb kárt az országnak, mint az átmenet zavaros húsz évében egyetemi végzettséget szerző illetők, akik az elmúlt években felelős pozíciókba kerültek. Az intézményesített korrupció ugyan nem írható csak az ő számlájukra, ám az a csapás, amelyet az ország mentális állapotára mértek, felmérhetetlen következményű. Kevés dolog demoralizálóbb ugyanis, mint látni, ahogy az egyetemekről kikerült ifjak mindenféle munkatapasztalat nélkül keresnek hirtelenjében milliókat, csak, mert mérhetetlen mértékű lojalitással és mérhetetlenül alacsony önbecsüléssel rendelkeznek.”

  17. Dr. grün szerint:

    Csak egy icinke-picinke kérdés vagy inkább aggodalom!
    Hol van ilyenkor a mi szeretve tisztelt “nagyapó”-nk, aki saját bevallása szerint több diploma bírálatban is tevékeny részt vállalt?!
    Mint öreg, bölcs, sportállást betöltött egyénnek a véleménye mértékadó lehetne ebben a kiélezett helyzetben!
    Szegény Manitunak sem egyedül kellene kiállni és magyarázni a magyarázhatatlant ))) 🙂 (((

  18. Perspektíva? szerint:

    Tisztelt Csapos!

    Kétségkivül egyfajta kristájosodási folyamatnak is tanúi lehetünk, e nagy horderejű személyi kérdéseben. Azt is látni kell, hogy óriási hatalmi harc folyik, amely soha sem tűri a szentimentalizmust, de ezt Ön is nagyon jól tudja.
    Valójában külső-belső támogatásnak egyaránt tanúi lehetünk, ennek a hatalmi harcnak.
    Azt is tudni illik, hogy a mindenkori hatalom rendelkezik azokkal az eszközökkel, (ha úgy tetszik a legtöbbel, a leghatásosabbakkal stb), amelyek révén megőrizheti a megszerzett hatalmát.
    Viszont arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy az érdekelteknek az anarchia kell, abban a reményben, hogy a hatalom várományosai lehessenek. Az vajon jobb lesz? Megértem, közéjük tartoztok! S VÁGYÓDTOK, sok minden után, amit soha el nem érhettek! Miben reménykedtek? Nem érzékelheőek a FOLYAMATOK? Miről vitatkoznak a Hölgyek, Urak
    Végre találtak egy piti kapaszkodót, hogy OV.-t gyengíthessék!
    Igen ha az ELNÖK ÚRNAK MENNIE KELL, KÖVETKEZIK A MINISZTERELNÖK ÚR, NEM DE?
    A tenyleges valóságnak ez a lényege! DR-i dr-i s egyébb címek stb. mind mind eszközök a megdönthetőség, a megtarthatóság érdekében! Ne számítsatok arra, hogy OV. feladja, azonkívül nem kis stratéga!
    Hatalmi játszmákban, moralitásról, törvényekről beszélni illuzió.
    Ja, és KI(KIK) a LEGFŐBB MÉLTÓSÁG!
    S KI(KIK) az alattvalók: hűségesek, hűtlenek
    Ó történelem: Tower vár!

  19. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Milyen igaz a bibliai mondás uraim, hölgyeim : ” Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek! “

  20. "?!" szerint:

    Kedves “Jeniszej”!

    Arról vajon beszélt-e “Rózsika”, hogy ki a felelős nagyobb mértékben a demoralizáló hatásért, azok “az egyetemekről kikerült ifjak akik mindenféle munkatapasztalat nélkül keresnek hirtelenjében milliókat”, vagy azok akik ezt jogalkotással lehetővé teszik, vagy esetleg azok akik a lojalitásért a milliókat fizetik ezeknek az ifjaknak?

    És arról beszélt-e “Rózsika”, hogy “a fejétől büdösödik a hal”?

  21. Perspektíva? szerint:

    T. Anikó! (megérdemli, hogy Tisztes nevén megszólítsam!)

    Többek között ezért is Tisztelem a HÖLGYEKET, mert gyakran és igen frappánsan megtudják mondani, nekünk férfiaknak is, a színtiszta igazságot! Körmöfont, tudálékos és gyakran emberi méltóság tekintetében a megalázás szándéka nélkül.

  22. Perspektíva? szerint:

    T. Anikó!
    Majd el felejtettem, azt a tényt, hogy az itt írogatók közül igencsak kevéske tudja szívvel, is értelmezni Kegyed által idézettet. Hiszen sokaknak, sem Istenük sem………….nincsen.
    Hiába, a gyökerek determináltak, s ugyan ez megy tovább…………………………………………

  23. Perspektíva? szerint:

    Íme itt van egy eklatáns példa!
    Ezen is mélyen elkellene tűnődnie a “?!”-nek, nem is tudom minek nevezzem, hogy is hívják?

    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 13:23
    MHSZ-es ejtőernyősként ne játszd már el a nagy kommandóst! Téged és a többit is az érdekelte, hogy a sportnak hódoljatok, eszetekben sem volt Dél-Vietnamban leugrálnotok. Ezzel a szöveggel senkit sem győzöl meg hogy elitegységként te védted a cucilizmust,vezzem! mert ha igen, akkor úgy látszik azért dőlt meg. Ha meg parancsra embert öltél volna, nem vagy különb a munkásőröknél! Az amerikaiaktól nem kell elájulni, Afganisztánból éppúgy ki fognak takarodni, mint Irakból. Ahogy én azt 2001-ben plakáton már kifejeztem. Neked meg főleg semmi közöd az én MIÉP-tagságomhoz, mert te annak a közelében sem voltál, hanem másutt ügyködöl, amely tevékenységedet félted az itteni kommenteléseid hatásától. Jól teszed, mert én téged a beadványaiddal együtt vágnálak ki Németh Szilárd helyében, mint macskát szarni. Nem lehet a levesbe köpni, utánna meg mások érdekében érdekképviselni, azaz kuncsorogni az önkormányzatnál! Amiket írogatsz, helyedben és messze elkerülném az önkormányzati üléseket! Nem az én véleményem a mértékadó, mert te engem úgyis elhajtasz, de a többiek szerint is szellemi környezetszennyezést folytatsz. Persze a többiek tiszteletére sem tartasz igényt, akkor meg kár írogatnod, mert csak terheled a szervert.”

  24. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva?”!

    Már fentebb is, valamint a “Schmitt Pál küzd az igazáért” című cikknél is közöltem, hogy ne velem, hanem a vitatott témával foglalkozz!
    Ha pedig nincs a témára vonatkozó értelmes véleményed, akkor azzal szórakozzál ami lábad között van! (Kiegészítés: Vagy azzal aki Téged a világra hozott!)
    Ha pedig a tükörben III. Richárdot látod, akkor ne téveszd össze velem a tükörben látott idióta alakot!

  25. kiskovi szerint:

    Menekülnek mint a patkányok:http://youtu.be/7Dnapilq_30
    Ezeket választottátok? Szerencsétlenek..

  26. Királyerdei szerint:

    Presztízsértékű üzenete van a SOTE döntésének Magyar György szerint, Futó Barnabás viszont úgy véli: törvénysértő volt az egyetem szenátusának eljárása.

    Futó Barnabás szerint a szenátus hibázott a doktori cím visszavonásakor. Az ügyvéd az m1 Ma reggel című műsorában kijelentette: törvénysértő volt az eljárás. Mint mondta: a köztársasági elnöknek is joga van a tisztességes és törvényes eljáráshoz. A felsőoktatásról szóló 2005-ös törvény szerint a szenátus nem járhatott volna el közvetlenül, hanem az akkreditációs bizottságon keresztül kérhette volna a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól, hogy indítson eljárást, ez pedig nem történt meg. A miniszter a döntésről szóló értesítést visszaküldte. A másik megoldás az lehetett volna, hogy lefolytatnak egy eljárást, meghallgatva az elnököt is, és amennyiben elmarasztaló határozat születik, akkor jogorvoslatnak lett volna helye, majd azt követően bíróság elé lehetett volna vinni az ügyet.

    Hozzátette: amikor az elnöki kisdoktori született, az akkori szabályozás értelmében hallgatónak minősült az, aki disszertációt terjesztett elő, rá ez a törvény vonatkozott volna.
    Futó Barnabás szerint, mivel az elnök nem akar eljárást indítani, az ügyészi törvényességi felülvizsgálat lehet a következő lépés, vagy pedig a felügyeletet ellátó miniszter léphet. A SOTE korrekt eljárása az lenne, hogy megvizsgálja az akkori disszertációkat. Különösen azokét, akik nagyon támadták az elnököt.

    Magyar György úgy véli, a bírói út ma is rendelkezésére áll az elnök úrnak, harminc napja van a bíróságnak arra, hogy eljárásjogi szempontok alapján döntsön az ügyben, de a bíróság nem vizsgálhatja a plágium kérdéskörét. Mint hangsúlyozta: meggyőződése szerint szabályos volt az eljárás, ebben az esetbennem kell alkalmazni a felsőoktatási törvényt , mert az államfő akkor sem volt hallgató és most sem az, a felsőoktatási törvényt pedig a hallgatókra lehet alkalmazni.

    Hozzátette: úgy tűnik, sem a miniszter, sem az elnök nem akar lépni. Mint mondta, az új alaptörvény kiemelt helyen foglalkozik azzal, hogy a tudomány területe intakt, csak az egyetem szenátusa dönthet a tartalmi kérdésekben. Jelentősége van presztízsértelemben annak, hogy hogyan ítélik meg a többiek diplomáját, a Kádár-korszakban voltak privilégiumok, akkoriban könnyen lehetett ilyen diplomához jutni – jelentette ki Magyar György, aki hozzáfűzte: a disszertációkat akkor nem vizsgálták meg olyan szigorúan, mint ma.

    Hangsúlyozta az ügyvéd azt is, hogy az üzenete ennek a helyzetnek nagyon veszélyes, külföldre is hat, az egyetem hírnevét is megtépázza, mert a rektor mondott le, nem az elnök.

  27. Perspektíva? szerint:

    Ez lenne a lejárató cikk?!

    Hiszen a valóságot írják gyakran hasonlóan róla!
    Arról nem beszélve, hogy az utólsó két sort, amelyet idéztem, ez a neve sincs “?!” írta nekem, egyik szokásos, és általa hagyományos módon.

    Ezen kellene tűnődnie “?!”-nek

    “Vátesz szerint:
    2012. április 01., vasárnap – 10:07
    Pabar Lajos, számomra te már nem vagy tiszteletreméltó ejtőernyős sportoló!
    Aki beáll a kutyák közé csaholni, az maga is kutyává válik!
    Ezen túl ne írogass arról milyen nagyszerű emberek az ejtőernyősők és hogy milyen bajtársiasak! Legalább azt már tudjuk, hogy némelyikük parancsra szemrebbenés nélkül öl!

    “Tájékoztatlak, hogy soha nem gyűlöltem senkit. Még azokat sem, akiket parancsra szemrebbenés nélkül megöltem volna.” Idézet tőled, ugye ismerős!”

  28. "?!" szerint:

    Azt hiszem, hogy most már az itt folyó kemény vitát is lezárhatjuk!

    Schmitt Pál ex köztársasági elnök úr, ma a kiemelkedő sportolói és sportvezetői múltjához méltó módon, az ország érdekét előtérbe helyező döntést hozott.

    Ezzel bebizonyította, hogy mégsem vagyunk olyan következmények nélküli ország, mint voltunk a D-209-es ügy, valamint az őszödi beszéd utáni időszakban!

    Kár, hogy nem azonnal döntött így az egyetemi szenátus döntése után, mert ha akkor hozta volna meg ezt a döntést, akkor többet megőrizhetett volna a köztársasági elnöki és sportemberi tekintélyéből.

    Ettől függetlenül hálás vagyok neki, hogy az ország egységének a helyreállítása érdekében – kissé megkésve – meghozta ezt a számára kellemetlen nehéz döntést!

    Most már az Országgyűlés dolga, hogy egy olyan embert válasszon köztársasági elnöknek, aki kikezdhetetlen, és képes helyreállítani a magyarság egységét, valamint a köztársasági elnök intézményének a tekintélyét!

  29. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Perspektíva szerintnek: köszönöm a kedves válaszodat és megszólításodat. Eddig is szimpatizáltam hozzászólásaiddal !

    Irásjelnek: utolsó (szimpatikus) hozzászólásoddal meglepetést okoztál, hogy így is tudsz írni, gratula !

  30. prof. em. Dr. islander szerint:

    Gordon

    “Tulassai és a többi befejezhetné a xarkavarást végre.”

    Te sügér, még másolni sem tudsz rendesen! Akkor meg mit pattogsz?

  31. magyar baka szerint:

    Kedves “?!” és más jogi doktorok!
    A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 115.§ (2) bek. ea. pont, (3)-(4) bek., 103.§ (2) bek.) idézett passzusa a jelenlegi PhD-doktorira érvényes, és 1992-ben még 13 évre voltunk majdani megfogalmazásától. Az 1992-es egyetemi kisdoktori fokozat MÁS szabályozás alá esett, mint a jelen PhD (amit Schitt úr ezután szándékozik megírni és benyújtani). A sajnálatos 1992-es esetre vonatkozó szabályozás értelmében a kisdoktori címet az egyetem adja és szuverén módon az egyetem vonja vissza, ha a jelölt utóbb méltatlannak bizonyul. (Futó Barnabásnak sem ártott volna, ha kicsit alaposabban elmélyül a paragrafusokban, mielőtt kalandos jogi rémregényeket szabadít a világra…)

  32. magyar baka szerint:

    @Perspektiva? Azt írja: “Hatalmi játszmákban, moralitásról, törvényekről beszélni illuzió.” A történések egyre inkább valószínűsítik, hogy praktikusan igaza van. Csakhogy egy ÁLLAM ELSŐ EMBERE nem képviselheti ezt, mert az ő intézményének létalapja az a feltételezés, hogy az egységes igazság, erkölcs, méltányosság és nemzeti közösség védelmezője. Nem előnyös, ha hiúságból vagy politikai pragmatizmusból kifolyólag igaztalan kijeletéseket tesz, kisstílűen vádasdodva védekezik és kettős mércét alkalmaz, mert akkor belebukik, vagy hosszú távon megbuktatja az őt támogató és választó tábor egészét.
    Nota bene: az az érvelés, hogy az ellenfelem nagyobb gazember nálam, akkor tehát az én szememben lévő szálka nincs is ott, nem más, mint a kettős mércére és csoportelfogultságra alapozott indulati-hatalmi érvelés, mely elsöpör minden igazságot, tényt, józan és erkölcsös meggondolást.

  33. Tóth Kati szerint:

    Vizsgáljuk meg Tulassay doktoriját is!Ő hogy kapta a doktoriját ott a szocializmusban?

  34. Kovácsné Ánus Marika szerint:

    Tóth Kati! igazad van. Tulassay sokáig rendes embernek mutatta magát. De kibújt a kommunista szög a zsákból! Legalább új rektora lesz az egyetemnek. A mai fiatalokra, az életükben nem dolgozó egyetemistáknak nemcsak pucérkodásra, erkölcstelenségre van szüksége, hanem példaképekre, mint DR. Scmitt Pál!

  35. "?!" szerint:

    Buta Kata!

    Ti akarjátok Kovácsnéval megvizsgálni Tulassay professzor doktoriját, amikor azt sem tudjátok megszámolni, hogy az egyik kezeteken hány köröm van?

    Tulassay professzor doktorijának a vizsgálata helyett, jobban teszed ha arra figyelsz, hogy ha fel kell mosnod a WC-t, akkor legyen víz a vödörben!
    A felmosásba bevonhatod a veled egyetértő Kovácsnét is, bár lehet, hogy neki még ez a feladat is meghaladja a szellemi képességét!

  36. ebihal szerint:

    Elmagyarázná végre valaki, hogy a csalás, a lopás, miképpen fér bele az erkölcsi
    elképzeléseibe? Vagy arról van szó, hogy csalni, lopni csak a másiknak nem szabad?

  37. prof. em. Dr. islander szerint:

    Kovácsné Ánus Marika

    DR. Scmitt Pál

    még le sem bírja helyesen írni a volt főnök nevét, Marika!
    Akkor hogyan tekinthetjük Önt vitapartnernek?

Itt lehet hozzászólni !