Kelendő a Csepeli Kikötő – 49,5% egy kézben

Privátbankár.hu

Szabadkikötő

A Waberer´s csoport 50 százalékról 100 százalékra növelte részesedését a Csepeli Szabadkikötőt társprivatizáló Multicont Zrt.-ben és ezzel 49,5 százalékos ellenőrzést szerzett a logisztikai létesítmény felett – közölte a társaság csütörtökön. A Waberer´s a Multicont 50 százalékát már 2006-ban megvásárolta, most a Raaberlog Kft.-nél maradt részesedésre tett eredményes ajánlatot. A vételárat a felek üzleti titokként kezelik.

 

A Csepeli Szabadkikötő üzemeltetési és haszonélvezeti jogait egyenlő arányban gyakorolja, fejlesztését közösen végzi a Waberer´s és az Erdért Zrt. A privatizációban részt vevő cégek 13 milliárd forint értékű fejlesztést vállaltak a szabadkikötőre, 6 éves futamidővel. Ebből a Waberer´s és az Erdért 8,5-9 milliárd forintnyit már megvalósított. A fejlesztés célja a szabadkikötő alaptevékenységének visszaállítása. A területen trimodális logisztikai központ épül, azaz a közúti, a vasúti és vízi árufuvarozást egyaránt kiszolgáló infrastruktúra mellett raktárakból áll az objektum.

 

Egy 10 ezer négyzetméter alapterületű új raktárcsarnokot már átadtak bérlőjének. Épül a Ro-Ro terminál, ahol a kamionok felhajthatnak a speciális uszályokra, hogy vízi úton folytassák útjukat. Ezzel egy időben mederkotrási munkálatok folynak. Idén ősszel átadnak egy második, 15 ezer négyzetméteres raktárcsarnokot, 2009-ben pedig további kettőt, összesen 21 ezer négyzetméter alapterülettel. Folyamatban van a partfal-felújítás, és a belső úthálózat kiépítése is.

 

A Csepeli Szabadkikötő a privatizáció évében 150 milliós veszteséget termelt, az új tulajdonosok irányítása mellett az első teljes üzleti évben már 427 millió forintos pozitív üzemi eredményt könyvelt el, az értékesítés nettó árbevétele pedig csaknem tízszeresére nőtt.

 

Forrás: Privátbankár.hu

Egy hozzászólás “Kelendő a Csepeli Kikötő – 49,5% egy kézben” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    A Csepeli Kikötő fejlesztésének című cikkből a következőnek örülök: „A területen trimodális logisztikai központ épül, azaz a közúti, a vasúti és vízi árufuvarozást egyaránt kiszolgáló infrastruktúra” azért, mert ez azt jelenti, hogy fenntartják a vasutat.
    Ezután egy kis sínhosszabbítással elérhető, hogy a szennyvíziszapot Csepelről közvetlenül a Cseri telepre szállítsák.
    Ez esetben a Szentimrei lakosok gondja is csökken.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !