Magyar Hírlap
Hermann Róbert történész: 1849 áprilisában jó úton volt már a honvédsereg a győzelem felé. De aztán megjelentek az oroszok… (Fotó: Csudai Sándor)
Mindig lehet újat mondani 1848–49-ről. S egyre csillogóbb, fénylőbb lesz a forradalom és szabadságharc története. Nem a nosztalgia, hanem a tapasztalatok, s az üzenetek miatt.
Erről beszélgettünk Hermann Róbert történésszel, a forradalom és szabadságharc történetének egyik legavatottabb kutatójával.
– Mennyire volt fontos, mennyire volt a közgondolkodás része a szabadság és függetlenség kérdése az 1800-as években?
– Kétfajta szabadságról beszélünk. Az egyik a kiváltságoltak szabadsága, tehát az úgynevezett nemesi aranyszabadság, amely például adómentességgel s egyéb előjogokkal járt együtt. Ez meghatározó eleme volt a magyar politikai gondolkodásnak a 18. század óta. Ennek a része volt az ország alkotmányos különállásának követelése is. Büszke volt a magyar politizáló nemesség arra, hogy Magyarországon alkotmányosság van, ellentétben a birodalom többi tartományával, például Ausztriával vagy Csehországgal. Büszke volt arra is, hogy az uralkodónak itt nincs olyan szabad keze, mint a birodalom többi részén, s bár örökletes a magyar királyi cím, de nem automatikusan lesz valakiből király, az uralkodót úgy választják a magyarok.
– Hogyan hatott mindez 1848-ban?
– A történészek különbséget tesznek függetlenség és önállás fogalma között. 1849 márciusáig nem nagyon gondolt senki sem arra, hogy Magyarországnak ki kellene szakadnia a birodalomból. A 19. század húszas éveitől megjelenik egy másfajta szabadságfogalom, amely a korabeli új, liberális eszmék terméke, s amely a minden állampolgárra kiterjedő szabadságot jelenti. Ez még nem a 20. századból ismert jogegyenlőség állapota, de elindul az a folyamat, amely a kiváltság- alapú társadalomból egy teljesítmény- alapú társadalmat szeretne formálni.
– A kor ethosza szerint meg is kellett halni az áhított szabadságért?
– Igen, ez a gondolat a Himnusz és a Szózat történelemszemléletében is benne van. De ettől még mindenki azt gondolta, hogy az ország és Ausztria viszonyát, vitás ügyeit tárgyalásos úton kell rendezni.
– Mégis kirobbant a forradalom.
– A párizsi revolúció híre késztette cselekvésre a reformellenzék vezetését, elsősorban Kossuthot, aki mindjárt követeli is e csoport programjának megvalósítását. Például a birodalmon belüli önrendelkezést, a független, felelős kormányzatot, a jobbágyrendszer felszámolását, a sajtószabadságot, a törvény előtti egyenlőséget. Ami március 15-én történik Pesten, az egy tömegmozgalom szervezése a reformellenzék követeléseinek támogatására. A március 3-i feliratból, amely eredetileg rögzíti ezeket a követeléseket, csak a nemzeti bank ügye maradt ki.
– Miért? Mai szemmel nézve ez lehetett az egyik legfontosabb kérdés…
– Igen, az ország pénzügyi függetlenségének biztosításáról volt szó, hiszen addig csak az osztrák nemzeti banknak volt bankjegy-kibocsátási monopóliuma a birodalomban. Miért maradt ki? Nem tudni, ezt ma is kutatják a történészek. Már csak azért is, mert 1848 nyarára épp a pénzügyi önállóság okozza a legélesebb konfliktust a magyar és a birodalmi vezetés között. Más kérdés, hogy a forradalomban végül is nem hozzák létre a nemzeti bankot, hanem a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank bocsátja majd ki a Kossuth-bankókat.
– Konfliktus? Ezek szerint már akkor is valamiféle pénzszivattyú működött az országon?
– Gyakorlatilag igen. Amikor Kossuth átvette a pénzügyminisztériumot 1848 áprilisában, azt látta, hogy az év első három hónapjában keletkezett hazai jövedelmek kilencven százaléka már nincs az országban! Rögtön leállította a nemesfémkivitelt a bányavárosok környékéről, és megtiltotta a bankjegyek ezüstre váltását, mert ezzel a módszerrel is ki lehetett vinni a nemesfémet. És még valami! A napóleoni háborúk következtében csillagászati magasságokba szökött az osztrák államadósság. 1811-ben és 1817-ben történt két devalváció, amivel a forgalomban lévő papírpénz értékét a töredékére csökkentették. Magyarországon a napóleoni háborúk miatt komoly mezőgazdasági konjunktúra indult be, az akkor keletkezett vagyonokat azonban a devalvációkkal megfelezték. Ez is hosszan húzódó sérelmeket okozott a magyar társadalomnak.
– Bécs ingerülten reagált a pénzügyi kérdésekre?
– Hát persze! Mondtam, a napóleoni háborúk időszakában az osztrák állam hatalmas adósságokat halmozott fel. Sőt a Habsburg-birodalom 1815–48 között az európai rendcsinálás szerepét is vállalta egy sor esetben. Ehhez nagy létszámú hadsereg kellett, titkosrendőrség, miegyebek. Tehát csak nőtt és nőtt az adósság. Az osztrák kormányzat azt követelte, hogy a hatalomra került magyar kormány vállaljon részt az osztrák államadósság kamatainak fizetéséből. A magyar kormány azonban azt mondta 1848 áprilisában, hogy nem hajlandó fizetni, mert Bécs a kölcsönöket Magyarország megkérdezése nélkül vette fel, s nem is hazánkra költötte.
– Bátor és ügyes politikusok voltak Batthyányék…
– Csapdába került a Batthyány-kormány. Az érvei minden tekintetben megállták a helyüket, de nem biztos, hogy politikailag célszerű volt az ellenkezés. Nemcsak a birodalmi vezetés lett ideges ettől, hanem a bankok is, valamint azok az osztrák polgári rétegek, amelyek egyébként rokonszenveztek a magyarországi eseményekkel. Így ugye veszély fenyegette a zsebüket. Ennek köszönhető, hogy 1848 szeptemberére létrejött az érdekegység a hagyományos birodalmi vezetés és az új, liberális osztrák polgári kormányzat, valamint a mögötte álló rétegek között.
– Kitartott a magyar kormány?
– Végül is 1848. augusztus végére maga is látta, hogy jobb lesz, ha legalább elvi beleegyezését adja a kamatfizetéshez, de akkor ez Bécsnek már kevés volt. Ausztria úgy gondolta, jobb, ha teljesen beolvasztja a magyarokat a birodalomba, a pénzügyeket pedig központilag irányítja.
– Tudta előre a magyarság, hogy fegyveres harcot kell majd vívnia, vagy csak belesodródott a katonai konfliktusba?
– A közvélemény ma is egyívű folyamatnak tekinti a forradalmat és szabadságharcot, pedig nem volt az. A magyar kormányzat ekkor sem akart elszakadni a birodalomtól, ahogy a miniszterelnök, Batthyány Lajos mondta: Magyarország a birodalom része, de nem alárendeltje.
– Létezett volna más megoldás? Például a birodalomból való kilépés?
– A kilépésnek 1848-ban nem voltak meg a feltételei. A magyar kormány deklarálhatta volna a kilépést, de szinte biztos volt, hogy az országban állomásozó császári és királyi katonaság nem fogadja el ezt a döntést. Itt az osztrák kormányzat könnyelműsége jelentett végül is fordulatot. Úgy gondolta ugyanis 1848 szeptemberében, hogy kiadja „gebinbe” Jellasics horvát bánnak a magyarországi intervenciót. Jellasics azonban elbukott, s erre indult meg az igazi osztrák katonai erő. De akkor már annyira megszervezte a védelmét a magyar kormány, hogy két csapással sem tudták legyűrni. Ez 1849 tavaszán oda vezetett, hogy Magyarország a teljes elszakadás mellett döntött. Bécs viszont azt mondta, nem alkuszik, s 1849 májusában behívta az oroszokat.
– Ma is úgy tekintünk az akkori honvédseregre, mint a magyar történelem egyik legtalpraesettebb és leghősiesebb katonai formációjára. Mi volt a sikerek titka?
– Tudni kell, 1848 májusában sikerült elérni, hogy a Magyarországon állomásozó császári katonaság a magyar kormány alá kerüljön. Egyébként ez a katonaság 1848 októberében aztán etnikai alapon kettészakad. A magyarok és a szlovákok állnak az egyik oldalon, a többiek velük szemben.
– A szlovákok?! Mi az oka ennek?
– Az, hogy a szlovák jobbágy nyertese volt az átalakulásnak, a román viszont nem. Ezt most hosszú lenne kibontani, de legyen elég annyi, az erdélyi románok abban reménykedtek, hogy a császári oldalon többet profitálhatnak, mint a magyarok mellett. A honvédség szervezése egyébként 1848 májusában kezdődött. Önálló honvéd zászlóaljakat hoztak létre, s bár az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó nem hajlandó szentesíteni, a Jellasics-féle támadásnál a magyar országgyűlés határozati úton életbe lépteti. A titok az, hogy az új magyar katonai erőbe a császári sereg magyar egységei és tisztjei hozták a magas szintű szakmai tudást, a honvédség pedig az elkötelezett tömeget.
– Milyen volt ez a haderő?
– Szuronyharcászatban például nagyon jó. És ez a csatatereken rendkívül fontos volt. Használta a modern technikát is, az átcsoportosításoknál például a vonatot, a Balaton mellett pedig a Kisfaludy gőzhajót. Sőt ekkor építik a magyarok Európa első folyami hadigőzhajóját, a híres Mészáros hadigőzöst.
– Úgy tudni, magukkal a császáriakkal szemben döntetlenre állt a küzdelem…
– Inkább azt mondom: jó úton voltunk egy „pontozásos” győzelem felé. 1849 áprilisában az ország addig megszállt területeinek többségét sikerült visszafoglalni a császáriaktól. Sőt a Felvidéken és Erdélyben a Habsburg- seregek az oroszok beavatkozása nélkül már teljesen esélytelenek voltak. A fő hadszíntéren, vagyis a Rába és a Vág vonala között még maga Haynau is kapott egy orosz hadosztályt, ami egy magyar hadtestnek felelt meg egyébként. Több csatában is ez a hadosztály húzta ki Haynau csapatait a bajból.
– Mekkora túlerőben volt az ellenség?
– Közel háromszorosban. Ezt a kor viszonyai között semmivel sem lehetett ellensúlyozni. Ráadásul a honvédségnek nem volt elegendő fegyvere sem. Jól példázza ezt, hogy Világosnál Görgei hadserege mellett ott állt ötezer fegyvertelen újonc is.
– Hogyan teljesített a magyar vezetés 1848–49-ben?
– Ez volt a modern kori Magyarország legjobb politikai elitje. 1848 márciusában-áprilisában felismerték, s megragadták a kínálkozó alkalmat a polgári átalakulásra. Később sokat szidták az áprilisi törvényeket, de azok olyanok voltak, hogy 1945-ig a magyar közjogi berendezkedés alapjait jelentették. Aztán itt az önvédelem megszervezése. Ez rendkívüli teljesítmény volt. És megtalálták mindenre a megfelelő embert. 1849. januárjában Kossuth kinevezte Komárom parancsnokává Meszlényi ezredest, azaz a sógorát. Meszlényi viszont visszaírt, hogy nem vállalja, mert Török Ignác sokkal rátermettebb, legyen az a parancsnok! Hát azért én manapság megnézném… ugye. A tisztaság adta az elit igazi kohézióját, s ezért is nézett föl rá a tömeg. Nem a belső vitákon bukott meg a szabadságharc. Ha jobb lett volna Görgei és Kossuth viszonya, legfeljebb két héttel tovább tartjuk magunkat.
– Katonailag is érvényesült a kiválóság?
– A honvédség fél év alatt leiskolázta Európa egyik legnagyobb s legkomolyabb hagyományokkal rendelkező hadseregét, a császári sereget. Olyan tábornokokkal állt szemben, akik már a napóleoni háborúkban is harcoltak, s egyáltalán nem voltak „kutyaütők”. Végül be kellett hívniuk az oroszokat. Hozzáteszem: akkora orosz katonai erő még sohasem tevékenykedett külföldön, mint amekkorát a magyarokra küldtek.
– A szabadságharc volt a modern magyarságtudat bölcsője?
– Minden tekintetben.
