Evezés: egykori csepeli bajnok a szövetség új elnöke

Csepel.hu

Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Evezős Szövetség február 3-án, ahol visszahívták a teljes elnökséget és Mitnyan György elnököt, majd Dr. Regényi Tamás jogászt, a Csepeli Evezős Klub egykori országos bajnok versenyzőjét választották meg a szervezet új elnökének.

Regényi korábban az ifjúsági válogatott kerettagja volt, 2002-ben országos bajnoki címet szerzett, Masters világbajnokságon többször nyert aranyérmet.

A közgyűlésről kiadott sajtóközlemény szerint az elmúlt két évben a felügyelőbizottság elnöki posztját betöltő sportvezető megbízatása a 2013-as évi rendes közgyűlésig szólt.

A visszahívást követően három jelölt akadt az elnöki posztra, de mivel Mitnyan György és Mihály Tibor is jelezte, hogy visszalép, Regényit egyedüli jelöltként, nyílt szavazással választották meg.

Az új elnök az MTI-nek elmondta, hogy korábban húsz évig evezett versenyszerűen, ifiként válogatottságig vitte, majd több felnőtt országos bajnoki címet nyert a Csepel színeiben. Három diplomája van, és többéves értékesítési tapasztalattal is rendelkezik.

Regényi a közgyűlésen tartott bemutatkozó beszédében hangsúlyozta: olyan időszakban veszi át az elnökséget, amikor sok változáson megy át a magyar sport, ráadásul hamarosan olimpiát rendeznek, ezért a felkérés után először gondolkodási időt kért- csak ezután vállalta el a jelöltséget, az elnöki poszt betöltését pedig nagy kihívásnak tekinti. Fontosnak tartja azt is, hogy a jövőben ne egyedül az elnök, hanem igazi csapatként az elnökség vezesse a sportágat.

Az elnökön kívül új elnökséget is választott a Közgyűlés, a grémiumba Szántó Éva, dr. Kokas Péter, Zsömle Balázs, dr. Simon Gábor, Petrity Rudolf, Matheisz József, Bártfai Márton és Vácy Emese került.

Forrás: Csepel.hu

4 hozzászólás “Evezés: egykori csepeli bajnok a szövetség új elnöke” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    Gratulálok minden sportot és evezést szerető csepeli nevében .
    Ennek a tisztségnek felmérhetetlen hordereje ugyan nem tűnik fel senkinek ezeken az oldalakon , de hát ez van.
    A Csepeli evezés történetében először fordul elő , hogy még mindig aktív csepeli evezős a legmagasabb funkciót betölthesse.
    Gratulálok ! Sok sikert!

  2. csaba péter szerint:

    ?????????

  3. csaba péter szerint:

    Nagyapó miért nincs erről véleményed?

  4. Szilágyi Éva szerint:

    A Magyar Evezős Szövetség legmagasabb,elnöki funkciójának elnyeréséért szívből gratulálok a három diplomás,volt bajnok Dr Regényi Tamásnak.Ebben a tisztségben talán sokat tehet az eddig lenézett,elfelejtett magyar sportágért.Egész csapatának ehhez minden jót,további sok sikert kívánok!

Itt lehet hozzászólni !