Az ÁSZ elnöke szerint a gödör nagyobb lehet a vártnál

Inforadio.hu

Kovács Árpád

A vártnál nagyobb lehet az a gödör, amelybe a magyar gazdaság került – véli az Állami Számvevőszék elnöke, aki egyelőre nem látja azokat a programokat, amelyek felemelhetik Magyarországot. Kovács Árpád az InfoRádióban azt mondta: a konvergenciaprogramnak mindössze egyetlen fontos tétele teljesült.

A Nemzetközi Valutaalap 2009-re komoly bizonytalanságot lát a magyar költségvetésben, amelybe szerintük jelentős tartalékot kell beépíteni. Kovács Árpád ennek kapcsán elmondta: bizonytalanságot hoz a többi mellett az adórendszer, azon belül is a munkát terhelő adók rendszere. Nem tudható, hogy megmarad-e az export jelenlegi ütemű emelkedése, és bizonytalanságot hoz a világgazdaság helyzete is.

Hozzátette: egyelőre kevés nyoma van azoknak a gazdaságélénkítő programoknak, amelyektől a felemelkedést várjuk 2009-től.

A konvergenciaprogramnak mindössze egyetlen fontos tétele, a költségvetési hiány lefaragása teljesült, eközben azonban az infláció a vártnál magasabb, a gazdasági növekedés pedig a várnál sokkal alacsonyabb.

Kovács Árpád azt mondta: már elértük a gödör alját, de lehet, hogy ez a fenék sokkal hosszabb lesz, mint vártuk.

Ki kell fizetni az állami támogatásokat

Ki kell fizetnie az államnak a visszatartott kiegészítő támogatást az egyházi fenntartású oktatási intézmények számára – mondta az Állami Számvevőszék elnöke. Az ÁSZ a rendezetlen helyzetért személyi felelősségre vonást is javasoltak.

Az Állami Számvevőszék személyi felelősségre vonást javasol annak kapcsán, hogy az állam nem fizette ki az egyházi fenntartású intézmények számára a nekik járó támogatást. Kovács Árpád az InfoRádióban elmondta: az ügyben politikai vita robbant ki, amelytől az ÁSZ távol akarja magát tartani. Azt is elmondta: az összeg kifizetése nem lenne olyan megterhelő az államnak.

Az ÁSZ elnöke azt mondta: az európai országok között Magyarország a középmezőnyben van a korrupció tekintetében. Az esetek nagyjából 40 százalékára sose derül fény. A kiderült ügyek között 20 esetből 19-ben pedig egymást jelentik fel az egykori üzlettársak.

Az Állami Számvevőszék évek óta jelzi a pártfinanszírozás visszásságait is a törvényhozók számára, ám a politikusok eddig nem nyúltak hozzá. Ám az Állami Számvevőszék csak jelezni tudja a zavart, intézkedéseket nem tud tenni a pártfinanszírozással összefüggésben.

Az ÁSZ elnöke azt mondta: meg van kötve a számvevők keze. Például az állami hitelfelvételek indokoltságát sem vizsgálhatják.

Forrás: Inforadio.hu

Itt lehet hozzászólni !