Csepelen járt a Muzsikás együttes

Csepel.hu

Fotók: Halászi Vilmos

A Muzsikás együttes 2005 óta folyamatosan a MOL támogatásával tartja a közoktatási intézményekben elhíresült rendhagyó iskolai énekóráját.

Idén országjáró koncertkörútjuk első állomását Csepelen kezdték, amikor 2012. január 27-én a Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épületében muzsikáltak. Az együttes tagjait a magyar népzene szeretete kovácsolta össze – tájékoztatott Sipos Mihály prímás.

A Muzsikás zenészek (Porteleki László, Éri Péter, Sipos Mihály és Hamar Dániel) a magyar települések falusi zenészeitől tanulták meg a népzenét. Célul tűzték ki, hogy iskolajárásuk során a rendkívül gazdag Kárpát-medencei népzene kultúráját és a népi hangszereket egy rendhagyó énekóra keretében ismertessék meg a hazai diákokkal.

A népzenei koncerten a csepeli ifjak kíváncsian hallgatták a Muzsikás együttes először játszott kalotaszegi lassú- és szapora csárdását, majd kétezer éves magyar dallamot szólaltatott meg a somogyi pásztorok által készített hosszú furulyáján Éri Péter.

A zenei ritmus egyik fő hangszerét, a nagybőgőt Hamar Dániel mutatta be, aki a koncert alatt mindvégig népzenei élményeiről és annak magyar vonatkozású szerepéről mesélt a diákoknak.

Sipos Mihály hegedűjén a nyolcéves korában tanult Hej, Dunáról fúj a szél… kezdetű nóta dallamát játszotta el, amit kisvártatva a közönség együtt énekelt az együttessel. A Muzsikás búcsúzóul mezőségi tánczenét adott elő a csepeli diákoknak.

Antal Zsuzsa – csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !