Békemenet: százezrek a Parlamentnél

Magyar Hírlap, Magyar Nemzet

Emberemlékezet óta nem demonstrált még ekkora tömeg a kormány és politikája mellett – fogalmazott a Belügyminisztérium közleményében a Békemenet Magyarországért elnevezésű demonstrációról. A békés eseményen több százezren vettek részt, rendőri intézkedésre nem volt szükség.

Nem sokkal 19 óra után véget ért a Békemenet Magyarországért elnevezésű, kormány melletti demonstráció. A Belügyminisztérium közleménye szerint a civilek által szervezett, kormányt támogató rendezvény békés, jó hangulatú esemény volt, amelyen közel négyszázezren vettek részt. Mint írják, Magyarországon emberemlékezet óta nem demonstrált még ekkora tömeg a kormány és politikája mellett. A békemenet szervezői azt akarták bizonyítani, hogy a külföldi hírekkel ellentétben Magyarországon a többség nem fordult el a kormánytól.

A Hősök tere délután négy órára teljesen megtelt, a tömeg innen indult a Himnuszt énekelve az Andrássy úton a Kossuth tér felé. A több százezer ember végig nyugodtan vonult a Kossuth térre, zászlókat, mécseseket, fáklyákat vittek magukkal. A rendezvényen politikusok is részt vettek, többek között Lezsák Sándor, Wittner Mária. A rendezvényt ellentüntetés nem zavarta meg. A menetet hatalmas tömeg várta a Kossuth téren. Ott Bencsik András és Bayer Zsolt újságírók mondtak beszédet az egybegyűltekhez. Az esemény zárásaként a résztvevők elénekelték a Szózatot, majd a szervezők kérésének megfelelően békésen elhagyták a Parlament előtti teret.

Külföldi beszámolók

A kormány melletti szimpátiatüntetésről a Washington Post azt emelte ki, hogy a Belügyminisztérium „az utóbbi idők legnagyobb kormánypárti demonstrációjának” nevezte a megmozdulást, pedig szerintük mindössze 100 ezren vettek részt a tüntetésen. A Süddeutsche Zeitung Százezer magyar áll Orbán mögé című rövidhírében tudósított a békemenetről. Mint írják, százezer ember kiállt a nemzetközi bírálatok kereszttüzébe került Orbán Viktor miniszterelnök mellett. A Kleine Zeitung szerint szombaton „tízezrek fejezték ki szimpátiájukat a jobboldali-konzervatív miniszterelnök mellett”.

Forrás: Magyar Hírlap

58 hozzászólás “Békemenet: százezrek a Parlamentnél” bejegyzésre

  1. Zoli049 szerint:

    Feltételes mód:

    Előkerül egy liberális oligarcha és szintén kifizet X darabszámú buszt, ami ellentüntetésre a zembereket ide szállítja a fővárosba, hogy az eljusson, aki elégedetlen a kormány munkájával – intézkedéseivel. Egyik civil szervezet ezt megszervezné, akkor miért is ne lehetne ugyanekkora a tömeg?
    A “bohócforradalom” sem volt, azaz lett volna kisebb, ha Y darabszámú busz nem “akad el” az utakon…

  2. Zoli049 szerint:

    A Magyar hírlap megírta a saját maga által szervezett megmozdulás sajtóvisszahangját? Gratulálok! 🙂

  3. szigetország szerint:

    Zoli!

    A külföldi sajtóbeszámolókat nem olvastad?

  4. Dr. grün szerint:

    A Kossuth téren még kombányolásnál vót másfél millió zember eccerre! 🙂

  5. Manitu szerint:

    A hülyék össze tudnak-e fogni a tolvajokkal? A baloldal ezért nem tudott eljutni még a tízezerig sem.

  6. szigetország szerint:

    A BBC most késő este adta ki tudósítását:

    “Legalább 100 ezer ember tüntetett Magyarország fővárosában, Budapesten az ostrom alá vett Orbán Viktort miniszterelnök és kormánya védelmében. A résztvevők idegen nyelvű transzparenseket is magukkal vittel, amelyeken felszólítják az EU-t, hogy tisztelje Magyarország szuverenitását.”

    “At least 100,000 people have rallied in Hungary’s capital Budapest in support of embattled Prime Minister Viktor Orban and his government.
    Participants carried banners in foreign languages, appealing to the European Union to respect Hungarian sovereignty

  7. szigetország szerint:

    A német Tagseschau tévé online kiadása már vezető helyen számol be a mai eseményről:

    “Az EU bizottságával vitában álló magyar minsizterelnök, Orbán Viktor hathatós támogatást kapott hazájában. Budapesten legalább 100 ezren álltak ki a kormányfő mellett. A transzparenseken egyebek mellett ezek voltak olvashatók: “El a kezekkel Magyarországtól!” és “Nem leszünk gyarmat”.

    “Im Streit mit der EU-Kommission hat der ungarische Ministerpräsident Viktor Orban Rückendeckung im eigenen Land erhalten. In der Hauptstadt Budapest versammelten sich etwa 100.000 Anhänger des Regierungschefs. Auf den Transparenten war unter anderem zu lesen: “Hände weg von Ungarn!” und “Wir werden keine Kolonie sein”.

  8. Manitu szerint:

    Ha az MSZP mellett kiállna százezer tolvaj gazember, még mindig maradna százezer, aki pont akkor nem ért rá. De az MSZP nem ilyen egységes. Nég tízezer embert se tud összeterelni. Ha Csepelen kettőmilliárd forintit loptak el évente, akkor országosan mennyit?

  9. Chub szerint:

    Manitu, nagyon szívedre veszed a narancsosok sorsát. Lazíts már egy kicsit!

  10. Manitu szerint:

    Te se erőlködj. Még nem te mondod meg, hogy mikor fórumozhatok.

  11. Menyhért Péter szerint:

    Kedves naív, megtévesztett fideszesek!

    Nem tudom, mikor juttok el a gondolkodásnak arra a fokára, amikor nem csak azt látjátok meg, amit láttatnak,veletek, hanem azt is ami mögötte van.
    Az orbáni KISZ-titkáros-MSZMPés vezetői garnitúra visszaélve választási matematikai kétharmadjával, folytatja a gyurcsány banda által elkezdett bolsevik típusú személyi kultusz építést. Ez a százezres tömegeket megmozgató rendezvény a néphülyítés ékes példája: leginkább az 1957-es május elsejei többszázezres kormány melletti ünnepléshez hasonlítható, ami a kádári autoriter hatalom legitimizálását volt hivatott szolgálni.
    Az autoriter rendszereknek törvényszerű sajátossága a bűnbakképzés, a belső és külső ellenség felállítása. A belső ellenség már megvolt:le a ballibekkel! Most itt az új célpont: az Európai Unio is ballib ellenséggé vált.
    Vajon meddig fogjátok ezt a primitív süketelést elhinni? Mikor fogjátok végre fel, hogy NEM az UNIO jött orbánhoz pénzt kunyerálni, hanem ő kényszerült oda, meghunyászkodni?

    Olyan karakán, az országát megvédő miniszterelnök látszatát keltette orbán a töketlen baloldali eu-s képviselőkkel szemben!Nem azzal volt a baj, amit mondott, hanem azzal, hogy annak a felét sem lehet elhinni!
    Mit lehet elvárni egy olyan jogász kormányfőtől, aki gátlástalanul kijátssza és áthágja a magyar jogrendet, aki még a saját maga által kreált Alaptörvényt sem tartja tiszteletben?
    Mit lehet elvárni egy olyan képviselői többségtől, akik szolgaian, a gondolkodás legcsekélyebb jele nélkül nyomogatják a vezér által elvárt gombot?
    Mit lehet várni egy olyan köztársaságtól, melynek elnöke gondolattolvaj?
    Ébredjetek már fel.
    A gyurcsányi-bolsevik banda szétverte a magyar baloldali értékeket hordozó politikai erőt, most az orbáni-bolsevik csapat ugyanezt teszi a konzervatív értékekkel.
    Ha nem fogjátok fel, kedves fideszesek, hogy a magyar nemzet érdeke nem csupán 2-300 ezer gazdag magyar boldogulása kilencmillió nyomora mellett, akkor ne papoljatok “nemzetről” meg “hazáról”!!
    Csinálhattok akárhány neo-május elsejét! A kirendelt tömegek tébolyát megélt sok millió magyar nem fogja elfelejteni a kádár rezsim május elsejés-zászlólengető-mosolygó sör-virslis hazugságáradatát.
    Hölgyeim és uraim!
    Lehet támadni, hiszen a gondolkodás helyett a két böszme párt vakhitű tábora még mindig létezik, habár egyre kisebb, de még hangos.
    Egyszer majd a csendes, csalódott, gondolkodó többség is elveszti a türelmét, és fellázad a rendszerváltó elit KISZ titkáros-MSZMPés mocska ellen, de akkor már nem lesznek szovjet tankok, akikhez szaladhatnak majd segítségért.
    Üdv menyus

  12. Dr. grün szerint:

    Manitu szerint:
    2012. január 22., vasárnap – 00:11
    “A hülyék össze tudnak-e fogni a tolvajokkal? A baloldal ezért nem tudott eljutni még a tízezerig sem”
    Mint a zeste mellékelt ábra mutatta
    🙂 IGEN! 🙂

  13. Dr. grün szerint:

    szigetország szerint:
    2012. január 22., vasárnap – 00:30
    “A német Tagseschau tévé” 🙂
    Csepp figyelmet!

  14. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Manitu! kedves képviselő úr.

    Azt írtad: “A hülyék össze tudnak-e fogni a tolvajokkal? A baloldal ezért nem tudott eljutni még a tízezerig sem.”

    Igazad van, hiszen a jelenlegi ellenzéki pártok hiteltelenné váltak az emberek nagy többsége szemében. Az mszp a mai napig nem volt képes szembenézni saját hibáival; a gyurcsány párt a szokásos hazugságokon felfújt hólyag csupán; az lmp arctalan kiscserkész gyülekezet csupán; s a jobbik szembefordult önmagával, amikor a fidesz KISZ titkárait támogatja.

    Mellékesen szólva, a fidesznek sem kedveznek a rideg számok: 2,7 millió szavazótól kapott bizalmat; a párt Alaptörvényét csak 1 millió fideszes támogatta a kérdőívével; s tegnap már alig százezres kormánypárti támogató jött össze, az importált külhoni magyarokkal együtt.
    Gratulálok! illetve őszinte részvétem.
    Üdv menyus

  15. Narancsvírus szerint:

    Imádkozzatok, az ingyen van, közben lenyúlja a pénzeteket!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=pk9u23ul6q3kp6hgko8.jpg

  16. Narancsvírus szerint:

    Széles Gábornak sokba került ez a buli, de majd barátja Viktor adók formájában, amit beszed az emberektől odaadja neki!
    http://kepkezelo.com/viewer.php?file=kbzt1iaizzflxvem03.jpg

  17. Nemmondoomeg szerint:

    Ezért tart itt ez az ország ahol tart. Felháborító és szégyen. Többet nem is fűzök hozzá.

  18. Gordon szerint:

    A belügy szerint 400 ezren is lehettek. Reális.

  19. Doki szerint:

    Fáj a balosoknak, hogy ennyien kiálltak a kormány mellett és fáj nekik az is, hogy a kormány egyedül több embert tudott utcára hívni, mint az MSZP, LMP és DKP együtt…

  20. Nemmondoomeg szerint:

    Doki
    Ti betegek vagytok de nem csak leírom, hanem így is gondolom. Én pártfüggetlen vagyok, azaz minden pártól ugyanúgy undorom van, hiszen húsz év alatt csak csaltak, loptak hazudtak. Már rég nincs meg a 2/3 tábora az erkölcsileg megbukott O.V-nek. Sajnos olyan primitív országban élünk ahol még Bajnai és Gyurcsány ilyen ámokfutás után is még mindig lehet politikus…….

  21. GONDOLKODÓ! szerint:

    Gondolkodunk időtlen idők óta rágja a szánkba, -szerencsére még nem unja, nem is unhatja- a TÖRVÉNY MŰKÖDÉSÉNEK HIÁNYÁT. Teljes joggal. Amíg az valóban indiszponált állapotában hevenyészik szinte minden szinten, addig, a hatalom, a társadalom működése is időleges, átmeneti, labilis. Az egész társadalom erejét vesztetten vegetál, csak nem teljes kiszolgáltatott állapotában. Nem lehet ÚJ MO.-got sem építeni, amíg a tettesek, bűnösök saját hazájuk ellen elkövetett disznóságaik ellenére, teljes egészében “menedékjogot, büntetlenséget élvezhetnek!” Addig sem morált, sem erkölcsöt, etikus viselkedési példamutató formákat, nem várhatunk el a társadalomtól, hiszen a csecsemőtől az aggastyánig mindenki tudja, hogy a bűnösök köztünk vannak, és továbbra is bomlasztják morálisan, TÁRSADALMUNKAT. Valóban az enyészeté lenne a jövő?

  22. robi szerint:

    Kedves Menyhért Úr! Megértem elkeseredésed, de tisztelettel:

    – arról nem a FIDESZ tehet, hogy jelenleg nincs alternatívája. Ők tudják, kiket akarnak megszólítani: nyilvánvaló, hogy millióknak nem lehet belátható időn belül életszínvonalat – még ígérni sem.
    – arról sem a FIDESZ tehet, hogy az ún. baloldalnak semmi köze sincs a baloldali értékekhez: markáns figuráik a kapott 8 évet saját megtollasodásukra és értelmetlen osztogatásokra használták fel. A választók kiismerték és elcsapták őket.
    – arról nem a FIDESZ tehet egyedül, hogy a besúgáson, spicliskedésen felnőtt nemzedékek jeles képviselői ( ld. hány volt ügynök ül még ma is a Parlamentben) játszva verik szét a más irányú kezdeményezéseket( civil mozgalmak stb.)
    Nem mintha izgatna, de kérdezz meg egy jobbikost, mi újság mostanában?
    Nekem például egy helyi vezető elmesélte hány fizetett alak épült be közéjük.
    – a nép már csak ilyen: az ígérgetésekre harap. A fradi szurkoló új stadionra. a parasztság DARÁNYI TERVRE. abban bízik, hogy a drágábban előállított termékére vevő lesz a város. Honnan tudná, hogy a városlakók 80- 90 %-a nem mérlegel: látatlanban az olcsót veszi, mert arra futja.
    – a kormány tudja, hogy nehéz napok jönnek a hitelfelvételi megállapodásokat követően. Törzsszavazóik hitét, bizalmuk folytatását erősítette a tegnapi gyűléssel. Ezért a rendezvény jogosultságát nem szabad megkérdőjelezni.
    – a 2014. évi választásokig még sok idő van hátra. Nem tartozom egyik szekértáborhoz sem: tudom, hogy a legkisebb előrelépést is értékelnek majd az emberek és a folytatásra szavaznak. Ha drasztikus megszorítások tömege, fokozódó nyomor és csőd jön, akkor a tegnapi buli élménye hamar elporlad. Akkor viszont jön a balhé.

  23. Gordon szerint:

    Grün!

    A photoshop nem jön át! 😀

    Amikor a tömeg eleje már megtöltötte a Kossuth teret, akkor a vége még az Andrássy úton volt (tömött sorokban az utca teljes keresztmetszetében).

    Szerintem ennyien az elmúlt 20 évben egyik tömegdemonstráción se voltak.

  24. Axor szerint:

    Ennyi tetű komcsi nincs is Csepelen mit ahányan itt vannak az infón.
    Szerintem vannak itt Tárnokról is.

  25. szigetország szerint:

    nemmondommeg!

    Jelen esetben nem pártfüggésről van szó, hanem arról, hogy mit jelent neked a haza.
    Ha Magyarországtól is függetlennek érzed magad, akkor felesleges a párbeszéd…

  26. uss enterpries szerint:

    Én csak azt tudom hogy ilyen rossz lelki állapotban még sohasem láttam az embereket mint mostanában. Most először fog elő fordulni az emberek nagy részével hogy csökkeni fog a nettó jővedelmük több ezer forintal. Az átlag keresetűekre gondolok, föleg a versenyszférában dolgozókra. Ezeket az embereket egyátalán nem érdekli hogy mennyien voltak a Kossuth téren és a Hősök terén, vagy korábban az Operánál.

  27. kispajtás szerint:

    Jé, grün Dr. lett? Csak nem a csepel.info kommentjeiből írta a diplomamunkáját?
    Gratulálok és örülök, hogy nő az értelmiségiek száma Csepelen! 🙂

  28. CsepeliNo1 szerint:

    Manitu, rosszul látod!
    Én úgy látom ennyi hülye van ma Magyarországon!
    És aki hülye, az Fidesz szavazó!
    ENNYI! Se több, se kevesebb!

    És az még ki sem derült, hogy ezért a “munkáért” MENNYI PÉNZT IS KAPOTT A TÖMEG!!!!!!
    Mert már ilyet is csinált Orbán, ugye emlékeztek.
    Ez a következő hetek hírei lesznek!

  29. CsepeliNo1 szerint:

    Plussz, még nem értem!
    MIÉRT BÉKEMENET?
    Békemenet van, amikor szabadságharcot vívunk?
    Harcolunk, de békét akarunk?
    HOGYAN JÖN EZ ÖSSZE?
    Ezt úgy látom csak a Fideszesek értik!
    Ha ez így van, akkor nem izgulok!
    :-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

  30. CsepeliNo1 szerint:

    Ja, és Manitu, még egy észrevételem van!
    A FIDESZEN KÍVÜL EGYIK PÁRTNAK SINCSEN ADATBÁZISA A SZAVAZÓIRÓL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  31. GONDOLKODÓ! szerint:

    CsepeliNo1 szerint:
    2012. január 22., vasárnap – 10:29

    Ön képtelen a változásra, fejlődésre! Nem köpönyeg forgatóak táborára gondolván, szélkakasok módjára, mert e helyütt is sokan vannak. Az élet, ha képtelen megújulni, akkor mi következik? Gondoljon csak egyszerűen egy fára!

  32. Dr. grün szerint:

    kispajtás!
    Egyelőre csak kisdoktor!
    Ha nem fogy ki a patron a nyomtatóból meglett volna a nagydoktori is! 🙂

  33. szigetország szerint:

    A nyugati sajtó sorban közli beszámolóit a tegnapi felvonulásról. Néhányan felvetik a kérdést: elgondolkodtató, hogy talán mégsem Magyarország a diktátor, hanem az EU és a Amerika. Talán az sem igaz, hogy Magyarországon nincs demokrácia és szólásszabadság.

    A nyugati balliberális sajtó egyelőre látványosan hallgat.

  34. szigetország szerint:

    Az a szomorú, hogy a magyar sajtó nem közli azokat a külföldi híreket, amelyek Magyarország mellett cikkeznek.

  35. Gordon szerint:

    “rég volt ennyi ember egy demonstráción, mint a kormány politikája és Orbán Viktort mellett szervezett békemeneten”

    /Népszabadság/

  36. Doki szerint:

    Gordon! Kétlem, hogy azt az újságíró a továbbiakban is alkalmazza a Népszabadság 😀

  37. Dr. grün szerint:

    Gordon!
    “rég volt ennyi ember egy demonstráción, mint a kormány politikája és Orbán Viktort mellett szervezett békemeneten”
    Fiatal korára tekintettel nem, emlékezhetett a másfél milliós gyűlésre a Kossuth téren!

  38. Nemmondoomeg szerint:

    szigetország
    “Jelen esetben nem pártfüggésről van szó, hanem arról, hogy mit jelent neked a haza.”
    Most már nem is szeretem a hazámat ha nem állok egyetlen sz*r tolvaj, hazug mocskos párt mellé ?
    Nektek baj van a pici agyatokkal. Olyan régóta éltek(élünk) hazugságban, hogy fel sem tűnik, hogy mindegyik folyamatosan hazudik.
    Majd amikor a nép haragja eléri a sanyargató O.V-t majd megnézem a pofátokat :))
    Ez legyen a legjobb élményétek, hogy ide feljártok és hazugságokat írogattok.

  39. csepeli86 szerint:

    „A FIDESZEN KÍVÜL EGYIK PÁRTNAK SINCSEN ADATBÁZISA A SZAVAZÓIRÓL!”
    Csak az MSZP-nek a 2002 választási csalás részvevőiről „láncszavazás” plusz az SZDSZ szavazóiról. DE ezt Önök is tudják tisztelt baloldali szavazók. Mikor mentetek segélyért Misi bácsihoz, nem a rászorultság mértékét nézték, hanem az adatbázist, és hány plusz szavazat van a lakcímről.

  40. "?!" szerint:

    “Manitu” írta ma 00:11-kor:
    “A hülyék össze tudnak-e fogni a tolvajokkal? A baloldal ezért nem tudott eljutni még a tízezerig sem.”

    “Manitu”, Nagy Szellentés!
    A tegnapi békemenetet szervező és az élen haladva vezető Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot, valamint a rendezvényt finanszírozó Széles Gábort Te hová sorolod?
    A hülyék, vagy a tolvajok, illetve a megvezetők, vagy a megvezetettek csoportjába?

    Bayer Zsolt:
    Annak ellenére, hogy tanárképző főiskolát végzett, az önéletrajzában egyetemi végzettséget tüntet fel.
    A Fidesz alapító tagjaként és Fidesz sajtófőnökeként indult, de onnan 1993-ban a Népszabadsághoz távozott, és utána évekig a Népszabadság főmunkatársaként dolgozott, majd 1998-ban visszapártolt a Fideszhez.
    Nagy intenzitással részt vett a Magyar Gárda megalapításában, jelenleg viszont az írásaiban rendszeresen támadja azokat akikkel együtt tevékenykedett a Gárdában.
    Saját bevallása szerint, apai ágon negyedik generációs betelepült sváb, a nagyanyja tót.
    A dédapja még nem beszélt magyarul, de ennek ellenére van képe magyarságból oktatni azokat a magyarokat, akiknek a felmenői több mint ezer éve ebben a hazában éltek és ezt a hazát szolgálták, miközben Bayer az egyik írásában kijelentette, hogy ha neki nem tetsző módon alakulnak a dolgok, “akkor távozik a szeretett Németországába”.
    A fentiek ellenére most Ő volt az első számú szervezője ennek a békemenetnek!

    Bencsik András:
    Ez a nemzeti kaméleon szinte minden pártnak felajánlotta már a szolgálatait.
    Negyedik munkahelye a Csepel Újság!!! volt, és Csepelen is a most mutatott aktivitással szolgálta a csepeli mszmp-s vezetőket.
    Utána a Népszava, majd a Népszabadság munkatársaként (és nyilván MSZMP tagként) magasabb szinten szolgálta a Kádár-rendszert, és kábította a népet.
    1993-ban az MDF-hez csapódott, és a Pesti Hírlap újraindításával, hatalmas összegeket kaszált az Antal-kormánytól, de 1994-ben kizárták az MDF-ből.
    Ezután a MIÉP, majd a Jobbik háza-táján sürgölődött, és alapító tagja volt a Magyar Gárdának. (Élettársa tervezte a Magyar Gárda egyenruháját.)
    Ezek után csapódott a Fideszhez, és tevékenykedik annak szellemében, ahogy azt 1997-ben éppen Bayer Zsolt írta le találóan, az alábbiak szerint: “A magyar újságíró-társadalom nagy része az előző rendszerben tanulta a szakmát, és bizony zsigerben érzi, hogy melyik nagy szent fenékbe kell beomolnia egy kis sarzsiért”.
    A fentiek ellenére most Ő volt a második számú szervezője ennek a békemenetnek!

    Széles Gábor:
    Széles Gábor a rabló privatizációnak köszönhetően Magyarország 5. leggazdagabb embere.
    Bagóért megszerezte a Videoton gyár, és Ikarus többségi tulajdonjogát, és tönkretette a magyar autóbuszgyártás fellegvárát, az Ikarust.
    1990-ben lett a Magyar Gyáriparosok Szövetségének az elnöke, amely szövetség tagszervezetének, a Csepeli Gyáriparosok Szövetségének, 1994-től Podolák György volt elnöke, és együtt tevékenykedtek a magyar gyáripar “levirágoztatásáért”.
    Az Echo Tv-t azért éri meg neki veszteséggel is üzemeltetni, mert (mint mondják) nehezen viseli, ha nem arról van szó, amiről Ő szólni szeretne.
    A fentiek alapján érthető, hogy vállalta a békemenet finanszírozását, mert ez kiadás még sokat hozhat a számlájára.

    Ezekkel a kalandorokkal fogott össze, a Bencsik András szerint a békemeneten megjelent 1 millió főből, a hármójukon felül megjelent 999.997 fő.

    “Manitu”, Nagy Szellentés!
    Szerinted büszkék lehetnek-e magukra azok, akik tegnap ezeket a kalandorokat követték?
    Az 1 millió résztvevőből vajon tartoznak a megvezetettek táborába?

    Válaszadás közben azon is gondolkodj el, hogy Orbán Viktor miért nem értett egyet, ennek a rendezvénynek a megtartásával!

  41. "?!" szerint:

    A 13:12-es hozzászólásom utolsó előtti mondata helyesen az alábbiak szerint értendő:

    “Az BENCSIK ÁLTAL EMLÍTETT 1 millió résztvevőből vajon HÁNYAN tartoznak a megvezetettek táborába?

  42. Doki szerint:

    Kedves fórumozók! Ne felejtsetek megemlékezni Bauer Sándorról, aki 1969. január 20-án az emberi jogok eltiprása és a kommunista önkény ellen való tiltakozás jeléül felgyújtotta magát.

    A szervező civilek felhívására tegnap én is részt vettem a felvonuláson. A Vörösmarty téren szálltam fel a földalattira. A Hősök tere felé haladva az első két megálló után tele voltak a kocsik zászlós, fáklyás emberekkel. Az Operához érkezve a tömött megállóban várakozó emberek már nem tudtak felszállni. Ekkor hangzott el egy kérő szó: ,,Egy kis helyet Magyarországért!” Az utazó emberek megértése példátlan volt. Egy szimpla munkanapon a mogorva emberek nem reagáltak volna. Most viszont kocsiként 10-10 ember még fel tudott szállni.
    A Hősök terére érve egy kerítésre felkapaszkodtam, had lássam, mennyien vagyunk. Körbepásztáztam a teret, de az emberfolyam végét semelyik irányban nem láttam. A Himnusz eléneklése után elindultunk. A tömeg erőt sugárzón, fegyelmezetten hömpölygött. Nemzeti színű zászlók lobogtak, majd egyre több fáklya gyúlt. Öröm volt nézni a körülöttem álló idegen embereket. Egy ügyért jöttünk hitet tenni, ezáltal úgy tűnt ismerősök lennénk. Már az Oktogonnál jártunk, mikor egy szirénázó mentőautó keresztezte a felvonulás irányát. A hatalmas emberfolyam kettévált, mint Szent László akaratára a tordai szikla. Az Andrássy út egy pontján az emberek valami miatt megálltak. Az ácsorgó emberek tanácstalanul álldogáltak. Ekkor egy határozott tiszta hang szólt: ,,Magyarok! Ne torpanjunk!” Erre, mint vezényszóra léptek egyszerre. ,,Jól mondja! Úgy van!”- szóltak a helyeslő válaszok.
    Az Országházhoz jutva a tömeg jobbra-balra fordult, hogy a mögöttük jövőknek utat adjanak. A magyar emberek egyet akartak és büszkén mondhatom, egyet tettek.

    Két negatívumot azért megemlítenék! Mikor az MSZP kormányzott, Gyurcsánynak a BKV egy különjárat földalattit küldött, most viszont már fél órával a felvonulás előtt leállították a földalatti forgalmát, így további ezreket akadályozott meg az utazásukban. A másik negatívumot már a televízióban hallottam, hogy két provokátor a felvonuló tömegben aprópénzt szórt szét, amiért köztisztasági szabálysértést követtek el.

    Eszembe jutott, hogy a ’80-as évek végén a nyugatnémet turisták az akkor még létező Jugoszlávia egyik éttermi teraszán az elértéktelenedő Dinárral gyújtottak rá szivarjukra. A hatóság eljárás alá vonta őket és 10-10 napi elzárásra ítélte őket. Az akkori jogcím akár a nemzeti tudat meggyalázása is lehetett.

  43. Tóth Kati szerint:

    Felemelő volt a békemeneten részt venni.Nagyon sokan voltunk,ez van.Akinek ez nem tetszik,legyen az ő baja.mi nagyon sokan vagyunk,és nem a fotelból mutogatunk,hanem ki is állunk a hazánk mellett.Épp most üvöltözik ellenünk ez a Cohn elvtárs.Ti szoclib szavazók tényleg ezeket a Cohn féléket éltetitek?A magyar Bokros elvtárs is épp most rúg még egy jó nagyot az országba.Na most szerintetek ez a hazaáruló a mérvadó?

  44. Doki szerint:

    Bokros megérdemelné, hogy megvonják tőle a magyar állampolgárságot.

  45. Nemmondoomeg szerint:

    Doki
    Eszembe jut az a sok nagyon buta arc amikor a sunyi komcsik győztek megint hazugságuk árán. Együtt énekelték a ” Megcsináltuk ” sza**ot, önkívületi állapotban.
    Tőled most ugyanezt látom.
    Nem egy országban élünk ? Vagy lehetne így is nézni, hogy a:
    – tisztességes munkának nincs becsülete,
    – nincs jövője az országnak, alig születnek gyerekek ( akik dolgozni fognak adózni), nem a segélyesekről beszélek,
    . ahol az ember ha felemeli az igazságtalanság ellen a szavát, azonnal rasszista,
    Az ország szétcsúszott, pártjai erkölcsileg nagyon rég megbuktak. Nem kell felháborodni ha azt mondják ez a nép birka, mert sajnos igazuk van.
    89 óta játsszák el ugyanazok az emberek ugyanazon mocskos dolgaikat és a nép megy és szavaz rájuk. Hamar felejt négy vagy maximum nyolc esztendő kell ehhez.

  46. "?!" szerint:

    Néhány költői kérdés a békemenetben résztvevők nagy száma miatt (a sajtó szerint százezer, a BM szerint négyszázezer, Bencsik András szerint 1 millió fő miatt) a mellüket itt döngető fórumozókhoz:

    1.) Mit kell azon a Bayer Zsolt megnyitó beszédében elhangzott mondaton érteni, hogy: „Azt üzenjük Európának, hogy soha nem leszünk gyarmat”?

    Kiegészítő kérdések:
    a.) Európa, mint összefüggő földrajzi térség és kulturális egység, mikor akart minket gyarmatosítani?
    b.) Ha viszont a földrajzilag és kulturálisan összefüggő Európa nem akar minket gyarmatosítani, akkor miért üzengettek a békemenet résztvevői az Európa nevű földrajzi térségnek?
    c.) Az Európa nevű földrajzi térség melyik államai akarnak minket gyarmatosítani?

    2.) Miért skandálták a békemenet résztvevői azt, hogy: „A magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”?

    Kiegészítő kérdések:
    a.) Az orosz csapatok 1990-ben történt kivonása után mikor estünk ismét rabságba úgy, hogy én és sokan mások ezt nem vettük észre?
    b.) Kinek, illetve kiknek a rabságából akarnak kitörni az esküdöző felvonulók, miközben a független Magyar Parlamentben 2/3-os többsége van a felvonulók által támogatott Fidesznek?

    3.) Mi ellen tiltakoztak, illetve mit akartak elérni a felvonulók azzal, hogy útközben többször elénekelték a székely-himnuszt?

    Kiegészítő kérdések:
    a.) Azt gondolják, hogy a székelyeket most komolyabb veszély fenyegeti, mint Románia uniós csatlakozása előtt?
    c.) Vagy azt hiszik, „Csaba királyfi” segítsége nélkül, Orbán Viktor és kormánya nem tudja megoldani Magyarország jelenlegi problémáit?

    Kedves „melldöngető fórumozók” (pl. „Gordon”, mint az értelmesebbek közé sorolható melldöngető) próbáljatok meg értelmes válaszokat adni a fenti kérdésekre!

    Ha viszont értelmes válaszokat nem tudtok értelmes válaszokat adni, akkor lássátok be, hogy Bayer és Bencsik felhasznált és átvert Titeket!

  47. "?!" szerint:

    Elnézést, de 15:07-es hozzászólásomat, egyéb elfoglaltságom miatt gyorsan kellett befejezni és elküldeni, ezért az utolsó mondat kissé zavaros lett, amelyet az alábbiak szerint helyesbítek:

    Ha viszont nem tudtok értelmes válaszokat adni, akkor lássátok be, hogy Bayer és Bencsik felhasznált és átvert Titeket!

  48. pastorius szerint:

    Rengetegen voltatok. Igaz. Tény. Emlékszem, egyszer Csurka is csinált egy ilyen beszéd, felvonulást a Hősök terén. Ott voltak annyian, amennyien. Azt mondta a többiek most nem jöttek, majd jönnek szavazni. Hát sajnos nem jöttek. Annyian szavaztak, amennyien ott voltak. Ti is így fogtok járni. Mennyien voltatok? 400.00-en? Mennyi nem M-országival? Sok, de ha nektek is ennyi aki szavazni is fog, nektek is nagyon kevés lesz.
    Tudjátok, kedves csepeli Fideszesek, illetve sajnos nem csak a csepeliek. Ha valaki nem narancssárga az akkor büdös komcsi? Miért szeretném én ha az MSZP jönne vissza azért mert nem akarok narancsuralmat? Ilyen ecccceeerrrűűűű az agyatok? Hááátttt?

  49. Nemmondoomeg szerint:

    pastorius
    Már engem is le náciztak, lekomcsiztak, mert nem a népnyúzó Fidesz mellett állok, vagyis szóvá teszem a hazugságaikat és hogy a dolgozó emberről húz le újabb és újabb réteg bőrt, míg a bűnözés tombol, a kínaik nem fizetnek adót a cigányság nagy része nem fizet adót és sorolhatnám. Ezek a betegek azt hiszik még mindig annyian állnak mellettük. Kinek akarják ezt beadni ?

  50. Öreg halász szerint:

    Nagyszerű érzés volt ott lenni. A szavazatok meg nyilván nem egyeznek meg egy tüntetés résztvevőinek számával. Pl. az MSZP-re meg az LMP-re meg a többi balliberális pártra sem csak 15 ezren fognak szavazni, amennyien az Operánál ott voltak. De azért az mutat valamit, hogy a kormányellenes pártok mindösszesen 15 ezer embert tudtak megmozdítani, a kormánypártiaknál meg az a vita tárgya, hogy hány százezren voltak.

    Lényeges, legalább tízszeres a különbség. Ami amúgy sokkal több, mint kétharmad: ez nagyjából kilenc tized.

    Egyébként meg válság van, amit az MSZP-SZDSZ hagyott hátra, és ezt még egy gazdasági világválság is súlyosbít. Hamarosan csődbe mehet Görögország, az első európai ország, és még mindig súlyos a helyzet az íreknél, olaszoknál, spanyoloknál, portugáloknál. Tehát a helyzet mindenképpen súlyos, és aki csodát követel, az magáról állít ki bizonyítványt.

  51. Nemmondoomeg szerint:

    Unalmasok vagytok vérnarancsosok.

  52. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    A BM szerint „emberemlékezet óta Magyarországon ekkora tömeg még nem demonstrált a kormány és politikája mellett”.

    Hiába rövid az emlékezet.

    Az átkos negyven év alatt voltak itt nagyobb megmozdulások is.
    Sokan akkor is őszintén gondolták, hogy az a jó rendszer.

  53. pastorius szerint:

    Tudom hogy a matekkal picit rosszul álltok, de az operánál sem 15.000-en voltak.

  54. szigeti szerint:

    Amikor Csepelen (meg Tatabányán meg itt-ott)zsíros kenyeret tettek Lenin elvtárs kezébe:
    “NEM EZT ÍGÉRTED!”
    Most ez a sok csókos majom azt sem veszi észre,hogy mit kapott a kezébe,ami előbb-utóbb az altestében is manifesztálódik!
    “ne mosolyogj Iljics,semmi sem tart örökké-
    150 év alatt sem váltunk törökké”

  55. Menyhért Péter szerint:

    Kedves vitatkozók!

    Még mindig nem értem ezt az egész békemenet rizsát!
    Háborúban állunk valakivel?
    Szerintem csak orbán matolcsy folytat szabadságharcot valakikkel, akikről nekünk, csóri magyar polgároknak fogalmunk sincs!

    Ki a fene akarja Magyarországot gyarmatosítani egy polgári – szerződéses kölcsönösségi viszonyon alapuló szövetségi rendszerben?

    Ez ugyanolyan idiotizmus, mintha valaki az egér és a sajt viszonylatában azt állítaná, hogy a sajt be akarja kebelezni az egeret!

    Tényleg ennyire hülyék vagyunk, mi magyarok?
    A globalizáció valóságában, mi Európát akarjuk elutasítani?

    Mi a fene kell nektek szittya-magyar fideszesek? Moszkva, vagy Peking? Ki ellen hadakoztok ilyen eszementen – áruljátok végre el!

    Ez a magyar jövőkép, a népnek a nyomor, az elitnek a mérhetetlen gazdagság, tankok és terror árnyékában?
    Üdv menyus

Itt lehet hozzászólni !