Luxushajó balesete: megszólalnak a túlélő magyarok

TV2

Keresnek egy magyar nőt és egy magyar férfit a felborult olasz luxushajóról. Több száz utas zuhant a tengerbe, egymást taposták a menekülő emberek. A halálra készültek az olasz luxushajón dolgozó magyarok. Azt mondják: amikor a hajó borulni kezdett, mindenhol emberek repültek, hatalmas volt a káosz és a pánik. Egy öt hónapos kisgyerek kiesett az anyja kezéből, és minden menekülő átlépett rajta. Hivatalosan hárman haltak meg, ötven embert pedig még mindig keresnek. A kapitány – szemben a hagyományokkal – nem utolsónak maradt a hajón, hanem elsőként menekült el. Letartóztatták.

“Annyit vettünk észre, hogy kiestünk a székből, a pincérnő is elesett, minden pohár tányér asztal felborult, mindenki sikongatott” – így emlékszik a baleset első pillanataira Csepi Ádám, aki táncosként dolgozott a hajón. Éppen a bárban volt, amikor egy hatalmas robbanást hallottak. Ekkor tört ki az első pánik az emberek között. A Tényeknek azt mondta: az utasok taposták egymást, egy 5-6 hónapos kisbaba hevert a földön, átlépett rajta mindenki.

Azt mesélték, hogy ezután legalább egy óráig nem történt semmi, a hajó személyzete azt mondta nekik, hogy nincs baj. Amikor a hajó már egyre jobban az oldalára dőlt, a legénység csak akkor kezdte el az evakuálást. A hatalmas óceánjáró végül az oldalára borult. Szilágyi Erzsébet, aki szintén a hajón dolgozott azt mesélte, hogy ekkor úgy érezték: itt a vég.

Miután a hajó teljesen az oldalára dőlt, sokan órákig kapaszkodtak a korlátokba hogy ne essenek le. Addig lógtak ott, ameddig tudtak. A hajó körül még reggel is búvárok dolgoztak. A baleset óta ugyanis körülbelül 50 emberről nincs hír – köztük két magyarról.

Gyémánt Balázs idegenvezető nyáron ugyanennek a társaságnak a hajóján utazott. Azt mondja: a kimenekítést minden úton elpróbálják, éppen azért, hogy ne legyen pánik. Ilyenkor mindenkinek egy megadott helyre kell menni, ami szerepel is a szobakártyáján. összegyűlnek az emberek, lemérik, hogy hány másodperc alatt érkeztek meg az emberek, és ott egy gyors biztonsági bemutatót tartanak.

A Costa Concordián éppen a baleset másnapjára tervezték ezt a gyakorlatot. A hajó kapitányát az eset után letartóztatták. A megmenekült magyarok a tervek szerint még ma hazaérkeznek.

Forrás: TV2

7 hozzászólás “Luxushajó balesete: megszólalnak a túlélő magyarok” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Részvétem a hajon dolgozó magyaroknak!!
    Sajnálatom a nyomorgó Magyarországról luxusüdülésre utazó honfitársainkat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. Zoli049 szerint:

    A 16%-os SZJA kedvezményezettjeit, nagyapó?

  3. Gordon szerint:

    500 milliárd maradt a középosztálynál. Támogatom.
    Ha a zemeszpé inkább adót emelne és behozná a 16%-os helyett a 40%-os adókulcsot, akkor álljanak ki és jelentsék be!

  4. Zoli049 szerint:

    “500 milliárd maradt a középosztálynál”

    És a felső százezreknél?

    Meg 500 mrd hiány a költségvetésben és kevesebb netto bér a magánszféra alsó alkalmazottainál. Igazságos egy rendszer.

  5. hajós szerint:

    Gordon, az a “középosztály”, amiről beszélsz, az az emberek legtehetősebb 10%-a. Nekik jutott az 500 milliárd. A többi 90% meg szívott, mint a torkosborz…

  6. ebihal szerint:

    Gordon! Kérdeztem már tőled, ki tartozik a középosztályba?

Itt lehet hozzászólni !