Vandál pusztítás – most a sétányokon

Csepel.hu

Volt, aki ezzel kívánt békés karácsonyt

Hét, nemrégiben ültetett hársfa esett áldozatául annak a péntek hajnali vandál pusztításnak, amiről Sághi Jenő, a csepeli közterület-felügyeleti csoport vezetője számolt be a csepel.hu-nak.

„Lakossági bejelentés után érkeztünk a munkatársaimmal a Nyuszi sétányra, ahol a kettétört, menthetetlen fák látványa fogadott. A térfigyelő kamera 200 méterre van a helyszíntől, a felvételeket a kerületi rendőrkapitányságon meg fogják nézni” – tette hozzá Sághi Jenő.

19 hozzászólás “Vandál pusztítás – most a sétányokon” bejegyzésre

  1. vica szerint:

    Szégyen és gyalázat amit műveltek, remélem sikeres lesz a vandálok megtalálása. Talán látszik a felvételen.

  2. Zoli049 szerint:

    …és ha megvannak, akkor véletlen eltörik a kezük???
    Az ilyen barmok rohadjanak meg!

  3. Vátesz szerint:

    Nagyon sajnálom, hogy kárt tettek a fákban, de nem kellene kiásni azokat, mert tavasszal ki fognak hajtani a törzsön levő rejtett rügyekből! A szomszéd elé ültettem ki a telkemről egy rossz helyen nőtt hársfát, sajnos tavasszal. Így aztán hiába locsoltam egész nyáron, őszre mégiscsak lassan kiszáradt, viszont lejjebb hajtott egy új hajtást, ahol tavasszal visszavágva, újra fogja nevelni a törzsét. A hársfában hihetetlen életerő van, szinte pusztítani kell a gyökérsarjakat körülötte. Lehet hogy néhány évig csúnyább lesz az ilyen újrahajtott fa, de tízéves korára már nyoma sem lesz a rongálásnak, feltéve ha nem teszik tönkre mégjobban addig.

  4. gyula1885 szerint:

    Nem szoktam csúnyát írni de most megteszem szánalmas és undorító patkány féreg az ilyen ember, mivel a fákat a föld tüdejének neveztük és azt bántotta ez a féreg ember , gondolom ha az ö tüdejét bántanák nagyon védekezne itt csak az a baj hogy a föld nem tud kapálózni most de majd szépen lassan idővel bosszút áll!!!!!

  5. szigetország szerint:

    Ha a fák gyökere ép, akkor tavasszal még kihajthatnak.

    Amúgy pedig én is letörném azok kezét, akik ezt művelték.

  6. D szerint:

    Állat népség, aki külön energiát áldozott arra, hogy néhány fát tönkretegyen!
    A Kis-Duna part környékét is beültették novemberben. Akkor úgy gondoltam, hamar tönkreteszik őket. Lekopogom, eddig nem történt semmi, de amint melegebb lesz, szerintem ott is tönkreteszik az új fákat.

  7. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Felháborító, az ember erre a vandalizmusra nem talál szavakat, sajnos tavaly itt a Krizantém utcánk végében ugyanez történt. Milyen neveletlen emberek ezek, nem tanították őket: “szeresd a fát, hisz ő is érez, gyengén nyúlj a leveléhez”. Sajnos nagyon sok neveletlen, vandál gyerek van, én is nem egyszer kiszóltam rájuk a lakásom ablakából, amikor cibálták, törték az ágakat, ugráltak a faágakon hátha sikerül letörni a tizenéves fiúk, lányok, hogy hagyják abba hisz mi ültettük, ápoljuk ezeket a fákat egy-egy lakóval ne tegyék tönkre, mással játszanak szórakozzanak. A szép zöld környezetet nem kellene tönretenni ha már felnőttek ezek a fák.
    Nagyon javasolnám az illetékeseknek, hogy ha sikerül elkapni őket, fizetessék meg velük, vagy a szülőkkel a kárt.

  8. Zoli049 szerint:

    Ha ez péntekre vírradóan történt, akkor ez a kép meg csütörtök éjjeli! 🙂

    http://kepkezelo.com/images/e7f66wwl4exkzo7adi3h.jpg

  9. loastman szerint:

    Az Akácfa utcában pedig van 1(!) db térfigyelő kamera!!!!! Azon semmit sem látni?

  10. Zoli049 szerint:

    loastman:

    “A térfigyelő kamera 200 méterre van a helyszíntől, a felvételeket a kerületi rendőrkapitányságon meg fogják nézni” – tette hozzá Sághi Jenő”

    Írja a post! A lényeg benne van: MAJD! 🙂

  11. Letiltatott szerint:

    cigányok és az integrációs program

  12. kispajtás szerint:

    Sajnálatos, ami történt, már nem először. Vandál barmok az ilyenek, akik éjszaka, betépve a fákon tombolják ki magukat.
    De mi köze is ehhez Sághi Jenőnek és a közterület-felügyeletnek? Mert az ügyben érdemileg semmit sem tettek, már bocsánat!
    A térfigyelő kamerák pedig élő képet adnak be a yardra, ha figyelte volna valaki, perceken belül elfoghatták volna ezeket a trógereket.
    No comment…

  13. lolka szerint:

    Nem mondom, mint “Anikó”, hogy szeresd a fát…nem kell szeretni, de békén kell hagyni…Az ilyen bunkó, primitív, mert esetleg két hónapja jár gyúrni. Vagy a jó édesanyját gyúrja, vagy a kisfa mellé kötött karóval próbálkozón, úgy hogy a garázs oldalba állítsa függőlegesbe és üljön rá, de ha lehet a hegyes végével kezdje…Ha a kamera működött, és sikerül a tetteseket kézre keríteni…Egy év közhasznú munka, amit ingyen és önként vállal és akkor nincs jogi procedúra…és egyezzen bele, hogy Csepel területén az “arcképe”-ük szerepeljen a közterületeken megfelelő szöveg kísérettel…(ez a minimum)…De az infóra felkerülhetne a “képük”…

  14. Zsonyo szerint:

    Felháborító ez a vandálság! Azok akik ezt tették, nem olvassák a hozzászólásokat.
    Nem olvasnak semmit! Ezért ilyenek.
    Fáj az elpusztított fa is, de az is fáj, hogy ezeknek a fáknak a tavaj ültetett elődeit azért kellett kiszedni, mert mivel nem locsolta senki, kiszáradtak.
    Azok, akiknek gondoskodniuk kellett volna a vízről viszont tudnak olvasni! Mégis vandálok?

  15. BaGyula szerint:

    Zoli049!
    Te tudsz guanót keverni rendesen!! Ez nem a Csepeli Tescoba készült kép..ráadásul dátum sincs…! Miért jó ez neked?

  16. Zoli049 szerint:

    Mi a guanokeverés ebben?
    Ha egy áruházban a vevők meglátnak négy rendőrt, mire gondolnak? Valami balhé van.
    Színte mindenki figyelte a történéseket és mások is csináltak képeket.
    Időbélyeg? Mivel egy tárhelyen van a kép?!

  17. sagor szerint:

    Ha elkapják a tettest, én a kezét-lábát (újait) törném le neki!!!

  18. grün szerint:

    sagor!
    Ne legyél már ilyen vérszomjas! Ez a Rendőrség már nem tör ujjakat!
    Sikerült Őket beszaratni!

  19. miska72 szerint:

    Ismeretlen tettesek TŐBŐL DERÉKMAGASSÁGBAN facsemetéket törtek ki! ÍNa remélem ide is a szelemi fogyatékos igazságügyi szakértőket küldi ki a rendőrség! A fák kora több tíz év lehet de lehet húsz harminc éves is! ASzakértői megfogalmazás volt ! Rohadt korrupt tetves gazemberek! No comment! 😉

Itt lehet hozzászólni !