Sport Géza
Csernai Pál játékospályafutását a Csepelben kezdte. 1955-ben kétszer volt válogatott – testvére, Tibor, olimpiai bajnok -, a forradalom után, huszonnégy évesen Németországba emigrált, a Karlsruhe igazolta le, a tízhónapos kényszerű eltiltás után ott folytatta. Edzőként volt sikeresebb, a Bayern Münchennel BEK-döntőt játszott 1981-ben. Válogatottnál egyszer vállalt munkát, 1991-ben szerződtette Észak-Korea.
„Három hetet voltam először kint, az olimpiai válogatottat láttam játszani, már akkor le akartak a kispadra ültetni, de azt nem vállalhattam fel. Így a vezetők mellől, a dísztribünről néztem végig. Tanácsokat persze adtam, de ez egy irtó érdekes mechanizmus volt. Mondtam az edzőnek, hogy állítsák be az általam kijelölt játékost, az elmondta a szövetség vezetőjének, ő továbbította a párt egyik vezetőjéhez, de az nem mondhatott igent, csak a felettese. Amikor az a nagyfejű igent mondott, akkor teljesült a kívánságom. Az összes döntésem így működött. Nincs kétségem, valószínűleg ma is így van” – mesélte Csernai Pál korábban az Indexnek, hogyan lett Észak-Korea futballválogatottjának edzője.
„Kiestünk a Herthával, és akkor úgy gondoltam, abbahagyom. Svájcban éltem, és az egyik nagy menedzsercég vezetőjével együtt teniszeztem. Észak-Koreával ez a cég napi kapcsolatban állt, és megkérték, hogy kerítsenek edzőt a válogatotthoz. A teniszpartnerem rám gondolt. Nem nagyon akartam már dolgozni, nemet mondtam, de kitartóan kerestek, és a svájciak is állandóan hívogattak, hogy vállaljam el, hiszen őket is presztízsveszteség érte volna, ha nem tudják kommunista partnerük egyik fontos kívánságát teljesíteni”.
“Addig nem voltam Ázsiában. Egyszer el akartam utazni oda, ezért vállaltam, hogy szétnézek, és utána majd eldöntöm, tudok-e segíteni rajtuk. Meg hát amúgy sem volt semmi dolgom. Pontosan tudtam, milyen viszonyok várnak, elutaztam, pedig még az odautazás sem volt egyszerű, vízum kellett, és rendre Moszkván keresztül kellett megközelíteni.”
Csernai azonnal kapott tolmácsot, megdöbbentette viszont, hogy az autójukat kétszer vagy háromszor is igazoltatták, amíg elérte a szállodát. „Tudniuk kellett rólam, mert meghívásra érkeztem, és amúgy sem volt senki a széles sugárúton.”
Amikor a játékosokkal a pályán találkozott, felismerte őket. „Megjegyezték, milyen rövidített néven szólítottam őket, így megértették, mit akartam, mit kértem tőlük. Gyorsan elfogadtak, nem is volt nehéz dolgom, mert hatvan évesen is beálltam közéjük futni. A lépésem nyilván megdöbbentette őket, mert ők addig ahhoz voltak szokva, hogy az edzők az árnyékban cigarettáznak, és nem figyelnek rájuk. A Bayernben is elöl futottam, ebből itt sem engedtem. Mondták rám, hogy szigorúbb németebb voltam a szigorú németnél, ha a fegyelemről volt szó. Nem bújhattam ki a bőrömből.”
Csernai 1991 októberében ment át a komoly vizsgán, amikor Észak-Korea az Egyesült Államokkal kötött le barátságos meccset. 18 játékost kellett kijelölnie, de végül csak tizenhatan utaztak, mert két titkosrendőrnek is kellett hely. Észak-Korea 2-1-re legyőzte az USA-t Washingtonban, és onnan kezdve minden megváltozott.
„Addig a csapatomnak rendes labdája sem volt, és ahogy kinéztek, az hátborzongató volt. Nem volt rendes szerelésük, nem volt meleg vizünk sem. Egy csapásra minden megváltozott. Fényárban úszott a reptér, amikor visszaérkeztünk a fővárosba, és külön katonai gépet küldtek elénk Pekingbe, nem kellett várni két napot, mint általában. A gyerekek virággal fogadtak bennünket, mint a hősöket. Akkor döbbentem rá, hogy ez nem meccs volt, hanem háború, amit megnyertünk. Nem tartottam az ünneplőkkel, kiálltam a sorból, emiatt nem nehezteltek rám, pedig biztosan észrevették. Így az állami vezetők sikere maradt a győzelem, másodsorban az enyém, de ez nem bántott.”
Bentley és selyemsál
„Mindenhol szobrok voltak, én még ennyit sehol sem láttam. A szegénység általános volt, de egy honvédségi vezető akkora Bentleyvel jött ki az egyik edzésemre, hogy akkorát még nem láttam. Miután volt egy hétmeccses győzelmi szériánk 1993 tavaszán, a játékosok zsebpénzt kaptak, ebből sefteltek. Nekem is járt, egy tartós bőrkabátot vettem belőle, és persze selyemsálat. Nagyon szerettem, igazán különcködni, kitűnni nem akartam, de hát ez vált a védjegyemmé még Németországban, hiszen akkor még melegítőben ültek az edzők a kispadon.
Csernai kétszer fél évet hosszabbított, a harmadik etap nyolc hónapig tartott, de az 1994-es világbajnokságra nem sikerült kijutniuk. Utána már nem akart maradni, bár szerették volna, de ehhez állampolgárságra szükség lett volna. Ottani fizetéséről annyit mondott: “Koreai viszonylatban jól kerestem. Persze az összeg Németországban is szép pénz lett volna”.
Napjaink Észak-Koreája
Észak-Korea a szabályokkal ellentétben csak két kapust nevezett a 2010-es vb-keretbe, hogy eggyel több mezőnyjátékosuk legyen, de a terv nem jött be: akit csatárnak neveztek, kizárólag kapusként játszhatott.
„Tökéletesen jellemzi a karakterüket ez a döntés is. Abszolút jellemző rájuk ez a mentalitás: azt hiszik magukról, ők a szabályok felett állnak, mindenhatóak, a majd úgyis elintézzük mentalitás. Ahogy látom, ez csak erősödik, nem múlik. Az én időmben a pártvezetés úgy gondolta az egyik kiszemelt játékosomról, hogy nem elég jó, ezért másikat küldött helyette. Azonnal észrevettem, elkezdtem keresni a választottamat, akivel korábban megértettem, mit kérek tőle védekező középpályásként. Valóban nem volt ügyes, de elfogadta a szempontjaimat. Mentségükre legyen mondva: egy hét múlva visszaküldték a középpályást. Talán ez is érzékelteti, meg kellett vívnom a harcokat, de utána már nem szóltak bele, maximális szabadságot kaptam.”
Észak-Korea három vereséggel esett ki a 2010-es vb-ről.
A kényszermunkát megúszták a 0-7 után
Az észak-koreaiak nagy többsége sokáig abban a tudatban élt, a futball-válogatottjuk sohasem kapott ki. Legalábbis nem látták. Kim Dzsongil ugyanis letiltotta a mérkőzések élő közvetítését. Egyrészt a 2010-es vb-n nem is volt hajlandó a FIFA-nak fizetni a közvetítési jogokért, másrészt a honfitársait sem akarta vereségekkel lehangolni. A meccsekről is jobbára csak összefoglalókat adtak, vagy késleltetve sugározták azokat. A 2010-as vb-n Észak-Korea egy mérkőzést sem tudott nyerni, Brazíliától (2-1), Elefántcsontparttól (3-0) és Portugáliától (7-0) egyaránt kikapott. A rossz eredményekért Kim Dzsongil maga is felelős volt. Az észak-koreai tudósítások szerint a vb-meccsek alatt rendszeresen adott taktikai tanácsokat. Igaz, az edzőnél, Kim-Dzsonghunál senki nem látott telefont. A legnagyobb vb-vereség, a Portugália elleni 7-0 után a kudarcért, és a koreai népre hozott szégyen miatt az is elhangzott, a válogatottaknak büntetésként szénbányában kell kényszermunkát végezniük. Ezt megúszták, de a játékosoknak hat órán át kellett ideológiai alapú kritikákat hallgatniuk 400 diák jelenlétében. A szövetségi kapitány súlyosabb büntetést kapott, kizárták a pártból, és építkezésre vezényelték dolgozni.
Forrás. Sport Géza
