Váratlanul hazautazott az IMF és az EB tárgyalódelegációja

Inforadio.hu

Megszakadt Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság közötti tárgyalás az elővigyázatossági hitelről; a delegáció hazautazott Budapestről – közölte Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője. A hírre gyengülni kezdett a forint, a Fidesz és a KNDP képviselőcsoportja délután rendkívüli frakcióülést tart.

Amadeu Altafaj Tardio elmondta: a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a magyar jegybankot érintő törvénymódosítási javaslattal. Az egyeztetés megszakítása Olli Rehn személyes döntése volt.

Korábban az Index jelentette, hogy idő előtt hazautazott az IMF és az Európai Bizottság Budapesten tárgyaló delegációja . Az új biztonsági hitelmegállapodásunkról előzetesen tárgyaló szakértők a portál információi szerint három kulcskérdésben nem tudtak megállapodni a magyar kormányt képviselő tárgyalópartnerekkel. Egyik forrásuk szerint a nézeteltérés egyik alapvető oka a szerdán benyújtott MNB-törvénytervezettel kapcsolatos európai kifogások lehettek, de a nyugdíjállamosítás kiteljesítése csukhatta be végleg az ajtókat.

Az értesülést brüsszeli forrás is megerősítette: a tárgyaláson részt vevő felek közül az Európai Bizottság képviselői valóban váratlanul utaztak haza péntek reggel. Úgy volt, hogy még péntek délután is folytatódnak az egyeztetések a magyar kormánnyal és az IMF-fel, ám egy péntek hajnali géppel már el is mentek az EU képviselői. Gyors távozásuknak az az oka, hogy reménytelennek látták a megegyezést a magyar féllel. Ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy inkább gazdaságpolitikai, vagy jogi konfliktusok bizonyultak feloldhatatlannak.

Az Európai Bizottsággal egyébként is vannak vitái a kormánynak. Az új igazságügyi törvény, illetve az adatvédelmi ombudsman hivatalának megszüntetése miatt az alapjogokért felelős biztos számos kérdést küldött hétfőn a kormánynak, azzal, hogy már péntekre válaszokat vár. A bírók korai nyugdíjazásától az OIT megszüntetéséig számos aggályt fejez ki a levél.

Ez történt eddig

Az IMF és az Európai Unió küldöttsége a héten informális látogatásra érkezett Budapestre, hogy előkészítsék a pénzügyi segítségről szóló, jövő évben induló tárgyalásokat és tájékozódjanak a magyar költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről. Bár Orbán Viktor korábban egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, akár öt perc alatt is megegyezhetünk a Valutaalappal és Varga Mihály államtitkár is úgy vélte, gyorsan megállapodhatunk, így akár már január végére pontot tehetünk a tárgyalások végére, addig Fellegi Tamás a tárgyalást magyar részről vezető miniszter csütörtökön úgy vélte február végére készülhet el a megállapodás-tervezet.

A kormány részéről egy akár három-négy évre szóló, 15-20 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás lenne a cél, a valutaalap azonban kemény feltételeket szabhat a pénzért cserébe, elemzők korábban jelezték, több ütközési pont is lehet a nemzetközi szervezetek delegációi, illetve a magyar kormány által képviselt gazdaságpolitika témájában.

Orbán Viktor ezzel szemben pénteki rádióinterjújában úgy fogalmazott, az IMF-fel nem Magyarország gazdaságpolitikájáról kívánunk tárgyalni. A miniszterelnök elmondta: a mentőcsomag kidolgozása során sem volt szempont, hogy “ne szúrja az IMF szemét”.

“Mi erről a kérdésről nem egyeztetünk senkivel” – mondta. Az IMF-et Orbán úgy jellemezte, hogy olyan, mint “egy bank, egy pénzügyi szervezet” és “mi tagjai vagyunk ennek a banknak”, akitől szükség esetén hitelt, biztosítást kérhetünk. A kormányfő szavai szerint tehát arról van szó, hogy “mi a saját bankunkkal tárgyalunk.”

Forrás: Inforadio.hu

65 hozzászólás “Váratlanul hazautazott az IMF és az EB tárgyalódelegációja” bejegyzésre

  1. VV szerint:

    No, ebben a hónapban is megvolt a gazdasági ámokfutás. Hol is kezdjem..

    1. magánnyugdíjak totális államosítása… kíváncsi vagyok erre ki hatalmazta fel őket a 2/3-ból
    2. jegybank kvázi államosítása
    3. hetekkel előre bejelentett ‘összeesküvés’ a forint ellen, napra pontosan december közepén
    4. IMF-el ismételt összebalhézás, miután már mindenfelé kommunikálták a fiúk hogy bizony IMF nélkül nincs élet

    Bizonyára ezeket is szépen lekereskedték a tőzsdén és a devizapiacon a srácok, mielőtt beszóltak az aktuális ellenségnek. Év végére 350-es euróra tippelek, ez is volt a céljuk vele.

  2. belekotkot szerint:

    Orbán megmondta hogy december közepén megint spekulációs támadás éri az országot.
    És tényleg.

  3. Bolemann Lajos szerint:

    “Aggodalomra azonban semmi ok. Szijjártó Péter az újságírókkal azt közölte, ő nem is hallott arról, hogy megszakadtak volna az egyeztetések. A kormányszóvívői hivatal pedig azt közölte a hvg.hu-val, hogy nem szakadtak meg a tárgyalások, mivel hivatalosan el sem kezdődtek.”

    🙂 🙁 🙂 🙁

  4. grün szerint:

    belekotkot!
    Ő már csak tudta, hiszen ő csinálja! ))) 🙂 (((

  5. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Megnyugodtam.

    Már aggódtam, hogy elbukott a szabadságharc.
    Jól megadtuk a nemzetközi karvalytőke képviselőinek, ezek most meg sem állnak hazáig.

  6. Suttogó szerint:

    Kinek a pártján áll az IMF?

  7. kilgore trout szerint:

    Suttogó!
    Na vajon kinek?
    Idejöttek és alázni akartak. Nem jött be nekik, majd most megint kezdődik a háttérhatalom támadása.
    Ezért kell nekünk ragaszkodni ehhez a cionista förmedvényhez?
    Képzeljék el mi lesz majd abban a dokumentumban, amit ezek ott kint megszülnek és alá akarják íratni a tagokkal.

  8. kilgore trout szerint:

    Ezt most olvastam:
    “Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát”- mondta Lázár János.

    Neki tudnia kellene, hogy aki idejött, annak nem jön a Jézuska!
    Sőt! Rosszul van a gondolatától is.

  9. Lakó1214 szerint:

    Akkor vágjuk a centit, mint a seregben, hogy mikor lesz államcsőd?
    Így jártunk a nemes vezetés miatt. Van ez így…

  10. Bolemann Lajos szerint:

    kilgore trout!
    A hozzád hasonló nyilas patkányokat kéne karanténba zárni. No export, no import. Ki a pusztába veletek, oszt röfögjetek a jurtátokban, amíg fel nem legelitek az összes füvet magatok körül. Azután meg lehet csakrát, meg napfényt enni, meg a saját szárított szarotokkal fűteni.

  11. szigetország szerint:

    Bólé!

  12. szigetország szerint:

    Bólé!

    Nem vagy te egy kicsit-nagyon rasszista?

  13. Toth Kati szerint:

    Ha elmentek,hát elmentek.Úgyis visszajönnek,kellünk nekik,túl jó falat vagyunk.Ne álljatok azonnal,elvtelenül,hazaáruló módon rögtön a bankárok oldalára!Mik vagytok ti?Tán csak nem az elvtik közül vagytok itt?Ez az IMF cirkusz arról szól,hogy a kezesbárány és talpnyaló Simor elvtársat ne merjék háttérbe szorítani,mert akkor ki fogja őket kiszolgálni,a hazát elárulni,az országot nekik kiszolgáltatni?Értitek már miről van szó?Legyetek már egy kicsit hazafiak!

  14. grün szerint:

    “Kietlen pusztaság,
    Ez, melyben lakunk,
    Nincs egy bokor se, hol
    Meghúzhatnánk magunk.

    Fázunk és éhezünk,
    S átlőve az oldalunk,
    Részünk minden nyomor…
    De szabadok vagyunk!”

  15. Zoli049 szerint:

    grün!

    Ez? 🙂

    “Állok a pusztában, gatyám lobog.
    Seggem kilóg, gyomrom korog.
    Nézek a magosba, gondolok nagyot!
    Magyar égre magyar csillagot!
    Nyugati szél fú, délibáb ragyog.
    Magyar vagyok, szittya vagyok!
    Nem vágyok sokra, de egyet akarok:
    Magyar nemzeti hip-hopot!

    (Belga)

  16. Zoli049 szerint:

    Kati!

    Kellünk, igen, mint egy falat kenyér! Hogyne… 😀

  17. csapos szerint:

    Ha egy üzlet beindul…!!!

    Nyílt levélben fordult az amerikai törvényhozás alsóházának tizenhárom képviselője Orbán Viktor miniszterelnökhöz, szorgalmazva, hogy a magyar kormány érdemben módosítsa az új egyházügyi törvényt, hogy azt összhangba hozza a magyar alkotmánnyal és a Magyarország által aláírt és ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményekkel. A tizenhárom képviselő – 10 republikánus és 3 demokrata párti honatya – az MTI-hez pénteken eljuttatott nyílt levélben úgy fogalmazott, hogy az Európai Parlament felhívását megismételve felszólítják a magyar kormányt, “szavatolja minden polgár jogainak egyenlő védelmét”. Egyúttal megismételték Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek a magyar kormányhoz intézett felszólítását, hogy ez utóbbi vizsgálja felül az új egyházügyi törvényt….

    A többi: http://hvg.hu/itthon/20111216_nyilt_level_amerikaiak#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

  18. csapos szerint:

    Grünhöz és Zoli049-hez kiegészítésként:

    áll a szittya
    körben-körben
    védállásban
    hétrét görbed
    fel-felhorgad
    s visszatöpped
    áll a szittya
    dacos-láncos
    áll de áll de
    áll – de álmos!
    arca durcás
    arca morcos
    Gőg és Mogorv
    arca néz rád
    Medúza-arc
    – nem vigyorgó! –
    magyar agyar
    görög Gorgó

    de hiába
    jószó jajszó
    ha duda szól
    mikó’ alszó’!

  19. islander szerint:

    de lesz, lesz , lesz, csakazért is lesz….

  20. hajós szerint:

    Ennél inkompetensebb kormánya még sohasem volt az országnak.
    Persze meg is érdemeljük őket… ostoba néphez ostoba vezetők illenek. 🙁

  21. Gordon szerint:

    Hát te biztos ostoba vagy, de csak a saját és elvtársaid nevében beszélj. Kemény tárgyalások lehetnek az IMF-fel, ha hazaszaladtak (nyomásgyakorlás). Meglátjuk mit sikerül kiizzadni.

  22. Jeniszej. szerint:

    “hírre gyengülni kezdett a forint, a Fidesz és a KNDP képviselőcsoportja délután rendkívüli frakcióülést tart.”
    Az ilyen nyugati pénzügyi fazkalapok miatt, lehetnek kis hazánknak pénzügyi tervei?
    Ezek a minden hájjal megkent ingyenélő naplopók azt csinálnak, amit akarnak.
    Ha dugnak velük a szállodában a csajok és nem kel megerőszakolni őket, akkor reggelre soha nem lesz válság.

  23. kishorgász szerint:

    Az IMF küldöttség szégyenszemre haza kullogott. Egy dolgot most megtanulhattak:
    nem állhat senki a gyorsnaszád útjába!

  24. kilgore trout szerint:

    Bólé!
    Köszönöm a címkézést, de nem nyilas vagyok, az tőlem túl balra van! 🙂

    Sajnálom, hogy ilyen hazaáruló férgek, mint maga, még mindig ebben az országban rontják a levegőt.

  25. Jobb Csepelért szerint:

    Mennyi éretlen faszkalap tud itt vergődni Csapos, Zoli, Grün személyében… A hülyeség csak úgy árad belőletek…

  26. ebihal szerint:

    Egyenlőre mi akarunk valamit az IMF-től, és nem fordítva. Jó lenne ezt megérteni!
    Ugye ismerős: “Aki fizet ,az rendeli a muzsikát!”. Itt néhányan fordítva ülnek a
    lovon, és úgy még a szittya fergeteg sem tud győzni.

  27. csapos szerint:

    Jobb Csepelért szól az érett ének, a szív küldi szívből szívesen:

    pitymallik már
    hajnal hasad
    szittya szívem
    maj’ meghasad
    tovatűnik
    fütykös-butykos
    álom melyben
    szittya futykos
    megy szét minden
    ripityára
    – „sej ripityom
    ripityára!” –

  28. Jeniszej. szerint:

    Ahogy a gyerek azt mondja: boltocskát játszom vagy papát vagy tengeri vihart – úgy játssza belé magát a felnőtt ember is a célra törő, a szorgos, a léha, a szenvedélyes vagy a gyűlölködő szerepébe.
    Valamivel ki kell tölteni az időt; el kell hitetni magunkkal egy s más dologról egy időre, hogy az fontos.
    Mert különben egybekulcsolt kezekkel ülnének az útszélen, és talán ez volna a természetes – minden egyéb csak magahitető fontoskodás
    Kaffka margit
    Színek és évek (1911)

  29. Jobb Csepelért szerint:

    Látom csapos jól elvagy így karácsony előtt egy héttel. Tegyél magadba valami töményet hogy jobban nézzél ki, aztán sodródj az árral. 😉
    Amúgy ma nem nyitod ki a csehót? 😀

  30. CsepeliNo1 szerint:

    Az ortodox gazdaságpolitika sajnos CSŐDÖT mondott, Orbán belebukott hazugságaiba!

    Sikerült neki(k) elérni, hogy Magyarország a csőd szélére jutott!
    És számukra a legrosszabb, hogy ezt nem tudják már Bajnaira-Gyurcsányra-Medgyessyre ez fogni.
    Az IDIÓTA BUDAI GYULA meg azt vizsgálja, hogy hogyan jutott az ország olyan államadóssághoz, amilyennel átvették Viktorék az országot. A hülyének azt kéne vizsgálni, mi lett a magán nyugdíjpénztári pénzekkel, és hogy került az ország, az Ő kormányuk alig egy éves tevékenysége alatt CSŐDKÖZELBE!
    Mert Bajnai a gazdaságot növekedéssel, és stabilitással adta át…

    DE REMÉLEM SIKERÜL AZ ÁLTALUK OKOZOTT KÁRBÓL KIHOZNI AZ ORSZÁGOT A VÁLASZTÁSOKIG, MERT NAGYON NAGY BAJT OKOZTAK!
    BÁR ORBÁN AMILYEN GYÁVA,ÉS HOZZÁ NEM ÉRTŐ, AZON SEM LEPŐDNÉK MEG, HA LELÉPNE!!!!!

  31. CsepeliNo1 szerint:

    EMBEREK!

    Most, egy dolgunk van tegnaptól!
    Drukkolni kell ezeknek a narancsosoknak (ami már eléggé rohad), hogy húzzák ki az országot az általuk okozott szarból. A kommcsik gazdaságpolitikája eddig bírta fent tartani a Matolcsy-Orbán gazdaságpolitikát!
    Nem tudom ennek mi lesz a vége, de nagyon nehéz lesz ebből akár döntetlenre is kijönni. Az IMF megállapodás elején Matolcsyék 5 millió eurót kértek, a héten már 25 millióról volt szó (??????)!!!!!! Megy fel a fiúk árfolyama rendesen.
    Úgy látom a fiúk most akarják megkeresni egész életükre a vagyont (Most értem meg igazán Orbán a választások előtt miért mondta azt, hogy: CSAK EGYSZER KELL NAGYON NYERNI!), mi meg a nép, a hitelt visszafizetjük. EZ SOKBA FOG NEKÜNK KERÜLNI!

  32. Királyerdei szerint:

    “Mert Bajnai a gazdaságot növekedéssel, és stabilitással adta át…”
    Persze,meg a libákkal,meg 9 öngyilkossal,plusz sok tönkretett családdal.
    Felháborító,hogy ezek a söpredék komcsik milyen pofátlanul tudnak hazudozni.
    El kellett volna mindet vinni még 90-ben Kolimára egy kis málenkij robotra,úgy 25 évre a
    szovjet adósság fejében.Most ugatnak az IMF mellett.De ha az IMF jön majd a megszorítási
    követeléseivel,akkor azért fognak vonyítani.Szemét,aljas,tolvaj,gyilkos banda!

  33. Királyerdei szerint:

    A pénz világával nem tud szórakozni Orbán Viktor, mert el fogják söpörni – ezt Róna Péter mondta az Egyenes Beszédben, még azelőtt, hogy megszakadtak volna a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val.
    Róna nem pusztai látnok, nem varázsló héber, egyszerű közvetítő: a médián keresztül juttatja el üzenetét. Ne próbálj szembemenni a birodalommal, mert megsemmisít. A magyar tudat mára már nem olyan, mint a negyvenes években volt, hogy támogatta a többség a “nyugat utolsó védőbástyáját.” Mindenki húzza fülét-farkát, és az egyéni túlélésre játszik. Mert húsz év alatt “lebontották” a liberálisok az “Istent, Nemzetet, Hazát”.

  34. gyalog szerint:

    Királyerdei!
    Írd le, hogy Bajnai döntései következménye volt a 9 öngyilkosság, és nem az, hogy az 1. Orbán-Torgyán-kormány iszonyú pénzekkel támogatta meg a politikailag “alkalmas” Bábolnai kombinátot, hogy aztán az is tönkremenjen a Hajdúbét után. Mert biza ettől ment tönkre az utóbbi.
    Írd le, mondom, és máris egy vesztes per elszegényedett alperese leszel, ugyanis egy efféle perszónával szemben, mint amilyen te vagy nem rég nyert meg egy pert Bajnai.
    Merthogy az is egy ilyen hazug vértolulásos agyú jóember volt, mint te.
    Utána menj el a veszprémi kórházba, és beszélgess el azzal a rokkantnyugdíjassal, aki a szívébe szúrta a kését, amiért ellopta ez a kormány a megélhetését cserébe az egykulcsos adóért. Lehet, hogy megjön az eszed.

  35. Királyerdei szerint:

    Kifizette az átvett libákat a gazdáknak Bajnai cége? Igen/nem
    Emiatt többszáz csalaád tönkrement? Igen/nem
    Idióta hazug komcsik.

  36. gyalog szerint:

    Olyanról hallottál, hogy bizományba átvenni?
    Olyanról hallottál, hogy madárinfluenza?

    Elolvastad: BÁBOLNA?

    Érvelj, érvelj! Az nem érv, hogy hazug komcsi, vagy ezt nem tudtad?

  37. Királyerdei szerint:

    Ne hadoválj!
    Semmiféle “bizomány ” nem volt ott.

    A Bajnai sztori így nézett ki:

    1. a Raiffeisen adott jó sok kölcsönt a wallisnak

    2. a Wallis megvette a Hajdú-Bét-et

    3. a Wallis átpakolta a Raiffesenes kölcsönöket egy általa alapított ingatlanos kft-be, azzal a megkötéssel, hogy a kölcsönök visszafizetéséért kezességet vállal

    4. a Wallis eladta a Hajdú-Bétnek a sokmilliárdos (talán 13mrd?) adóssággal bíró ingatlanos kft-t, azzal a megkötéssel, hogy a kölcsönök visszafizetéséért továbbra is kezességet vállal

    5. a Hajdú-Bét hírtelen – talán az ügylettől nem függetlenül – megroggyan

    6. a Raiffeisen kölcsönt adott a Hajdú-Bétnek is, a már jelzáloggal így is fedezett a Hajdú-Bét vagyontárgyakra

    7. a Hajdú-Bét hírtelen nem fizet a kistermelőknek

    8. felszámolási kérelmet nyújtanak be a Hajdú-Bét ellen

    9. a cégbíróság elrendeli a felszámolást. Az időpont a Raiffeisen kölcsönszerződésétől számítva kevesebb mint 1 év – ennek azért van jelentősége, mert hiába fedte le magát a bank jelzáloggal, ha a követelés 1 évnél frissebb mint a felszámolás elrendelése, akkor nem élvez(ett) a bank elsőbbséget a többi követeléssel szemben!

    10. a Hajdú-Bét -időhúzás végett- megtámadja a cégbíróság által elrendelt felszámolást, egyúttal megváltoztatja székhelyét – hogy egy másik megye cégbírósága alá tartozzon.

    11. az új cégbíróság észleli, hogy a cég ellen felszámolás van folyamatban, ezért jelzi, hogy nem illetékes

    12. közben kiderül, hogy a cég székhelyét megváltoztató közgyűlés valójában nem lett megtartva, a közgyűlési határozatot visszadátumozták (a székhelyváltoztatási kérelmet a felszámolás elrendelése után pár nappal adta be a Hajdú-Bét!); a rendőrség szerint nemlétező faxszámról jött az egyik Hajdú-Bét kisebbségi tulajdonos visszaigazolása a közgyűlési meghívóra!

    13. ennek ellenére az új cégbíróság mégis elfogadja, hogy ő az illetékes

    14. a Hajdú-Bét elfogadja, hogy ellene felszámolási eljárás indult, fellebbezési jogáról lemond – az új cégbíróságnál, a réginél fellebbezett a felszámolás ellen!

    15. közben lejárt az egyéves határidő. mikor az új cégbíróság illetékesnek találta magát, azonnal átírják a jelzáloggal terhelt ingatlanokat a Raiffeisen nevére (4 nagyértékű telephely közül kettőnek karácsony este! történik meg a földhivatali bejegyzése!)

    16. érdekes módon a bank azonnal eladja mélyen áron alul a telephelyeket „baromfi-ágazatban érdekelt vállalkozók” részére (pletykák szerint Bajnai Gordon jóbarátai)

    17. bank megkapja a másik két telephelyet is, amit szintén rekord gyorsasággal szintén bagóért passzol el

    18. libatenyésztők (kistermelők, nagytermelők, bértermelők, integrátor, közvetítők, stb) feljelentést tesznek

    19. bíróság megállapítja, hogy a bank a valós érték egyharmadáért illetve feléért passzolta el a telephelyeket, egyben kötelezik a kár megtérítésére

    20. később a bíróság kimondja, hogy nem lényeges melyik cégbíróság az illetékes a felszámolási eljárásban, mert a követelések kielégítésére úgysem elég a vagyon – nem foglalkoznak azzal, hogy Bajnaiék manővere megváltoztatta a kielégítési sorrendet!!!
    Azaz az manőverben részvevő bank jut előbb a pénzéhez a beszállítók előtt

    21. 9 termelő öngyilkos lesz

  38. gyalog szerint:

    1. a Raiffeisen adott jó sok kölcsönt a wallisnak
    2. a Wallis megvette a Hajdú-Bét-et

    Jó. Örülök, hogy vetted a lapot, kezdjünk el közösen gondolkodni. Milyen motivációból vette meg a Hajdú-Bétet a a Wallis – szerinted?
    Szeretettel, gyalog

  39. gyalog szerint:

    Még valami:
    A Wallis még 1998–99-ben, Bajnai Gordon vezérigazgatósága előtt lett a Hajdú-Bét Rt. többségi tulajdonosa. A cég a víziszárnyaspiac összeomlása miatt 2003-ban – a megmentésére tett többszöri tulajdonosi próbálkozás ellenére – 5,5 milliárd forint adósságot hátrahagyva csődbe ment. Beszállítóinak jelentős része nagy veszteségeket szenvedett (egyikük emiatt öngyilkos lett[2]). Maga a Wallis csoport 10 milliárd forint veszteséggel szállt ki a befektetésből.

    Szóval? Mi volt az érdek?

  40. Királyerdei szerint:

    “. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a cél az volt, hogy a cég ingó és ingatlan vagyonát – a beszállítók helyett – Wallis-közeli kezekbe játsszák át.”

    Budai Gyula lezárta a Hajdú-Bét károsultjai ügyének vizsgálatát, és jelentését átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Az elszámoltatási kormánybiztos csődbüntettet gyanít, véleménye szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és a Wallis akkori vezetői felelősek a baromfifeldolgozó csődjéért – írja a hétfői Magyar Nemzet. A Wallis Zrt. helyreigazítást vár a laptól.

    A Hajdú-Bét felszámolása ügyében 2009 decemberében rendelt el nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen, és az eljárás lefolytatására a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki.

    Az 1992-ben alapított Hajdú-Bét Magyarország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas feldolgozója volt, melynek 1998-ban lett rész-, majd 1999-től többségi tulajdonosa a Wallis Rt. A Wallis vezérigazgatója 1999 és 2005 között Bajnai Gordon volt. A Hajdú Bét 2003-ban került padlóra a víziszárnyas-piacot sújtó válság miatt.

    Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos jelentést készített az ügyben, melyet átadott az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak – írja a hétfői Magyar Nemzet. Budai a lapnak ezt követően azt mondta, hogy vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható Bajnai Gordon és a Wallis akkori vezetőinek felelőssége a baromfifeldolgozó csődjének ügyében.

    Budai Gyula szerint felvetik a csődbüntett gyanúját azok a vagyonkimentési manőverek, amelyeket a Hajdú-Bét wallisos tulajdonosi köre hajtott végre 2003-2004-ben. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a cél az volt, hogy a cég ingó és ingatlan vagyonát – a beszállítók helyett – Wallis-közeli kezekbe játsszák át.

    A jelentés, a lap szerint cáfolja Bajnai Gordon korábbi állítását, hogy a Hajdú Bétnél történt vezetési hibákért a cég vezetését terheli a felelősség, mondván közvetlen tulajdonosként a Wallisé volt az operatív irányítás.

    A Wallis Zrt. a nap folyamán közleményt adott ki, amely szerint helyreigazítást kérnek a Magyar Nemzettől, ha pedig a lap ennek nem tesz eleget, úgy bírósághoz fordulnak. A nyilatkozat szerint “a Hajdú-Bét ügyben az elmúlt években a céget és Bajnai Gordon személyét ért sajtórágalmak nyomán jogerős bírósági ítéletek születtek, amelyek helyreigazításra kötelezték a hamis állításokat közlő Magyar Nemzet című napilapot és más médiumokat.” A Wallis közleménye úgy fogalmaz: “A cikkben Budai Gyula kormánybiztosnak tulajdonítanak olyan hamis állításokat, amelyekkel kapcsolatban a Wallis Zrt szintén megfontolja, hogy bírósághoz forduljon.”

  41. gyalog szerint:

    De Királyerdei!
    Amit ideidéztél, az nem azt támasztja alá, hogy Bajnai tehetne az öngyilkosság(ok)ért!

    Tehát?

    Szeretettel, gyalog

  42. grün szerint:

    “a Hajdú-Bét ügyben az elmúlt években a céget és Bajnai Gordon személyét ért sajtórágalmak nyomán jogerős bírósági ítéletek születtek, amelyek helyreigazításra kötelezték a hamis állításokat közlő Magyar Nemzet című napilapot és más médiumokat.”
    Ennyi!
    A zösszes többi “vízgereblyézés”, hogy egy nagy hajdú-ju-du bölcset idézzek! ))) 🙂 (((

  43. Vátesz szerint:

    “Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a HANUkát”- mondHATta VOLNA Lázár János. 😀

  44. szigetország szerint:

    Néhány ökör azt írta, hogy az IMF szívességet tesz nekünk, s örüljünk, hogy méltóztatnak velünk szóba állni.
    Ti tényleg azt hiszitek, hogy IMF jótékonysági szervezet? Ugye, nem gondoljátok komolyan, hogy az IMF puszira köt szerződéseket az országokkal, s ezért legyünk nekik végtelenül hálásak?

  45. hajós szerint:

    szigetország: nem, persze, nyilván mi teszünk nekik szívességet, hogy hagyjuk magunkat megmenteni az államcsődtől 😀

  46. ebihal szerint:

    Az IMF nem jótékonysági szervezet, csak olyan szerződéseket köt, amiben lát
    rációt. Éppen ezért érthetetlen, hogy a kormány akarja megszabni a feltételeket.

  47. grün szerint:

    ebihal!
    Most mondta a Klub rádió, hogy már nem akarják összevonni az MNB-t a PSZÁF-fel!
    Átdolgozzák a zegyházügyi törvényt stb:
    Nem akarnak megfelelni senkinek! ))) 🙂 (((

  48. Vica szerint:

    Hiába eszitek itt egymást, észre kellene venni, hogy nekünk nem osztanak lapot a nagyok asztalánál, és ha valaki akar valamit a másiktól, az jobb, ha közben nem köpi szemen azt, akitől alamizsnát vár.

    Nálunk sokkal nagyobb népek kerültek már a történelem süllyesztőjébe… Nem kellene magunkra haragítani mindenkit, mert ebből a harcból csak vesztesen kerülhetünk ki.

    Kezd ez az egész olyan lenni, mint amikor egy gorilla ordítva veri a mellét az állatkertben. Nevetséges… Majd mi megmutatjuk, hogy mindenki úgy ugrál, ahogyan mi fütyülünk?

    Édes jó Istenem! Segíts ezen a szegény Magyarországon, mert a vesztünkbe rohanunk!

  49. gyalog szerint:

    Kedves Vica!
    Tökéletesen egyetértek Veled, különösen az utolsó mondatoddal.

    Szeretettel, gyalog

  50. gyalog szerint:

    Kedves hajós!
    Ezek után van bárkinek bőre az arcán leírni azt, hogy ha a kommunista kinyitja száját, hazudik?
    Ehhez bizonnyal csatornamunkásnak kell lenni.
    Szeretettel, gyalog

  51. szigetország szerint:

    Az IMF nem jótékonykodni, hanem üzletelni akar az országgal. Valamiért neki is megéri, hogy egy csomó országba beette őt a fene.
    Az pedig külön bónusz, hogy ahol megjelent, ott a gazdaság előbb-utóbb romokban hevert.

    Bizony mondom néktek, ha a kommunista kinyitja a száját, hazudik…

  52. hajós szerint:

    “Tisztázzunk valamit: egyes országok, kormányok nem azért fordultak és fordulnak mind a mai napig az IMF-hez, mert erősek. Hanem azért, mert gyengék, gyengeséget mutatnak. Visszatekintve bizonyíthatóan szinte csak azért, mert gyengén kormányoznak, mert hibákat követtek el és mikor már nem tudják önerővel korrigálni hibáikat, konkrétan: mikor már nem tudják a piacról finanszírozni magukat, akkor a végső finanszírozó menedékhely számukra az IMF. De ezt a kormányok általában nem ismerik be és egy abszolút unfair, aszimmetrikus küzdelembe kezdenek az IMF ellen. Ugyanis az IMF-nek nincsenek politikusai és nincs propagandagépezete, ilyenekkel nem is rendelkezhet. Csak és kizárólag nemzetgazdaságokhoz és számokhoz értő, de nyilatkozatok tételétől eltiltott pénzügyi szakemberei vannak. A nemzeti kormányok viszont politikusokból állnak, akik igenis bírnak masszív propagandagépezettel. Úgyhogy a tapasztalatok szerint mindig az a forgatókönyv jön be, hogy a saját hibáját el nem ismerő nemzeti kormány úgy tesz – legalábbis ezt kommunikálja – hogy valakik kívülről belekényszerítették az IMF „csapdájába” és ott – valamilyen homályos külső erők igájában vergődve –a végén kénytelen elfogadni ezeknek az IMF-en keresztül közvetített diktátumát. És mindeközben a valóságban az IMF szakértői rezzenéstelen tekintettel veszik tudomásul, hogy azoknak dolgoznak, azokon segítenek, akik cserében egyre nagyobbakat rúgnak beléjük. Aszimmetrikus tehát ez a küzdelem minden porcikájában, leginkább azért, mert objektíve nincs is harc, az csak a segítségért folyamodó propagandájában létezik, és ott is csak azért, mert az adott kormány nem tud más egyebet kitalálni annak magyarázatául, hogy miért nem képes más forrásból finanszírozni saját magát. Nyilvánvalóan elsősorban azért nem, mert megszűnt vagy megszűnőben van vele szemben a piaci bizalom és ez kormányzati hibákkal szokott összefüggni. Ezt mondatja velem a – részben gyakorlati, részben történelmi – tapasztalat.”
    http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/886-imf-elleni-szabadsagharc-imf-szemszogbol

  53. joságos. szerint:

    Idézet Marx Károlytól:

    “A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és
    technika megvásárlására fogják buzdítani.
    Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek
    fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak. A bedőlt
    hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyeket emiatt államosítani fognak,
    és mindez végeredményben a kommunizmus megszületéséhez vezet.”

    Karl Marx, 1867

    Na, akkor félig megvolnánk! 🙂 🙂

    Válasz

    Válasz mindenkinek

    Továbbítás

    Válasszon: Válasz, Válasz mindenkinek vagy Továbbítás
    Hőfénykép Debrecen
    Hirdetések – Miért jelent meg ez a hirdetés?
    Penészesedési okok, hőveszteségek, fűtés hibák feltárása kedvező áron.
    http://www.tIdézet Marx Károlytól:

    “A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és
    technika megvásárlására fogják buzdítani.
    Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek
    fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak. A bedőlt
    hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyeket emiatt államosítani fognak,
    és mindez végeredményben a kommunizmus megszületéséhez vezet.”

    Karl Marx, 1867

  54. Jobb Csepelért szerint:

    Az egész témára van egy nagyon egyszerű válasz… Az IMF berágott, mert Magyarországnak olyan kormánya van, amely a magyar érdekeket nézi és nem az idegent.

  55. islander szerint:

    gyalog

    felesleges….

  56. hajós szerint:

    joságos:

    nagyon hatásos, kár, hogy Marx soha nem írt ilyet, kitaláció az idézet.
    http://www.urbanlegends.hu/2009/02/karl-marx-idezet-bedolt-hitelek-kommunizmus/

  57. joságos. szerint:

    Kösz!

  58. benfentes szerint:

    Istenem, deráértek 🙂

  59. Józsi szerint:

    Vóhttp://www.blikk.hu/blikk_aktualis/15-havi-fizetest-is-kap-a-polgarmester-2075016

  60. csaba péter szerint:

    Csak egy baj van ezzel a nyilas dumával fijjug , hogy az EU megvan nélkülünk , sőt!
    Mi meg éhen döglünk nélkülük.
    Lehet zsidózni , komcsizni , anyázni, csak azt nem kéne elfelejteni , hogy aki kölcsönt akar kapni annak talán kérnie kell és nem …………….

    Senki nem fog fideszországnak sem gazsulálni sem könyörögni.

    ” Az Únión kívül is van élet ” mondta egyszer a mester ,elég szar de van .
    Ideje ezt a szemét bandát elzavarni.
    Rosszabbak és tehetségtelenebbek a komcsiknál is.
    Igazi rabló gazemberek

  61. csaba péter szerint:

    Abban viszont igaza van a mesternek , hogy az IMF egy bank .
    Annak , akkor , és úgy hitelez ahogy az érdekeinek megfelel ,…… mint minden bank .
    Ezt úgy hívják hitelbírálat . Mi van ebben különleges?
    Ha nem felel meg a kérelem az elvárásoknak , nem adnak hitelt.
    Úgy tudom a Kínaiak ,és az Oroszok sem adtak.
    Most akkor ki a hülye?

Itt lehet hozzászólni !