Őszi mérleg: A mögöttünk lévőkkel nem bírtunk

Csepelfc.hu

Küzdelmes őszi idényen van túl az Indotek Csepel FC. A nehéz körülmények ellenére a 12. helynél jobbat reméltünk a rajt előtt és az első néhány forduló után, de összességében elmondható, hogy apróságokon múlt a jobb őszi szereplés.

Az már a rajt előtt nyilvánvaló volt, hogy miután meghatározó, gólerős játékosaink közül hárman – Filó Tamás (9 gól), Kemény Tamás (7), Horváth Richárd (10) – távoztak a nyáron, nehéz feladat lesz kis pénzből nagy focit bemutatni.

A rajt bravúrosan sikerült, a tavalyi bajnok Tököl ellen idegenben szerzett győzelem lendülete – az üllői balszerencsés meccset leszámítva – a hatodik fordulóig kitartott. A Hódmezővásárhely elleni sikerrel és a Makó elleni idegenbeli egy ponttal várakozáson felül abszolvált déli túra után hirtelen kétarcúvá vált a csapat.

Fájó hazai vereségek, számos döntetlen – köztük élcsapatokkal szembeni bravúros pontszerzések – és két idegenbeli kudarc egyelőre mögöttünk álló együttesekkel szemben.

Mindeközben baljós hírek jöttek, miszerint nincs fűtés és melegvíz, ennek kapcsán pályaválasztói jogot is cserélni kellett a késő őszi hazai meccseken.

A kapott 17 gól dicséretes, ennél kevesebbet csak 4 csapat kapott, de a lőtt gólok számára nem lehetünk büszkék. A 15 megszerzett találatnál kevesebbet (egyformán 13-at) csak az utolsó előtti Szolnok és a sereghajtó Makó ért el. Ugyanakkor szólni kell a játékosok abszolút pozitív hozzáállásáról, mert azt a legcsalódottabb drukker sem mondhatja, hogy ne játszott volna mindig győzelemre a csapat.

Összességében – a cikk szerzőjének szubjektív véleménye szerint – reálisan 4-5 pontot még megszerezhettünk volna és akkor a 8-10. környékén telelhetnénk.

De a “volna” ugyanúgy nem létező fogalom a sportban, mint a “ha”. Most innen kell tavasszal elrugaszkodni.

Adjon reményt az, hogy tavasszal 9 hazai mérkőzés vár a fiúkra, akik egyébként az élcsapatokkal szemben jól szerepeltek.

A tabellára nézve érdekes sorminta bontakozik ki: az első 5 helyezettel döntetlent játszott, a 6-8. helyezettektől kikapott, míg a 9-11. helyen telelőket legyőzte csapatunk.

A mögöttünk álló 4 együttessel szemben idegenben léptünk pályára és a megszerezhető 12 pontból csak 2 lett a mienk…

Tavasszal tehát lesz miért visszavágni.

Hajrá Csepel! Hajrá Szigetország!

csepelfc.hu

Itt lehet hozzászólni !