Akár ősszel választhatunk – Gyurcsányt az unióba száműzik?

Csepel.info, Inforadio.hu, HVG

Évértékelő

Ketyeg az óra

Furcsa helyzet alakult ki Magyarországon. Miközben látszólag még van kormányfője és kormánya az országnak, és elméletileg az országgyűlési választások is csak 2010-ben lesznek, csütörtökön megkezdte országos választási kampányát az MSZP. Egyelőre egy 2002-őt idéző szimpla negatív kampány indult, amely el sem hangzott mondatok segítségével patás ördögnek mutatja be Orbán Viktort.

De emlékezzen csak az olvasó, a március 9 előtti Gyurcsány szerint milyen nagy szükség volt “valódi” reformokra, március 10. utáni Gyurcsány szerint már csak “bársonyos” reformokra volt szükség, mára meg “kiderült”, hogy a reformoknak vége, azok roppant sikeresek voltak, az országban minden a legnagyobb rendben van, most már megint dübörög a gazdaság, növekedik a nyugdíjak eddig csökkenő reálértéke, egyre kevesebb a munkanélküli stb. Mindez szűk három hónap alatt!

A Csepel.info úgy tudja, hogy a március 9-i népszavazás óta – legalábbis közigazgatási értelemben – gyakorlatilag leállt az ország. Az MSZP-ben kormányzás helyett vita van a kormányzásról, és legfőképpen egyre inkább arról, hogy ki kormányozzon.

Tölgyessy: “Akár ősszel választhatunk”

Nagy a baj Magyarországon, ezért olyan cselekvőképes kormányra lenne szükség, amely szembe tud nézni a problémákkal – nyilatkozta Tölgyessy Péter egy budapesti konferencián.

A politikai elemző a 2007-es politikai évkönyv bemutatóját követő vita egyik moderátora volt; a kiadvány szerzői a várható politikai fejleményeket elemezték.

A tavalyi egy hosszú és nagyon érdekes év volt, de nem tudjuk, az idei évnek mi lesz a vége – jelentette ki Tölgyessy Péter.

Az SZDSZ egykori elnöke a távirati irodának azt mondta: a jelenlegi helyzetben az az egyik lehetőség, hogy a kisebbségi kormány stabilizálja magát, ami patthelyzet kialakulását jelentheti, meghatározva az ország életét a következő két évét.

A szakember a másik lehetőségként említette, hogy “akár ősszel választhatunk”, hozzátéve ugyanakkor: ennek nincs sok esélye, bár ha a parlament feloszlatná önmagát, akkor 90 napon belül ki kellene írni a választásokat.

A volt fideszes képviselő felhívta a figyelmet arra: a politikai élet minden szereplőjének tisztában kell lennie azzal, hogy ősztől napirendre kerülnek a meghatározó adó- és a költségvetési törvények, “amik elől nem lehet kimenekülni a folyosóra”.

Főszerepben

Tölgyessy Péter hangsúlyozta: most az SZDSZ a főszereplő, ezen a párton múlik, hogy a két lehetőség közül melyik valósul meg.

“Nekem az az érzésem, hogy az SZDSZ nem döntötte még el, mit fog csinálni. Jelenleg azt mondják, hogy esetről-esetre döntenek, de ez azt jelenti, hogy még nem döntöttek” – tette hozzá.

A rendszerváltozás egyik meghatározó politikusa úgy véli: a liberálisoknak karácsony körül dönteniük kell, hogy megszavazzák-e az említett törvényeket.

Ha nem lesznek adótörvények és költségvetés 2009-re, akkor mindenképpen előrehozott választásokat kell tartani tavasszal, ami nagyon nagy csőd a baloldal két pártjának – fejtette ki.

Tölgyessy Péter szerint a Fidesz sem tudja, hogy mit csináljon ebben a helyzetben, hangoztatja az előrehozott választások szükségességét, de nem tesz szinte semmit ennek érdekében.

A legnagyobb ellenzéki párt benyújthatott volna konstruktív bizalmatlansági indítványt, ami egyértelmű állásfoglalásra késztethette volna az SZDSZ-t is – hozott egy példát az elemző.

“Őszintén megmondom, nem tudom mi lesz ennek a végkifejlete, közben pedig mindannyian látjuk, hogy nagy a baj ebben az országban. Kellene egy olyan cselekvőképes kormány, amelyik szembe tud nézni a bajokkal” – jelentette ki a szakember.

Forrás: Inforadio.hu

Gyurcsány váltaná Kovács Lászlót Brüsszelben?

Afféle méltóságteljes “menekülési útvonalként” javasolják a HVG információi szerint egyes, a kormányfőtől szabadulni vágyó szocialista politikusok Gyurcsány Ferencnek, hogy foglalja el Kovács László 2009 őszén megüresedő brüsszeli bársonyszékét.

Az elképzelés nem irreális. Korábban nem nagyon volt rá példa, hogy miniszterelnökök uniós biztosi posztot vállaljanak, ám a mostani Európai Bizottságban (EB) két exkormányfő is helyet foglal: az észt Siim Kallas, aki az EB adminisztratív és személyzeti ügyeket irányító alelnöke, valamint a foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős cseh Vladimir Spidla. Az utóbbit egyébként 2004 nyarán egy kormányfőváltást követően saját, ugyancsak szocialista utódja jelölte Brüsszelbe.

Gyurcsányt persze az EB leendő elnökével is el kellene fogadtatni, aki – ha vétójoga nincs is testülete összeválogatásában – informálisan meg tudja nehezíteni vagy legalábbis “megbosszulni” egy általa nem kívánt személy bekerülését, például egy kevés eredménnyel kecsegtető poszt kiosztásával. Ez történt Kováccsal 2004 őszén: José Manuel Barroso EB-elnök az első körben a fajsúlyos energiatárcát adta Kovácsnak, aki azonban kudarcot vallott az európai parlamenti (EP) meghallgatásán. Gyurcsány ezután Barroso kérése ellenére sem volt hajlandó lecserélni Kovácsot, aki így kénytelen volt megelégedni a jóval szerényebb közösségi hatáskörrel járó adó- és vámügyekkel.

E kezdeti afférnak tudják be bennfentesek, hogy Barroso nem igazán szíveli a magyar miniszterelnököt. Barroso ötéves mandátuma csak jövő októberben jár ugyan le, utódjának kinevezése pedig – erre a tagállamok állam- és kormányfői hivatottak – formálisan 2009 nyarán, az aktuális EP-választásokat követően esedékes, közismert azonban, hogy a portugál EB-elnök erősen ambicionálna egy újabb ötéves ciklust, amire nagy is az esélye. Ráadásul valószínűnek látszik, hogy legalábbis informális kinevezésére még ez év végén sor kerül, ha az EU lisszaboni szerződésének ratifikációja addig befejeződik, az állam- és kormányfők pedig a decemberi csúcstalálkozón egy méretes politikai alku során elosztják az uniós intézmények vezető pozícióit. Ebben az adok-kapokban Barrosónak szüksége lesz a miniszterelnök Gyurcsány támogatására, amit viszont egy brüsszeli állás ígéretével hálálhat meg. Ha Gyurcsány ügyesen és főleg jó ütemérzékkel lép, akár egy látványos tárcát, sőt egy alelnöki beosztást is kilobbizhat magának.

Egyes spekulációk szerint az sem lehetetlen, hogy Kovács és Gyurcsány helyet cserélne, az mindenesetre eléggé valószínűtlen, hogy a terminusának jövő évi befejezésekor már a 70. életévét taposó Kovács – aki most is a második legidősebb a 27 tagú EB-ben – újabb öt évre Brüsszelben maradna. Egy ilyen fordulat persze ismét a kispadra küldené például Balázs Pétert, a Közép-európai Egyetem professzorát, akit a Medgyessy-kormány jelölt Magyarország első EU-biztosának 2004 májusában, de fél év múlva kénytelen volt átadni a székét Kovácsnak. Rossz hír volna egy Gyurcsány-paktum a magas brüsszeli állásra aspiráló magyar önjelölteknek, köztük például Medgyessy Péternek vagy Baráth Etelének is.

Forrás: HVG.hu

7 hozzászólás “Akár ősszel választhatunk – Gyurcsányt az unióba száműzik?” bejegyzésre

  1. menyus szerint:

    Kedves olvasók!

    A kép nagyon beszédes: az akaratos, üres tekintet mellett az “nekem ehhez semmi közöm” típusú félrenézés.
    Ez a XXI. századi magyar politikai elit.

    Tényleg nincs ebben az országban annyi kurázsi, hogy az alkalmatlanokat elzavarják??? Tényleg egy csalónak kéne képviselni a magyarokat az Eu-ban?

    Üdv Menyhért Péter

  2. Lexon szerint:

    Péter, jól mondod. “Ez a XXI. századi magyar politikai elit.”
    Jobb- és baloldal EGYARÁNT.

  3. Nagyapó szerint:

    Lexon
    Kár összekeverni a dolgokat. Tudom, hogy a proletár mindenkit, aki felette áll, pocskondiáz, de azért a képviselők között van pl. Gulyás Dénes, Harrach Péter, Pálinkás József, Wittner Mária, stb. Vegyük észre, nálunk nincs baloldali értelmiség, ezért sztárolnak olyanokat, mint pl. Arató, Zuschlag, Petshing, Sas Józsi, Orosz Feri, stb. Van politikai elit, de annak csak elenyésző része szoci.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. matyi szerint:

    Orosz Ferike! mindent elad ! ÖÖÖÖ csepel eladoja !
    Hisztek még neki ? ugyanmá ! Én rég nem hiszem mitt mond ! 84 ota HISZ ,Ö A TANÁCS ELNÖK ! Toth misi csak a csicska ! Ferikemellet!
    Itt eladnak Ti hadjátok !! aszthelyet ,hogy Mennétek 9 én a Munkás otthonba , és felszolalnátok 17- 19- ig ! no ott asztán majd jus szohoz
    kedves ha dudsz!!! HAZUDNAK -nekem is monták ! ja meg érzem is !
    Hely irás nuku ! mert mindent tudok!:(

  5. infósferi szerint:

    És hallgassátok meg a gerincút meséjének 119. fejezetét. És még higyjétek is el !

  6. infósferi szerint:

    Agerincutatsemmiigértük, hanamazorbán.Igaz matyi, Anti stb.

  7. hanvay szilárd szerint:

    Éljen Gyurcsány Ferenc!

Itt lehet hozzászólni !