Gyorshír: 2010 végére megépülhet a csepeli gerincút

Csepel.info

A Csepel.info értesülései szerint egyhangú szavazás után úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy 2010 végére – gyakorlatilag a választási időszakban – uniós támogatásból megépül a csepeli gerincút. A gerincutat 1993-ban, akkor ígérte meg a csepelieknek Demszky Gábor, amikor népszavazás döntött a kerület fővárosban maradásáról. A főpolgármester 1996-ra ígérte a kerületi szempontból létfontosságú út építésének befejezését. Mint ismert, a gerincutat azóta minden választási ciklusban megépítette a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció – de sajnos csak az azt megelőző választási plakátokon. Utolsó két „átadása” 1996-ban és 1998-ban volt. Az útépítés költsége meghaladja majd a hétmilliárd forintot.

9 hozzászólás “Gyorshír: 2010 végére megépülhet a csepeli gerincút” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Kedves CSEPELIEK
    A Demszky-Tóth kettős sorozatosan átvert benneteket. A gerincút nem azért fontos, mert Csepel közlekedését elősegíti, hanem azért, hogy a „Fekália Művek” (mások szrint Szargyár) végtermékét el tudják szállítani. A térképre kell nézni, és látszik, hogy a gerincútról az M0-ra, majd az M5-ön vissza a Vecsési útig, és onnan a Cséry telepig lehet szállítani (amennyiben a XVIII. kerületiek engedik). A Demszky-Tóth kettős csak etetett minket a szavazások idején, mert a „Fekália Művek” elkészültéig erre az útra nem volt szüksége a Fővárosnak Ezért mindig csak választási ígéret (hazugság) volt az egész (de azért Csepel mindig Demszkyre, meg Tóthra szavazott).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. sztojanov szerint:

    Nagyapó ezek akkor is hazudnak, hogyha azt mondják ÉHESEK!

    Megjegyzés elküldése

  3. miska72 szerint:

    sose fog megépülni pont

  4. leslie szerint:

    Addig nem álmodozom róla, amíg először át nem megyek rajta. Engem már ebben a műfajban aligha hitegethetnek!

  5. kerics szerint:

    Nagyapó! Vagy nagyon fiatal tetszik lenni, vagy már nagyon öreg. Egyik sem bűn, csak állapot. Demszky Gáborról lehet rosszat mondani, de azt, hogy kommunista… Ez – finoman szólva – hungarikum.

  6. Csepeli Galvániszap szerint:

    kerics, nagyon fiatal lehetsz, ha még azt sem tudod, hogy Demszky maoista volt. Első letartóztatását is annak köszönheti, hogy a március 15-e megünneplése ellen akart tüntetni. Ironikus, hogy március 15-e Demszky számára a rendszerváltás óta állandó szereplési indok lett, de nem is szeret azóta sem március 15-ről beszélni: ezeken az alkalmakon is csak az ellenfeleit szidja.

  7. kerics szerint:

    OK! Megtanultam, hogy NEM a demokratikus ellenzék aktivistája volt, a szamizdatokat OV zsigulijában szállították. A Gyorskocsi utcába fagylaltozni járt, vagy valami hasonló dologgal ütötte el az időt. Demszky azóta teljesen megháborodott és tojásokkal dobálja a hazafiakat, akik nem ordítanak emberi mivoltukból kikelve, mert hiszen nemzeti ünnepünk van olyankor. Viszont a hülyeség és a Csepeli Galvániszap ártalmas és mérgező.

  8. Papi szerint:

    T.Kerics!
    Kár gúnyolódni és poénkodni bizonyos dolgokon. Demszky amiért harcolt és megverette magát a 80-as évek végén “rendszerváltás” elött most pont az elenkező dolgokat csinálja. Tudja nem véletlen az, hgogy 92-után az SZDSZ és Demszky népszerűsége enyhén szólva megcsapant. Az a Demszky aki a Taxis blokád idelyén a fuvarozók mellé állt (teát osztott a Kossuth téren a parlament elött ott voltam Én is kaptam teát) az a Demszky 06-ban kitüntette azokat akik ellen most bírósági eljárás folyik. Egyébként a gerinc utat már a 90-es évek közepén is ígérte akár csak a gátakat a Római partnál. Papi.

  9. Csepeli Galvániszap szerint:

    kerics, nem értetted, amit írtam. Demszky maoista volt, tehát ellenzéki. Csak szélsőbalról. Gyűlölt mindent, ami nemzeti, így a március 15. megünneplését is, és ez pl. erősen meg is rögzült benne. Aztán a politikai nézeteit tekintve másfelé orientálódott, vagy legalábbis mást hirdetett, és ellenzéki is maradt. Csak emlékeztetlek, hogy Orwell is kommunistaként kezdte, és Koestler is, mégis másról híresek (ha nem ismernéd őket, híres antikommunista írók voltak).

    Én csak azt írtam le, hogy honnan indult, és bármennyire is próbálod ezt hülyére venni, amit leírtam igaz.

    A butaság mérgező kedves kerics.

Itt lehet hozzászólni !