Röplabda: Harmadik helyen áll csoportjában a Csepel

Utánpótlássport.hu, Csepel.info

November közepén a második fordulóval folytatódott a fiú országos ifjúsági kupa. Az A csoport tagjai (FINO Kaposvár, Kecskeméti Sportiskola, Csepel, Sümegi RE, Dági KSE) Budapesten mérkőztek meg egymással.

A házigazda Csepel a Dággal játszott egy viszonylag sima mérkőzést: a vendégek az első és a második játszmában szoros végjátékra kényszerítették ugyan az ellenfelet, de mindkét alkalommal elbuktak, a középső szettben pedig esélyük sem volt, így 3-0-ra győzött a fővárosi alakulat.

A vendéglátóknak a második mérkőzésen már jóval nehezebb dolguk volt: a csoport éllovasa, a Kaposvár volt az ellenfél. A Csepel nem is tudta kihasználni, hogy hazai közönség előtt játszik, a vendégek nagyon magabiztos röplabdát bemutatva, minden szettben több mint tízpontos különbséggel nyertek 3-0-ra.

A KeSI is a Kaposvár ellen játszotta egyik mérkőzését. A Kecskemétiek tudták a legtöbb pontot elérni a listavezető ellen, de ez is kevésnek bizonyult, még a játszmarabláshoz is. A szettek háromnegyedéig tartották ugyan a lépést, de a hajrában rendre a kaposvári fiúk koncentráltak jobban, így újabb 3-0-s győzelmet arattak.

A kecskeméti srácoknak a Sümeg ellen már eredményesnek is bizonyult az összeszedett játékuk, mindhárom szettben 20 pont alatt tartották ellenfelüket, s 3-0-ra győztek. A Sümeg a Dág ellen javított, pedig az első két szett után még úgy nézett ki, újabb zakó lehet a mérkőzés vége. Az első játszmában ugyan győztek a sümegiek, de a másodikban összeomlottak, mindössze 11 pontot termeltek. Erejüket viszont bizonyították azzal, hogy képesek voltak borzasztó játszmájuk után talpra állni, és magabiztos játékkal győztek az utolsó két szettben, összesítésben pedig 3-1 arányban.

A csoportban a Kaposvár továbbra is szettveszteség nélkül áll az élen, a KeSI a második, míg a dobogó legalsó fokán a Csepel található.

utanpotlassport.hu

Itt lehet hozzászólni !