Nagyot üthet a gázáremelés

Fn.hu

 

Gáz

Jövő ilyenkor a mostani számla másfélszeresét is fizethetjük a földgázért, ami egy átlagos lakás esetében havi 25 ezer forintra kúszhat fel. Kérdés csak az, hogy milyen ütemezésben nyeletik le velünk a drágulást, részletekben vagy lesz sokkszerű emelés is az „út végén”.

Információk szerint júliustól 8-9 százalékkal nőhet a lakossági földgáz ára, ami egy átlagos 60 négyzetméteres lakás havi gázszámláját nagyjából 1500 forinttal lökheti meg, ami aztán 18 300 forint körül alakulhat. Idén ez lesz a harmadik emelés, hiszen januártól 5, áprilistól 5,8 százalékkal nőttek a lakossági gázárak, de amire mérget vehetünk, a júliusi sem lesz az utolsó, októberben biztosan további drágulásra számíthatunk.

Tény az is, hogy a Magyar Energia Hivatal (MEH) júliustól 12,5 százalékos emelésre tett javaslatot a kormánynak, utóbbi azonban – a hírek szerint – kisebb mértékű (8-9 százalékot) fogad el. Ezáltal az elmúlt időszakban legalább 11-13 százalékos „lemaradásba” kerül az amúgy is permanens növekedésben lévő gázár, hiszen áprilisban a MEH által ajánlott 13,2 százalék helyett is „csak” 5,8 százalékkal drágult a gáz.

Hízik az „adósság”

Ez azt is jelenti, hogy az utolsó publikus adatok szerint 35 milliárd forintra rúgó, a gáz nagykereskedelmét ellátó cég, az E.ON Földgáz Trade felé fennálló adósság tovább növekszik – vázolta a helyzetet lapunknak Kutas István, a cég kommunikációs vezetője. Ennek pedig súlyos következményei lesznek, hiszen az adósság növekedése a folyamatosan növő gázárakkal párhuzamosan zajlik. (Az adósságot igazából az állam halmozta fel azzal, hogy a kormány nem engedte a beszerzési árakhoz igazodó fogyasztói áremelést, amit végül persze mi fogyasztók fizetünk meg – a szerk.)

Magyarországon a megelőző 9 hónapos periódus gázolaj és fűtőolaj áraira alapozva, a forintárfolyam alakulásával korrigálva alakítják a gáz beszerzési árát az exportőr Gazprom és az importőr E.ON megállapodása szerint. Idén a második negyedévben a minden alapjául szolgáló kőolajat 84 dolláros szinten számolták, ami jövő ilyenkorra 120 dollárra emelkedik, negyedévente lényegében 10 dolláros az emelkedés – magyarázta Kutas István.

Jövő ilyenkor másfélszeres ár

Földgázra „lefordítva” ez úgy néz ki, hogy a mostani 112 forintos köbméterenkénti ár 168 forintra emelkedhet (így jön ki, hogy egy átlagos, évi 1 800 köbmétert fogyasztó háztartás havi szinten a jelenlegi 16 800 helyett majd’ 25 ezret lesz kénytelen kifizetni – a szerk.). Kérdés, hogy a gázárban elosztva érvényesítik-e a későbbiekben az emelést vagy sokkszerűen jelentkezik majd a jövő évben.

Ez utóbbitól tart Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. igazgatója, aki analógiát lát az áram- és a gázpiacon történtek között. Az áram idén év eleje óta szabadáras elvben, januártól mégis a hatóság szabott árat, arra hivatkozva, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. – visszaélve monopol helyzetével – indokolatlan mértékben emelt volna, amit a kormány nem nézhetett tétlenül. Hegedűs Miklós szerint, ez akár jövő év elején is megismétlődhet, amikor a gáz piacát is felszabadítják.

Nem a liberó hozza a drágulást

Nem osztja ezt a véleményt Kutas István, két okból sem. Egyrészt, az MVM állami tulajdonú, így ezt megtehette a céggel a kormány, míg az E.ON magántársaság. Másrészt, ma már nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gázpiac liberalizációja jövő év közepén történik meg, ezt szorgalmazzák a szereplők is. Erről egyébként az a „gáztörvény” dönt majd, amiről két héten belül szavaz az Országgyűlés.

Akár mikor szabadul is fel a piac, azt mindenképpen ki kell hangsúlyozni – hívta fel a figyelmet Kutas István -, hogy a folyamatos és jelentős mértékű dráguláshoz a liberalizációnak semmi köze nincsen, azt szinte kizárólag az energiahordozók árának drasztikus növekedése okozza.

Forrás: Fn.hu

Itt lehet hozzászólni !