Gyurcsány megy, Kiss jön?

Magyar Hírlap

Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter

 Csúcsfejek

A szocialisták teljes gőzzel készülnek az őszi kormányfőváltásra – tudta meg a Magyar Hírlap bizalmas forrásból. A korábbi hírekkel ellentétben azonban Bajnai Gordon gazdasági csúcsminiszternek korántsem olyan jók az esélyei, mint ahogy arról több hazai és külföldi orgánum is beszámolt. Sőt az MSZP-frakció meghatározó politikusai úgy gondolják, a híreket maga Bajnai “generálta”, felismerve, hogy ennél jobb pillanat nem kínálkozik neki a miniszterelnöki poszt megszerzéséhez. “Csakhogy a pártban nincs hátországa, az uniós beruházások láthatatlansága miatt a frakció csalódott benne, de sokaknak visszatetsző az őt támogató üzleti kör mohósága is” – érvelt a lapnak egy neve elhallgatását kérő vezető szocialista.

A Magyar Hírlap információi szerint az MSZP meghatározó érdekcsoportjai inkább Kiss Péter kancelláriaminisztert tudnák elképzelni a kisebbségi kormány élén. Erősödnek a pártban azok a hangok is, amelyek szerint a váltással meg kell várni a jövő tavaszi európai parlamenti választásokat, s addig Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki pozícióban tartani. Gráf József földművelésügyi minisztert nem sorolják az esélyesek közé, akkor inkább egy negyedik, ma még ismeretlen befutót képzelnek el.

A forgatókönyvek aszerint módosulnak, hogy az SZDSZ június 7-i küldöttgyűlésén Kóka Jánost vagy Fodor Gábort választják-e elnökké, s mellettük milyen összetételű ügyvivői testület alakítja a liberálisok politikáját. Egyelőre Fodor esélyei jobbak, ő pedig inkább visszavezetné a koalícióba a pártot, ha a kormányfőt nem Gyurcsány Ferencnek hívnák. Egyre több szocialista látja viszont úgy, hogy a kisebbségi kormány sorsa nem a kormányfő személyétől, hanem a szabad demokratákkal és az MDF-fel kötendő megállapodásoktól függ. Számukra elfogadható, ha eseti alkukkal lavíroznak el az EP-választásokig, s annak eredményétől függően váltanak kormányfőt.

Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese a Stop.hunak adott tegnapi interjújában felhívta a szabad demokraták figyelmét, hogy csak rajtuk múlik, lesz-e, és mikor, előre hozott parlamenti választás.

Kijelentette azt is, hogy a politika menetrendjét az SZDSZ pillanatnyi érdeke fogja meghatározni, de az MSZP-nek nincs szándékában félreállítani Gyurcsányt. Vagyis ha az SZDSZ nem szavazza meg a jövő évi költségvetést, jöhet az előre hozott választás. A liberálisoknak több a vesztenivalójuk, hiszen a közvélemény-kutatások szerint kiesnének a parlamentből. Az MSZP ellenzéki pártként legfeljebb esélyt kapna az újraépítésre. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője erre így reagált: az MSZP pillanatnyi érdekek szerint cselekszik ahelyett, hogy Magyarország hosszú távú fejlődését tartaná szem előtt.

Forrás: Magyar Hírlap

Egy hozzászólás “Gyurcsány megy, Kiss jön?” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Uraim! Másról van itt szó. A pénzről. Közelítsük meg erről az oldalról. “Cui prodest scelus, id fecit (Akinek hasznára van a bűntett, az követte el – Seneca). Kinek mi az érdeke? A szociknál egyértelmű. Mindegy ki a vezér, csak osztogassa a közpénzt. Jelenleg az EU pénzek lenyúlása, valamint a gyermekek, unokák eladósítása hosszútávú szerződéseken keresztül (PPR), folyik.
    Legnagyobb frakció, legtöbb lehetőség a cuslágolásra, tocsikolásra, telik a pártkassza is. Kell a választási reklámra.
    A szadesznél más a helyzet. Kétféle taktika lehet.
    Fodor: visszasomfordálni a koalícióba, és zökkenőmentesen, feltűnésmentesen csinálni tovább az eddigit. Ekkor az idegbeteg Gyurcsányt egy nyugodtabb apprátcsikra cserélnék.
    Kóka: minden nap újabb zsarolással, újabb lehetőségeket kiharcolni.
    És még a talonban van Dörmögő Dömötör a maga LOP STOP táblájával.
    Emellett még meg kell vásárolni a szépkorúak társaságát is.
    Látható, hogy a médiumok kuratóriumai bővülnek újabb szoci tagokkal. Ez fog következni az állami cégek felügyelő-bizottságaiban is. A szadesz ellenzéki, tehát – az egyensúly érdekében – újabb szoci tagokat lehet betenni (BKV, Szerencsejáték zrt, stb.), még biztosabbá válik, többségi szavazással, az ország “jogszerű” kifosztása.
    Nézzük meg, hogy a 100 leggazdagabb ember kb. 90 %-a mikor szerezte vagyonát? A szoci vezetés alatt. A polgári kormány idején nem volt ilyen meggazdagodás, amit alátámaszt Keller et., aki százmilliókért, behálózva Kapolyit is, akár nemtelen eszközökkel ( a bolseviknak minden eszköz megengedett), egyetlen leleplezést sem tudott produkálni.
    2002 óta 5 000 milliárd Ft-tal nőtt az államadósság. Hol ez a pénz? Nőtt az életszínvonal? Nőttek a reálbérek? Nőttek a nyugdíjak? Jobb lett az egészségügy? Jobb lett az oktatás? Nem de a pénz „eltűnt” Hová?
    Persze megint indul egy gyurcsányi hazugságkampány (a 23 millió beáramló román, vagy a köteles beszéd mintájára), ami már el is kezdődött, azzal hogy leállítják a nagyberuházásokat, elveszik a nyugdíjat, antiszemitizmus, rasszizmus, és még jön a többi. De azt nem mondja, hogy a növekvő inflációval, ami a szegények adója, de ez főleg a nyugdíjasokat kopasztja ( a nyugdíjaskosár szerinti infláció 10-12%)
    Megállapítható, hogy a balodalnak nálunk nincs szürkeállománya (keressenek egy baloldali tudóst – én egyet tudok, de nem árulom el, egy jó baloldali közgazdászt) ezért át kell adni az ország irányítását azoknak, akik alkalmasabbak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !