Röplabda, fiú junior bajnokság – Csepeli győzelem

Utánpótlássport.hu, Csepel.info

Október harmadik hétvégéjén újabb öt mérkőzést rendeztek az NB I-es fiú junior bajnokság alapszakaszában: a forduló legnagyobb meglepetése az volt, hogy a listavezető Dág elveszítette veretlenségét.

A DEAC a Csepel csapatát fogadta: a debreceni gárda az első játszmában még arról tett tanúbizonyságot, hogy nem adja majd könnyen a bőrét, nagyon szoros szettben 25-23-as győzelmet aratott. A fővárosi fiúk ezután megrázták magukat, és a következő három szettet megnyerték, ráadásul legalább ötpontos különbséggel, így 3-1-re győztek.

A Nyíregyházi Férfi Röplabda Klub a Szolnoki Főiskola RKSI csapatát fogadta. A vendégek remek napot fogtak ki, nem hagyták levegőhöz jutni ellenfelüket. A nyíregyháziak 13 pontnál többet nem voltak képesek egy szetten belül összeütni, így a Tisza-partiak simán nyertek 3-0-ra.

A tabellán a Dágra szorosan tapadó FINO Kaposvár a MAFC-BME MAPEI garnitúrájával találkozott. A vendégek egyáltalán nem bizonyultak könnyű falatnak, az első két játszmában csak 3-3 ponttal voltak gyengébbnek. A harmadikra viszont már nem bírták a tempót, elfáradtak, és sima vereséget szenvedtek, 3-0-ra nyert a FINO.

A Dági KSE a KALO-Méh KSE csapatát fogadta hazai pályán, s előzetesen is óriási harcra volt kilátás. Az első játszmában a dágiak még nem melegedtek be, a Kecskemét különösebb megerőltetés nélkül aratott hétpontos győzelmet. A másodikra már összeszedte magát a hazai csapat, de a végjátékban nem koncentrált eléggé, így máris 2-0-s hátrányba került. Ezen nehezen tette túl magát a listavezető együttes, az utolsó szettre már nem tudott felpörögni, és 25-11-re kikapott.

Dunaújvárosban is rendeztek mérkőzést: a Dunaferr SE a Vegyész RC Kazincbarcika csapatát fogadta. A hazaiak viszonylag simán nyerték az első két szettet. A harmadikban kiengedtek picit, de a Vegyész így is csak megszorongatni tudta őket: a hazai csapat 3-0-ra győzött.

A Dág vereségének és a Kaposvár győzelmének köszönhetően utóbbi csapat egy meccsel kevesebbet játszva is az első helyre ugrott a tabellán. A harmadik helyen a Szolnok áll.

utanpotlassport.hu

Itt lehet hozzászólni !