A pozőr

Meglepő: Gyurcsány komplett hülyét csinált magából

Heti Válasz, Magyar Hírlap

Gyurcsány Ferenc a racionális mezőből az irracionálisba emelte át sukorói történetét. Önérdekből. Nem védte ki az ügyészség vádjait, mert úgy tetszik, nincs mivel szétütni azt a tényt, hogy a beruházónak jogtalan versenyelőnyt biztosítva, a nyilvánosság kijátszásával intéztette a sukorói kaszinóberuházás ügyeit.

Ezért inkább a híveknek és a nemzetközi sajtónak játszva kreált egy politikai performanszot, amelyen a gonosz hatalom elleni áldozatként mutatta fel magát.

Ahogyan ezt nagyjából várhattuk tőle.

Csakhogy Gyurcsány egyik súlyos hiányossága, hogy híján van a színészi képességeknek. Mint általában a politikusok. Csak azt képesek eljátszani, amiben mélyen hisznek, amiben magukat alakíthatják, őszintén, érzelmektől sem mentesen. (Ahogyan Gyurcsány tette őszödi beszédében, amikor a választáson nyertes miniszterelnökként kétségbeesetten leplezte le párttársai előtt az ország valódi helyzetét és az odáig vezető, vállalhatatlan kormányzati cselekvéssort.) Minden más szerepben a politikusok hamisak, hiteltelenek, ripacsok.

És minél inkább játszanak, annál ripacsabbak.

Márpedig az ügyészségi meghallgatás előtt Gyurcsány immár önmaga számára is felülmúlhatatlanul volt pozőr.

A jól megszervezett előadáson – amelyen megjelent a mama, és forró csókban üzent a szerető feleség, amelyen Polt Péter ifjúkori, fideszes képe feszített a bejárati ajtó mellett, amelyen “Ne féljetek” feliratokat emeltek magasba a gumilövedékektől és viperás brigantiktól amúgy kicsit sem fenyegetett szimpatizánsok, s amelyről csak Fifi kutyát felejtette le a kreatív csapat – valami olyan rettenetet alakított, amihez képes a rózsadombi kislánymegtalálós történet vagy a monorierdői vonatbalesetet követő sírásba torkolló sajtótájékoztató kritikusi nagydíjat érdemel – Cannes-ban.

Kérdés persze, hogy megróhatjuk-e Gyurcsány Ferencet, amiért az ellene folyó eljárást minden rendelkezésére álló eszközzel hitelteleníteni igyekszik. És aligha válaszolhatunk igennel. Az viszont elfogadhatatlan Magyarország egykori miniszterelnökétől, hogy puszta önérdekből a teljes igazságszolgáltatást törekszik lejáratni. Azt pedig minden jó érzésű ember okkal vetheti a szemére, hogy egykori közjogi méltóságként komplett hülyét csinál magából.

Forrás: Borókai Gábor, Heti Válasz

Kis esti csocsós Gyurcsányimádat a kocsmában

Becstelenek

„Önök becstelenek” – közölte Gyurcsány Ferenc az őt kihallgatni készülő ügyészekkel. Mindig előáll egy helyzet, egy pillanat, ahonnét aztán nincsen visszaút. Ez a helyzet most ismételten előállt.

Gyurcsány Ferenc számára nincsen visszaút.

Persze adódik a kérdés azonnal: honnan hová nincs visszaút neki? A politikába eddig sem volt visszaútja. 2006 szeptembere óta nincs neki. Minden, ami azóta történt vele és mivelünk, mindössze pótcselekvés. Tehetetlenségi erő és tehetetlenség és kilátástalanság és a hatalomhoz ragaszkodás, bármi áron. Amivel az MSZP és csatolt részei vádolják a Fideszt, az legbelső lényegük őnekik. S gyakorta elhangzik, hogy húsz (tíz, öt, egy – mindig attól függ, mennyi idő is telt el éppen!) évvel a rendszerváltás után kár és felesleges „komcsizni”, azért azt mégiscsak muszáj leszögezzük, hogy ez a magatartás, ez a lélekállapot a kommunisták második legfontosabb tulajdonsága. (Első a nácikéhoz hasonló képesség a gyilkolásra.)

2006 őszén az MSZP–SZDSZ képtelen volt megválni Gyurcsánytól, mert mindenáron kellett a hatalom. Tudták, hogy ezzel megássák saját sírjukat, de az nem számít. Ahogy Mihály mondja az Utas és holdvilág végén: „Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

Ez a „még mindig történhetik valami” – ez az MSZP utolsó öt esztendeje. De nem történt semmi más, csak ami előre látható volt: Gyurcsány bukott, és magával rántotta pártját. Azóta pedig, mint Martin Hessler ezredes A halál ötven órájában, kényszeresen ismételgeti, hogy „a világ nem fog megszabadulni tőlünk”.

A különbség azért elég szembetűnő. Hessler ezredes szimpatikus figura, még ha egy szörnyrendszer megszállottja is. Gyurcsány viszont akkor is elviselhetetlen, ha véletlenül jót akar(na).

De véletlenek ebben az esetben nincsenek.

Gyurcsány Ferenc egykorvolt miniszterelnök nekilátott, hogy önmagát mentegetve végképp hadat üzenjen a jogállamnak. Természetesen a jogállam lebontásával vádolja a Fideszt, ő és minden talpnyalója, de hát lásd mint fent… A lényeg, hogy amit Gyurcsány megenged magának az ügyészségen az ügyészséggel szemben, az nem megengedhető. Miért nem? Lássuk! Gyurcsány szerint őt igaztalanul, hamisan vádolják. Rendben, gondolhatja ezt, hiheti ezt, meg is lehet erről győződve, és ennek a meggyőződésének hangot is adhat. De: nem mondhatja, hogy az ügyészek becstelenek, hogy tudatosan megszegik esküjüket, hogy ezüstpén­zért eladták lelküket, és hogy a politika szolgálatában állnak. Nem mondhat ilyet, mert ez a jogállam halála. Nincsen ok, bizonyíték – nincsen semmi, ami egy ilyen vádat alátámasztana. Gyurcsány Ferenc ugyanis nem kevesebbel, mint megvesztegethetőséggel vádolja a köztársaság ügyészségét, egyszersmind vesztegetéssel a kormányt.

Ha pedig erről nincsen cáfolhatatlan bizonyítéka, akkor bűnt követ el. A legsúlyosabb bűnt, amit egy politikus elkövethet. S – mint látjuk – minden fenntartás nélkül el is követi. Hívei pedig tapsolnak hozzá. És lelkesek. És imádják őt. Egy súlyosan beteg ember súlyosan beteg közönsége… És innen nincs visszaút. Ez már a pszichoanalízis világa és tárgyköre.

Ez már Macbeth, az utolsó stádiumban. „Nevetve nézek a halál szemébe, / Amíg Birnam fel nem jön a Dunsinane-re.”

Így nyugtatja magát Macbeth. Aztán a birnami erdő mégiscsak elindul Dunsinane felé. Hát most elindult. „Önök becstelenek!” – vágta Gyurcsány az ügyészek szemébe. Ekkor indult el az erdő. S odakint a lelkes tömeg megtapsolta és vállára emelte Macbethet. És úgy érezték, egyek ők, és egyesülnek az erőben, ami őbelőle árad.

És igazuk is volt.

Egyek ők. Az az erő pedig igazából gyengeség. Együtt fog bukni azzal a világgal, amit képvisel. Mert az egész egyszerűen elviselhetetlen. És minél tovább fogja önmagát erőnek és legyőzhetetlennek hazudni félelmében, annál látványosabb és dicstelenebb lesz a vég. S ha még egy ideig rombolják a jogállamot és annak intézményeit, akkor azt a véget egészen mások fogják kimérni.

Akkor lehet majd zokogni. Késő lesz. És lássuk be azért, legalább egymás között: meg is fogjátok érdemelni.

Forrás: Bayer Zsolt, Magyar Hírlap

26 hozzászólás “A pozőr” bejegyzésre

  1. csapos szerint:

    A címből, nyilván nem véletlenül, kihagytatok két szót! Így teljes a címetek:
    “Meglepő: Gyurcsány komplett hülyét csinált magából az ügyészségből”

    Így a cím fedi a tényeket! 🙂

  2. grün szerint:

    “Akkor még sok mindent nem értettem. Például azt, hogy megbánthatok valakit úgy, hogy az sosem fogja kiheverni. Hogy az ember néha a létezésével sebzi meg a másikat egy életre szólóan.”
    Murakami Haruki (Gy.F.)

  3. TI szerint:

    Csapos!
    Szerintem is kihagytak három szót a címből.
    Helyesen: Meglepő: az idióta, polyáca Gyurcsány komplett hülyét csinált magából.

    Így a cím fedi a tényeket!

  4. grün szerint:

    jobb is, hogy kihagyták a “polyácát”!
    Kár lenne schmittizni még itt is! 🙂

  5. "?!" szerint:

    “grün”! Te ezt nem érted.

    Szolidaritásból a baloldaliak egy része Gyurcsányt, a jobboldaliak egy része Schmittet
    utánozza.
    A “TI” nick néven fórumozó cimbora csak ezért írta a “pojáca” szót “j” helyett “ly”-vel.

  6. grün szerint:

    “?!”!
    Gondolod csak majomkodásból?!
    Az utcánkban lakó bácsi, aki állítása szerit légnyomást kapott a Don kanyarban és azóta igen-t bólogat szintén csak utánoz valakit?! 🙂

  7. Papi szerint:

    Gyurcsány még mindig azt hiszi, hogy ő érinthetetlen és ezért viselkedik így.Eljön majd az idő amikor ő is szép csíkos ruhát fog viselni.

  8. "?!" szerint:

    “Papi”!

    Te “papi” létedre még ilyen gyerekesen hiszel a csodákban?
    Gyurcsány akkor fog rab ruhát viselni, amikor Te nem Papi” leszel, hanem a római pápa.
    Szerinted kinek állna érdekében a baloldaliakat egyesítő mártírt csinálni Gyurcsányból, és megakadályozni abban, hogy szétverje az MSZP-t?

  9. grün szerint:

    Nem papi hanem mami lesz!
    A lyukfúrás kerül valamennyibe, de az agy zsugorításon rengeteget spórol! 🙂

  10. Vátesz szerint:

    Döglött oroszlánt rugdal a Fidesz meg az ügyészség, az eszes parasztgyerek az élő oroszlánnak rángatta a bajszát!
    http://www.hunhir.info/?pid=hirek&id=25181 – Tárolt változat Olvasó: Buktassuk meg Bajnait is!

  11. "?!" szerint:

    “Vátesz – Tarjányi László”!

    Ha tényleg “eszes parasztgyerek” volnál, akkor nem vernéd állandóan a melledet mint egy gorilla, és nem írogatnál rendszeresen hülyeségeket.

  12. Papi szerint:

    “?!” Én nem a csodákban annál rosszabban hiszek: Igazság szolgáltatásban.
    Grün
    Én már csak megmaradok Papinak erre a kis időre!

  13. nagyapó szerint:

    Ez a pszichológiailag sérült pojáca próbálja sértegetni az ügyészeket. Intő példa lehetne számára Julija Timosenko, aki addig sértegette a bíróságot, míg lecsukták, ott várhatja a tárgyalást. Gyurcsány(i) dumál, dumál, néhány becsapott nyugdíjas csápol neki, míg az ügyészek szívósan dolgoznak. Nehéz dolga lesz beszédhibás ügyvédjének, mert itt már kétséges dolog olyan szakértőt megfizetni, aki hülyének nyilvánítja a volt miniszterelnököt.
    Azért viszont vannak követői, akik a locsogásban utánozzák, pl. “Nem papi hanem mami lesz!
    A lyukfúrás kerül valamennyibe, de az agy zsugorításon rengeteget spórol!”. Néha összekeveri Doberdót a Don kanyarral (legközelebb a Práter utcával), de számára az a fontos, hogy írjon.
    A cikk viszont elgondolkodtató, jó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  14. Bézsé szerint:

    “Kérdezik, hogy miért nem érveltem ártatlanságom mellett az ügyészségen. Én érveljek? De hát milyen világ ez? Nem nekem kell védeni magam, hanem az ügyészségnek kell bizonyítani bűnösségemet.” GY.F.

    Mi évtizedek óta így élünk. Ha meggyanúsítanakak bennünket, nekünk kell bizonyítani az ártatlanságunkat, ha nem sikerül elítélnek bennünket. Ez ilyen világ. Eddig miért nem tűnt fel neki?

  15. CsepeliNo1 szerint:

    Gyurcsány komplett hülyét csinált magából!

    Orbán ezt csinálja magából már több mint 20 éve!

    De tudjátok mi a legszörnyűbb?!

    Hogy vannak még olyanok, akik ezt még ESZIK! Na, ez a katasztrófa!

  16. Zsonyo szerint:

    Nem kéne ennyire félni ettől a vidéki fiútól.
    Még csak ez után bontakozik ki! Hamarosan kiderül, hogy valójában kinek a karikatúráját is kéne arra a cimben szereplő keresztre tenni. A mai helyzet alapján legkevésbé sem a Gyurcsány Ferencét.
    Azt hiszem ezt a klerikális megközelítést mellőzni is kéne, mert még megsértődnek a katolikusok. Inkább sport (foci) hasonlatot javaslok ezután.
    Valaki öngólt lőtt!

  17. lb szerint:

    Szigorúan magán véleményem szerint, VIKTOR, aki sohasem hazudott, így próbálja megtorolni, hogy GYF 2010-ben felmosta vele a padlót a TV-vitán, és így próbálja megakadályozni, hogy 2014-ben ez újra megtörténjen.

  18. Vátesz szerint:

    Addig verem a mellem, amíg meg nem kapom az engem megillető javadalmazást Orbántól vagy Kövértől, vagy a másik lehetőség, amig a Fidesz pártként létezik vagy amíg én létezem! Ami a hülyeségeket illetti, szarosnak kell lennem, hogy beszarozhassam Orbánt és Kövért, mert különben a fülük botját sem mozdítják! Mint Németh Szilárd, akitől a 2008-as vizitdíj népszavazás előtti csepeli Fidesz kampányzáró (Királyerdei Műv. Ház) előtt azt kértem, biztosítson két helyet a nagyteremben, s hogy mutasson be Orbán Viktornak, talán a gázár-kampányötletemért ennyit megérdemeltem volna! Németh Szilárd persze nem méltóztatott válaszolni az emailemre, a helyszínen mégis sikerült bejutnom a nagyterembe, egyszerűen besétáltam, s a fideszes rendezők nem mertek megállítani, engem persze ők is ismernek. Úriember voltam, nem zavartam meg az emelkedett eseményt, pedig volt ott kamera bőven. Nekem nem az a fontos, hogy botrányt csináljak, hanem hogy Orbán és Kövér belássa, hogy az adósaim a Fidesznek nagy szolgálatot tevő ötletemért. Tőlem Németh Szilárd is fejreállhat, nem volt kilenc év alatt annyi vér a pucájában, hogy haverjának, a hajdani csepeli lakosnak, Kövér Lászlónak illetve Orbán Viktornak mondja, gyerekek ne hülyéskedjetek, én ismerem az ötletgazdát személyesen, sohasem fog leszállni sem rólatok, sem rólam, amíg ez nem intézitek vele ezt a gázár-kampányügyet!

  19. admin szerint:

    Narancsvírus, le fogunk tiltani, ha a linkeken kívül nem tudsz mást a fórumba írni.

  20. Gordon szerint:

    Vátesz elméje régen megbomlott.

  21. nagyapó szerint:

    Gordon nincs igaza! A “megbomlott elmét” inkább Széchenyivel szokták összefüggésbe hozni. Gyurcsány(i). Vátesz egyszerűen “hüje”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  22. Gordon szerint:

    Jogos!

    Kissé túl cizelláltan fogalmaztam. 🙂

  23. miska72 szerint:

    Ez a fletó elmebeteg. 🙂 🙂 🙂 Én lettem volna az ügyész, megmonddtam volna. ” OTTHON TESSÉK HISZTIZNI!” 🙂 🙂 🙂

  24. miska72 szerint:

    Ha namtetszik a kihallgatás, már is belehet vonulni a sittre! Tessék! Belehet menni. csináljuk meg! 🙂 🙂 🙂

  25. "?!" szerint:

    “miskahetvenkedő”!

    Amikor be vagy rúgva olyankor ne fórumoz, mert csak égeted magad!

Itt lehet hozzászólni !