Szakértői kormányt vagy előrehozott választást sürget a VOSZ

Inforadio.hu

 

Demján Sándor

Szakértői kormány felállítását sürgeti a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a szervezet küldöttgyűlése után úgy fogalmazott: olyan kormányra van szükség, amely többséggel rendelkezik a parlamentben, és azonnal neki kezd a reformoknak.

Magyarország felzárkózásához változásokra van szükség – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke a szervezet küldöttgyűlését követően. Szerinte olyan kormányra van szüksége az országnak, amely többséggel rendelkezik, és azonnal neki kezd a reformoknak.

Hozzátette: nem hisznek a kisebbségi kormányzásban, és a bársonyos reformokban. Ha a reformokat a kormány nem tudja megtenni, akkor a pártoknak közös, szakértői kormányt kellene létrehozniuk, ha pedig ez nem lehetséges, akkor Demján Sándor szerint előrehozott választásokra van szükség, mert ha a következő két évben sem történik változás, akkor az ország egyre jobban leszakad a környező országokhoz képest is.

A reformok végig viteléhez szükség van a lakosság támogatására, meg kell velük értetni a reformok szükségességét. Demján Sándor hangsúlyozta: A VOSZ reformpárti, de nem az adócsökkentést akarja elérni, hanem az államadósság mértékének a csökkentését.

Demján Sándor szerint a kialakult helyzetért, a felelőtlen politizálásért nemcsak a pártok hibáztathatóak, hanem azok is, akik mindezt hagyták, köztük a vállalkozók, a sajtó, az értelmiség.

Forrás: Inforadio.hu

Egy hozzászólás “Szakértői kormányt vagy előrehozott választást sürget a VOSZ” bejegyzésre

Itt lehet hozzászólni !