Csepel.info

Metro

Nyolcvan éve, 1928. április 29-én helyezték üzembe a lakihegyi adótornyot. Az első magyarországi rádióadó, egy szikratávíró állomás 1914-től üzemelt Csepelen.

A Magyar Rádió első műsorát 1924. március 15-én sugározták középhullámon egy 250 watt teljesítményű adóval, a rendszeres műsorszórás 1925. december 1-jén indult meg.

Az egész ország területén hallható adás sugárzásához szükségessé vált egy nagy teljesítményű adó felépítése. Helyszínnek Szigetszentmiklós Lakihegy nevű részét választották, a munkálatok 1927. május 18-án kezdődtek.

A 47 méter hosszú és 19 méter széles adóépület mennyezetét a padlástérben galvanikusan összekötött vörösréz árnyékolással képezték ki. Az első próbaadást 1928. április 11-én tartották, majd április 29-én a déli harangszóval az új adó átvette a csepelitől a műsorszórást.

A rádió-előfizetők száma gyorsan nőtt, 1933-ra meghaladta a háromszázezret. Az új, 120 kW-os szivar alakú „csodatorony” volt akkoriban Európa legmagasabb építménye. Az acéltorony rácsos szerkezetének magassága 284 méter volt, ebből még egy 30 méteres vascsövet lehetett kitolni. A 230 tonnás acélszerkezetet nyolc hatalmas, 220 m-es acélkötél tartotta függőleges helyzetben.

Hazai gyártmány

Maga a 20 kilowattos adó két 150 méter magas Mávag- gyártmányú vasszerkezetű toronyból és a közöttük kifeszített 100 méteres antennából állt.

Forrás: Metro

 

A Lakihegyi 314 méteres „szivar” antenna történetéből

Az 1920-as években az antennákat csak fa vagy acéltornyokra szerelt ernyő, esetleg T – L alakú huzalantennaként tudták elképzelni, a tornyokat tehát elsősorban ezen huzalantennák tartására építették.

A jó hatásfokú, félhullámhosszú, önsugárzó antenna-tornyok elsőnek az Egyesült Államokban (Bostonban és Wynneban) valósultak meg, alkalmazásuknál kiderült, hogy ha mechanikai hosszúságuk kismértékben meghaladja a hullámhossz 0,5-szörösét, (0,5-0,55 között) akkor sugárzási karakterisztikájuk főleg vízszintes irányúvá válik és jelentősen megnő a fading-mentesen besugározható terület. Angliában a BBC laboratóriuma végezte a kezdeti kísérleteket, az Egyesült Államokban pedig a Blaw-Knox Co. dolgozta ki a rombusz alakú, statikailag kedvező, egyenszilárdságú toronyszerkezetet. Ennek az antenna-fajtának az európai bevezetése tudomásunk szerint Ausztriában (Bécs-Bisambergnél) történt meg először és még ugyanabban az évben Magyari Endre javaslata alapján Magyarországon is ilyet építettek. Jelentős azonban a különbség a bécsi és a budapesti torony között, ugyanis Lakihegyen félhullámú torony készült, míg Bécsben csak negyedhullámú.

Magyari már 1924-ben, első tanulmányútja idején felvetette az önsugárzó antennatornyok gondolatát a Telefunken mérnökei előtt, akik akkor jót mosolyogtak a fiatalember „ötletén” és ahogy elmesélte később, tréfásan a homlokát kopogtatták, kifejezve vele, hogy térjen észhez… 1932 körül viszont már mért eredmények álltak rendelkezésre.

1933-ban a Posta és a Magyar Rádió Rt. közös beruházásaként, a Standard Villamossági Rt.-től, egy 120 kW-os, középhullámú, műsorszóró nagyadót rendeltek Lakihegyre. A tervezési kiírásban Magyari Endre, a Posta Kísérleti Állomás adástechnikával foglalkozó mérnöke, un. antifading, önsugárzó toronyantenna tervezését és megvalósítását írta elő.

A térerősségmérésekkel ellenőrzött vizsgálatok szerint ahhoz, hogy például Kecskeméten 50 mV/méter térerősséget lehessen elérni, egy félhullámú önsugárzó antennatoronyba 100 kW energiát kellett betáplálni. Ugyanazt a térerősséget 150 méter magas T-antenna (mint a Lakihegyi Telefunken-antenna) esetén 150 kW-al, negyedhullámú önsugárzó torony alkalmazásával pedig 250 kW-al lehetett volna elérni. Tehát a Lakihegyre tervezett „szivar alakú” Blaw-Knox antenna, ha építése drágább volt is, de jelentős teljesítmény megtakarítást eredményezett, illetve az adott teljesítménynél megnövelte a fading mentesen besugárzott területet.

A kivitelezés során Magyari Endrét bízták meg a gyártásellenőrzéssel, valamint a lakihegyi bővítés építésvezetésével. Ezt rendkívül körültekintően végezte. Az amerikai Blaw-Knox rendszerű antenna terveit Tantó Pál gépészmérnökkel felülvizsgáltatta és a Magyarországon várható nagyobb szél-hatás miatt átterveztette.

A MÁVAG szerelői 1933 júliusában kezdték – Massányi Károly mérnök irányítása mellett – az új torony szerelését, majd november 8-án volt az első próbaadás.

Az építésnél több olyan megoldást kellett kitalálni, melyekkel az addigi (lakihegyi és fehérvári) egyenes és legfeljebb 150 méteres tornyokon a MÁVAG szerelői nem találkoztak. Például felvonót kellett szerkeszteni a munkások fel és leszállítására, mert jelentős időveszteséggel járt a toronyra felmászás. A középső 14 méter széles részt pedig ki kellett kerülni a felvonó kosarával, ezért a felső részen a toronyból kinyúló darugémet alkalmaztak.

A jobb árameloszlás érdekében az acélszerkezet négy élén egy-egy vörösréz sodronyt vezettek végig.

A torony anyaga a szigetelők kivételével hazai gyártmány volt, a tervezésben jelentős magyar mérnöki munka valósult meg és a kivitelezés, mint említettük a MÁVAG építő gárdáját dicsérte. Joggal volt és lehetett is büszke erre a létesítményre a magyar ipar és a magyar mérnöktársadalom.

A torony akkori súlya 230 tonna, a talpszigetelőre nehezedő nyomás 480 tonna volt. Ez a nagy nyomás a tartókötelek feszítőereje következményeként alakult ki. A négyzet metszetű torony a középső 14,65 méter szélességű részen, 141 méter magasságban volt megfogva, nyolc kötéllel. A kötelekbe 5-5 darab szigetelőt építettek be, hogy ne zavarják a torony sugárzását. Két szigetelő közvetlen egymásután kapcsolva, a toronyra volt erősítve, három darab pedig aláosztotta a köteleket 60+60+30 méteres szakaszokra. A kötelek 88 tonnás betontömbökhöz lettek kihorgonyozva.

A toronyra büszke volt a magyar társadalom, alakja jelképe lett a magyar rádiózásnak. A Standard ki is sajátította, olyan emblémát terveztetett, melynek közepét a lakihegyi torony szimbolikus képe foglalta el. Ez még ma is látható a régi Standard készülékek skáláin…

Bár mindenki, mindenütt 314 méteresnek említi, az új antennatorony „csak” 284 méter magas és a hangoló toldattal együtt 307 méteres lett. Ezzel a magas-ságával akkor évekig világrekorder… illetve a Blaw-Knox tornyok között a mai napig a legnagyobb a világon.

A 314 méter az elérhető legnagyobb magasság, ha a csőtoldatot a maximális 30 méterre kitolják. (284+30=314 m.)

Ez azonban mindmáig még nem történt meg.

Több hasonló Blaw-Knox rendszerű torony készült a világon: az építésekor 8 darabról tudtak az Egyesült Államokban, például Acronban (Ohio) 65,00 méter magasságú, Bostonban 131 méteres, Wyne-ban 205 méteres, Cincinnatiban 220 méteresről, de a lakihegyi torony volt mind között a legmagasabb. Bécsben két 130 méteres torony épült, melyek hangoló toldatával 150 méterig lehetett növelni az elektromos hosszat.

Beszélni kell egy elhallgatott momentumról, a lakihegyi torony 284 méteres szerkezeti magasságával kapcsolatban. Nyilván rugalmas hangolási (hullámhossz változtatási) lehetőséget biztosított a 30 méteres hangoló toldat, azonban elképzelhető, hogy más ok is közrejátszott abban, hogy a torony magassága nem érte el az akkori hullámhosszhoz szükséges 300-307 métert.

Németországból származik az információ, mely közli, hogy a Kőnigs Wusterhauseni rádióállomáson 1925-ben, „a békeszerződés korlátozása miatt” nem építhettek 280 méter feletti antennatornyokat, így csak egy 243 méteres antennatorony készült, a nevezetes „kövér”… Valószínűleg a béketárgyalások francia küldöttsége ragaszkodott ehhez a meglehetősen ostobának tűnő kitételhez, a párizsi 300 méteres Eiffel-torony világelsőségének megtartása miatt.

A lakihegyi torony békésen és eredményesen szolgálta a Magyar Rádiót, egészen 1944 november végéig, amikor a szovjet csapatok elől visszavonuló német hadsereg egyik műszaki alakulata parancsot kapott a lakihegyi rádióállomás felrobbantására.

A torony konstrukciója olyan, hogy bármely két feszítő kötelének szakadása esetén még állva marad. A német romboló osztag katonái 1944 november 30-án – robbantásokkal – a nyolc feszítő kötélből hatot szakítottak el és a torony délnyugati irányban ledőlt. A torony-szerkezet középső, 14 méter széles része két méter mélyen fúródott a talajba, s a zuhanás lendületétől a toronytalp nyolc méterre távolodott el az alaptól. A talpszigetelő eltörött, a vasszerkezet nagy része elgörbült, deformálódott.

A torony újjáépítése csak 1946 januárjában, a lakihegyi kisebb, 150 méteres tornyok újjáépítése után kezdődhetett meg, a földön fekvő roncsok szétszere-lésével. A lerombolt torony vasanyagának mintegy negyed része még használhatónak bizonyult. Épségben maradtak az óvóhelyen a tartalék talpszigetelők és viszonylag könnyen javítani lehetett a szakadt feszítő köteleket.

A Felten-gyárban – miután gépeik nem maradtak – kezdetleges módszerekkel fontak pár méteres kötéldarabokat, s ezeket toldották be a sérült részek helyére.

A kötélszigetelőket újra kellett gyártani, mert a zuhanástól valamennyi eltörött. A szigetelő kerámiákat a Nagybátony-Újlaki kerámiagyár, a molibdén-acél öntvényeket a Diósgyőri Vasgyár öntödéje készítette el. A toronyszerkezet hiányzó 140 tonna vasanyagát a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű állította elő.

A szétszerelésen a Posta emberei is dolgoztak, az összeszerelést-építést a MÁVAG munkásai végezték, Szalay Dénes vezetésével.

1946 március 30-án a torony legalsó 26 méteres részét már felállították, miközben a roncsok elszállítása még be sem fejeződött.

A félig kész tornyon 1946 nyarán tragikus baleset történ: a MÁVAG egyik segédmunkása kb. 150 méter magasságból lezuhant és szörnyethalt.

A torony újjáépítését 1946 december 14-én fejezték be, egy héttel később az antennára kapcsolták az 50 kW-ra bővített régi Telefunken adót.

Az új torony súlya kb. 225 tonna lett, a talpra a kötelek feszítőereje következtében mintegy 420 tonnás nyomás nehezedett.

1946-tól 1967-ig a torony változtatás nélkül teljesítette feladatát, időről-időre átfestették és elvégezték az egyéb gépészeti karbantartásokat. 1967-ben a 135 kW-os Standard adó mellé egy új 2×150 kW-os EMV-adót telepítettek, mely keverőszűrővel alkalmassá lett téve arra, hogy párhuzamosan járatva 300 kW-ot adjon az antennára. Ezt a teljesítményt az antenna szigetelői már nem viselték el, az adó telepítésével egyidejűleg valamennyi (talp és kötél) szigetelőt erősebbre kellett cserélni. (Jelenleg a torony megfogási pontjainál – tehát középen – 6-6 db szigetelő van sorba kapcsolva és egy kötél aláosztására további három szigetelő szolgál.) Ugyanekkor technikailag megoldották a torony villám-védelmét, lehetővé téve, hogy az adóállomás felett elvonuló zivatar idején ne kelljen zivatarszünetet tartani.

Magyari Endre 1961-ben érdekes kísérletet szervezett: a február 15-i napfogyatkozáskor megmérte a lakihegyi antennatorony kilengését a Nap-Hold-Föld együttállás hatására. Ez a téma régóta érlelődött benne, hiszen rengeteget nézegette a tornyot, baráti körben már az 1954-es napfogyatkozáskor beszélt róla. A Nap-Hold-Toronycsúcs vonalra merőlegesen egy optikai műszert (teodolitot) állítottak fel és azzal követte pontról-pontra a toronycsúcs elmozdulását.

A műszer helyének kijelölésében Kulin György csillagász, a mérésnél Neuberger Béla a lakihegyi rádióállomás akkori üzem-mérnöke segítette.

A műszert az antennától keletre, egy akkor még beépítetlen területen állították fel, 500 méterre a toronytól.

A mérés kimutatta, hogy a torony az együttállás idején elmozdult a Hold felé, majd visszatért eredeti állapotába. Magyari elméletet állított fel a jelenség magyarázatára, ez azonban nem bizonyult helytállónak. Novobátzky Károly az ELTE akkori elméleti fizika professzora tapintatosan megcáfolta… Elméletének ismertetése nem fizikai szaklapban, hanem a Finommechanika, az Energia és Atomtechnika és a Hungarian Exporter folyóiratokban jelent meg Új kutatási szemlélet: az áthatolásos erő- és energiaközlés címen.

Az utókor tisztelete és megbecsülése nyilvánult meg abban, hogy az 1999-es teljes napfogyatkozáskor, volt munkatársakból, mérnökökből, tanárokból és tanítványokból összeállt lelkes társaság megismételte a mérést és sikerrel reprodukálta a korábbi eredményeket. Az eseményről Gobbi István fizikus és Neuberger Béla mérnök publikációi tájékoztattak a Híradástechnika folyóirat lapjain.

Gobbi István szerint: „Ily módon a torony csúcspontja mintegy „kirajzolja” az égboltra az elongációk időbeni változását, ahogyan az Magyari mérései alapján tanulmányában megjelent. A módszer tehát egyszerű és zseniális, Magyari műszaki leleményességéhez méltóan, az elmélete körül azonban támadtak bonyodalmak.”

A torony 1983-ban ismét veszélybe került: a Solton megépült új, 2 MW-os óriásadó üzembelépése után Lakihegy szerepe egyre kisebb lett, a karbantartások jelentős költségei miatt, a Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóság felettes szerve úgy határozott, hogy mint feleslegeset, a nagy tornyot lebontatja. Lakihegyen a 307 méteres tornyot egyre ritkábban használták, helyette a két kisebb 117 méteressel sugároztak.

A Híradástechnikai Egyesület tagjaitól és a Postamúzeum muzeológusaitól halk szavú, kis publicitást kapó tiltakozás indult el, mely azonban meghallgatásra talált, a tornyot védett műszaki emléknek nyilvánították. Elsősorban azok a régi szakemberek emeltek szót a torony lebontása ellen, akik részt vettek a háború utáni újjáépítésben, illetve ismerték a torony történetét, egyedülálló tulajdonságait, hírességét.

A torony áll, mára a világon egyedüli képviselője a Blaw-Knox rendszernek és jellegzetes rombusz alakja ma is jelképe a magyar rádiózásnak.

Balás B. Dénes
távközlési technikus

Forrás: http://www.zalaszam.hu/radio/info/lantenna.htm

This entry was posted on 2008. április 28. hétfő at 14:11 and is filed under Kultúra, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.