Oscar-jelölés, cannes-i Arany Pálma, NKA-elnökség – Jankovics Marcell a Tények Estében
TV2
Jankovics egyik világhírű alkotása: Fehérlófia
Andor Éva a kitelepítés éveiről, át nem vehetett díjairól, a Disney-stúdióról és a mai kulturális életről is kérdezte a világhírű rajzfilmrendezőt, Jankovics Marcellt.
This entry was posted on 2011. augusztus 18. csütörtök at 14:03 and is filed under Kultúra. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.
10 hozzászólás “Oscar-jelölés, cannes-i Arany Pálma, NKA-elnökség – Jankovics Marcell a Tények Estében” bejegyzésre
,,A szkíta, hun, avar s a többi pusztai nép emlékének” … Így kezdődik Jankovics Marcell Fehérlófia című alkotása. Végre egy olyan mű, amely nem a Habsburg-kommunista-zsidó finnugor hazugságot próbálja bizonyítani!
Persze, a kazahsztáni madjar törzs, sőt az egész eurázsiai sztyeppe lakói, sőt maga Dzsingisz kán is tőlük tanult lovagolni. Nélkülük az összes turáni nép megfulladt volna a saját nyálában!
Regős Péternek, egy amerikai zsidószervezet (egész pontosan a Magyar Zsidók Világszövetsége) vezetőjének versikéje
Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó’k.
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltűnnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ők sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja őket
Magyar férfiakat, s nőket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.
Európába keveredtek
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ők,
Zsivány Trianon-védők.
“Csak azért tartom fontosnak, hogy a Regős-jelenséggel foglalkozzunk, mert Regős Péter ma olyan az antiszemiták kezében, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisítvány volt egykor. Vagyis “ő a példa” arra, hogy az antiszemiták állításai igazak, és úgy mutatják be, hogy Regős Péter “a zsidó”. Regős elmebeteg írásai nekik olyanok, mint a falat kenyér, a gyűlölködők felmenthetik lelkiismeretüket általa. Ha Regősre mutatnak, azt állíthatják, hogy igazuk van. Egyébként még akkor sincs, mert Regős Péter borzalmas és visszataszító írásai nem zsidóságából fakadnak, és nem a magyarokról, hanem az ő súlyos szellemi, mentális és pszichés állapotáról szólnak. Ennyi erővel a “bolondok háza” minden lakójáról készíthetnénk elemzést, komolyan tárgyalhatnánk, mi következik abból, amit mondanak, de ennek semmi értelme, ez az ügyeletes orvos feladata. Regősről azért kell mégis beszélni, mert szimbólummá vált, az antiszemiták legkedvesebb zsidója: több százéves antiszemitizmus, 6 millió zsidó elgázosítása után találtak végre egy zsidót, aki olyan, amilyet ők vízionáltak, és aki visszamenőleg is igazolja a népirtást. Ez legalább olyan beteg elmékre vall, mint amilyen Regősé. A különbség az, hogy Regős egyedül van, akik pedig zászlóként lobogtatják beteg elméjének szörnyűségeit, azok százezer számra. Regősön és művein ránézésre lehet diagnosztizálni az orvosi problémát, míg amazok látszólag egészséges emberek. Aki Regősön keresztül vonja le a következtetést a zsidókról, az olyan, mintha a magyarokat az elmegyógyintézet valamelyik lakójával azonosítanák. Épeszű ember, amikor elolvas egy ilyen szöveget, azonnal látja, hogy aki ezt írta, az nem normális. Ezzel nincs mit foglalkozni. Aki ezt felkarolja, és hivatkozásként mutogatja, sugallva, hogy lám, ilyenek a zsidók, az antiszemita. Nem a zsidók ilyenek, hanem egy Regős Péter nevű ember, aki történetesen zsidó. Tudomásom szerint Regősnek volt két agyvérzése, nemcsak a magyargyűlöletben, hanem magánéletének egyéb részében is olyan mozzanatok vannak, amelyek egyértelműsítik egészségi állapotát. A Magyar Zsidó Világszövetség több mint tíz éve megszűnt. Regős annak soha nem volt elnöke, szóvivője volt rövid ideig. Borzadályos versei pedig tíz évvel később születtek.
Regős Pétert és undorító írásait amúgy a zsidók megtagadják, elítélik és elhatárolódnak tőle. Szemben a burkolt antiszemitákkal, akik a nyilvánvaló neonáci szövegektől, amelyek azonos szinten mozognak Regős iszonyatával, nem határolódnak el. Minden népnek és nemzetnek vannak szélsőségesei, nem beszámítható képviselői, így a magyaroknak is, a románoknak is, az amerikaiaknak is, és sorolhatnánk, de ezeket a nemzeteket, egyiket sem ezekkel azonosítják. Ezt csak a zsidókkal akarják megtenni azok, akik Regősből vezetik le “a zsidót”. Ezek antiszemiták. Nem véletlen, hogy Regős a kuruc.info című neonáci portál “sztárja”. A szélsőséges, elmebeteg társaság találkozott egy olyannal, mint ők maguk. Ezek nem “a magyarok”, Regős pedig nem “a zsidó”. A falunkban ezt úgy mondják: hülye mindkettő.
Kedves abrakadabra,
van itt még néhány név, többé-kevésbé a témá(d)ban felszólaló úriember: Dr. Felix Goldmann, Elias Jacob, Ben Chaim, Theodor Herzl, Bernard Lazare – de hosszú a sor, nem folytatom…
Tudsz-e esetleg ezek tekintetében is valamilyen jó kis népszaga-elhatárolódást beidézni? (ui. hogy ezek egytől-egyig elmebetegek, stb-stb) Másképpen (mindössze Regősre kihagyezve) elég sovány marad az idézeted…
”
A zsidók vezető személyisége, Theodor Herzl írja az 1896-ban, Lipcsében megjelent „Der Judenstaat“ (A zsidó állam) címû alapvetô mûvében:
„A zsidókérdés létezik. Balgaság lenne tagadni. A zsidókérdés mindenhol létezik, ahol a zsidók érzékelhető számban élnek. Ahol nincs, oda bevándorló zsidók becipelik. Természetesen oda költözünk, ahol nem üldöznek bennünket. Megjelenésünk által kialakul az üldözés. Megjelenésünk váltja ki az üldözést.“
Azoknak, akik hagyták maguknak bebeszélni, hogy a zsidókat csak az ún. vallásuk miatt gyűlölik, a már említett Wilhelm Marr az 1879-ben Bernben kiadott „Der Sieg des Judentums über das Germanentum“ (A zsidóság gyôzelme a germánság fölött) című nagy feltűnést keltett tanulmányában megmondja az igazat:
„Nem a vallásuk miatt gyűlölték a zsidókat minden időkben. A zsidókkal szembeni haragnak más okai voltak. Mégpedig a zsidók irtózása az igazi munkától és a számukra törvényileg előírt ellenségesség minden nem zsidóval szemben.“
Hogy az antiszemitizmus okai magában a zsidóban keresendőek, ezt elismerte a zsidó Bernard Lazare is az 1894–ben Párizsban megjelent „L’ Antisemitisme“ (Antiszemitizmus) c. könyvében.
Így ír:
„Ha a zsidók iránti harag és ellenszenv csak egy bizonyos országban és egy bizonyos időben létezett volna, könnyû lenne ennek a haragnak az okait megindokolni. Azonban, pont az ellenkezőjérôl van szó. Ez a faj a kezdetek óta az összes népek gyűlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajokhoz tartoztak, egymástól nagyon távoli területeken laktak, különböző törvénykezéssel rendelkeztek, egymástól teljesen eltérő elveket vallottak, sem ugyanazon hagyományaik, sem pedig ugyanazon szokásaik nem voltak és nem hasonlatos szellem vezérelte őket, így muszáj az antiszemitizmus általános okait mindig magában Izrael népében keresni és nem azokban, akik szembe szálltak vele.“
A zsidó dr. Leo Pinsker írja az 1882-ben, Berlinben megjelent könyvében („Autoemanzipation“):
„A zsidók azon népek medrében, amelyek között élnek, valóban egy heterogén elementet képeznek, amely semmilyen nemzethez nem akar asszimilálódni, ennek megfelelően szintén semelyik nemzettel nem tud jól kijönni.“
A már idézett zsidó Ben Chaim írja továbbá említett könyvében:
„Amikor népünk az örök hűségesküt letette Jehovának, az volt a születési órája a legnagyobb és legszerencsétlenebb hazugságnak, amit a világtörténelem ismer. Mégpedig népünk kiválasztottságának a hazugsága. Ez volt egyúttal szintén annak a különös emberi gyűlöletnek a születési órája is, antiszemitizmusnak nevezve, amit a világ valaha is átélt..“
Hogy az antiszemitizmust nem mesterségesen hozták a nem zsidó emberiség közé és hogy sokkal inkább az ösztönnek egy megnyilvánulását fejezi ki, a legmélyebb belső érzést, azt beismeri a zsidó Samuel Roth az 1934-ben New York-ban megjelent „Jews must live“ (A zsidónak élnie kell) című munkájában.
Ezt írja:
„Itt csak tényeket szeretnék igazolni, hogy az antiszemitizmus olyan ösztönszerű, hogy egyszerűen az emberek egyik ősi ösztönének nevezhetjük, a legfontosabb ösztönök egyike, amelyen keresztül egy faj önmagát a teljes kiirtástól védi. Nem tudom elég erősen kihangsúlyozni: az antiszemitizmus nem az, amit a zsidók a világgal elhitetni próbálnak, nem egy előitélet, hanem egy mélyen ülő ösztön, amely minden emberrel veleszületik. Mint az önfenntartás minden más ösztöne, mindaddig ismeretlen marad, míg végül történik valami, aminek következtében felébred. Nem létezik egyetlen eset sem, ahol a zsidók
az üldözőik haragjának keserű gyümölcsét nem érdemelték volna meg.“
Azt, hogy az antiszemitizmus nem valami átmeneti dolgot jelent, hanem sokkal inkább addig tart, ameddig zsidók a nem zsidók között élnek, alátámasztotta az ismert zsidó Arthur Schnitzler is, aki a New York-ban megjelent „The Literary Digest“ c. lap 1930. október 18. számában a következőket írja:
„Az antiszemitizmus addig fog tartani, ameddig a zsidók maradnak, mivel az antiszemitizmus okait nem lehet soha megszüntetni. A zsidók mindig mások fognak maradni és ezen okból elkerülhetetlenül mindig gyűlölve lesznek.“
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy a zsidók saját maguk hajtották végre a teljes önkizárásukat minden népközösségből. Mert lehetne-e ez az önkizárás teljesebb és tökéletesebb, mint ezt a zsidó Cheskel Zwi Klötzel a Berliner Tageblatt és a Jüdischen Rundschau kivételezett munkatársa gátlástalan nyíltsággal már az első világháború előtt Németországban megfogalmazott („Das große jüdischen Hassen“ – A nagy zsidó gyűlölet). Megjelent a Münchenben kiadott „Janus“ című havilap 1912/13. évfolyamának 2. füzetében:
„Semmitől sem félnek annyira a zsidóság oldalán, mint a nyílt és őszinte hitvallástól: az antiszemitizmussal, a zsidógyűlölettel zsidó oldalon egy minden nem zsidóval szembeni nagy gyűlölet áll szemben. Ahogy mi zsidók minden nem zsidóról tudjuk, hogy valahol a szívének egy szegletében antiszemita és annak kell lennie, úgy minden zsidó létezésének legmélyebb alapja, hogy gyűlölője minden nem zsidónak. (…) Úgy hiszem, be lehet bizonyítani, hogy a zsidóságban létezik egy mozgás, ami az antiszemitizmus hű tükörképe és hiszem, hogy ez a kép olyan tökéletes, amilyen csak lehet. És ezt én a ‘nagy zsidó gyűlöletnek’ nevezem. Talán a kifejezés túl kemény, vagy jobban mondva nem pontos. Azonban fontos számomra, hogy az igazságot semmi áron ne halványítsam el. Ha beismerném, hogy ez nem gyűlölet, akkor a gyűlölethez legközelebb álló érzésről beszélhetnék, így had nevezzem mégis gyűlöletnek. Ha közöttünk valaki nem lelki vagy szellemi kasztrált, aki nem impotens gyűlölni, az részt vesz ebben a gyűlöletben. (…) A valóságban semmi sem élőbb bennem, mint a meggyőződés, hogy ha valami létezik, ami a világ összes zsidóját egyesíti, akkor ez a nagy, mindenek fölött álló gyűlölet.“
“
,,A szkíta, hun, avar s a többi pusztai nép emlékének” … Így kezdődik Jankovics Marcell Fehérlófia című alkotása. Végre egy olyan mű, amely nem a Habsburg-kommunista-zsidó finnugor hazugságot próbálja bizonyítani!
Nem teljes a felsorolás: Mátyás-Jagelló-Habsburg-Horthy -fasiszta-kommunista-zsidó-roma, és lehet folytatni.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.
Mitől hazugság a finnugor kapcsolat?
Mi az Gordon, hiányolod a kazárokat a felsorolásból?
A Kazárok nem finnugorok voltak.Mellesleg tőlük tanultuk el a ló tenyésztést Etelközben.
Persze, a kazahsztáni madjar törzs, sőt az egész eurázsiai sztyeppe lakói, sőt maga Dzsingisz kán is tőlük tanult lovagolni. Nélkülük az összes turáni nép megfulladt volna a saját nyálában!
Gordon szerint:
2011. augusztus 18., csütörtök – 21:24
-Ezt nem kellett volna…
Regős Péternek, egy amerikai zsidószervezet (egész pontosan a Magyar Zsidók Világszövetsége) vezetőjének versikéje
Hangosak a fasz magyarok,
Fajtiszták, mint az olaszok.
Buták, mint az oroszok
S úgy végzik, mint a karthágó’k.
Lesózzák a földjeiket,
Felszámolják történelmüket,
Eltűnnek majd nem sokára,
Elmennek a bús picsába.
Úgy rühelem minnyájukat,
mocskos, gyilkos falkáikat,
s mikor himnuszukat hallom,
felfordul a teli gyomrom.
Panaszkodnak, nyavajognak,
Ők sehová sem tartoznak,
Mindenki az ellenségük,
Nincsen nekik kistestvérük.
Mindenki utálja őket
Magyar férfiakat, s nőket,
Mindegyiküket megvetik,
De egyiküket sem szeretik.
Elveszett tekintélyüket féltik,
De mások a nyelvüket sem értik,
Nem tartoznak nyelvcsaládba,
Csak a tetves, bús picsába.
Európába keveredtek
Emberekké nem vedlettek,
Ázsiai majmok még ők,
Zsivány Trianon-védők.
Az amerikai Népszava szerkesztőjének levele:
“Csak azért tartom fontosnak, hogy a Regős-jelenséggel foglalkozzunk, mert Regős Péter ma olyan az antiszemiták kezében, mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisítvány volt egykor. Vagyis “ő a példa” arra, hogy az antiszemiták állításai igazak, és úgy mutatják be, hogy Regős Péter “a zsidó”. Regős elmebeteg írásai nekik olyanok, mint a falat kenyér, a gyűlölködők felmenthetik lelkiismeretüket általa. Ha Regősre mutatnak, azt állíthatják, hogy igazuk van. Egyébként még akkor sincs, mert Regős Péter borzalmas és visszataszító írásai nem zsidóságából fakadnak, és nem a magyarokról, hanem az ő súlyos szellemi, mentális és pszichés állapotáról szólnak. Ennyi erővel a “bolondok háza” minden lakójáról készíthetnénk elemzést, komolyan tárgyalhatnánk, mi következik abból, amit mondanak, de ennek semmi értelme, ez az ügyeletes orvos feladata. Regősről azért kell mégis beszélni, mert szimbólummá vált, az antiszemiták legkedvesebb zsidója: több százéves antiszemitizmus, 6 millió zsidó elgázosítása után találtak végre egy zsidót, aki olyan, amilyet ők vízionáltak, és aki visszamenőleg is igazolja a népirtást. Ez legalább olyan beteg elmékre vall, mint amilyen Regősé. A különbség az, hogy Regős egyedül van, akik pedig zászlóként lobogtatják beteg elméjének szörnyűségeit, azok százezer számra. Regősön és művein ránézésre lehet diagnosztizálni az orvosi problémát, míg amazok látszólag egészséges emberek. Aki Regősön keresztül vonja le a következtetést a zsidókról, az olyan, mintha a magyarokat az elmegyógyintézet valamelyik lakójával azonosítanák. Épeszű ember, amikor elolvas egy ilyen szöveget, azonnal látja, hogy aki ezt írta, az nem normális. Ezzel nincs mit foglalkozni. Aki ezt felkarolja, és hivatkozásként mutogatja, sugallva, hogy lám, ilyenek a zsidók, az antiszemita. Nem a zsidók ilyenek, hanem egy Regős Péter nevű ember, aki történetesen zsidó. Tudomásom szerint Regősnek volt két agyvérzése, nemcsak a magyargyűlöletben, hanem magánéletének egyéb részében is olyan mozzanatok vannak, amelyek egyértelműsítik egészségi állapotát. A Magyar Zsidó Világszövetség több mint tíz éve megszűnt. Regős annak soha nem volt elnöke, szóvivője volt rövid ideig. Borzadályos versei pedig tíz évvel később születtek.
Regős Pétert és undorító írásait amúgy a zsidók megtagadják, elítélik és elhatárolódnak tőle. Szemben a burkolt antiszemitákkal, akik a nyilvánvaló neonáci szövegektől, amelyek azonos szinten mozognak Regős iszonyatával, nem határolódnak el. Minden népnek és nemzetnek vannak szélsőségesei, nem beszámítható képviselői, így a magyaroknak is, a románoknak is, az amerikaiaknak is, és sorolhatnánk, de ezeket a nemzeteket, egyiket sem ezekkel azonosítják. Ezt csak a zsidókkal akarják megtenni azok, akik Regősből vezetik le “a zsidót”. Ezek antiszemiták. Nem véletlen, hogy Regős a kuruc.info című neonáci portál “sztárja”. A szélsőséges, elmebeteg társaság találkozott egy olyannal, mint ők maguk. Ezek nem “a magyarok”, Regős pedig nem “a zsidó”. A falunkban ezt úgy mondják: hülye mindkettő.
A Szerk.”
Kedves abrakadabra,
van itt még néhány név, többé-kevésbé a témá(d)ban felszólaló úriember: Dr. Felix Goldmann, Elias Jacob, Ben Chaim, Theodor Herzl, Bernard Lazare – de hosszú a sor, nem folytatom…
Tudsz-e esetleg ezek tekintetében is valamilyen jó kis népszaga-elhatárolódást beidézni? (ui. hogy ezek egytől-egyig elmebetegek, stb-stb) Másképpen (mindössze Regősre kihagyezve) elég sovány marad az idézeted…
”
A zsidók vezető személyisége, Theodor Herzl írja az 1896-ban, Lipcsében megjelent „Der Judenstaat“ (A zsidó állam) címû alapvetô mûvében:
„A zsidókérdés létezik. Balgaság lenne tagadni. A zsidókérdés mindenhol létezik, ahol a zsidók érzékelhető számban élnek. Ahol nincs, oda bevándorló zsidók becipelik. Természetesen oda költözünk, ahol nem üldöznek bennünket. Megjelenésünk által kialakul az üldözés. Megjelenésünk váltja ki az üldözést.“
Azoknak, akik hagyták maguknak bebeszélni, hogy a zsidókat csak az ún. vallásuk miatt gyűlölik, a már említett Wilhelm Marr az 1879-ben Bernben kiadott „Der Sieg des Judentums über das Germanentum“ (A zsidóság gyôzelme a germánság fölött) című nagy feltűnést keltett tanulmányában megmondja az igazat:
„Nem a vallásuk miatt gyűlölték a zsidókat minden időkben. A zsidókkal szembeni haragnak más okai voltak. Mégpedig a zsidók irtózása az igazi munkától és a számukra törvényileg előírt ellenségesség minden nem zsidóval szemben.“
Hogy az antiszemitizmus okai magában a zsidóban keresendőek, ezt elismerte a zsidó Bernard Lazare is az 1894–ben Párizsban megjelent „L’ Antisemitisme“ (Antiszemitizmus) c. könyvében.
Így ír:
„Ha a zsidók iránti harag és ellenszenv csak egy bizonyos országban és egy bizonyos időben létezett volna, könnyû lenne ennek a haragnak az okait megindokolni. Azonban, pont az ellenkezőjérôl van szó. Ez a faj a kezdetek óta az összes népek gyűlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajokhoz tartoztak, egymástól nagyon távoli területeken laktak, különböző törvénykezéssel rendelkeztek, egymástól teljesen eltérő elveket vallottak, sem ugyanazon hagyományaik, sem pedig ugyanazon szokásaik nem voltak és nem hasonlatos szellem vezérelte őket, így muszáj az antiszemitizmus általános okait mindig magában Izrael népében keresni és nem azokban, akik szembe szálltak vele.“
A zsidó dr. Leo Pinsker írja az 1882-ben, Berlinben megjelent könyvében („Autoemanzipation“):
„A zsidók azon népek medrében, amelyek között élnek, valóban egy heterogén elementet képeznek, amely semmilyen nemzethez nem akar asszimilálódni, ennek megfelelően szintén semelyik nemzettel nem tud jól kijönni.“
A már idézett zsidó Ben Chaim írja továbbá említett könyvében:
„Amikor népünk az örök hűségesküt letette Jehovának, az volt a születési órája a legnagyobb és legszerencsétlenebb hazugságnak, amit a világtörténelem ismer. Mégpedig népünk kiválasztottságának a hazugsága. Ez volt egyúttal szintén annak a különös emberi gyűlöletnek a születési órája is, antiszemitizmusnak nevezve, amit a világ valaha is átélt..“
Hogy az antiszemitizmust nem mesterségesen hozták a nem zsidó emberiség közé és hogy sokkal inkább az ösztönnek egy megnyilvánulását fejezi ki, a legmélyebb belső érzést, azt beismeri a zsidó Samuel Roth az 1934-ben New York-ban megjelent „Jews must live“ (A zsidónak élnie kell) című munkájában.
Ezt írja:
„Itt csak tényeket szeretnék igazolni, hogy az antiszemitizmus olyan ösztönszerű, hogy egyszerűen az emberek egyik ősi ösztönének nevezhetjük, a legfontosabb ösztönök egyike, amelyen keresztül egy faj önmagát a teljes kiirtástól védi. Nem tudom elég erősen kihangsúlyozni: az antiszemitizmus nem az, amit a zsidók a világgal elhitetni próbálnak, nem egy előitélet, hanem egy mélyen ülő ösztön, amely minden emberrel veleszületik. Mint az önfenntartás minden más ösztöne, mindaddig ismeretlen marad, míg végül történik valami, aminek következtében felébred. Nem létezik egyetlen eset sem, ahol a zsidók
az üldözőik haragjának keserű gyümölcsét nem érdemelték volna meg.“
Azt, hogy az antiszemitizmus nem valami átmeneti dolgot jelent, hanem sokkal inkább addig tart, ameddig zsidók a nem zsidók között élnek, alátámasztotta az ismert zsidó Arthur Schnitzler is, aki a New York-ban megjelent „The Literary Digest“ c. lap 1930. október 18. számában a következőket írja:
„Az antiszemitizmus addig fog tartani, ameddig a zsidók maradnak, mivel az antiszemitizmus okait nem lehet soha megszüntetni. A zsidók mindig mások fognak maradni és ezen okból elkerülhetetlenül mindig gyűlölve lesznek.“
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha megállapítjuk, hogy a zsidók saját maguk hajtották végre a teljes önkizárásukat minden népközösségből. Mert lehetne-e ez az önkizárás teljesebb és tökéletesebb, mint ezt a zsidó Cheskel Zwi Klötzel a Berliner Tageblatt és a Jüdischen Rundschau kivételezett munkatársa gátlástalan nyíltsággal már az első világháború előtt Németországban megfogalmazott („Das große jüdischen Hassen“ – A nagy zsidó gyűlölet). Megjelent a Münchenben kiadott „Janus“ című havilap 1912/13. évfolyamának 2. füzetében:
„Semmitől sem félnek annyira a zsidóság oldalán, mint a nyílt és őszinte hitvallástól: az antiszemitizmussal, a zsidógyűlölettel zsidó oldalon egy minden nem zsidóval szembeni nagy gyűlölet áll szemben. Ahogy mi zsidók minden nem zsidóról tudjuk, hogy valahol a szívének egy szegletében antiszemita és annak kell lennie, úgy minden zsidó létezésének legmélyebb alapja, hogy gyűlölője minden nem zsidónak. (…) Úgy hiszem, be lehet bizonyítani, hogy a zsidóságban létezik egy mozgás, ami az antiszemitizmus hű tükörképe és hiszem, hogy ez a kép olyan tökéletes, amilyen csak lehet. És ezt én a ‘nagy zsidó gyűlöletnek’ nevezem. Talán a kifejezés túl kemény, vagy jobban mondva nem pontos. Azonban fontos számomra, hogy az igazságot semmi áron ne halványítsam el. Ha beismerném, hogy ez nem gyűlölet, akkor a gyűlölethez legközelebb álló érzésről beszélhetnék, így had nevezzem mégis gyűlöletnek. Ha közöttünk valaki nem lelki vagy szellemi kasztrált, aki nem impotens gyűlölni, az részt vesz ebben a gyűlöletben. (…) A valóságban semmi sem élőbb bennem, mint a meggyőződés, hogy ha valami létezik, ami a világ összes zsidóját egyesíti, akkor ez a nagy, mindenek fölött álló gyűlölet.“
“