„Mindenki szem a láncban”

Fidesz-KDNP frakció

testületi ülés

A csepeli MSZP-nek nem fáj a megfigyelési botrány

A Fidesz-KDNP önkormányzati frakciója a mai napon előterjesztést nyújtott be az országos botrányt kiváltó megfigyelési üggyel kapcsolatban. Határozati javaslatunk alapján a csepeli önkormányzat arra kérte volna kerületünk MSZP-s parlamenti képviselőit, hogy tegyenek meg mindent az önkormányzat, illetve képviselőinek lehallgatását megkönnyítő kormányhatározat visszavonásáért. Az egykori ÁVH módszereit ismét lehetővé tevő kormányhatározat visszavonását sürgető javaslatunkat a párttársaikkal cinkos MSZP-s önkormányzati képviselők napirendre sem engedték.

Mint ismert, a 3011/2008. számú kormányhatározat kiterjesztette azoknak az intézményeknek a körét, melyeket a nemzetbiztonsági szolgálatok bírói felhatalmazás nélkül is megfigyelhetnek. A jogszabály, amely a csepeli önkormányzat esetében is lehetővé teszi a titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelést, ellentétes a nemzetbiztonsági törvénnyel, amely kifejezetten tiltja, hogy az önkormányzati intézményekkel szemben így járjanak el. Sérti mindazokat is, akik szerint a lehallgatások ilyen szintű, indokolatlan megkönnyítésével súlyosan sérül a demokrácia és az önkormányzatiság alapelve.

Határozati javaslatunk szerint Budapest-Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete felkérte volna Podolák György és Avarkeszi Dezső csepeli országgyűlési képviselőket, hogy politikai befolyásukat és törvényhozói jogosítványukat felhasználva tegyenek meg mindent a törvényességi és alkotmányos szempontból is aggályos kormányrendelet visszavonására. Azt kértük, hogy a megtett intézkedésekről a következő testületi ülésen tájékoztassák a kerület képviselőit, és javasoltuk, hogy az önkormányzat ne járuljon hozzá, hogy a kormányhatározatban foglaltak alapján, bírói engedély nélkül „nemzetbiztonsági” műveleteket hajtsanak végre. Határozati javaslatainkat azonban a kerület MSZP-s többsége még napirendre sem engedte venni.

„Hol zsarnokság van: mindenki szem a láncban.” Azt is tudjuk azonban, hogy a zsarnokság soha nem egy nap alatt alakul ki, annak is útja, annak is láncolata van. 2006. október 23-án döbbenten tapasztaltuk, ahogyan a magyar rendőrök a Fidesz és a KDNP ünneplő közönségébe szorították a Deák Ferenc téren tüntetőket, majd kardlappal, gumibottal ütötték-verték, könnygázgránátokkal lőtték, üldözték a megzavarodott ünneplőket. 2006 óta nem telt el olyan hónap, hogy a kormány ne sértette volna meg valamilyen intézkedésével a demokrácia és alkotmányosság alapvető értékeit. Ebbe a megengedhetetlen, és a demokráciát súlyosan sértő láncolatba illik bele sajnos az általunk kifogásolt kormányhatározat is, amely ellen minden demokratikus pártnak fel kell lépnie.

Németh Szilárd
Frakcióvezető
Fidesz-KDNP csepeli frakciója

26 hozzászólás “„Mindenki szem a láncban”” bejegyzésre

  1. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt Németh Szilárd Úr!

    Mint a kerületi MSZP frakció vezetője, természetesnek tartom, hogy a csepeliek minél teljesebb körű (és többoldalú) tájékoztatása érdekében leírjam a mi verziónkat is a történtekről (minden éremnek két oldala van?…):

    1. Aki figyeli a híreket (és nem csak azt hallja meg, amit hallani akar), az mára pontosan tudja, hogy a kérdéses kormányhatározat célja nem az önkormányzatok és a képviselők lehallgatása, hanem – az ő beleegyezésük alapján – annak védelme. (A kormányhatározat szövegét épp most egyértelműsítik, hogy senki félre ne magyarázhassa.)
    Alapos gyanú és bírói engedély nélkül senkit nem lehet lehallgatni Magyarországon, legalábbis én így tudom.
    Érdekes, hogy a sok jogász az Ön pártjának vezetésében ezt nem tudja, még különösebb, hogy Demeter Ervin volt titokminiszter sem. Vagy nem akarják tudni?

    2. Ezek után nehéz azt állítani, hogy a rendelet jogszabály és alkotmányellenes lenne. Én ezt megítélni nem tudom, gyanítom, sokan vagyunk ezzel így Csepelen.
    Van erre egy kiváló testület: a Magyar Alkotmánybíróság!

    3. Ezek alapján sem helye, sem értelme nem volt a keddi testületi ülésen annak a POLITIKAI nyilatkozatnak, amit a Fidesz frakcióvezetője előterjesztett. Ezért nem került napirendre, ezért nem szavaztunk róla. Inkább a kerület ügyeivel, az érdemi előterjesztésekkel foglalkoztunk, és nem a semmit akartuk ragozni.

    4. Végezetül: ha van nemzetbiztonsági megfigyelés, ha nincs, a csepeli szocialista képviselőknek és tisztségviselőknek NINCS takargatnivalója, nincs félnivalója az ügyben.
    Viszont a Fidesz érthetetlenül heves és dühös reagálása nyomán csak úgy meglódul az ember fantáziája… De inkább hessegessük el ezeket a huncut gondolatokat!

    Azt hiszem, a Fidesznek 1998 óta nincs szerencséje a “megfigyelési ügyekkel”, ha még emlékszünk, hogy mi történt (pontosabban mi nem történt) már akkor is….

    Sokkal inkább van itt szó szimpla politikai hisztériakeltésről, hátha pár napig etetni lehet valamivel a sajtót meg a közvéleményt.
    Majd ezt is megemésztjük valahogy…

  2. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak, kedves Tamás!

    2006 tavaszán, a dübörgő gazdaság és a magasra ugró Pannon Puma idején kezdtük megtanulni a XXI. század első nagy magyar leckéjét: hiába vannak Magyarországon törvények, ha egyesek a hatalom bármi áron való megszerzése érdekében azokat könnyedén kijátszák. Milyen alapon hallgatta el a Gyurcsány kormány hazánk súlyos gazdasági helyzetét? Milyen törvényi háttere volt a trükkök százainak? Hogyan lehetséges az, hogy egy jogállamban át lehetett verni közel tízmillió embert – hiszen rövid időre még azok is úgy érezték, hogy egyre jobban élünk, akik nem az MSZP-re szavaztak?

    2006 tavaszán csak egy szűk, a valós közgazdasági adatokhoz hozzáférő elit tudott a valós helyzetről, azoknak is a döntő többsége az MSZP-hez kapcsolódó közgazdászok voltak, akik ennek ellenére részt vettek a valóság elferdítésében. Megtörtént, és úgy tűnik alkotmány ide vagy oda, törvények ide vagy oda, nem lehet a felelősséget számonkérni Gyurcsány Ferencen és az országot vezető MSZP-SZDSZ-en. Gyurcsány Ferenc immáron két évvel később is miniszterelnök lehet, mindannyiunk és a demokrácia nagy szégyenére.

    2006. nyarán, augusztus 20-án azt is megtanulhattuk, hogy emberek halhatnak meg úgy egy állami ünnepségen, hogy alkotmány, törvények ide vagy oda, de nincs felelős.

    2006. október 23-án a magyar demokrácia történelmének legsúlyosabb tragédiája történt. Elképzelni sem tudtuk volna korábban, hogy egy ellenzéki párt békés nagygyűlését rendőrökkel verethetik szét. Emberek százaira lövöldöztek könnygázgránátot, üldözték a vadállatokként viselkedő, azonosíthatatlan rendőrök. Alkotmány, törvények ide vagy oda, de ma sincs felelős.

    Ha egy törvény lehetőséget ad a kiskapukra vagy a kijátszására, ma mindenki lefogadja, hogy azokat kihasználják. És ez a kormányhatározat alkalmat ad rá. Ki merne itt komolyan arra fogadni, hogy a Gyurcsány kormány nem használja fel ezt a lehetőséget politikai haszonszerzésre? Kedves Tamás, te mernél?

    Mást sem látunk, csak azt, hogy a nagy szólamok mögött kicsinyes előnyszerzés, és a hatalomhoz való bármi áron való ragaszkodás áll.

    Mi lenne, ha Isten őrizz kiderülne, hogy már most visszaélnek a törvénnyel, és valóban lehallgattak önkormányzati vezetőket mondva csinált indokokkal, az információk – politikai és személyes információk – meg valahogy átkerültek az MSZP-s vezetőkhöz?

    Alkotmány, törvények ide vagy oda, szerintem semmi.

    Hát ez a nagy baj.

  3. Papi szerint:

    Tisztelt Borka-Szást Tamás Úr!
    Most vagy Ön értett félre (talán akarattal?) vagy a kormány vagy a média nem mond igazat, ha Ön levelét olvasom. Úgyanis Ön azt mondja, hogy a képviselők védelmében (kitől kell megvédeni?) és bírósági engedéllyel lehet lehallgatni a telefonokat. A kormány pedig azt mondja, hogy csak a miniszter elnök és a titok védelmi miniszter jóváhagyása kell és nem kell a többi Ön által említett engedély. Akkor most megint ki nem mond igazat?

  4. Papi szerint:

    Elnézést kérek, hogy rosszul írtam le a nevét. Helyesen: Borka-Szász Tamás . Mégegyszer elnézést kérek.

  5. Nagyapó szerint:

    Elvtársak! Igaz a latin idézet Si tacuisses, philosophus mansisses. (Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna).
    Várjanak egy két napot, amíg a kormányszóvivő a harmadik helyesbítését is elmondja, akkor érdemes válaszolni az ellenzéki indítványra.
    Addig is néhány gondolat az MSZP verziójához:
    1. Borka-Szász úr is elismeri „A kormányhatározat szövegét épp most egyértelműsítik, hogy senki félre ne magyarázhassa”. Ezek szerint a baloldalon olyan kitűnő jogászok vannak, akik képtelenek egy kormányhatározatot megfogalmazni úgy, hogy precíz, érthető legyen. Furcsa, hogy egy kormányhatározatról, több miniszter, államtitkár a sajtóból értesült.
    Jól tudja. Törvényesen bírói engedély kell a lehallgatáshoz. Ezt próbálja kijátszani a kormány egy, a törvénynél alacsonyabb szintű kormányhatározattal, amelyhez csak az igazságügy miniszter engedélye kell.
    2. Igaza van. Alkotmánybírósághoz kell fordulni. Megszámolták már az MSZP frakció kitűnő jogászai, hány törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság? Kb. 10:1 az arány a szocialista és a polgári kormányok között.
    3. Gondolom fentiek alapján érthető Fidesz-KDNP javaslata, amelyhez hasonlóan gondolkozik a szocialista Hunvald polgármester úr is.
    4. A zsarolhatóság kérdésében az lenne jó, ha az MSZP frakció saját házatáján kutakodna. Talán találna olyan jeleket, mint pl. a Andrássy úti paloták áron aluli eladása, Csepel északi területének elkótyavetyélése, őrző-védő szolgálatok, stb. stb. amelyek nem köthetők az ellenzékhez.
    A befejező részben mondott hisztériakeltésre. Ugye emlékeznek még a 23 millió románra, a köteles beszédre, a szlovák bűnözők támadására márc. 15.-én, a Gyurcsány elleni támadásokra? Ki és miről beszél?
    Egyébként mélyen egyetértek Öreg halász hozzászólásával.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Borka-Szász Tamás szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Kicsit csalódott vagyok, mert a konkrét témához kapcsolódóan kevés hozzászólás érkezett, attól nagyon távol álló ügyekhez annál több.
    Én megpróbálok a topiknál maradni.

    Előrebocsátom, nem vagyok a szakterület szakértője. A lehallgatáshoz Mo-n vagy bírói engedély kell, vagy – ha azt külön jogszabály (lásd rendelet) szabályozza- akkor valóban elég az igazságügyi miniszter ellenjegyzése is.
    DE: tudomásom szerint parlamenti vagy önkormányzati képviselő esetében nem elég a miniszter ellenjegyzése, ahhoz a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának a hozzájárulása is kell (ez a bizottság paritásos, azaz egyenlő számú ellenzéki és kormányzati tag van benne).
    Rosszul tudom ezt? Mert azért ez nagyon nem mindegy!

    2. Politikai haszonszerzés, lehetséges zsarolás – ezeket vetik fel a hozzászólók, mint a rendelet célját.
    Még egyszer megkérdem, amire senki nem akar reagálni: ha valakinek nincs vaj a fején, nincsenek stiklijei, akkor hogyan is lehetne ő ellen bármilyen terhelőt is gyűjteni???….. Hogyan is valósul meg a politikai (vagy bármilyen) haszonszerzés?

    Megismétlem: a csepeli szocialista képviselőknek ez ügyben NINCS takargatnivalója, tőlem aztán törvényes keretek közt akár meg is figyelhet engem az NBH. Annyi (igaztalan) vádat kapunk a fejünkre, hogy ez szinte “még jól is jönne nekünk”….

    3. Tényleg azt gondolom, hogy az Alkotmánybíróság hivatott azt eldönteni, hogy rendben van ez a kormányrendelet vagy nem. Biztos vagyok benne, hogy lesz beadvány az ügyben, várjuk meg a határozatot.
    Ha az Alkotmánybíróság aggályosnak tartja a rendeletet, akkor a rendelet visszavonását követelők számíthatnak a támogatásomra!

  7. Borka-Szász Tamás szerint:

    Kedves Nagyapó!

    Mi az, hogy kommunista? Ki számít kommunistának?

  8. jani szerint:

    T. Borka -Szász Tamás úr !
    Ha azt kérdezi kik a kommunisták, kérdezze meg idősebb MSZP-s pártagjaikat, akik ML egyetemet és politikai iskolákat végeztek.. Ők nagyon jól tudják, kik a kommunisták !! Egykor sokan közülük azok voltak !!
    És itt az a lényeg, hogy VOLTAK !!!
    Ma már ezt szívesen letagadnák ?! A miértre is, ök adhatják meg a választ Önnek.
    Ha tetszik , hanem, ma is vannak kommunisták akik nem adták el eszmékiket, nem forgattak köpönyget.
    Ők azok akiknek egykori elvtársaik meghagyták az eszméket ! Az egyebekről , most ne beszéljünk.
    Ha hiszi hanem sokak szemében, ök a hiteles baloldaliak, és önökkel szemben nagyobb az erkölcsi hitelük is .
    Szíves figyelmébe ajálhatom kérdéseinek megválaszolására, Marx és Egels, Lenin műveit, valamint a Kommunista Kiálltványt is.
    Nagyon sok mai problémára megtalálja ezekben a művekben a választ.
    Ezekben többek között, arra is választ kaphat kik a kommunisták, mi az hogy kommunista, kik mondhatják, hogy balodaliak és kik azok akik csak szeretnének baloldaliak lenni.
    Az egész kérdésre adott válasz ott is eldől kinek az érdekeit képviseli valaki !!!
    Az igaz baloldaliaknál a kommunistáknál, a szó és tett egysége még ma is megtalálható egyik fontos értékrend.
    Elnézést, hogy bátorkodtam részben választ adni -kéretlenül – kérdéseire.
    Gondolom Nagyapó is válaszol majd Önnek, ha már megszólította.
    Még az is lehet, hogy más, tőlem eltérő választ is ad.
    Minden esetre ebbenn a fórumban lehet véleményt mondani, vitatkozni olyan dolgokról amiben nem egyezik a véleményünk. Én ezt a jövő szempontjából nagyon fontosnak tartom !

  9. Wass Albert barátja szerint:

    Tisztelt Borka-Szász Úr!
    Reagálnék másodszor is felvetett kérdésére: …nincs vaj a fején..!
    Fiatal korát figyelembe véve Önt már nem érhette az ötvenes évek mocskos megfigyelési-jelentési korszaka . Én még emlékszem azokra az időkre ,amikor suttogva lehetett csak beszélni olyan témákról amit az akkori hatalom nem tűrt .Azt kell tapasztalnom ,hogy most is – ha nem is olyan mértékben – (most még) vészesen haladunk abba az irányba! Bizony az Önök pártjában még most is vannak nem kis számban a régi hatalom emberei. Ha jól tudom ,akkor Tóth polgármester volt az utolsó KISZ titkár Csepelen. Sőt a maguk miniszterelnöke a rendszerváltás küszöbén egy belső jelentésben taglalta, hogy hogyan kell a fidesz féle csökevényt megsemmisíteni! Vagy erre nem tetszik emlékezni ,esetleg nem hallott róla? Nem hiszem ,hogy azok a régi beidegződések mára már csak a múlté ,mert ha ez így lenne ,akkor már csak a rendelet gondolata sem merülhetne fel.És tudja Borka úr ,ha valakiről vannak információk bár mi, az olyan ,mint a viccben :….5+5 az mennyi? attól függ , hogy én , vagy nekem tartoznak!
    Ezért tiltakozik minden demokrata a rendelet bevezetésétől és Önöknek is csatlakozniuk kellene a tiltakozáshoz! Ön ehelyett próbál magyarázkodni.
    Igaza van Nagyapónak: “ha hallgattál volna…”

  10. Papi szerint:

    T. Borka-Szász Úr!
    Ön vagy csak szórakozik velünk vagy tényleg nem ért semmit. Ha jól emlékszem AZ ÚJ MEGFIGYELÉSI TÖRVÉNY szerint már nem kell semmijen hozzájárulás vagy bírósági végzés a lehallgatáshoz elég egy illegitim (gyurcsány) (direkt kisbetűvel) valamint a másik gazember hozzájárulása. Ha nem igaz amit leírtam akkor az önök “bal-lib” sajtóllya szokás szerint megint nem mondott igazat. Papi

  11. Mesztic szerint:

    Uff!
    A képen a szocik láthatók? Akkor már mindent értek. Gondolom, a sorban az első Borka-Szász úr.
    A “tájkép” és a szöveg alapján bizony mondom bölcsen szólt Nagyapó: “Bölcs maradtál volna, ha hallgattál volna”.
    Na, már én is sokat beszéltem.

  12. Papi szerint:

    Mesztic! Magától még ez is sok volt. tényleg igaza volt Nagyapónak. Papi

  13. Wass Albert barátja szerint:

    Üdv Mesztic!
    Régóta tallózom az info oldalain ,de ezzel a névvel még nem találkoztam?
    Csepeli vagy Mesztic? Valóban a kép zavaró ,mert a fideszesek láthatók ott és a kép alatti szöveg másra utal. Szeretném elhinni ,hogy kérdésed
    őszinte ,de az az utáni gondolat tele van cinizmussal!
    Lehet ,hogy a valóságban pont Te ülsz velük szemben?

  14. Mesztic szerint:

    Üdv Wass Albert barátja! Köszönet a megszólításért.
    Csepeli vagyok. Gondolom, itt mindenki “falubéli”. Figyelem a fejleményeket, de nem ismerem a városatyákat (anyákat?). A Csepp TV-ben láttam egyiküket, másikukat, de nem figyeltem olyan nagyon. A Csepel újságban meg senkiről sincs kép, betűtenger az egész, a Helyi témából sem fogom megismerni őket. Ezt a megfigyelési ügyet és a körülötte lévő cirkuszt komolytalannak tartom, miként a Kapolyi-s íráshoz fűzött megjegyzésemből is láthatod. A Fidesz kiszúr magával. Nem tud majd kijönni ebből a marhaságból. Ha tévedtem, akkor szólj.(Sajnos túl hosszú lettem megint, Papi igényeinek így most sem tudtam megfelelni.)

  15. Papi szerint:

    T. Mesztic!
    Nem volt túl hosszú csak az előző megjegyzése (írása) a képpel kapcsolatban nagyon provokatív volt. Ez a megfigyelési ügy azért komoly mert ha gyurcsánynak (szándékos a kisbetű) úgy tetszik bárkit bármikor lehallgathatnak, vagy megfigyelhetnek. Félelmetesen hasonlít a nagy elődjük A Magyar Nemzeti Szocialista Párt (nyilasok) stílusához. Papi

  16. Mesztic szerint:

    T. Papi! Már elnézést, mi volt provokatív a képpel kapcsolatban? Nem akarom én bántani a szocialistákat, de akkor az egy rosszul sikerült fotó, amit a szerkesztő betett róluk. “A csepeli MSZP-nek nem fáj a megfigyelési botrány” -ez a képaláírás szövege. szerintm meg éppen az látszik, hogy valami fáj. Én így láttam, de ha más a heléyzet, akkor elnézést a szocialistáktól.

    Ezt a nyilas hasonlatot nem értem. Hogy jön az most ide?

  17. Papi szerint:

    T. Mesztic!
    Az egésznek az a szépséghibája, hogy a kép alatt egy cikk címe van. A csepeli MSZP-nek pedig azért nem fájt mert nem őket figyelték meg.A képen pedig az ellenzék képviselő vannak akiket megfigyeltek. Ez azért talán fájhat esetleg nem? Papi.

  18. Papi szerint:

    A nyilas hasonlat meg úgy jön ide, hogy mást sem lehet hallani tölük csak a fasiszta jelzők dobálását. Egyébként az interneten minden ezzel kapcsolatos információt meglehet találni. Papi.

  19. Mesztic szerint:

    T. Papi!
    Ezt írod (írja) a szoci-nyilas összefüggésről: “az interneten minden ezzel kapcsolatos információt meglehet találni. .”
    Hol?
    Megnézném, elolvasnám.
    Köszönöm, előre is.

  20. Papi szerint:

    T Mesztic!
    Maradjunk így ismeretlenül is a tegezésnél vitatkozni így is lehet egymás sértegetése nélkül. Kétféle megoldást is ajánlok: beírod a kereső be, nyilas párt. A másik egy könyv: Udvarhelyi Zsolt – Fejezetek a magyar szélsőjobboldal korai történetéből. Egyébként a lehallgatás (megfigyeléssel) kapcsolatban egyre inkább úgy tűnik mégis csak a Hírtv-nek és a Magyar Nemzetnek volt igaza. Üdv. Papi

  21. Mesztic szerint:

    T. Papi!
    Köszönöm a szakirodalom-javaslatot, de abban én nem találok a témánkhoz paszoló részeket. De, ha elküldöd, megadom magam.

    A megfigyelési ügyről szintén azt kérném. Cak azt a néhány sort legyél szíves elküldeni, amelyikben a hangvadászioknak köszönhetően Keller vagy Kapolyi szájából elhangzik, hogy Orbánt, Simicskát, stb. akarják megfigyelni, lehallgatni. Írásos rész is jó nekem. (Ha van ilyen, elismerem, nem voltam elég figyelmes.)

  22. Papi szerint:

    T. Mesztic!
    A lehallgatással kapcsolatban valóban nem találsz semmit a szakirodalom javaslatban ez igaz. Az csak példa akart lenni az értelmetlen sárdobálásra. Sajnos én nem tudok szolgálni olyan felvétellel amit kértél mert én egyszerű polgár (melós) vagyok de véleményem szerínt akár a Hírtv, akár a Magyar Nemzet internetes portálján találsz ezzel kapcsolatban. De lehet, hogy az Echo tv-nél is találsz erre akár hang felvételt, akár írásos anyagot is. Egyébként ne ad fel, csak gondold végig, hogy most mi történik az országban. Papi.

  23. Wass Albert barátja szerint:

    Üdv Mesztic!
    Postafordultával küldöm a hanganyagot, ujjlenyomatokat, a teljes beirmerö vallomást minden részletre kiterjedően. Ha egy kicsit tudsz várni küldöm a bírósági ítéletet, a letöltésre kijelölt BVI címét és egyéb kedvezményk figyelembevételével a várható szabadulás időpontját!
    Mesztic! Így jó lesz? Attól tartok, hogy ezek után. meg azzal jönnél, hogy biztosan azért született elmarasztaló ítélet, mert fideszes volt a védőügyvéd.

  24. Mi van itt Csepelen?L szerint:

    Elgondolkodtató, irányt csak negatív értelemben adó és fájó hír. 2008-ban ott tartunk, hogy lehallgatási botrányba keverednek politikusok, akiknek az emberek és az ország érdekeit kellene képviselni. Először pár millió, aztán párszázas milliók, és jönnek a megszokott már-már fájóan hiányzó milliárdok. Megfigyeltem, hogy a kormánypárt szerint mindenről Orbán Viktor tehet, de a maguk 6 éve tartó rabló politikája az rendben van? Embereket hoznak kilátástalan helyzetbe, teljes válságba vitték azt az országot, ami 2004-ben az első és egyetlen legfejlettebb országok közé tartozott a tízek csatalkozásakor. Ja persze erről is biztos Orbán Viktor tehet, hogy mára a béka feneke alatt vagyunk, és külföld rajtunk nevet. Európa lábtörője lettünk, egyetlen épeszű ember sem marad meg ebben az ellehetetlenült helyzetben, pénzt veszenk ki azok zsebéből, akik becsülettel ledolgozták életük majd felét már, és tisztességes körülmények közt próbálnak meg jövőt adni ennek az országnak.

    A jelenlegi kormány is tudja ez a végső lerombolása az országnak, tudják nincs sok hátra, és egy akkora terhet róttak ránk, amiből ők ugyan semmit nem fognak érezni a milliárdokkal a zsebükben, de ránk egy (még soha nem látott) akkora visszamaradást eredményezett, amiből nem is tudom, hogy a hamarosan (remélem) Fidesz által kormányzott HAZÁM, hogyan próbál meg kiutat találni.

    Borka-Szász Úrnak üzenem, persze nem az iskola teszi az embert, de közöm nincs a politikához, mégis jobban tudom fiatal senkiként, hogy az éremnek nemcsak két oldala van, hanem van még neki egy nagyon vékony harmadik is!!

  25. Mesztic szerint:

    Wass Albert barátjától várom a megígért küldményt.

  26. miska72 szerint:

    A csepeli vezetést meg kell figyelni minden téren! Önkormányzati MAFFIA! MSZP megcsinálták!

Itt lehet hozzászólni !