Rácsok mögött játszik a Zorall

OrientPress

 

Zorall

Fotó: Hotdog.hu

Hagyományaihoz híven idén is ad börtönkoncerteket a Zorall együttes. A csepeli banda a a váci, a balassagyarmati és a márianosztrai elítélteknek zenél a héten – a koncert hangulatát lengén öltözött lányok produkciója is színesíti majd.

Április 22.és 24. között a váci, balassagyarmati és márianosztrai börtönben koncertezik a Zorall. A „zártkörű” koncertek lassan már hagyományosnak mondhatóak az együttes életében – Lévai-Hangyássy László, basszusgitáros elmondása szerint tavaly valóságos felkéréshullám érkezett hozzájuk a BVOP-től, ezért idén tavaszra három börtönelőadást is terveztek. A koncerteken a Zorall új dalai hangzanak el – lényegében a nyári fellépések főpróbájaként. „Különös hangulata van ezeknek a koncerteknek – meséli Lévai-Hangyássy – amíg mi teljes hangerővel nyomjuk a rockot háromnegyed órán keresztül, addig a rabok szép csöndben, sorokban ülve néznek minket. Ha tetszik a dal, a végén tapsolnak, ha nem, már-már síri csend van. De ha mi nem is, a táncos lányok, azaz Dóri és Brigi zorallinák biztos elismerést váltanak ki. Már csak azért is, mert „nyári öltözetben” csinálnak hangulatot.”

Forrás: OrientPress

3 hozzászólás “Rácsok mögött játszik a Zorall” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    Hihetetlenül gagyi zenekar. Zenekar? Bah!

  2. alkimista szerint:

    Ha nem tetszik, ne hallgasd…
    Ha meg jobban játszol, húzz bele, úgyis hiányzik egy jó magyar rock’n’roll banda!

  3. csepeli szerint:

    Nem is hallgatom. Igazán nem nehéz összelopott dalokat és riffeket eljátszani.

Itt lehet hozzászólni !