Rendőrségi felhívás

Csepel.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2011.06.22-én 15.30. óra körüli időben a Budapest, XXI., Szebeni utca 1. szám előtt a sértett nyakában lévő arany nyakláncot egy hirtelen mozdulattal megragadta, majd azt el akarta szakítani. 

A sértett védekezett, de az ismeretlen férfi a földre lökte, majd az így megszerzett nyaklánccal és az azon lévő medállal együtt a helyszínről a Budapest, XXI. kerület Erdőalja utcai irányába elmenekült.

Az ismeretlen elkövetőt egy állampolgár üldözőbe vette, majd őt utolérve tőle az eltulajdonított nyakláncot visszaszerezte. A bűncselekménnyel okozott kár a sértett nyilatkozata alapján: 110.000.- Forint, amelyből a nyaklánc visszaszerzésével 100.000.- Forint megtérült. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság kéri annak az állampolgárnak a jelentkezését, aki az elkövetőt elfogta és a sértettől eltulajdonított nyakláncot a sértett részére visszaadta a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság telefonszámán 06-1-427-46-12, vagy az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén jelentkezzen.

csepel.hu

3 hozzászólás “Rendőrségi felhívás” bejegyzésre

  1. maminti szerint:

    Ez errefelé mindennapos. A majori spar mögött, a majori postánál és a Kikötő utca Széchenyi-Szebeni utca közti szakaszán tudok három konkrét esetet, és egyet a 71-es végállomásánál. Minden esetben cigány volt az elkövető, idősebb asszonyok az áldozatok.

  2. Gordon szerint:

    maminti!

    Csak akkor tudhatod minden esetben hogy ki az elkövető ha a bűntársuk voltál.

    Egyébként honnan tudhatnád?

Itt lehet hozzászólni !