Csepel – MAFC 3 – 2

Csepelirc.hu

A korábbi egyeztetések után végül Csepelen kezdődött meg a párharc a hetedik helyért – mivel a szombaton esedékes második mérkőzésen birkózóverseny lesz a csarnokunkban.

A tavaszi napsütésben közösen várták a játékosok az öltöző kulcsok érkezését ami végül olyan háromnegyed hat környékén meg is történt. A teremrendezés még az rsg edzés közben történt, de aztán szép lassan birtokba vettük az objektumot és megkezdődött a bemelegítés.

A kezdőcsapatunk a korábbiakhoz képest annyit változott, hogy a feladó átló poszton visszatért Egér, így az edzői teendők mellett most már a játékra is összpontosítania kellett. A találkozó kiegyenlítetten indult, felváltva szerezték a csapatok a pontokat, egészen a 16-15-ös technikai időig egyik oldal sem tudott jelentős előnyre szert tenni, ekkor viszont elhúztunk 19-15-re, ám a MAFC szépen lassan felkapaszkodott és 23-22-nél már a nyakunkon voltak. Az első szettlabdát ha nehezen is, de végül harmadik próbálkozásra sikerült értékesíteni és 25-23-ra nyertük az első felvonást.

A folytatásban igen magabiztosan kezdtünk, 8-2 is állt már az eredményjelzőn, köszönhetően a stabil sáncnak és MAFC térfelén uralkodó fejetlenségnek, hiszen sokszor nem igen értették meg egymást a csere feladóval az ütőik. Nálunk tette mindenki szépen a dolgát, aztán ahogyan az lenni szokott, jött egy rövidzárlat és a második szünetre már csak minimális 16-15-ös előnnyel vonultunk le. Szerencsére innen megint megrázta magát a társaság és kihasználtuk a legmagasabb első sorunkat (Daru, Arcsi, Egér) melynél igen sok pontot sikerült szerezni, ezzel pedig a játszma is miénk lett 25-20 arányban.

A harmadik szettben aztán a jó kezdést alapos visszaesés követte, rengeteg hibát vétettünk fogadásban, rendezetlenebb lett a blokk így pedig a mezőnymunka gyakorlatilag a nullával lett egyenlő. Közben a másik oldalon a MAFC megtalálta az ideális felállását és stabilizálták az alapjátékukat – így pedig szépen lassan lépésről-lépésre átvették a meccs irányítását. 21-24-nél még volt egy kisebb fellángolás, de mire komolyan elkezdtünk volna reménykedni egy hibával véget is ért a szett.

A negyedikben aztán totálisan széthullott minden, 2-6-nál kellett először időt kérnie Egérnek mert gyakorlatilag a pontatlan fogadás miatt nem jutottunk el sokszor támadásokig sem. A sorokat végül pár forgással később rendezni tudtuk és 9-11-nél már feljöttünk két pontra, sőt volt olyan rész mikor egészen megközelítettük az alig hibázó vendég csapatot – ám a végjátékban egy sorsdöntő hiba után már nem volt elég erő senkiben sem a további erőkifejtésre, így jöhetett az ötödik felvonás.

Itt szerencsére a fejek a helyükre kerültek és 4-1-el indítottunk, ez a differencia pedig nem is csökkent, sőt a térfélcserekor már 8-4 volt a javunkra. Innentől még szerzett egy pontot a MAFC, de gyakorlatilag nem volt kérdéses, hogy ki nyeri meg a meccset és végül viszonylag biztosan 15-8 arányban sikerült is ez a csapatnak. Összességében megérdemelt volt a siker egy tartalékosabb vendégcsapat ellen, ám az mindenképpen fájó, hogy nem tudtuk három szett alatt letudni ezt a mai napot, pedig minden lehetőségünk meglett volna rá. A lényeg viszont akkor is a győzelem, mely szombaton reggel Káposztásmegyeren remélhetőleg megismétlődik és akkor véget is érhet számunkra az idei szezon.

CSEPELI RC – MAFC BME MAPEI 3 – 2 (25-23, 25-20, 23-25, 20-25, 15-8)
Csepel: Buzás, Tamasi, Budaházi, Tamás, Daróczi, Pajor. csere: Fogl (liberó), Sow. játékos-edző: Tamás Z.

csepelirc.hu

Itt lehet hozzászólni !