Tölgyessy: “Az SZDSZ-esek szerint Isten adta joguk, hogy mindent jobban tudnak”

Inforadio.hu

 

Tölgyessy Péter

Tölgyessy Péter politikai elemző szerint a szocialistáknak sok mindent kell változtatniuk ahhoz, hogy a következő választásokon a jobboldal ne kerüljön kétharmados többségbe a parlamentben. Ennek pedig része Gyurcsány Ferenc lecserélése. A Corvinus Egyetemen tartott szerda esti előadásában a szakember azt mondta: a miniszterelnök és a kormány egyetlen egy átfogó átalakítást sem kezdett el, mindössze csak reformszilánkok vannak.

Tipikus kelet-európai értelmiségi vitáknak tartja Tölgyessy Péter politikai elemző az MSZP és az SZDSZ közötti ellentéteket. A szabad demokraták egykori elnöke, volt fideszes országgyűlési képviselő szerda este az Ökopolitikai Műhely “Lehet más a politika?” című vitasorozata keretében tartott előadást.

“Az SZDSZ-esek úgy gondolják, hogy nekik Istentől adott joguk, hogy tudják azt, mi a jó ebben az országban. Istentől adott joguk, hogy ők jobban tudnak mindent, mint mások. És Istentől adott joguk, hogy ők irányítsák az MSZP-t – bármennyivel is nagyobb az a behemót, lassú, lomha párt. Hogyhogy nem ők vezetik azokat, akik tele vannak értelmiségi szemmel nézve szerény képességű emberrel” – mondta egykori pártjáról Tölgyessy.

A politikai elemző szerint a hajdani reformértelmiségnek azzal kell szembenéznie, hogy demokrácia van. Tölgyessy Péter a szocialistákról szólva azt mondta: azok szavaznak erre a pártra, akik úgy gondolják, hogy az államszocializmus nekik vagy a családjuknak jót hozott.

Magyar csodának nevezte az MSZP-t, amelyben a legmagasabb státusú ultrakapitalisták és a legelesettebb, államhoz kötődő emberek egyaránt megtalálhatóak. Kifejtette: Gyurcsány Ferenc sok mindent felismert a gondokból és ambiciózus is volt, de rosszkor lett miniszterelnök és minden jobboldali sztereotip állításnak az illusztrációja lett.

Gyurcsány és a kádári megoldás

Kádári megoldást alkalmazott akkor, amikor a 2006-os kormányalakítása után adóemeléssel, inflációkeltéssel és nem kiadáscsökkentéssel vette vissza a javakat, amelyeket korábban szintén az MSZP-SZDSZ koalíció a magyar gazdaságtörténet legnagyobb hibájából szétosztott. Olyat pedig még Kádár János sem csinált volna, hogy meghatározza a kórházi ágyak számát.

Tölgyessy Péter úgy vélte, kevés az esély arra, hogy a mostani helyzet belátható időn belül javuljon.

“Az MSZP-nek nagyokat kell váltania ahhoz, hogy ne legyen kétharmados alkotmányozó többsége a következő parlamentben a jobboldalnak, mert bizony lehet. Sőt, az a valószínű, hogy lesz. Tehát nagyon sokat kell változtatni ahhoz a szocialistáknak, hogy ez ne legyen így, és annak bizony része lehet a Gyurcsány lecserélése” – vélekedett Tölgyessy Péter.

A politikai elemző úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc beleszeretett ebbe a reformer hős szerepébe, így vélhetően önszántából nem akar kilépni ebből a történetből.

Forrás: Inforadio.hu

2 hozzászólás “Tölgyessy: “Az SZDSZ-esek szerint Isten adta joguk, hogy mindent jobban tudnak”” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Ez az ejtőernyős milyen okos!

  2. Unkasz szerint:

    “a 2006-os kormányalakítása után adóemeléssel, inflációkeltéssel és nem kiadáscsökkentéssel vette vissza a javakat, amelyeket korábban szintén az MSZP-SZDSZ koalíció a magyar gazdaságtörténet legnagyobb hibájából szétosztott.”

    Hát ez itt a lényeg, kérem szépen. Ideje lenne már észhez térni és észrevenni, hogy a mostani helyzethez mennyi köze van a szocik előtti kormánynak és nem pedig megsajnálni őszinte Ferikét, amiért beismerte bűneit.

Itt lehet hozzászólni !