Stop.hu
A Pest megyei településen élőknek e hét keddtől kezdődően nem kell megfizetniük a díjat a helyi orvosi ellátásért, míg az orvosok a polgármesteri keretből kapják meg a fejenkénti 300 forint rájuk eső kompenzációját. Mint ismert, a március 9-i ügydöntő népszavazás után, az “igen” szavazatok jelentős túlsúlya miatt már több településen is bejelentették, hogy eltörli a vizitdíj-fizetési kötelezettséget. A legelső ilyen bejelentést a hódmezővásárhelyi kórház igazgatója tette – a város polgármesterének és képviselő-testületének egyetértésével -, de a mai naptól már a
Forrás: Stop.hu
Fantasztikus, ha nem írod el sem hiszem!