Bemutatkozik: Gráf András

Csepelfc.hu, Csepel.info

A 22 éves Újpest-nevelésű hátvéd a Szécsénnyel nyert megyei I. osztályú bajnokság után idén egy szinttel feljebb is be szeretné gyűjteni az aranyat.

A Csepel FC hivatalos honlapja által készített interjút az alábbiakban olvashatják.

– Kérlek, mutatkozz be röviden a Csepel-szurkolóknak!

– Gráf Andrásnak hívnak. Pályafutásomat 6 éves koromban kezdtem, egy iskolai focin fedezett fel egy újpesti edző. 6 évet töltöttem az Újpestben, csapatommal korosztályos bajnokságot nyertünk, majd egy éves angyalföldi kitérő következett, de visszatértem a megyeri útra, ahol újabb 4 évet töltöttem. Újpest-nevelés vagyok, az ottani edzőimnek köszönhetek legtöbbet, főként Juhász Tibornak és Czuk Henriknek. Az Újpesti kölyökévek után 3 évet a REAC junior csapatánál töltöttem. Első felnőtt csapatom a megyei másodosztályú Bánk együttese volt, ahonnan fél év után Szécsénybe igazoltam. Ott megnyertük a megye I-es bajnokságot, és a Magyar Kupában a legjobb 54 közé jutottunk. Felnőtt eredményként erre vagyok a legbüszkébb, ez egy nagyon jó év volt számomra. Sajnos Szécsényben a vezetőség nem vállalta az NB III-as indulást, és a csapat is szétszéledt. Én visszajöttem a fővárosba, tavaly egy fél évet a Vízműveknél töltöttem, onnan kerültem most Csepelre, ahová Nagy Zoltán vezetőedző invitált. Már nyáron szó volt arról, hogy ide jövök, de akkor nem éreztem magam olyan állapotban, hogy segítségére tudjak lenni a csapatnak. A Vízműveknél folyamatos játéklehetőséget kaptam, majd télen már a Csepellel kezdtem a felkészülést, végig is csináltam ezt a két hónapot, és a vezetők végül úgy döntöttek, hogy itt maradhatok.

– Milyen poszton játszol?

– Baloldali védő a posztom, de baloldali középpályásként is bevethető vagyok.

– Hogy látod a csapatot, milyen érzés itt játszani, mit vársz a tavasztól?

– Nagy megtiszteltetés, hogy ide kerülhettem, nagyon jó kis közösség van itt, szerintem nagyon egyben van a csapat, a fiatalok és a rutinosak jól kiegészítik egymást. Bízom benne, hogy a csapat segítségére lehetek, és hogy bajnoki címet tudunk ünnepelni a srácokkal.

csepelfc.hu

2 hozzászólás “Bemutatkozik: Gráf András” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Ahogy a csepeli foci leszakadt az élmezőnytől az utóbbi 20-25 évben, ugyanolyan mértékben maradt le Csepel az élmezőnybe sorolható fővárosi kerületektől, de még a környékbeli vidéki településektől.

    Elszomorítónak tartom, hogy jelenleg az NB III-as foci eredményeknek kellene örülnünk.

  2. Pecás szerint:

    Legalább van minek örülni!Én sem repesek az örömtől a harmadosztály láttán, de még LÉTEZIK a csepeli futball, és manapság ennek is örülni kell, s nem elfordulni tőle, hanem támogatni!!!Hajrá Csepel!!!!

Itt lehet hozzászólni !